HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor: Az orvosság nem az, hogy hátat fordítunk az Uniónak. Nem kifele megyünk, hanem befele, és elfoglaljuk

A Múzeumkertben tartották a március 15-i állami ünnepséget, ennek részeként mondott beszédet a miniszterelnök is.


A magyar szabadság eszméje és eredete ezer évre is visszanyúlik, és biztosan sok ezer évig halad még a csillagok között. A magyar szabadság eszménye örökkévaló és időtlen, és 170 évvel ezelőtt egyetlen hellyel, Pest-Budával forrt össze, a magyar szabadság akkor testet öltött - kezdte ünnepi beszédét Orbán Viktor a Múzeumkörúton.

"Március 15. nekünk nem szokványos ünnep, hanem szakrális pillanat"

- tette hozzá a miniszterelnök, aki szerint március 15. a magyarok számára rendelt nap, és ez is így marad, amíg egyetlen magyar él a Földön.

A kormányfő szerint a nagy boldog tavasz előtt emlékeztetnünk kell magunkat néhány dologra, például a nemzeti hivatásunkra és a haza mindent megelőző ügyére. Aztán egy évig a következő számvetésig mindenki mehet a dolgára - mondta.

"Hosszú évek óta hallgatjuk, azt mondják, mi vagyunk a múlt" - fogalmazott Orbán, aki szerint ezt mondták 1848-ban, és 1956-ban is, "ma pedig azt mondják, hogy a jövő a szivárványos világbirodalomé".

Hozzátette:

"a nagy víz túloldalán fordulat történt, és kiderült, hogy mi vagyunk a jövő. A jövő a patriótáké és a független nemzeteké".

Orbán szerint azt is mondták, hogy el vagyunk szigetelve. "Ezt mondták 1848-ban is, aztán mégis a magyaroktól volt hangos a világ" - jegyezte meg.

Orbán szerint most is ezt mondják, és mégis mindenki ránk kíváncsi. De mégis miért? - teszi fel a kérdést

"Biztosan nem a gazdaságunk mérete, hadseregünk tűzereje miatt. Mi van nekünk, ami nekik ott, nyugaton nincs?"

- folytatja a miniszterelnök, aki szerint a magyar ember akkor van elemében, amikor a szabadságáért harcol.

"Szabadságharcosok vagyunk, tudjuk, hogyan kell kivívni a szabadságot, hogyan kell megvédeni a szabadságot" - fogalmaz a miniszterelnök, aki szerint ez a mi védjegyünk, a DNS-ünk, és amire a világnak szüksége van.

"Ezért jön hozzánk a fél világ Bécstől Washingtonig"

- fogalmazott.

A mi szabadságharcunk viszont most sem csak a magyarok ügye, a csatát ugyanis valójában a "nyugati világ lelkéért vívják".

A kormányfő szerint a "birodalom" le akarja cserélni idegen földről érkező emberekre a népet, "a birodalom le akarja rúgni magáról a keresztény akaratot" és a béke helyett a háborút akar. "Nem engedtük, hogy elfoglalják a parlamentet, az országot és a kormányt".

A miniszterelnök ezután arról beszélt, hogy

"Tizenöt éve már, hogy nem bírnak velünk, és minden fegyverük kicsorbul rajtunk. Nem boldogultak se zsarolással, se pénzzel, se fenyegetéssel, se brüsszeli nyomással".

Orbán megjegyezte: négy választást nyertek zsinórban, és 15 éve nem horpadnak be a védvonalaik. Szerinte ők azok, akik nem térdeltek le sem Brüsszelnek, sem Sorosnak, sem a liberális amerikai birodalomnak. "Kibírtuk, kitartottunk"- mondta.

Arról is beszélt, hogy ők el tudnak számolni a gyerekeik és az unokáik előtt, lesz mit folytatniuk.

A magyar szabadságok titka, hogy a magyar sose csak magáért, hanem a nemzetért is harcol - mondta Orbán, aki szerint a magyar a hazája nélkül nem tud élni.

"A szabadság a nemzeté, ez az ország a miénk, máséra nem vágyunk, ezt viszont nem adjuk. Nem kötünk alkut! Nem, nem soha!"

- fogalmazott.

Orbán szerint, ahogy a nemzet örök, úgy a birodalmak sem változnak. Szerinte a birodalmak mind ugyanazt akarják, és mindig akad egy birodalom, aki a magyarok szabadságára pályázik, és most Brüsszel pályázik erre.

Szerinte "Brüsszel most úgy akar uralkodni rajtunk, mint régen a bécsi udvar helytartói tették".

"Az orvosság nem az, hogy hátat fordítunk az Európai Uniónak. Éppen ellenkezőleg: nem kifelé, hanem befelé kell mennünk. Elfoglaljuk, és megváltoztatjuk"

- fogalmazott Orbán, aki szerint a történelem majd ott is fordulni fog, és "eljön az idő, minden számlát ki fogunk egyenlíteni".

Orbán arról is beszélt, hogy ők építették fel a világ egyetlen patrióta gazdaságát, visszavették a magyar energiarendszert, visszaverték Brüsszel minden ármánykodását, ami a spekulánsok kezére akarta játszani a magyarok pénzét, és még a háború három évét is kibírták.

Azt mondta, hogy a gazdasági nehézségek ellenére megcsinálják egész Európa legnagyobb adócsökkentését, és kialakítják a világ első családközpontú gazdaságát, így már csak egyetlen feladatuk marad: megvédeni ezt a brüsszeli támadásoktól.

A miniszterelnök szerint Brüsszelben "fejest ugrottak az orosz–ukrán háborúba", de Magyarország ebből kimaradt.

"Uniót, de Ukrajna nélkül"

- fogalmazott Orbán, aki szerint Magyarország nélkül erről a kérdésről nem lehet dönteni.

1848. március 15-e mámoros napját a higgadt és bölcs áprilisi törvények követték, amik védelem alá helyezték a március 15-én kivívott szabadságot - mondta Orbán Viktor ünnepi beszédében. A miniszterelnök szerint ez pontosan így lesz.

"A mai ünnepi összesereglés után jön a húsvéti nagytakarítás: átteleltek a poloskák. Felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat"

- fogalmazott a miniszterelnök, aki hozzátette: "felszámoljuk az egész árnyékhadsereget. Ők a mi újkori labancaink, a brüsszeli kegyencek, akik hazájuk ellenében pénzért a birodalom szekerét tolják. Túl régóta vannak itt. Túl sok mindent éltek túl, túl sok helyről kaptak pénzt".

Orbán szerint

"1848-ban császármadarak ültek a nyakunkba, most meg Weber-fiókák kárognak a fejünk fölött".

A miniszterelnök hozzátette: éppen elég volt belőlük.

"Tavaszi szél vizet áraszt, hadd vigye őket. Rajtuk a skarlátbetű, sorsuk a szégyen és megvetés. Ha van igazság, márpedig van, a pokolban külön bugyor várja őket"

- fogalmazott Orbán, aki ezután azt üzente:

"Ismerünk benneteket. Hiába bújtatok új európai pártgúnyába, a gazdáitok ugyanazok, a terveitek is ugyanazok, de ne reménykedjetek, mert a sorsotok is ugyanaz lesz: legyőzünk benneteket újra és újra, mert fényesebb a láncnál a kard".

"A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenek előtt" – zárta beszédét a miniszterelnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Panyi Szabolcs: A Fidesz belső mérése szerint is vezet a TISZA
Az oknyomozó újságíró egy titkos felmérésről ír, amely hatalmas különbséget mutat a két párt között. Ezzel próbálják felrázni az elbizakodott jelölteket a pártban egy forrás szerint.


Egy fideszes belső mérés szerint 41–31-re vezet a Tisza Párt a teljes népességben – erről írt a Facebookon Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró. Szerinte ahogy közeledik az április 12-i országgyűlési választás, a Fidesz táborában ellentmondásos üzenetek keringenek a verseny állásáról. Mint írja,

míg a kormányközeli kutatók kényelmes Fidesz-előnyt jeleznek, és a propaganda győzelemről beszél, addig maga Orbán Viktor és Lázár János is a szoros versenyre és a mozgósítás fontosságára hívja fel a figyelmet.

Az újságíró szerint a szoros verseny képét erősítette Rényi Pál Dániel elemzése is, aki egy belső mérésre hivatkozva írt arról a 444-en, hogy a Tisza Párt a hibahatáron túl is megelőzi a Fideszt. A riport szerint a kormánypárt „kommandó-üzemmódra” állt át a mozgósítás érdekében, mert a belső köreiben sem beszélnek magabiztos Fidesz-vezetésről.

Panyi Szabolcs hozzáteszi, hogy hozzá is eljutottak olyan információk, melyek arra utalnak, hogy a Fidesz komoly gondokkal küzd.

„A forrásom nem tudta pontosan megmondani, mikor zajlott az adatfelvétel, de egy újabb fideszes belső felmérés a teljes népesség körében 41 százalékra mérte a Tiszát, míg a Fideszt 31 százalékra.

Kiemeli, hogy „ez még nagyobb különbség, mint amit a független kutatók – például a Medián (40–33) vagy a 21 Kutatóközpont (35–28) – legutóbb mutattak ebben az összehasonlításban.

A forrás szerint ezeket a belső számokat egyes helyi fideszes jelölteknek is bemutatták, hogy munkára ösztökéljék őket, és ezzel az információval is ellensúlyozzák a hivatalos kommunikáció által keltett elbizakodottságot”

– idézi forrását Panyi.

Azt is írja, hogy beszélt több kormányközeli forrással is, akik azzal érvelnek, hogy

ha a Fidesznek sikerül három-négy pontra csökkentenie a hátrányát, a választási rendszer sajátosságai miatt – a választókerületi torzításoktól a külhoni szavazatokig – még akkor is parlamenti többséget szerezhetnek.

Az újságíró szerint ez azonban jelenleg „vágyvezérelt gondolkodásnak” tűnhet, különösen a Fidesz kampányát az elmúlt időszakban kísérő „bakik, botrányok és sorozatos következetlenségek” fényében.

A független közvélemény-kutatók legutóbbi publikált adatai ennél kisebb, de szintén Tisza-előnyt jeleznek: a 21 Kutatóközpont 35–28-at, míg a Medián 40–33-at mért a teljes népesség körében. Ezzel szemben a kormányközeli intézetek, mint a Nézőpont Intézet vagy az Alapjogokért Központ, továbbra is Fidesz-előnyt kommunikálnak.

A felvetés, hogy a Fidesznek akár kevesebb szavazattal is meglehet a parlamenti többsége, a magyar vegyes választási rendszerre épül. A rendszer 106 egyéni választókerületi és 93 listás mandátumot ötvöz, a „győzteskompenzáció” pedig a nyertes jelöltekre leadott többletszavazatok egy részét is a pártok listás eredményéhez adja. Elemzések szerint ez a struktúra aránytalan mandátumbónuszt adhat a legerősebb egyéni körzeti teljesítményt nyújtó pártnak. Ezt a dinamikát tovább árnyalják a magyarországi lakcímmel nem rendelkező, levélben szavazó külhoni magyarok, akik csak pártlistára adhatják le voksukat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hadházy már azt is tudja, hogy hívják az „eltűnt” hatvanpusztai zebrákat
A politikus egy titkos dokumentumra hivatkozik, amiből a neveket tudja. Szerinte a bicskei rendőrök nem hajlandóak megkérdezni Mészáros Lőrincet az állatokról.


Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő egy Facebook-posztban arról ír, hogy állítólag egy hozzá eljuttatott dokumentumból már a hatvanpusztai zebrák nevét is tudja.

„Csak azt nem tudjuk, hogy Szuszi (az egyetlen kanca) , Pizsi, Pulcsi, Lolka, Bolka, Pacsi, Bendegúz és Tihamér közül hányan vannak még életben, és a maradékukat melyik közeli állattartó telepre vitték”

– írja a képviselő, aki szerint az állatok „az eszement, abszurd rendszer szimbólumává váltak”.

A politikus felidézi, hogy a bicskei rendőrök szerinte nem hajlandóak megkérdezni Mészáros Lőrincet az állatokról, annak ellenére, hogy szerinte többen is állították, hogy egy részüket levadászták.

Hadházy azt is írja, egy forrása azt javasolta neki, hogy a Nébih-nél érdeklődjön, a hatóság lóinformációs rendszere szerint megvannak-e még a "csíkos lovak".

„A zebrák ugyanis lovaknak számítanak, szerepelniük kell az adatbázisban. Az zavarba ejtő, hogy a lebutított, a Lótenyésztők Szövetsége honlapján elérhető nyilvános rendszerben nem szerepelnek, pedig néhány más zebra megtalálható ott” – fejti ki.

A képviselő állítja, az általa kapott, neveket tartalmazó dokumentum hiteles, és

szerinte az, hogy az állatok nem szerepelnek a nyilvános rendszerben, jelentheti azt, hogy „tényleg levadászták őket, de azt is, hogy csak valamiért nem kerültek át a Nébih adatbázisából.”

A politikus szerint lehetséges, hogy a hatóság nem fog válaszolni neki, és hozzáteszi, hogy az adatbázisban való szereplés sem jelenti azt, hogy az állatok biztosan élnek. Ő inkább abban bízik, hogy a helybéliek segítenek majd tisztázni az állatok sorsát. Azt írja, aki állítása szerint tudja, hová vitték a megmaradt állományt, nem meri elmondani.

A Mészáros-csoport korábban azt közölte, hogy az állatokat kedvtelésből tartják, nem vadásznak rájuk.

A Szeretlek Magyarország is beszámolt arról, hogy a Bicskei Rendőrkapitányság – Hadházy január közepi feljelentése nyomán – elutasította a nyomozást állítkínzás ügyében. Hadházy megjegyezte, hogy a zebra nem szerepel a vadászható fajok listáján, így lelövése állatkínzásnak minősülhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter azt ígéri, megnyitja mindenki előtt a Karmelitát, rögtön a kormányváltás után
A Tisza Párt elnöke egy választási ígéretet tett közzé Facebookon. Azt írja, hogy „a rendszerváltás első napjaiban” nyilvánosan látogathatóvá teszik az egykori karmelita kolostort, amely jelenleg a Miniszterelnökségnek ad helyet.


Rövid üzenettel jelentkezett pénteken a Facebookon Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke azt írta,

„a rendszerváltás első napjaiban megnyitjuk a magyar emberek előtt a Karmelita Palotát”.

A budai Várban található Karmelita kolostor 2019 óta a miniszterelnök irodájának és a kormányüléseknek a helyszíne.

Az átalakításának költségei és reprezentatív funkciója régóta politikai viták tárgya, a kormányzati kommunikáció puritánnak nevezi, míg a kritikusok szerint a hatalom elkülönült szimbóluma lett.

Magyar Péter a beszédeiben és posztjaiban többször hivatkozott a Karmelitára, mint a jelenlegi hatalom és rendszer egyik szimbólumára. 2025 decemberében hatalmas tömeggel vonult az épület és a szomszédos Sándor-palota elé, ahol azt ígérte, hogy egy választás után a gyerekekkel együtt fog ünnepelni a Karmelitában és a Sándor-palotában is.

Magyar Péter korábban arról is beszélt, hogy a Karmelita a személyes történetében is szerepet játszott. Állítása szerint 2020-ban Rogán Antallal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterrel egyeztetett ott a válásának ügyében. Magyar elmondása szerint ekkor diplomáciai állást is felajánlottak neki, amit visszautasított.

Egyelőre Magyar Péter a Karmelita megnyitásáról szóló, és ehhez hasonló időnkénti megszólalásain kívül nem sokat tudunk arról, hogy milyen ígéretekkel vág neki a Tisza a 2026-os választásnak. A párt viszont szombaton bejelenti hivatalos kormányprogramját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
VSquare: Trump érkezését lebegtetik Orbánék, de egy másik magas rangú amerikai politikus útját készítik elő
A kormányzati kommunikáció az amerikai elnök budapesti látogatásáról szól, de a valóságban JD Vance alelnök lehet a befutó. A meghívásán már több mint egy éve dolgoznak a háttérben Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró szerint.


Miközben a magyar kormány hetek óta lebegteti Donald Trump budapesti látogatását, nyugati diplomaták és kormányközeli források szerint sokkal valószínűbb, hogy nem a volt elnök, hanem JD Vance alelnök érkezik Magyarországra – írta a VSquare hírlevelében Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró.

A kormányfinanszírozású CPAC Hungary szervezői és Orbán Viktor is nyíltan beszélnek arról, hogy meghívnák Trumpot, azt állítva, hogy a stábja „időpontokat keres”, noha a látogatást nem erősítették meg. Az eredeti terv szerint Trump érkezését már januárban bejelentették volna, ez azonban nem történt meg. A kormánybarát narratíva most azt sejteti, hogy Trump akár meg is jelenhet a március 21-i CPAC Hungaryn.

Diplomaták ezt a nyilvános bizonytalanságot szokatlannak és kockázatosnak tartják, szerintük egy magas rangú vendég látogatását nem szokás úgy lebegtetni, hogy azt előzetesen nem biztosítják. Többen csekély esélyt látnak arra, hogy Trump egyáltalán eljön Magyarországra, hacsak fel nem elevenítik egy budapesti Trump–Putyin találkozó régóta szunnyadó ötletét.

Panyi felidézi, hogy Orbán Viktor egy közelmúltbeli beszédében azt mondta: „Foly­tak erről köztünk egyeztetések… Megállapodás van arról, hogy a békecsúcs Budapesten lesz.” A miniszterelnök hozzátette: „Az amerikai elnök talán tartozik nekünk azzal a gesztussal, hogy eljön Magyarországra és köszönti a magyarokat… Ez tényleg elvárható tőle.”

Trump eddigi útitervei azonban mást sugallnak. Ismert európai vállalásai mindössze Davosra és a júniusi, franciaországi G7-csúcsra korlátozódnak, elnöksége idején pedig csak egyetlen volt keleti blokkbeli országot keresett fel: 2017-ben Lengyelországot.

A források szerint a sokkal reálisabb vendég JD Vance, akit Orbán lobbihálózata régóta környékez, és a budapesti látogatását már jó ideje készítik elő.

Panyi Szabolcs szerint erről már több mint egy éve írt: „miközben Orbán köre már 2026-os Trump-látogatásról szövögetett meglehetősen légből kapott terveket, ezzel párhuzamosan B tervként Vance-en is dolgoztak — olyan, az alelnökhöz közel álló amerikai jobboldali szereplők segítségével, akik már Budapesten élnek és Orbán fizetési listáján vannak.”

A CPAC Hungary-t az Alapjogokért Központ szervezi, amely jelentős közpénzes támogatásból működteti a rendezvényt. Orbán az elmúlt hónapokban többször állította, hogy egy amerikai–orosz „békecsúcs” Budapesten tartható, sőt a kormányközeli sajtó tényként is hivatkozott rá, miközben hivatalos, dátummal ellátott bejelentés nem született, és a terv komoly nemzetközi vitát vált ki.

Orbán Viktor legutóbb a pénteki Kossuth Rádióban adott interjújában beszélt arról, hogy egyelőre nem tudja, mikor jön Trump Magyarországra. Az amerikai elnök egyébként szintén péntek reggel egy posztban biztosította támogatásáról a magyar kormányfőt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: