SZEMPONT
A Rovatból

Pintér Károly: Kamala Harris félig indiai, félig fekete, sok múlik azon, mennyire tudja megszólítani a fehér, munkásosztálybeli szavazókat

Kamala Harris pillanatok alatt vált Donald Trump legesélyesebb kihívójává Joe Biden visszalépése után. Sok érv szól mellette, de legalább ennyi a kérdőjel is: mit szólnak az amerikai választók ahhoz, hogy színesbőrű, nő, és az abortusz egyik legharcosabb támogatója?


Kamala Harris már kedd reggelre összegyűjtötte a szükséges számú demokrata támogatót, hogy ő lehessen Donald Trump új kihívója Joe Biden visszalépése után. Igaz, ez még csak a támogató nyilatkozatokból rajzolódik ki, hivatalosan augusztus elején dől el, és Barack Obama volt amerikai elnök, valamint a képviselőház és a szenátus demokrata vezetői egyelőre nem sorakoztak fel Harris mögött. De az alelnöknek jelenleg nincs kihívója, és hatalmas helyzeti előnyben van azzal, hogy Joe Biden a rendelkezésére bocsájtotta a kampánystábját, valamint a pénzügyi forrásait. Ráadásul saját maga is több tízmillió dollárnyi felajánlást kapott néhány óra alatt a Demokrata Párt legnagyobb támogatóitól és kis adományozóktól.

Milyen esélyei vannak Kamala Harrisnek, aki győzelme esetén az első nő lehet az elnöki székben?

Erről beszélgettünk Pintér Károly Amerika-szakértővel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Angol-Amerikai Intézetének vezetőjével.

– Biden visszalépett, és most az a kérdés, milyen út állhat Kamala Harris előtt?

– Először is, az még nem végleges, hogy Kamala Harris lesz Biden helyett a Demokrata Párt jelöltje. Erről hivatalosan az augusztusi chicagói demokrata nagygyűlés fog határozni. Az azonban egyértelmű, hogy ő tűnik a legvalószínűbb utódnak.

Elég komoly helyzeti előnye van, hiszen ő a hivatalban lévő alelnök.

Tehát ha mondjuk a jelenlegi elnökkel történne valami, akkor is ő lépne a helyébe. Ilyen értelemben, bár ez nem hivatalos, de kézenfekvő dolog, hogy a 2024-es elnökválasztás tekintetében is ő örökölje meg Biden pozícióját. Emellett szól az idő rövidsége is. Nemsokára az elnökválasztás célegyenesébe fordulunk. Kamala Harris jelenleg az egyik legismertebb demokrata politikus. Márpedig egy relatíve ismeretlen jelöltet a nulláról felépíteni elég kockázatos vállalkozás lenne.

– Ugyanakkor azt látjuk, hogy bár sokan beálltak Kamala Harris mögé, van egy-két nagy név, aki kivár, többek között Obama is, és nem lehet tudni, hogy miért? Van-e jelöltjük, akit még nem neveztek meg, vagy csupán egyfajta legitimizmusból, tehát amiatt, hogy "ne tűnjön koronázásnak" a jelöltté válás?

– Szerintem mindkét motiváció fennállhat. Sokan vannak, akik szeretnék a párt belső demokráciáját tiszteletben tartani, azaz szeretnék azt, hogy ne kiáltsák ki Kamala Harrist gyakorlatilag első szóra kijelölt utódnak, hiszen ne feledjük, hogy Biden az előválasztásokon nyerte el az elnökjelölti tisztséget. Igaz, hogy gyakorlatilag ellenfél nélkül, tehát nem volt ez nagyon nagy megpróbáltatás számára, de mégis végigjárta a Demokrata Párt saját szabályai által előírt kiválasztási mechanizmust.

Kamala Harris ezen nem ment végig, tehát ő nem a Demokrata Párt hivatalosan kiválasztott elnökjelöltje. Most már előválasztásra nyilván nincs idő, a párt nagygyűlésének kell hivatalosan döntenie.

Azért azt megelőlegezhetjük, hogy ha nem lép fel egy másik komoly demokrata rivális, akkor nyilvánvalóan Kamala Harris lesz a jelölt, akinek azután igen gyorsan ki kell találnia, ki lesz az alelnök-jelöltje, mert ez egyáltalán nem mellékes kérdés.

– Mi kellene ahhoz, hogy egy másik jelöltet állítsanak? Harris mögött ott van a kampánystáb, amit Biden egy az egyben átadott neki. Mindezt három hét alatt összegründolni, ahhoz hihetetlen erőforrás kell.

– Pontosan ezért tartom erősen valószínűtlennek, hogy ez bekövetkezne. Azt hiszem, hogy a Demokrata Párt igazán fajsúlyos figurái nem fognak ebbe a kockázatos vállalkozásba belemenni. Inkább az a taktika fog érvényesülni, amit végső soron Biden jelöltségénél is láttunk, azaz nem indult el senki komoly jelölt Bidennel szemben. Valószínűleg 2028-ra tartalékolták magukat. Az már más kérdés, hogy ha Kamala Harris most győzne, akkor az nekik nem feltétlenül jó hír, hiszen Kamala Harris, mint újonnan induló elnökjelölt, akár még nyolc évig elnök is maradhat.

– Harris fellépése hogyan változtathatja meg az esélyeket ebben a küzdelemben?

– Ezen a ponton még nagyon nehéz megmondani, de talán két nagyon általános hipotézist meg lehet fogalmazni. Az egyik, hogy Kamala Harrisnek biztos, hogy több esélye van a szavazók dinamizálására, megmozdítására, a választásban való részvételre buzdítására, mint Joe Bidennek. Nála némi túlzással bárki más esélyesebb jelöltként indul az elnökválasztáson, így Kamala Harris is. Ez nem azt jelenti, hogy Kamala Harris feltétlenül jó esélyekkel indulna Donald Trumppal szemben. Harris jobb jelöltje a jelenlegi Demokrata Pártnak, mint az idős, szellemileg már erősen hanyatló Joe Biden.

Ezzel együtt Harris nem túl népszerű politikus, és azok a kalkulációk, hogy jobb-e az, hogy nő, jobb-e az, hogy színesbőrű, nem egyértelműen pozitív vagy negatív vonások, hiszen nem tudjuk, hogy amennyivel több fekete szavazót, vagy amennyivel több nőt vonz be, annyival több fehér munkásosztálybeli szavazót riaszt-e el.

Mert Joe Biden egyébként viszonylag népszerű volt a fehér munkásosztály körében, és a választás egyik döntő helyszíne a közép-nyugati államok lehetnek. Pennsylvaniára, Michiganre, Wisconsinra gondolok elsősorban, ahol a fehér munkásosztálybeli szavazók aránya elég magas. Tehát, hogy őket Kamala Harris mennyire tudja jól megszólítani, az például döntő mozzanat lehet, adott esetben fontosabb, mint az, hogy mennyi feketét tud elvinni a szavazófülkékhez. Bár hozzáteszem, hogy ezekben az államokban számottevő fekete lakosság is van természetesen.

– Mely államokban fog eldőlni a választás?

– Azoknak az államoknak a köre, amelyek egyáltalán potenciálisan billegő államok vagy csatatér államok, meglehetősen szűk. Ez tíznél nem több állam.

A másik negyvenben ez a meccs, ha nem is 100 százalékosan, de 90 százalékos valószínűséggel már lefutott.

Az, hogy ki fog nyerni Kaliforniában, vagy ki fog nyerni Texasban, eddig sem volt kérdés. Kalifornia nagyon liberális, Texas erősen konzervatív állam, tehát ezeket az államokat totó nyelven fix egyesre lehet venni. Az egész amerikai elnökválasztás, ha földrajzi alapon nézzük, akkor azon dől el, ebben a 6, ha úgy vesszük 8, de 10-nél biztos, hogy nem több államban merre billen a mérleg nyelve. Középnyugaton ide tartozik a már említett Pennsylvania, Michigan, Wisconsin, ezek nagyon szorosak voltak 2016-ban és 2020-ban is, tehát ezek biztos, hogy most is nagyon szoros verseny elé néznek. 2020-ban, azaz a legutóbbi választás idején szoros eredményt hozott Arizona és Georgia is. Tehát ez a két másik olyan állam, amelyik biztos, hogy ebbe a körbe tartozik. Nevadát is ide sorolják, ami Arizonától északra fekszik.

Georgia átfordulása Biden javára óriási meglepetés volt 2020-ban. Jelenleg úgy néz ki, hogy ez nem fog bekövetkezni,

legalábbis Joe Biden jelöltsége esetén nem számoltak azzal, hogy Georgiát újra meg tudná nyerni. Hogy Kamala Harris meg tudja-e nyerni Georgiát, az egy nagyon jó kérdés.

– Mit érdemes tudni Kamala Harrisről?

– Kamala Harris 59 éves, eredetileg jogász végzettségű politikus, akinek az első politikai megbízatása a San Franciscó-i ügyészség volt. Azt tudni kell, hogy Amerikában az ügyészeket, mint állami hivatalnokokat nagyon sok helyen választják, nem kinevezik. Amíg Magyarországon az ügyész elvileg politikamentes megbízatás, Amerikában nem feltétlenül az, mert a városi, állami ügyészeket igen gyakran szavazással választják. Ezután Kalifornia állam szenátorává választatta magát. Ebben biztos, hogy segítette őt a származása, ami nagyon érdekes, apai ágról fekete, anyai ágon viszont indiai. Tehát ő egyszerre két módon nem fehér, vagy két módon színes bőrű, félig indiai és félig fekete, mármint afroamerikai származású.

2020-ban elindult a demokrata előválasztáson, de az egy kudarcos kampány volt. Sokan az egyik esélyest látták benne, ehhez képest a választókat nem nagyon tudta megszólítani, a kampánya nagyon gyorsan kudarcot vallott, és ki is szállt a versenyből.

Neki a 2020-as elnökválasztás kudarctörténet lett volna, ha Joe Biden azt nem mondja még az akkori pártnagygyűlés előtt, hogy mindenképpen egy nem fehér nőt fog alelnöknek jelölni, amivel tulajdonképpen eléggé beszűkítette a saját opcióit, mert olyan jelentékeny demokrata politikus, aki nem fehér nő lett volna, nem akadt olyan sok. Három-négy nevet emlegettek akkoriban, mint lehetséges alelnökjelölteket. Ebből a körből nyerte el Biden bizalmát, és így lett alelnök. Ő Bidennél alapvetően liberálisabb,

a Biden-kormányon belül egyértelműen ő volt az abortusz ügyének az egyik legharcosabb képviselője.

Ezt biztos, hogy a további kampányban is képviselni fogja, hiszen ez a demokraták egyik fontos hívószava a választók számára, hogy szavazzatok Kamala Harrisre, ha nem akarjátok, hogy a republikánusok „betiltsák” az abortuszt országszerte. Biztos, hogy célzott üzeneteket fogalmaz majd meg a feketék felé, akiket a demokratáknak nagyon nagy számban el kell vinni a szavazófülkékhez. És valószínűleg, már csak ügyészi mivoltából fakadóan is biztosan támadni fogja Trumpot annak kétes jogi ügyei miatt, ami miatt a rivális jelölt több büntetőeljárás alatt áll jelen pillanatban is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Vidéki Prókátor: Ami az Orbán-rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt
Fülöp Botond, a Vidéki prókátorként elhíresült ügyvéd a Magyar Hang műsorában összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást, és elmondta, miben más az Orbán-rendszer leváltása, mint a Kádár-korszaké. Szerinte ha a jogállam helyreáll, elkerülhetetlen lesz a volt miniszterelnök felelősségre vonása a családja gazdagodása miatt.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Fülöp Botond, a magát korábban a „Vidéki prókátor” álnév mögé rejtő ügyvéd volt a Magyar Hang Kompország című műsorának vendége, ahol a közéletbe való visszatéréséről, a kegyelmi ügy kirobbantásának hátteréről és a rendszerváltás utáni politikai helyzetről beszélt. Elmondta, hogy az élete nem változott meg negatív irányba azután, hogy a választások után felfedte kilétét. Állítása szerint ez is jelzi a magyarországi komoly változásokat.

„Igazából csak pozitív visszajelzések jöttek. Tehát egyetlenegy negatív visszajelzés nem jött, egy negatív tartalmú gyalázkodó vagy sértő hangnemű üzenetet nem kaptam” – fogalmazott.

Mint mondta, mindig is természetesnek tartotta a közéleti szerepvállalást. „Nagyon fiatal korom óta részt veszek a közéletben, névvel, arccal, mindenhogy, tehát számomra ez a normális állapot, és nagyon örülök annak, hogy a normális állapot, most úgy néz ki, hogy visszaállt Magyarországon” – mondta, hozzátéve, hogy a közéleti szerepvállalásait az ügyvédi munkájától szigorúan elválasztja.

Arra a kérdésre, hogy mi történt volna, ha a Fidesz nyeri a választást, nem tudott egyértelmű választ adni; úgy véli, egy újabb kétharmados győzelem esetén valószínűleg olyan lelkiállapotba került volna, hogy felhagy a közéleti írással: „Könnyen lehet, hogy úgy döntöttem volna, hogy nincs értelme”.

A kegyelmi ügy kirobbantása előtti időszakról elmondta, hogy a 2022-es választás után az egész országra jellemző apátiába süllyedt, és elhatározta, hogy kevesebb időt tölt politikai tartalmak fogyasztásával, mert nem látott reményt a közeli változásra.

„Álmomban nem gondoltam volna, hogy ez így egy-két éven belül meg fog történni” – jelentette ki.

A botrányt elindító információra egy kúriai határozat böngészése közben, szakmai munka során bukkant rá. Amikor a 444 megjelentette az erről szóló cikket, és beindult a lavina, az egyszerre volt számára ijesztő és jóleső érzés. Úgy fogalmazott, „egyfajta jóleső érzést is okozott, hogy ezt én okoztam, ezt én indítottam el”, és bízott abban, hogy az eseményeknek pozitív hozadéka lesz az ország számára.

Az ügy jogi és politikai hátterét elemezve Fülöp Botond kifejtette, hogy Novák Katalin és Varga Judit is súlyos hibákat követett el. Novák Katalinnal kapcsolatban úgy véli, egy komoly köztársasági elnök nem engedheti meg, hogy protekciós alapon járjanak ki nála közjogi döntéseket, és fel kellett volna mérnie a politikai kockázatokat is. Varga Judit felelősségét az ellenjegyzési jog természetével magyarázta, amely szerinte a felelősség átvállalását jelenti a kormány részéről.

„Tulajdonképpen közjogi értelemben Novák Katalin nem terhelte felelősség. Tehát ha Novák Katalin azt mondta volna, hogy a kormány magára vállalta az én egyébként rossz döntésemért a politika és a közjogi felelősséget, és én meg innentől kezdve mosom kezeimet, akkor tulajdonképpen jogi értelemben Novák Katalinak igaza lett volna” – magyarázta.

Véleménye szerint egy komolyabb alkotmányos hagyományokkal rendelkező országban az ügy kormányválságot okozott volna. A parlamenti vizsgálóbizottság munkájától nem vár sokat.

„Csodálkoznék azon, hogyha a parlamenti vizsgálóbizottság előtt megjelenő bármelyik személy, ha valóban van köze, akkor ezt ott elmondaná, hogy van köze” – mondta az Orbán család esetleges érintettségére utalva.

Saját életútjáról elmondta, hogy bár gépészmérnöki diplomát szerzett, mindig is humán beállítottságú volt, és a rendszerváltás idején, 19 évesen aktívan politizált az MDF-ben. Később elvégezte a jogi egyetemet, majd hat évet dolgozott az Európai Bíróságon Luxemburgban. A hazatérését a hazaszeretettel és azzal indokolta, hogy mindig is ügyvéd szeretett volna lenni. „Az ember igazán boldog, igazán teljes életet, azt a hazájában tud élni” – idézte Eötvös Józsefet.

Az Orbán-kormány és az Európai Unió konfliktusát Fülöp Botond logikus következménynek tartja. Szerinte a Fidesz hatalomgyakorlása összeegyeztethetetlen volt az uniós értékekkel, ezért az ebből fakadó konfliktusokat egy Brüsszel-ellenes narratívával kellett leplezniük a szavazóik előtt.

Azt a döntést, hogy a hatalom megtartása érdekében lemondtak az országnak járó uniós forrásokról, egyértelműen nemzetárulásnak nevezte: „Erre szerintem nincs jobb szó, ez konkrétan nemzetárulás volt”.

Azt is hozzátette, hogy az Orbán-kormány működése minden tekintetben abnormális volt.

„Ami itt az Orbán rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt, és olyan mértékben volt ellentétes a nemzeti érdekeinkkel, hogy szerintem ez mégis sokkal inkább elmondható volt rájuk, mint akár a 80-as évek késő Kádár-rendszerére”

– jelentette ki.

Az interjúban összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást. Úgy látja, a mostani fordulat sokkal inkább a nép által kiharcolt esemény volt, szemben a '90-es, elitek által letárgyalt váltással.

„Ez sokkal inkább a társadalom által akart, várt és kiharcolt változás volt, mint a 90-es” – mondta. Szerinte az Orbán-rendszert a társadalom jelentős része jobban gyűlölte, mint a késő Kádár-korszakot, amivel sokan pozitívan tudtak azonosulni.

„A Kádár-rendszerrel a magyar társadalom nagy része pozitív módon tudott azonosulni. Én arra nem számítok, hogy a Kádár nosztalgiához hasonlóan majd egyfajta Orbán-nosztalgia is ki fog alakulni.”

Az új kormány előtt álló kihívásokról és az igazságtétel kérdéséről is beszélt. A közjogi méltóságok eltávolítását azzal indokolta, hogy itt nem egy normális kormányváltás, hanem egy maffiaállam lebontása zajlik, ugyanakkor elismerte, hogy ez egy normális jogállamban elfogadhatatlan lenne.

„Egy normális jogállami működés során egy új többség alkotmányozó hatalmat szerez, és ezt arra használja fel, hogy idő előtt megszünteti közjogi méltóságok megbízatását, ez álláspontom szerint sem férne össze mindazzal, amit mi a jogállamról gondolunk” – vezette fel, majd így folytatta: „Itt arról van szó, hogy egy maffiaállamot kell lebontani<, és helyébe fel kell építeni egy jogállamot. A magyarok, akik a Tisza Pártra szavaztak, kifejezetten arra adtak felhatalmazást a Magyar Péternek, hogy ezt a rendszerváltást valósítsa meg”.

Úgy véli, az Orbán-rendszer lényege az volt, hogy a jogállami intézményeket a saját embereikkel töltötték fel.

„Ők azáltal tudták ezt a jogállami működést kisiklatni és elvinni egy maffiaállam felé, hogy megfelelő embereket helyeztek a megfelelő pozíciókba” – magyarázta.

Emiatt szerinte „azok a közjogi szereplők, akik egyébként a maffiaállamot kiszolgálták, méltatlanná váltak arra, nem is élvezik a társadalom bizalmát sem, hogy ők egy jogállomban is közjogi méltóságot töltsenek be.”

Az eltávolításuk azért is szükséges – tette hozzá –, mert „ők ennek a maffiarendszernek személyükben is jelképeivé váltak.”

„Az egész, amit mi elszámoltatásnak nevezünk, ez lényegében semmi mást nem jelent, mint hogy az országnak úgy kellene működnie, ahogy egyébként tényleg a jogszabályok szerint kell.”

Ennek következménye szerinte egyértelmű: „Ha az állam mostantól kezdve úgy működik, ahogy egy jogállamnak kell, hogy tényleg kompromisszumok nélkül, kíméletlenül működik a törvény előtti egyenlőség, akkor mindenki, aki bűncselekményt követett el, azért menni kell, és őellene büntetőeljárást kell indítani.” Úgy véli, ez Orbán Viktorra is vonatkozik.

„Azt, hogy egy politikai vezető regnálása alatt a családjának minden tagja milliárdos lett, a gyerekkori barátja milliárdos lett, és őt ezért semmilyen adott esetben büntetőjogi felelősség ne terhelje. Hát ez azért szerintem elég nagy fantázia kell, hogy ezt így elképzeljük” – fogalmazott.

Az interjú végén elmondta, hogy Magyar Péterrel még nem találkozott, és az új kormány részéről sem keresték, de nyitott lenne egy felkérésre. „Ha olyan feladatra érkezne mondjuk megkeresés vagy felkérés, ami úgy érzem, hogy nekem való, és legalább olyan mértékben hasznosnak is látom a közösség, a nemzet számára, mint a mostani munkámat, akkor persze, akkor nyitott lennék rá” – árulta el.

A teljes beszélgetés:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk