SZTÁRVILÁG

Papadimitriu Athina szerint legkisebb gyermeke mindig is a Trokán lányok árnyékában élt

A színésznő arról is beszélt, hogy Trokán Péter csodálatos édesapja volt a lányainak, a szoptatáson kívül megcsinált mindent.

Link másolása

A színésznő a Palikék Világa by Manna legutóbbi adásában mesélt arról, hogyan élte meg azt, amikor a szakításuk után Trokán Péternél hagyta a gyerekeiket.

„Megszülettek a gyerekek, és én már akkor azt mondtam ‒ pedig akkor szó nem volt ilyesmiről ‒, hogy ha bármi történik, én biztos, hogy nála hagyom a gyerekeket. Mert olyan fantasztikus apa volt, hogy álltam, és nem akartam elhinni. A szoptatáson kívül megcsinált mindent. Ott lehetett hagyni, el tudtam menni dolgozni, mikor 2-3 hónaposak voltak a gyerekek”

– mondta az adásban Papadimitriu Athina.

„Én mentem el, és azt kérdeztem magamtól: nem elég, hogy én borítok, még el is rángatom a gyerekeket az apjuktól, azért, mert én anya vagyok? Ő meg az apjuk! Én borítottam, tessék nekem szenvedni attól, hogy nincsenek velem a gyerekek. Nemhogy elmegyek, halleluja, jól érzem magam, és viszem a gyerekeket is, őt meg ott hagyom egyedül. Mindenki megszólt, hogy milyen anya vagyok, hogy ott hagyom a gyerekeket. Biztos, hogy igazuk is van, de én azt gondoltam, hogy még gyilkosabb, hogy még gyerekeimet is ‒ azon a címen, hogy én vagyok az anyjuk ‒ viszem magammal. Persze könnyű volt nekem, mert Péter olyan fantasztikus volt, hogy soha egy rossz szót rólam nem mondott, soha nem tiltotta el a gyerekeket.

Azt mondta, akkor jössz, amikor akarsz, csak kérlek ne ki-be. Hívj fel és beszéljük meg. Soha azt nem mondta, hogy ne gyere, vagy nem adom a gyerekeket. A gyerekek akkor jöttek, amikor akartak, én akkor mentem, amikor akartam. Így persze könnyű is volt”

– emlékezett vissza a műsorban a színésznő.

Athina arról is beszélt, hogy az akkor 9 éves Nóra és a 11 éves Anna viszont nem reagált jól minderre, főleg, amikor megtudták, hogy jön az új gyerek.

Magyar Elektra nemrégiben énekesnőként mutatkozott be a közönségnek a The Voice színpadán, ahol végül a nővére, Nóra sem fordult meg a produkciója alatt.

Athina szerint legkisebb gyermeke mindig is a Trokán lányok árnyékában élt a sok tapintatlan embernek köszönhetően.

„Az én kicsi lányom ahányszor megkapta... Kicsi volt, mentem az utcán, ott volt mellettem a gyerek. Odakiabáltak: azok a Trokán lányok milyen szépek, úristen, a Nóri meg az Anna. Ő így nőtt fel”

- mesélte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Végleges: a Dancing with the Stars egyik közönségkedvence nem lesz ott a fináléban
Tóth Andi az Instagram-sztorijában árulta el, hogy miért nem volt aktív az elmúlt időszakban.

Link másolása

A hétvégén lesz a Dancing with the Stars táncos vetélkedő fináléja. A korábbi évekhez hasonlóan a döntőben újra fellépnek a korábbi évek nyertes párjai is.

Az egyik nagy kedvenc volt az Andrei Mangra - Tóth Andi kettős. Az énekesnő most az Instagram-sztorijában elárulta, mire számíthatnak a rajongóik.

Mint írta:

"Bocsánat, hogy el vagyok tűnve, csak nagyon próbálunk, nagyon koncentrálunk és el vagyunk fáradva, de Berci egy igazi hős, ezt szerettem volna mindenképp leszögezni, mert hát ugye három csajszival táncol most. Brutál! Nagyon remélem, hogy a műsor tetszeni fog mindenkinek, igyekezni fogunk!"

Azaz véglegessé vált, hogy a győztes párosból Andrei nem lesz jelen a fináléban.

Egy korábbi posztból kiderült ugyan, hogy Andi és Andrei együtt próbáltak egy fellépésre, de a táncos lesérült, és azt a produkciót le kellett mondania.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Rácz Jenő: „Írtam a Bencének egy sms-t, hogy tudom, hogy kemény időszakon vagyunk túl, viszont emberek vagyunk”
A séf szerint innentől kezdve nem ellenségek, hanem ellenfelek lettek.

Link másolása

A Sztárbox nagy port kavart mérkőzése után Istenes Bence és Rácz Jenő kibékültek egymással. Erről először a műsorvezető posztolt, melyben leírta: "Most, hogy eltelt pár nap a meccs óta és tiszta fejjel, kívülről látom magam, tudom, hogy nekem is nagy felelősségem van abban, hogy idáig jutott ez a sztori és ezt őszintén sajnálom".

Nem sokkal később a séf is a közösségi oldalán jelentette be, hogy megbékéltek egymással, és ezután nem ellenségek, hanem ellenfelek lesznek. Mint írja:

"Sokan nem tudjátok, de 3 nappal a meccsünk után meghoztam egy döntést… Volt bennem egy belső hang és a szívemre hallgattam!

Írtam a Bencének egy sms-t, hogy tudom, hogy kemény időszakon vagyunk túl, viszont emberek vagyunk és ha tudunk egymásnak tiszteletet megadva beszélni, akkor szívesen felhívom!

Szerencsére ez a belső hang a Bencében is megszólalt és ahogy láthatjátok a képen, összehoztunk egy személyes találkozót, hogy megbeszéljük a nézeteltéréseket és a vitákat! Örömmel tudatom a szurkolóinkkal, hogy sikerült mindent megbeszélni, bocsánatot is kértünk egymástól az esetlegesen okozott negatív dolgok miatt. Innentől kezdve nem ellenségek, hanem ellenfelek lettünk!

Köszönöm, hogy méltó ellenfelek lehettünk egymásnak, innentől kezdve minden más médiatörténelem marad…

Kérjük a mélyen tisztelt sajtó munkatársait, hogy tartsák tiszteletben, hogy a továbbiakban nem kívánunk a nyilatkozni a témában.

Közeledik a szeretet ünnepe, szeressétek egymást!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Krausz Gábor elárulta: „Anna a testével takarta a fejem, hogy ne látszódjanak a könnyeim”
A sztárséf nem hitt abban, hogy sikerül a döntőbe is bejutniuk. Igazi sokként érte, mikor meghallotta a nevüket.

Link másolása

Krausz Gábornak nagy meglepetést jelentett, hogy a közönség bejuttatta táncos partnerével, Mikes Annával együtt a Dancing with the Stars döntőjébe.

A Story magazinnak a séf elmondta:

„Úgy vagyok vele, hogy ez nekünk már jutalomjáték. Két fantasztikusan táncoló srác van még ott a döntőben, szóval teljesen mindegy, milyen helyezést érünk el. Tanuljuk meg jól az új koreográfiát, táncoljunk egy nagyon jót, az pedig, hogy a végeredmény mi lesz, részletkérdés. Én már így is túlteljesítettem a tervet azzal, hogy bejutottunk a döntőbe”.

Bevallotta, hogy nem nagyon hitt abban, hogy az elődöntőből továbbjutnak:

"A legutóbbi adás előtt azt éreztem, hogy kiesünk, Anna azt mondta, továbbjutunk. Aztán ez az érzés megfordult, aztán újra vissza. Sokként ért, amikor továbbjutóként kimondták a nevünket. Bevallom, amikor mentünk fel a lépcsőn, Anna a testével takarta a fejem, hogy ne látszódjanak a könnyeim"

- mesélte.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Mi történhetett? Nem tér vissza egy korábbi győztes a Dancing with the Stars leginkább várt produkciójába
Az egyik produkció nem lesz teljes a Dancing with the Stars szombati döntőjében. Tóth Andi a közösségi oldalán posztolt egyet.

Link másolása

Az utolsó adásra készülnek a versenyben maradt párok: Mikes Anna és Krausz Gábor, Stana Alexandra és Marics Peti, valamint Lissák Laura és T. Danny három-három koreográfiát táncolnak majd a színpadon.

A Blikk szúrta ki, hogy Andrei Mangra nem lesz ott a műsor szombati döntőjében.

Korábbi párja, Tóth Andi a korlátozott ideig elérhető Instagram-sztorijában mesélt a próbákról:

"Bocsánat, hogy el vagyok tűnve, csak nagyon próbálunk, nagyon koncentrálunk, és el vagyunk fáradva, de Berci egy igazi hős, ezt szerettem volna mindenképp leszögezni, mert hát ugye három csajszival táncol most. Brutál! Nagyon remélem, hogy a műsor tetszeni fog mindenkinek, igyekezni fogunk!"

- írta Tóth Andi a közösségi oldalán.

Andi táncpartnere, Andrei Mangra a műsor második évadát nyerte meg korábban.


Link másolása
KÖVESS MINKET: