SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Palácsik-Ráthonyi Tímea: Sokan próbáltak kiforgatni Andy Vajna örökségéből

Palácsik-Ráthonyi Tímea szerint néhai férje, Andy Vajna halála után többen is megpróbálták megszerezni a vagyonát. Elmondása alapján egy amerikai barátja által ajánlott két ügyvéd segített neki eligazodni a bonyolult céghálózatban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 26.



„Igen, sokan próbáltak. Ez egy nagyon bonyolult és végeláthatatlan dolog volt, és megtapasztaltam az emberek mély kapzsiságát, amivel soha nem találkoztam életemben” – mondta Palácsik-Ráthonyi Tímea az RTL-en szombat este adásba került Friderikusz TalkShow-ban. Az üzletasszony arról beszélt, hogy néhai férje, a 2019-ben elhunyt Andy Vajna halála után többen is megpróbálták kiforgatni a tízmilliárdosra becsült vagyonból – írja a Telex.

Azt is elárulta, hogy a pénz felett nem rendelkezhet szabadon, minden vagyonról szóló döntést a kezelővel közösen kell meghoznia.

A filmproducer-üzletember halálakor rászakadt a cégek irányítása, amelyekről alig tudott valamit, mert korábban sosem folyt bele. Ekkor Vajna egyik amerikai barátjához fordult segítségért, aki két ügyvédet ajánlott neki, hogy eligazodjon a bonyolult üzleti hálózatban. Andy Vajna korábban több tévécsatorna, köztük a TV2, rádiócsatornák, műsorgyártó cégek, kaszinók és luxuséttermek tulajdonosa volt.

Halála után alig egy évvel a legtöbb vagyoneleme kormányközeli üzleti körökhöz került: a TV2 Csoportot Vida József érdekeltsége vette meg, a budapesti kaszinók pedig Garancsi István és Szalay-Bobrovniczky Kristóf köreihez kerültek, akik később 35 évre szóló koncessziót is kaptak az üzemeltetésükre. Az üzletasszony a Vajnával való kapcsolatát érintő feltételezésekre is reagált.

„Ha valaki nem ismer, azt hiszi, hogy érdekből mentem hozzá. De a mi kapcsolatunk annyira különleges volt, és nemcsak az együtt töltött pillanatok voltak különlegesek, hanem ő egy inspiráló erő volt számomra, egy tanító, akire borzasztóan felnéztem, és teljes szívemből szerettem.”

Palácsik-Ráthonyi évek óta az Egyesült Államokban él, ahol újra férjhez ment, és nemrég a családjával Los Angelesből New Yorkba költözött. A műsorban a gyermekvállalásról is beszélt. Sok év küzdelem után először egy béranya segítségével született gyereke, miközben ő maga is várandós lett, és fél évre rá megszületett a második gyereke is. Elmesélte, hogy a béranya egy 24 éves, Floridában élő lány volt, akivel máig jó kapcsolatot ápol.

A beszélgetés egy részét itt lehet megnézni:

Az üzletasszony az országgyűlési választás előtt a magyar közéletben is hallatott magáról, amikor több olyan bejegyzést is megosztott az Instagram-profilján, akik a tét nagyságát hangsúlyozva buzdítottak szavazásra. Köztük volt a kormányváltást sürgető Wáberer György és Balogh Levente posztja is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kajdi Csaba Matolcsy Györgynek: Ha minden olyan slágfertig, akkor miért kell Dubajból magyarázni? Miért nem jön haza?
Cyla videójában bírálta a Matolcsy-családot, majd a Mészáros Lőrinc körüli pénzmozgásokra és a gyanús lottónyereményekre is kitért, a következményeket sürgetve.


„Ha minden olyan slágfertig, akkor miért kell Dubajból magyarázni? Miért nem jön haza?” – kérdezte Kajdi Csaba Cyla egy csütörtökön közzétett videójában.

A modellügynökség-tulajdonos szerint a választások után új trend bontakozik ki, amelyben a leköszönő kormány és holdudvarának tagjai az általuk korábban mellőzött szerkesztőségeknek is interjút adnak. Ennek kapcsán említette Szijjártó Péter távozó külgazdasági és külügyminiszter szerdai, többórás Telex-interjúját is, majd rátért a Matolcsy-család ügyeire.

Felidézte a híreket, melyek szerint a család vagyontárgyait konténerekben szállították Dubajba, és bírálta, hogy Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke onnan üzenget.

„Miért kellett kivinni a Ferrarit, a Lamborginát, meg a többit, érted? Hát miért nem jön ide, és mondja, hogy figyelj, itt vagyok, induljon az ügyészség, kein problem, mert tudom, hogy mi tiszták vagyunk”

– mondta a videójában.

Korábban a sajtóban megjelentek hírek arról, hogy a Matolcsy-család Dubajba szállított vagyontárgyakat. A Matolcsy-ügyben a Legfőbb Ügyészség kedden bejelentette, hogy saját hatáskörébe vonta a nyomozást. Erre Matolcsy György szerdán reagált, és közleményt adott ki, amelyben jelezte, hogy áll az ügyészségi vizsgálatok elébe.

Kajdi Csaba a videóban ezután Mészáros Lőrinc egyik cégének pénzmozgásairól beszélt, arra a hírre reagált, hogy 4,4 milliárd forintot vontak ki az Envirotis Holding Zrt.-ből. A Mészáros Csoport szerint ez jogszerű, éves osztalékfizetés volt.

A modellügynökség-tulajdonos a Szerencsejáték Zrt. múlt heti, rendkívüli nyereménysorozatára is kitért, amikor egyetlen hét alatt mind a négy nagy lottójátékon egy-egy telitalálatos szelvény született.

„Gyorsan még érted, kihúzták maguknak a hatos lottót, az ötös lottót, a nem tudom én, a jokert, a pókert, mindent, még arra is azt mondták, jaj, azt már ne hagyjuk ott, ha már így rohanunk” – mondta.

A Szerencsejáték Zrt. az esettel kapcsolatban közölte, hogy bár a halmozódás ritka, de nem példa nélküli, és a sorsolások szigorú, közjegyző által felügyelt eljárásrend szerint zajlanak, a helyzet tisztázása érdekében önkéntes hatósági vizsgálatot kezdeményeztek.

Kajdi az eseteket a következménynélküliség példájaként említette:

„Nem, hát nem fél. Mitől? Ez egy következmények nélküli kis ország. Miért kéne félni? Ezen kell változtatni, ezt kell megérteni”

– mondta.

Cyla szerint a felelősségre vonás nem a bosszúról szól. „Hanem hogy a következő kormány felelősségteljes legyen, és ne merje megcsinálni azt, hogy kirabolja ezt a kis népet. Érted? És ezért kell kiállni. De ez nem bosszú. Edukációs szempontból kell a Lölőéknek egy kicsit lenyugodni, a hűvösre menni... És azért kell, hogy a jövőben tanuljunk abból, hogy anyukám, ami nem a tied, ahhoz te nem nyúlol, hogy te nem korruptkodol, hogy te nem lopkovickodol, érted? Hanem te politizálol, és azért vagy ott, hogy a népedet szolgáljad, ne azért, hogy kastély legyen, mint Lézer Janinak, anyukám.” – mondta a végén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Hivatalos: Máris megvan, ki veszi át Tóth Gabi helyét a Megasztár zsűrijében
A TV2 pénteken jelentette be, hogy Puskás-Dallos Bogi lesz a Megasztár kilencedik évadának új zsűritagja. Az énekesnő egy támogatóbb, a tehetségeket felemelő hangnemet ígért.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 24.



Immár hivatalos: nem folytatja ítészi pályafutását a Megasztárban Tóth Gabi. A mesterek székében Dallos Bogi váltja, aki új színt és egy teljesen más, támogatóbb hangnemet ígér a TV2 tehetségkutatójának kilencedik évadában.

A csatorna pénteken jelentette be az új zsűritagot, aki szerint nem bántani, hanem felemelni szeretné a versenyzőket.

„Bevallom, amikor megkerestek ezzel a feladattal, hogy legyek a Megasztár egyik zsűritagja, nagyon meglepődtem, különösen azért, mert néztem az előző évadot, és azt gondolom, hogy én nagyon más hangnemet és értékeket képviselek” – mondta a TV2-nek Bogi.

Az énekesnő a Megasztár közösségi oldalán közzétett videóban beszélt a felkérésről. Azt is hozzátette, hogy a nosztalgia is motiválta, hiszen rajongott Oláh Ibolyáért és a helyszínen szurkolt Rúzsa Magdinak.

Bogi szavai a hangnemváltásról a tavalyi, sokszor feszült hangulatú évad után különösen hangsúlyosak. Tóth Gabi megosztó ítészi stílusa és a versenyzőkkel való konfliktusai folyamatos témát adtak. Az énekesnő maga is többször kijelentette, hogy a nézők az ő személye ellen szavaznak, ezzel büntetve a versenyzőit. A távozásának hátteréről sem ő, sem a TV2 nem nyilatkozott.

Az énekesnőnek nem ez az első ilyen jellegű feladata, korábban az X-Faktorban már szerzett tapasztalatot mentorként. Most 29 évesen, mint mondta, kíváncsi rá, mit hoz ki belőle a feladat.

„Annyit viszont kijelenthetek, hogy kizárólag tehetségeket keresek, férjet már nem” – utalt viccesen arra, hogy az X-Faktorban ismerkedett meg férjével, Puskás-Dallos Petivel.

A versenyzőknek is üzent.

„Ne akarjatok mások lenni, mint amilyenek vagytok, és legfőképp ne féljetek tőlem, mert én nem azért jöttem, hogy bántsalak titeket, hanem, hogy felemeljem a tehetségeket” – osztotta meg céljait.

A TV2 a napokban sorban fedi fel a kilencedik évad mestereit. A műsorvezetői páros már korábban ismert lett: Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna vezetik majd a show-t. Az egyelőre nyitott kérdés, hogy Herceg Erika és Dallos Bogi mellett kik foglalnak majd helyet a zsűriben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Schóbert Lara egyetlen mondattal vetett véget a találgatásoknak a magánéletéről
A fiatal sportoló-influenszer egyértelműen kijelentette, hogy nem nyilatkozik a magánéletéről. A döntés azután született, hogy édesapja születésnapi vacsoráján készült fotókon a mellette ülő férfi arcát kitakarták.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 24.



Schóbert Lara egyetlen mondattal zárta rövidre a magánéletét firtató találgatásokat, miután édesapja születésnapi vacsoráján egy ismeretlen férfi oldalán jelent meg. Az influenszer ezzel egyértelműen jelezte, hogy a jövőben nem enged betekintést a privát szférájába.

A Schobert Norbi születésnapja alkalmából rendezett családi eseményen készült képeken Lara mellett egy férfi ült, akinek az arcát minden fotón gondosan kitakarták. A lépést a bulvársajtó egy sokkal óvatosabb kommunikációs irány jeleként értelmezte.

„Nem nyilatkozom a magánéletemről. Ha lenne is ilyen, akkor sem tartozik senkire” - fogalmazott.

Míg korábban Lara nyíltan osztotta meg mindennapjait, most tudatosan védettebb privát szférát alakított ki.

Lara döntése egy, a családot érzelmileg megterhelő időszak után érkezett.

Édesanyja, Rubint Réka nemrég beszélt először nyilvánosan arról, hogy korábban daganatos betegséggel küzdött, ami még inkább összekovácsolta őket.

Ez a helyzet magyarázhatja, hogy Lara most a nyugalmat és a saját lelki egyensúlyának megőrzését helyezi előtérbe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Itt az újabb bejelentés: kiderült, ki lesz a Megasztár zsűrijének harmadik tagja
Marics Peti a harmadik bejelentett zsűritag a Megasztár 9. évadában, a TV2 tehetségkutatójában. A mestercsapat negyedik, egyben utolsó tagját vasárnap este leplezik le.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 25.



Szombaton kiderült, hogy Marics Peti is visszatér a Megasztár zsűrijébe, ezzel ő a harmadik bejelentett mentor a TV2 tehetségkutatójának 9. évadában. Az énekes a hír kapcsán elmondta, sikeresnek tartja az előző szezont, és már várja az idei kihívásokat.

Az énekes a műsorral kapcsolatos várakozásairól úgy fogalmazott: „Úgy gondolom, hogy összességében egy sikeres évad volt az előző, tele volt újításokkal, amik mindig izgalmakat szülnek. Ezért is éri meg minden évben újra és újra elkezdeni ezt az egész folyamatot, mert mindig megvan az a kis motoszkáló izgalom az emberben, hogy most mi lesz más, milyenek lesznek az új emberek, a játékszabályok, úgyhogy már várom az ideit!”

Marics Peti a leendő versenyzőknek is üzent: „A versenyzőknek azt üzenem, hogy merjenek újak lenni, önmaguk lenni, és adjanak bele mindent, ami a csövön kifér. Ne izguljanak, ne torpanjanak meg a színpad előtt, hanem vetődjenek fel oda!”

A TV2 idén egy négynapos közösségi médiás játék keretében, naponta egy nevet felfedve jelenti be a zsűritagokat.

A sor csütörtökön indult, amikor megerősítették, hogy Herceg Erika visszatér a mentorok közé. Pénteken derült ki a legnagyobb változás: Tóth Gabi helyét Puskás-Dallos Bogi veszi át, aki korábban az X-Faktorban látott el hasonló feladatot.

Bogi a bejelentés után egyértelművé tette, hogy másfajta hozzáállást képvisel, és azt ígérte, „én nem azért jöttem, hogy bántsalak titeket, hanem, hogy felemeljem a tehetségeket”.

A negyedik, egyben utolsó zsűritag kilétére vasárnap derül fény, ezzel válik teljessé a Megasztár 9. évadának mestercsapata. A csatorna már korábban közölte, hogy a műsorvezetők Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna lesznek.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk