Osvárt Andrea itthon tervezi a jövőt
Külföldön már nagy sikereket aratott, itthon azonban a Megdönteni Hajnal Tímeát című filmmel még csak most kapta meg első főszerepét a gyönyörű Osvárt Andrea, aki többek között azt állítja magáról: nem elég kedves. Az interjú alatt ezt a kijelentését nem éreztük megalapozottnak. Az biztos, hogy nem egy behízelgő típus, viszont cserébe határozott, profi és lényegre törő.
Ez az első magyarországi főszereped. Mindenképpen elvállaltad volna, csak azért mert itthonról hívnak?
– Nem. Azért vállaltam el, mert tudtam, hogy jól meg tudom formálni ezt a karaktert, és meg is akartam csinálni ezt a filmet, tetszett a forgatókönyv. Többször előfordult már, hogy nemet mondtam egy felkérésre, mert nem tetszett a könyv, mert úgy éreztem, hogy nem nekem való a figura, illetve, hogy adott esetben más is meg tudja csinálni, nem kellek hozzá feltétlen én. Ennél a szerepnél viszont azt éreztem, hogy itt tényleg rám van szükség, mert az életem egészen hasonlóan alakult, mint Hajnal Tímeáé. Ő is egy sikeres, ismert ember, modell, aki küzd azért, hogy ne csak a sztereotípiákban gondolkodjanak vele kapcsolatban az emberek. Többször felkacagtam miközben a könyvet olvastam. Pont jókor jött a felkérés, mert már szerettem volna egy kicsit hosszabb időt itthon tölteni.
Világhírű pályafutását modellként kezdte. Fotózták már a világ szinte minden földrészén, de képei Róma, Párizs és Milánó divatmagazinjaiban jelentek meg. Számos reklámfilm arca is volt.
2003-ban Rómába költözött, hogy színésznő lehessen. 2007-ben Olaszországban ő kapta az év felfedezettjének járó Afrodite-díjat. 2009-ben az Il rabdomante című filmben nyújtott teljesítményéért megkapta a Filmspray-díjat, a Legjobb Női Főszereplő díját. A partnere volt már Robert Redford, Brad Pitt, Heath Ledger, Jeremy Irons, Clive Owen és Julia Roberts is.
2013-ban producerként és főszereplőként működött közre M. Tóth Géza, Oscar-díjra jelölt animációs filmrendező kisfilmje, a Yes elkészítésében.
Díjai:
Olasz Arany Glóbusz díj 2012
Olasz Biraghi díj 2012
Nemzetközi Arany Nimfa díj
Nemzetközi Arany Pegazus díj
Nem sztereotíp, hogy téged kértek fel erre a szerepre?
- Az lehet, hogy ők sztereotípiában gondolkodtak, hiszen biztos, hogy volt rólam egy elképzelésük. Ennek ellenére én döntöttem, és tudtam azt, hogy ismerem az adott élethelyzetet, át tudom érezni Timi problémáit. Tisztában vagyok vele, milyen az, amikor az ember nem mehet ki smink nélkül, zsíros hajjal az utcára, nem vehet fel bármit, mert felismerik, megbámulják, összesúgnak mögötte.
Mi az, amiben mégis más Timi, mint Te vagy?
– Kedvesebb. Jobban kimutatja az érzelmeit. Én ma már kevésbé adom ki a lelkemet, ha fájdalom ér, bezárkózom, ő pedig kimutatja, ha fáj neki valami, egy kicsit kiszolgáltatja magát.
Érdekes. Fényképek alapján téged mindenki kedves lánynak gondol.
– Szerintem nem mindig vagyok elég kedves. Sokszor türelmetlen vagyok, ingerült is, ha valami nem úgy sikerül, ahogy én szeretném. Az emberi butaság kihoz a sodromból. Mindemellett annyira sok emberrel találkozom, annyi dolgom van, hogy ma már kihagyom a kedves formulákat és lényegre törően működöm. Tudod: „Jó, nincs erre időm, kérem a lényeget.”
Bemutató: február 13.
Rendező: Herczeg Attila
Főszereplők: Osvárt Andrea, Simon Kornél, Szabó Simon
A vígjáték sztorija szerint mindenki Hajnal Tímeát (Osvárt Andrea), a gyönyörű, szexi, híres és gazdag fotómodellt akarja. A 15 éves érettségi találkozóján belebotlik Daniba (Simon Kornél), a gimis haverjába, akivel néhány ital után a ruhatárban futólag egymásra találnak. Nem nagy ügy. Mindenkivel előfordul az ilyesmi. A baj csak az, hogy az esetet levideózza Bögöcs (Szabó Simon), a tapló, nagyszájú, fukszos + susogó mackós pornóproducer, és a felvétel segítségével megzsarolja Danit. De valami nagyon furcsát kér cserébe a felvételért: hogy megdönthesse Hajnal Tímeát...
Aki nemzetközi filmes karrierre vágyik általában Amerikába vagy Angliába megy. Te miért Olaszországot választottad?
– A nemzetközi filmpiacot úgy kell elképzelni, mint egy phd-oktatást. A posztgraduális képzésre sem az óvodából megyünk. Magyarországról Amerikába menni túl hatalmas ugrás. Itthon az egész filmes rendszer nem úgy működik, mint Hollywoodban, meg kell tanulni minden apró részletet, mire oda megy az ember. Olaszországban a színészet mellett megtanultam, miként működnek a castingok, hogy működik a sajtótájékoztató, milyen egy premier és így tovább, minden apró részletet, ami a szakmához tartozik. Öt-tíz év volt mire beletanultam. Szerintem nekem azért sikerült, mert minden lépcsőfokot végigjártam, nem hagytam ki semmit sem.
Volt, amikor azt gondoltad, hogy feladod?
– Ó, sokszor. Ezek azonban egy napig tartanak, aztán másnap felszívom magam és folytatom. Ha kidobtak az ajtón, másnap visszamásztam az ablakon.
Mi a legemlékezetesebb pillanata a karrierednek?
– Nagy sztárokkal dolgozni óriási élmény volt. Olyankor mindig halálra izgultam magam előtte nap, meg persze a forgatás alatt is. Utólag sokszor gondoltam így is azt, hogy hülyén viselkedtem vagy hogy buta voltam, hogy nem kérdeztem meg valamit, esetleg idegesített, hogy nem kértem közös fotót. Annak nagyon örülök, hogy Heath Ledgertől kértem, mert az örök emlék marad. (Heath Ledger – 2008-ban hunyt el – a szerk.)
És, ha nem jött volna össze a színészet?
– Ilyen opció nem létezett. Nem volt B-terv.
A színpad is vonz?
– Kicsit. De még nem érzem elég érettnek magam hozzá, szerintem majd 5-10 év múlva. Szeretnék még néhány dolgot a filmiparban megcsinálni, még túl sokat utazom ahhoz, hogy megnyugodjak. Még a gyerekvállalás is odébb van. A színházi munka helyhez kötöttebb, nekem pedig még van utazgatós dolgom.
Egy interjúdban azt olvastam, hogy volt egy időszak, amikor rádöbbentél, a családodon és a régi barátokon kívül mindenki csak azért hív fel, mert akar tőled valamit. Hogy lehet ezt feldolgozni, kezelni?
- Nehezen. Találni kell valamit, amiből táplálkozni tud az ember, ami feltölti. Egy idő után úgy éreztem, hogy mindenki csak elvesz tőlem. Az újságírónak az információ kell, a fotósnak az arcom, a cégnek a megjelenésem, a rendezőnek az alakításom, a lelkem. Mindenkinek kellett belőlem egy darab, és akkor felmerült bennem a kérdés, hogy „Jó, de nekem mi marad?” Nem volt könnyű ezt megtanulni kezelni, meg kellett találnom annak a módját, hogy az én lelkem is kapjon valamit.
Egy ilyen nap után, amikor sorra adod az interjúkat, hogy töltődsz fel?
- Ma este például elmegyek moziba a húgommal és a párommal, aki ráadásul civil és egyáltalán nem érdekli a körülöttem lévő hercehurca. Neki én csak az Andi vagyok, ami nagyon jó érzés.
El tudod teljesen engedni magad? Tudsz fesztelen lenni?
- Teljesen kikapcsolni csak külföldön tudok, ahol nem ismernek fel. Itthon zavar, hogy bámulnak, nem tudom kezelni a helyzetet. Így például egy hip-hop órára, ami teljesen kikapcsol, csak külföldön megyek el, ahol senki nem törődik vele, hogy én ki vagyok. Sokszor előfordul, hogy utazom a villamoson és megbámulnak az emberek. Az kellemetlenül érint. Nehezen kezelem a helyzetet, nem tudom, hogy mit kéne csinálnom. Ezért általában vagy kifelé bámulok az ablakon vagy nyomkodom a telefonom.
Mi az, ami hiányzik Magyarországról, amikor nem vagy itthon?
– Sok minden. A szeretteim, a barátaim, a családom. A Duna, a körút, a villamos. Egy ideig izgalmas az, hogy az ember külföldön él, de aztán egyszer csak rájössz, hogy ott sose leszel otthon. Hiába van lakásod, hiába vannak barátaid. Amikor külföldön éltem mindig azon járt az agyam, hogy mikor megyek haza. Az otthon nekem mindig itt volt. Eleinte két-három havonta jöttem Magyarországra, később két-három hetente. Elkövettem azt a hibát, hogy túl gyakran jártam vissza, így nem tudtam érzelmileg elszakadni.
Hol tervezed a jövődet?
– Magyarországon. Most már lassan egy éve elég stabilan itthon élek, boldog vagyok, jól érzem itt magam.
