FELFEDEZŐ

Osváth Zsoltot főműsoridőben alázták meg Sebestyén Balázsék, kínosnak és alpárinak tartja a műsorvezető poénkodását az influenszer

A Gyertek át! című műsor egyik játékában utaltak otromba módon az influenszer homoszexualitására.

Link másolása

Az RTL Gyertek át! című műsorában a vendégeknek egy rövid leírásból alapján kellett kiválasztaniuk a celebek arcképével ellátott párnák közül, hogy szerintük kire illik rá az elhangzott mondat.

Osváth Zsolt arcképe is köztük volt, a játék során a rá vonatkozó feladvány pedig így hangzott:

„a kijárat egyben a bejárat is".

Az influenszer saját Youtube-csatornáján reagált az incidensre, amiben arról beszélt, hogy ő is rengeteget viccelődik a melegségével, de ami a műsorban elhangzott, az nem vicces volt, hanem kínos, szégyenteljes és alpári.

„Balázs nem újra tahó, hiszen szerintem soha nem szűnt meg annak lenni. Véleményem szerint itt semmilyen homofóbia vagy utálat nem volt jelen, nem valósult meg. Egyszerű ízléstelenség, alpáriság – ami ebben a műsorban nem ritka, mégis ezzel a fajtájával én most találkoztam először. Meglepett, de tökéletes példa szemléltetni, hogy van a túlzott PC és a gyökérség között is egy állomás"

- magyarázta Osváth hozzátéve, azt érezte igazán megalázónak, hogy másnap odaadták neki a párnát, és mondták neki, hogy majd nézze a műsort, mert az egyik játékban benne lesz.

Az influenszer nem vár bocsánatkérést az eset után, de úgy gondolja, hogy másokat lehet sokkal rosszabbul érintett volna egy ilyen szituáció.

(via Blikk)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: óriási erővel szavalta el Ady versét Magyar Péter debreceni tüntetésén a Mi kis falunk sztárja
Rusznák András szuggesztív szavalata nagy hatással volt a tömegre, versmondás közben többször is hatalmas tapsot kapott.

Link másolása

Magyar Péter debreceni tüntetésén a felszólalások között Rost Andrea is énekelt, majd Rusznák András szavalt egy verset a színpadon. Ady Endre: Fölszállott a páva című versét adta elő.

Mikor azt szavalta, hogy "másképpen lesz holnap", majd "várjuk már az új magyar csodákat", hatalmas tapsot kapott.

Íme a teljes előadás:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor három generációnyi cukisággal jelentkezett be anyák napján
Édesanyja és legkisebb unokája is szerepel a megosztott fotón.

Link másolása

Édesanyjáról és legkisebb unokájáról, Zsigmondról tett közzé bejegyzést anyák napján Orbán Viktor miniszterelnök.

„Isten éltessen minden édesanyát!”

– tette hozzá.

A kormány legkisebb unokája egyébként az ő nevét is viseli, Zsigmond Viktornak anyakönyvezték.

Zsigmond Viktor Orbán hatodik unokája, második legidősebb lányának, Sárának a gyereke, és tavaly novemberben született.

Korábban Karácsony Gergely is köszöntötte már az anyákat: ő egy gyerekkori fotóval jelentkezett be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Felfalta a kacsákat az állatkerti medve, miközben a gyerekek végignézték a támadást
A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje, Juniper elfogyasztott néhány kacsát a gyerekek szeme láttára.

Link másolása

A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje egy állatkerti kirándulás során meglepte a gyerekeket – számolt be róla az UNILAD. Ugyanis az állat észrevette, hogy egy kacsacsalád úszkál a territoriumában, amire a medve vízbe ugrott, és a bámészkodó gyerekek szeme láttára széttépte a zsákmányát.

Az április 23-án megtörtént esetről videó is készült, amit egy anyuka vett fel, aki éppen lányával és annak barátaival ünnepelte a gyerek születésnapját. A medve, Juniper kiszúrta, hogy egy kacsa és több fiókája úszik a vízen, amire beleugrott a vízbe, és nekiesett a madaraknak, amiket a szülinapozó társaság előtt felfalt.

Az édesanya megosztotta az esetről készült videót a TikTokon, s megköszönte a medvének, hogy tönkretette a lánya születésnapját. Ugyanakkor az anyuka hozzátette, hogy a természet tette a dolgát, az eset szerencsére nem traumatizálta a gyerekeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Vitézy Dávid szomorú és megható poszttal jelentkezett anyák napján
Szép szavakkal emlékezett 2021-ben elhunyt édesanyjára.

Link másolása

„Anyák napja lehet egy alkalom a közös ünneplésre, de jelenthet egész mást, amikor már csak régi közös fotók nézegetésére ad apropót – nálam már így telik az elmúlt három évben” – írta közösségi oldalán Vitézy Dávid, független főpolgármesterjelölt.

Vitézy édesanyja Hankiss Ágnes szociológus, politikus, az NMHH Médiatanácsának tagjavolt, aki 71 évesen, 2 és fél éve halt meg, és két cikluson keresztül EP-képviselő is volt a Fidesz színeiben.

A politikus emlékezését így folytatja:

„Boldog anyák napját kívánok az anyáknak és a gyerekeknek egyaránt, akár közös nevetéssel, akár emlékezéssel telik.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: