SZTÁRVILÁG

Palotai a halála előtt már nagyon beteg volt, az ágyból se tudott kikelni

A 62 éves korában elhunyt Palotai Zsolt szombaton a Merlin Színházban lépett volna fel, de a tervezett szettet kénytelen volt lemondani.

Link másolása

Mint arról korábban írtunk, 62 évesen meghalt az underground legismertebb hazai lemezlovasa, DJ Palotai, azaz Palotai Zsolt.

Egy lemezlovas kolléga, Sobek egy 24 óráig elérhető Instagram-sztoriban osztott meg egy pénteki üzenetváltást közte és Palotai Zsolt között.

Ebből kiderült, hogy az ismert Dj halála előtt három nappal nagyon beteg volt és az ágyból sem tudott kikelni.

A 62 éves korában elhunyt Palotai Zsolt szombaton a Merlin Színházban lépett volna fel, de a tervezett szettet kénytelen volt lemondani.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ajajj! Kórházba került Tóth Gabi és Krausz Gábor kislánya
A kis Hannrózát éppen a 4. születésnapján kellett kórházba vinni. A hírt édesanyja is megerősítette.
Fischer Gábor - szmo.hu
2023. december 03.


Link másolása

Nehéz hete volt Tóth Gabinak lányával. Az Instagram-oldalán közzétett bejegyzésében azt írta, nevetni, szeretni nem felejtenek el soha.

„Isten éltessen sokáig drága Hannaróza! Nincs olyan, amit együtt ne vészelnénk át, hisz egy csoda vagy! Köszönöm, hogy az anyukád lehetek! Jelentem, a cumiról is leszoktunk a héten.”

A bejegyzésben látható, hogy kórházi körülmények közt készültek a képek a kislánnyal, de azt, hogy

miért kellett a kis Hannarózának kórházba kerülni nem tudhatjuk meg a bejegyzésből.

Krausz Gábor, a kislány édesapja szombat este Mikes Anna oldalán nyerte meg a Dancing with the Stars 4. évadát. A sztárséf ott, akkor élő adásban kívánt előre boldog születésnapot Hannarózának, hozzátéve, hogy a tortáját sem felejtette el. Tóth Gabi az Instagram-oldalán gratulált Krausz Gábornak és Mikes Annának.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sztárbox: drámai izgalmak közt zajlott Árpa Attila és Pintér Tibor meccse – meglepetésre nem volt kiütés
Nagyon jól bírta az ütéseket mind a két színész. Ezúttal nem volt nyoma a korábbi, „utcaiharcos” bunyónak.
Malinovszki András - szmo.hu
2023. december 03.


Link másolása

Lezajlott a Sztárbox elődöntőinek utolsó mérkőzése is. A férfi nehézsúlyban két olyan ember csapott össze, akik saját bevallásuk szerint eddig inkább ösztönből bokszoltak, mintsem a jól begyakorolt formák szerint. Árpa Attila és Pintér Tibor is amolyan „őserőként” érkezett a döntő kapujába, nem csoda, hogy sokan várták ezt az összecsapást.

A két veterán ezúttal sokkal megfontoltabban küzdött, mint korábbi meccseiken. Ennek köszönhetően a mérkőzés nem is dőlt el olyan hamar, sőt a Sztárbox eddigi férfi mérkőzéseitől szokatlan módon nem is kiütéssel dőlt el a győzelem.

Az már a meccs elején látszott, hogy Árpa uralni tudja a ringet, de „Tenya” messze nem volt másodrendű küzdő. A második menet még kiegyenlítettebbre sikerült, szinte folyamatosak voltak az ütések – amikből azonban nagyon sok nem talált célt.

A harmadik menetben már az látszott, hogy a két színművész beszélget egymással a ringben, ezt a menetet ismét inkább Az Árulók műsorvezetője vitte. Végül a negyedik menet egyértelművé tette, hogy bár Pintér derekasan küzdött, Árpa Attila mind fejben, mind fizikálisan jobban bírta a szorítóban eltöltött időt.

Bár mind a ketten komolyan elfáradtak a meccs utolsó negyedére, a bírók végül egyhangú pontozással Árpa Attilát hozták ki győztesnek.

A színész-producer így a jövő hétvégi döntőben a félelmetes Brasch Bencével küzdhet meg a 2023-as Sztárbox nehézsúlyú bajnoki címéért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Sztárbox: gyors győzelem – Józan László edzője az első menetben bedobta a törülközőt Molnár Áron ellen
Nem történt meglepetés a mérkőzésen, az eddig lehengerlő Molnár Áron megy tovább, és küzd meg a döntőben Rácz Jenővel.

Link másolása

Eddig lehengerlő teljesítményt nyújtott Molnár Áron a Sztárboxban, nem csoda, hogy a mai, Józan László elleni meccsnek is toronymagas esélyeseként vágott neki.

Józant az RTL felületén szavazók mindössze egy százaléka tartotta esélyesnek a műsor végső győzelmére, nem meglepő tehát, hogy a vasárnap esti elődöntőt az aktivistaként is ismert Molnár Áron nyerte.

A meccs előtt a két színész már-már túlzásokba menően barátilag és sportszerűen nyilatkozott a kettejük csatájáról. Ennek megfelelően simán alakult a mérkőzés:

Józan László edzője már az első menetben bedobta a törölközőt Molnár ellen.

Az RTL összefoglalója szerint Józan ugyan próbálta balegyeneseivel feltartóztatni kollégáját, ám amikor ellenfele közel került hozzá, olyan bal csapottal találta el, hogy rá kellett számolni. A Keresztanyu sztárja innen még vissza tudott térni, de Molnár ekkor fültövön találta el. Ekkor ugyan nem esett a padlóra, a mérkőzésvezető mégis rászámolt, edzője pedig inkább bedobta a törülközőt.

Molnár Áron a középsúly döntőjében az eddig szintén megállíthatatlannak tűnő Rácz Jenővel fog összecsapni.

Molnár Áron és Józan László meccse

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Sztárbox: Pintér Tibor a hatalmas izmai miatt lehet bajban
A lovasszínész kollégájával, Árpa Attilával csap majd össze. Eddig mindkettejük bunyója inkább hasonlított utcai verekedéshez – igaz, sikeresek voltak vele.
Malinovszki András - szmo.hu
2023. december 03.


Link másolása

Az utolsó elődöntők zajlanak az RTL Sztárboxának vasárnapi adásában. A döntőbe jutásért Molnár Áron Józan Lászlóval bunyózik, míg a nőknél Dobos Evelin és Nyári Dia csap össze.

A férfiaknál van azonban egy nagyobb súlycsoport is, ahol ma a két őserő, Árpa Attila és Pintér Tibor vív meg a továbbjutásért. A mérkőzés komoly izgalmakat ígér, mert azt mindkét színész bevallotta, eddig nem az edzők tanácsai szerint bunyóztak, hanem egyfajta „vörös köd” leereszkedésének köszönhetően inkább csak ösztönösen verték ellenfeleiket. Árpa erről így nyilatkozott: „Amit 6-7 hónapon keresztül tanított nekem, abból sok mindent nem alkalmaztam, nagyjából úgy bokszoltam, mintha soha nem tanultam volna. Inkább olyan volt, mintha egy kocsmába belöktek volna, hogy "Tessék, verd meg ezt az embert!"”

Pintér Tenyának pedig elmondása szerint a szorítóban sikerült „az önkívületi állapot első bugyrába bejutni”, ahol „a tudatod és a tested fölött elkezd parancsolni valami ősi dolog”.

A két küzdő fél stílusáról és lehetséges esélyeiről nyilatkozott Kovács Kokó István is. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar ökölvívó szerint Pintér Tibornak akkor lehet esélye, ha elnyújtja a mérkőzést. „Én, ha az ő ellenfelének az edzője lennék, egész biztosan arra hívnám fel a figyelmet, hogy próbáljuk meg elnyújtani a mérkőzést, az elején biztonságra törekedni magas fedezékkel, vagy jó lábmunkával megúszni a hatalmas ütéseket.

Pintér Tenya izomzata kevésbé alkalmas 8 perces küzdelemre, mint bárki másé ebben a mezőnyben”

– mondta el Kokó. Hozzátette:„A kérdés az, hogy a második mérkőzésre tényleg mindketten kicsit higgadtabban tudunk nekiállni a dolognak, és akkor tényleg bokszmérkőzést, vagy nyomokban bokszmérkőzésre hasonlító eseményt fognak látni a nézők. Ha nem, akkor cséphadarás lesz. Akkor vagy így, vagy úgy, de nagyon gyorsan véget fog érni a mérkőzés valakinek.”

A győztesnek Brasch Bencével kell majd megküzdenie a Sztárbox nehézsúlyú bajnoki címéért.


Link másolása
KÖVESS MINKET: