HÍREK
A Rovatból

„Orbán egy gonosz ember, és arra biztatja a magyarokat is, hogy legyenek önzőek” – itt vannak az ellenzéki reakciók Orbán beszédére

Szombaton mondott beszédet a miniszterelnök az ellenzék hevesen reagált ismét.


Az ellenzéki pártok egytől egyig reagáltak Orbán Viktor Várkert Bazárban elmondott beszédére, a Telex foglalta össze a reakciókat. A miniszterelnök súlyos kijelentéseket tett a beszédje során. Elmondta, hogy ha 2022 volt a legnehezebb, akkor 2023 lesz a legveszélyesebb év a rendszerváltás óta; a lassan már állandósult migráció mellett két új ellenség, veszély leselkedik ránk: a háború és az infláció.

Az ellenzéki pártok közül gyakorlatilag az összes reagált a szombati beszédre, főként közleményekben, de volt, aki Facebook-videóval üzent a miniszterelnöknek.

"A mai beszéd egy mondatban: Orbán egy gonosz ember, és arra biztatja a magyarokat is, hogy legyenek önzőek és ne foglalkozzanak másokkal"

- írta ki a Facebook-oldalára Hadházy Ákos.

DK

A Demokratikus Koalíció közleménye szerint Orbán évértékelő beszéde kétségbeesett kísérlet volt, hogy egy utólag gyártott ideológiával megmagyarázza az elmúlt 12 év kormányzásának súlyos kudarcait. A DK szerint

Orbán Viktor az elmúlt 12 év alatt Európa legmagányosabb kormányfőjévé vált, elvesztette a Magyarországnak járó uniós pénzeket, elvesztette európai szövetségeseit, elvesztette a becsületét, elvesztette Magyarország reményét arra, hogy a magyar emberek végre olyan európai jólétben éljenek, amelyet megérdemelnek.

Momentum

A Momentum elnöke, Gelencsér Ferenc közleményében azt írta, hogy a mai magyar politika egy olyan rémálom, amiben a szemfényvesztő populisták hazugságai ismétlődnek megállás nélkül. Gelencsér szerint hazugság, hogy a rezsicsökkentés működik; hazugság, hogy hatósági ár működik; hazugság, hogy a munkaalapú társadalomban meg lehet élni; hazugság, hogy Oroszország a barátunk; hazugság, hogy az EU az ellenségünk.

Jobbik

A Jobbik elnöke, Gyöngyösi Márton arról posztolt, hogy ma az jelenti a legnagyobb veszélyt, hogy Putyin utolsó európai szövetségese kivezeti Magyarországot az Európai Unióból, szerinte Orbán a békéről papol, de a magyarok biztonságát jelentő európai szövetségeseivel háborúzik.

Párbeszéd

A Párbeszéd közleményt adott ki: szerintük Orbán Viktor, aki miatt Magyarország Európa szégyenpadján ül, kifelejtette a szövegéből, hogy ő az egyetlen, aki támogatja Vlagyimir Putyint, Európa agresszorát, a szuverén Ukrajna békés polgárainak hóhérját, és miatta nem jutnak hozzá a magyarok a nekik járó uniós forrásokhoz.

A párt szekunder szégyent érez Orbán miatt, amikor EU-csúcsokon elszigetelve rakosgatja a papírjait és igazítgatja nyakkendőjét, illetve tehetetlen dühöt, amiért a saját családtagjaiból, a barátaiból és azok barátaiból érinthetetlen, csúcsgazdag, közpénztolvaj kasztot hozott létre.

A Mi Hazánk

A Mi Hazánk szerint itt az ideje, hogy a kormány megváltoztassa a gazdaságpolitikáját, a multik szolgalelkű kiszolgálása helyett végre a magyar emberek érdekeit képviselje. A párt szerint a stratégiai területeken nem tud előrelépést felmutatni a kormány, a népesség továbbra is csökken, a magyarok elszegényednek, egyre többeknek okoz nehézséget az alapvető élelmiszerek megvásárlása.

LMP

Az LMP képviselője, Kanász-Nagy Máté videóval jelentkezett.

MSZP

Az MSZP közleménye szerint Orbán kizárólag kormányzásától független tényezőkkel indokolja az országot ért negatív hatásokat, felelőssé csak a háborút és az EU-t teszi, saját és kormánya felelősségéről hallgat. Orbán csak a hazugságait ismételgeti, köztük azt, hogy az ellenzék háborúpárti.

A volt MSZP-s, Ujhelyi István Európai Parlamenti képviselő pedig annyit írt: „Gondoltam megnézem Orbán évértékelőjét a gyerekekkel. Bealudtak rajta. Egyébként remek beszédet írtak neki Moszkvában, gratulálok!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megfigyelők ülnek be a jogi záróvizsgákra az ELTE-n, mert sok panasz érkezett két vizsgáztatóra
Az ELTE jogi kara úgy döntött, a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) képviselői megfigyelőként vehetnek részt a polgári jogi záróvizsgákon. Egy hallgatói felmérés szerint ugyanis a végzősök közel 73 százaléka tapasztalt problémát a vizsgán.


A Hallgatói Önkormányzat képviselői megfigyelőként vehetnek részt a további polgári jogi záróvizsgákon az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán.

A kar vezetése azután jutott erre a döntésre, hogy egyeztetett a diákokkal és a hallgatói képviselettel a kiugróan sok panasz miatt, amelyek két vizsgáztató tanárral és a vizsgák légkörével kapcsolatban érkeztek.

Egy végzős hallgatók által készített felmérés szerint a joghallgatók közel 73 százaléka tapasztalt valamilyen problémát az elmúlt években a polgári jogi záróvizsgán. A 85 kitöltő 40 százaléka aránytalanul magas bukási arányt és nem megfelelő vizsgáztatói hozzáállást jelzett, több mint harmaduk pedig a méltányosság hiányát és az átláthatatlan követelményeket kifogásolta – írja a HVG.

A portálhoz eljutott személyes történetek között

volt olyan diák, akit három mondat után buktattak meg, és olyan is, akinek a három tétel helyett csak másfelet engedtek elmondani.

Az egyetem közleményében jelezte, hogy nyitottak a vizsgák légkörét érintő konkrét észrevételekre, és ehhez intézményes fórumot is biztosítanak. A kar dékánja, Somssich Réka azt mondta, hogy a magas bukási arány egyébként önmagában nem számít rendkívülinek.

„A sikertelen eredmények mögött rendszerint indokolt és dokumentált okok állnak”.

A jelenlegi záróvizsga-időszakban a hallgatói jólléti tanácsadótól érkezett is jelzés a vezetés felé.

A szerveződő hallgatók nemrég levelet írtak panaszaikról Lannert Judit oktatási miniszternek és Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkárnak, de egyelőre nem kaptak választ.

A Hallgatói Önkormányzat kérdőívet hozott létre a panasszal élő végzősöknek.

Közülük sokaknak komoly kellemetlenséget okoz a helyzet, mivel jó tanulmányi eredményük miatt már felvették őket egy munkahelyre, de az előző évek tapasztalatai alapján nem biztosak benne, hogy sikeres vizsgát tesznek

– jegyzi meg a lap.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Havasi Bertalan: Két ember öngyilkos lett a választás utáni vegzálás miatt
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint két korábbi segítőjük is öngyilkosságot követett el a választások utáni gyalázkodások miatt. Havasi Bertalan közleménye szerint a hatóságok vizsgálják az ügyeket, a párt Védvonal hálózata pedig már több mint 60 bejelentést kapott.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Hosszú közleményt adott ki szerdán Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója a párt által két hete létrehozott Védvonalról. Ebben arról írt, hogy két hét alatt már több mint 60 bejelentés érkezett.

„Politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható tragédiákról is kaptunk információkat: két esetben a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt korábbi segítőink öngyilkosságot követtek el, ezen ügyeket a hatóságok vizsgálják; kegyeleti okokból egyéb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – áll a közleményben.

Havasi sorra veszi, hogy milyen beszólásokat és sértegetéseket „kell elszenvedniük” a Fidesz képviselőinek és híveiknek, és szóvá teszi a kormányzati, közigazgatási elbocsátásokat is. A beérkezett bejelentések jelentős része internetes uszításról, sértegetésről és fenyegetésről szól. A közlemény szerint

kirúgott kormánytisztviselők, valamint kistelepülési polgármesterek és képviselők is fordultak segítségért a Védvonalhoz az őket érő vádaskodások miatt.

A Védvonal nevű hálózatot Orbán Viktor Fidesz-elnök kezdeményezésére hozták létre, ezt május 22-én jelentették be. A párt szerint azért van szükség a hálózatra, mert a választásokat követően felerősödtek a jobboldali szimpatizánsokat érő zaklatások és atrocitások. Célja a bejelentések dokumentálása és a jogi lépések előkészítése. A szervezet országos vezetésével a volt oktatási államtitkárt, Czunyiné Bertalan Juditot bízták meg.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Nem fogom tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban” – Beiktatták az új országos rendőrfőkapitányt
Mecser Tamás dandártábornok ünnepélyes keretek között átvette az Országos Rendőr-főkapitányság irányítását. Beiktatási beszédében egy olyan testület felépítését ígérte, amelynek presztízse van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket.


A Rendőrségi Igazgatási Központban tartott ünnepélyes állománygyűlésen vette át munkáltatói okmányát Mecser Tamás, az Országos Rendőr-főkapitányság új vezetője Pósfai Gábor belügyminisztertől – írja a police.hu.

Beiktatását követően az új főkapitány arról beszélt, milyen elvek mentén kívánja vezetni a testületet.

„Rajtunk múlik, hogyan alakítjuk mindennapjainkat. Ebben számomra zsinórmértékként három dolog szolgál: tisztesség, emberség és a jogszabály által adott keretek betartása” – fogalmazott Mecser Tamás.

Hangsúlyozta, olyan rendőrséget szeretne, amelynek presztízse és státusza van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket, mert vonzó a hivatás.

Az új vezető egy svájci órához hasonlította a rendőrség szervezetét, ahol minden egyes elemnek tökéletesen kell működnie, mert ha egy alkatrész meghibásodik, az egész gépezet leállhat. Ezzel érzékeltette, hogy a járőrtől a főkapitányig mindenki munkája egyformán létfontosságú.

A főkapitány azt is megígérte, hogy nem fogja „tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban”, ezzel a terepközeli, gyakorlatias vezetésre utalt.

A rendezvényen Pósfai Gábor belügyminiszter is felszólalt, aki „ízig-vérig nyomozónak” nevezte Mecser Tamást.

A miniszter kijelentette, hogy minden támogatást megad a következő időszak rendőrségi reformjához, és feladatként szabta meg a rendőri állomány megbecsülésének visszaállítását, a munkafeltételek javítását, az elvándorlás megállítását, valamint az alulról jövő kezdeményezések támogatását.

Hétfőn lépett hatályba az új országos rendőrfőkapitány megbízása, miután a miniszterelnök – a belügyminiszter előterjesztésére – Mecser Tamást nevezte ki az Országos Rendőr-főkapitányság élére. A hivatalos döntést megelőzően, múlt szerdán több lap is megírta a korábbi vezető, Balogh János felmentését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kunetz Zsombor Győri Pál menesztéséről: A helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam
Az egészségügyi szakértő Takács Péter volt államtitkár szavaira reagálva azt írta, semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni a szóvivő menesztését. Úgy véli, kommunikációs vezetőként Győrfi Pál nem adott valós tájékoztatást a mentőszolgálat állapotáról a nyilvánosságnak.


Kedden bejelentette az Országos Mentőszolgálat, hogy a szóvivői feladatokat a jövőben Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át, a közismert Győrfi Páltól. Takács Péter volt egészségügyi államtitkár szerdán reagált Győrfi Pál menesztésére, szerinte „nyilvánvalóan nem szakmai okok állnak a háttérben”, és feltette a kérdést

„Miért kell a politikai bosszúhadjáratot bárkire kiterjeszteni, aki az előző kormányok idején is csak a munkáját végezte – tisztességgel, becsülettel, magas színvonalon!?”.

Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő a volt államtitkár megszólalására válaszul most azt írja, szerint semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni Győrfi Pál menesztését, sokkal inkább egy már régen szükséges váltásnak. Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, a szóvivő feladatköre két részre oszlott: az egyik a balesetekről való faarcú beszámoló, a másik a „minden rendben van a Mentőszolgálatnál” mantra ismétlése.

„Ne felejtsük el, hogy például amikor kikértem közérdekű adatigényléssel a mentők kiérkezési idejét – amelyek egy részét a mai napig ki sem adták, például a 90 százalékon belüli kiérkezési arányt –, akkor, amit kiadtak adatot, azt először kinyomtatták az Excel-táblázatból, majd onnan beszkennelték – valószínűleg azért, hogy megnehezítsék az adatok feldolgozását –, végül nagyon rossz minőségű másolatként adták tovább.”

Kunetz hozzátette, hogy Győrfi ez alatt az idő alatt is kommunikációs igazgató volt.

A szakértő úgy látja, a mentőszolgálat jelenlegi állapotáért a „szőnyeg alá söprő mentalitás legalább annyira felelős, mint az egészen elképesztően ostoba és alkalmatlan menedzsment szemlélet”.

„Én Győrfi helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam!”

– jegyezte meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk