Lingvai Péter őrmestert 2020. december 24-én késelte meg egy zavart férfi egy újpesti társasház lépcsőházában. A támadót a járőrtársa lelőtte, Pétert pedig életveszélyes állapotban szállították kórházba.
A férfi a Budapesti Zsaruk podcast adásában beszélt a támadásról. Az adásban lejátszották azt a rendőrök közti rádióforgalmazást is, amelyen Péter bejelentette, hogy megszúrták és mentőt hív magához - szúrta ki a Telex. A döbbenetes felvételen hallható, ahogy a fiatal férfi azt mondja: Azonnal küldjetek mentőt, Kassai19, szúrt sérülés!
"Több helyen megszúrtak. Ömlik belőlem a vér, én ezt nem fogom túlélni."
A társai ekkor azt válaszolták, hogy mindjárt ott vannak. Ezután az őrmester még azt is elmondja, hogy a hasfalán szúrták meg, a seb körülbelül öt centiméter széles. Ekkor a dizspécser azt mondja, hogy ne Peti forgalmazzon, hanem inkább a társai, és hogy fogják le a sebét! A beszélgetés azzal zárul, hogy megérkezett a mentő, akik ellátják a kollégát.
Az adásban az őrmester azt mondta, hogy a penge a szegycsontja alatt fúródott bele a testébe, és az is kiderült, hogy még most is volt egy műtétje a sérülése miatt.
A teljes adást itt lehet megnézni.
Lingvai Péter őrmestert 2020. december 24-én késelte meg egy zavart férfi egy újpesti társasház lépcsőházában. A támadót a járőrtársa lelőtte, Pétert pedig életveszélyes állapotban szállították kórházba.
A férfi a Budapesti Zsaruk podcast adásában beszélt a támadásról. Az adásban lejátszották azt a rendőrök közti rádióforgalmazást is, amelyen Péter bejelentette, hogy megszúrták és mentőt hív magához - szúrta ki a Telex. A döbbenetes felvételen hallható, ahogy a fiatal férfi azt mondja: Azonnal küldjetek mentőt, Kassai19, szúrt sérülés!
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vitézy Dávid: Lázár János elismerte, hogy rossz ötlet volt Debrecenbe költöztetni a Közlekedési Múzeumot
A közlekedési miniszter keszthelyi fórumán beismerte, rossz döntés lett volna a múzeum Debrecenbe költöztetése. Vitézy örül, hogy visszafordították a tervet, és azon dolgozik, hogy a múzeum visszakerüljön a fővárosba.
„Úgy néz ki, sikerült megbuktatnunk Lázár János első perctől kezdve hibás tervét: ma a keszthelyi fórumán az építési miniszter elismerte, hogy rossz ötlet volt Debrecenbe költöztetni a Közlekedési Múzeumot” – írta péntek este közösségi oldalán Vitézy Dávid.
A Podmaniczky Mozgalom politikusa szerint Lázár János a fórumon arról beszélt, hogy elfogadja, ha a társadalom nem Debrecenben, hanem Budapesten szeretné látni a múzeumot. Azt is hozzátette, hogy nem lát elszántságot sem a debreceniekben, sem másokban a költöztetés ügyében.
„Ne feledjük: Lázár János valójában csak Budapesten akart bosszút állni, és a teljesen kész tervekkel rendelkező, kiválóan alkalmas kőbányai Északi Járműjavító vasúti csarnokának felújítása helyett az egész projektet az előkészítési munkákra már elköltött sok milliárd forint ellenére leállította. (…) Budapest készen áll, megvan bennünk az elszántság, és szeretnénk a Közlekedési Múzeumot Budapesten tartani. Azért is vagyok ebben biztos, mert a javaslatomra a Fővárosi Közgyűlés is nagy többséggel döntött erről még ősszel”
– tette hozzá a politikus.
Úgy néz ki, sikerült megbuktatnunk Lázár János első perctől kezdve hibás tervét: ma a keszthelyi fórumán az építési...
„Úgy néz ki, sikerült megbuktatnunk Lázár János első perctől kezdve hibás tervét: ma a keszthelyi fórumán az építési miniszter elismerte, hogy rossz ötlet volt Debrecenbe költöztetni a Közlekedési Múzeumot” – írta péntek este közösségi oldalán Vitézy Dávid.
Hadházy Ákos: Ha Ön Tiborczéknál szeretne különleges körülmények között, szórakozásból ölni, itt jelentkezhet
A független országgyűlési képviselő Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy Tiborcz István és Orbán Ráhel újabb üzletbe fogott bele, ami a politikus fogalmazása szerint a luxi vadászat.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szombaton reggel Facebook-posztban emelte ki Tiborcz István és Orbán Ráhel újabb üzletére. Ahogyan a politikus fogalmazott:
„A luxi vadászat lett Tiborcz és Ráhel új biznisze. Néhány héttel az után, hogy tavaly októberben bejelentették, a turai luxushotel „új üzleti modellben” fog működni, megjelent egy honlap és egy Facebook-oldal, ami páratlan luxust kínál a hobbiöléshez a turai kastélyban. Nagy segítség ez a családoknak!”
„A csak angol nyelvű oldal ajánlata szerint »A LUXE WILDERNESS páratlan luxus szolgáltatásokat kínál vadászathoz, ötcsillagos szállással, kitűnő étkezési élményekkel és személyre szabott útvonalakkal. A luxusra, a magánéletre és a biztonságra összpontosítva biztosítjuk az Ön kényelmét, miközben lenyűgöző tájakat fedez fel, főként Magyarországon, de világszerte is. Élvezze az Ön igényeire szabott, személyre szabott programokat egy felejthetetlen kikapcsolódásért. »Luxuskastélyunk szálláshelyként a legmagasabb szintű luxust és szolgáltatást kínálja, biztosítva a teljes magánéletet és a pihenést a természet szívében. Élvezze a luxus kényelmet és a királyi étkezést, amelyet privát séfünk készít. Imádja a legrangosabb borokat, miközben lélegzetelállító kilátásban gyönyörködik. A Luxe Wilderness-nél újraértelmezzük a luxusvadászatot egy páratlan és személyre szabott élmény kínálásával, amely zökkenőmentesen ötvözi a vadászat izgalmát a legmagasabb szintű kényelemmel és személyre szabással. Megközelítésünk középpontjában a személyre szabott kalandok létrehozása áll, amelyek minden ügyfél egyedi preferenciáit figyelembe veszik, a fajok kiválasztásától a vadászati módszerekig. Az ügyfelek exkluzív hozzáférést kapnak érintetlen, privát vadászterületekhez, biztosítva a meghitt és magával ragadó élményt a természetben«”
– idézi a politikus, amihez hozzátette:
„Kínálnak amúgy különleges programokat is, például áprilisban volt luxus »katonai stílusú kiképzési tevékenység« is, ahol MEGTEKINTHETTÉK A MAGYAR KÜLÖNLEGES ERŐK KIKÉPZÉSÉT ÉS CSATLAKOZHATTAK IS HOZZÁJUK :)) Ez azért kérdéseket vet fel…”
A luxi vadászat lett Tiborcz és Ráhel új biznisze. Néhány héttel az után, hogy tavaly októberben bejelentették, a turai...
Hadházy szerint „a honlap amúgy – szemérmesen és némileg törvénytelenül – semmit nem árul el az üzemeltetőről, de a fotók alapján egyértelműen Tiborczék kastélya a helyszín. A face oldalon pedig a címet is megjelölték, illetve látható, hogy az első bejegyzés néhány héttel azután keletkezett, hogy Tiborczék a »modellváltásról« gondoskodtak. ”
Posztjában megjelölte azt is, hol érhető el a szolgáltatás, amihez ezt a kommentet fűzte:
„Ha Ön Tiborczéknál szeretné különleges körülmények között, szórakozásból ölni, itt jelentkezhet”
– írja.
„Utóirat: a hivatásos vadászat egy szakma, a vadgazdálkodás egy szükséges tevékenység. De ez a honlap és a fideszes nagyurak luxusvadászatai (ugye emlékeznek arra, amikor Lázár ezer előnevelt fácánt rendelt a vadászatára) valami nagyon-nagyon másról szólnak: szórakozásból ölnek”
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szombaton reggel Facebook-posztban emelte ki Tiborcz István és Orbán Ráhel újabb üzletére. Ahogyan a politikus fogalmazott:
„A luxi vadászat lett Tiborcz és Ráhel új biznisze. Néhány héttel az után, hogy tavaly októberben bejelentették, a turai luxushotel „új üzleti modellben” fog működni, megjelent egy honlap és egy Facebook-oldal, ami páratlan luxust kínál a hobbiöléshez a turai kastélyban. Nagy segítség ez a családoknak!”
„A csak angol nyelvű oldal ajánlata szerint »A LUXE WILDERNESS páratlan luxus szolgáltatásokat kínál vadászathoz, ötcsillagos szállással, kitűnő étkezési élményekkel és személyre szabott útvonalakkal. A luxusra, a magánéletre és a biztonságra összpontosítva biztosítjuk az Ön kényelmét, miközben lenyűgöző tájakat fedez fel, főként Magyarországon, de világszerte is. Élvezze az Ön igényeire szabott, személyre szabott programokat egy felejthetetlen kikapcsolódásért. »Luxuskastélyunk szálláshelyként a legmagasabb szintű luxust és szolgáltatást kínálja, biztosítva a teljes magánéletet és a pihenést a természet szívében. Élvezze a luxus kényelmet és a királyi étkezést, amelyet privát séfünk készít. Imádja a legrangosabb borokat, miközben lélegzetelállító kilátásban gyönyörködik. A Luxe Wilderness-nél újraértelmezzük a luxusvadászatot egy páratlan és személyre szabott élmény kínálásával, amely zökkenőmentesen ötvözi a vadászat izgalmát a legmagasabb szintű kényelemmel és személyre szabással. Megközelítésünk középpontjában a személyre szabott kalandok létrehozása áll, amelyek minden ügyfél egyedi preferenciáit figyelembe veszik, a fajok kiválasztásától a vadászati módszerekig. Az ügyfelek exkluzív hozzáférést kapnak érintetlen, privát vadászterületekhez, biztosítva a meghitt és magával ragadó élményt a természetben«”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pakisztán katonai offenzívát indított India ellen, civilek is meghaltak a támadásokban
A pakisztániak szerint India rakétákkal támadt három katonai bázist, köztük a főváros melletti központot. Válaszul ők is csaptak – állítólag még az S–400-asokat is elintézték.
Egyre komolyabb katonai konfliktus körvonalazódik Dél-Ázsiában: Pakisztán azt állítja, hogy India rakétákkal támadta három pakisztáni katonai légibázisát, ezért válaszul offenzívát indítottak.
A pakisztáni hadsereg szerint az egyik megtámadott bázis a Rawalpindiben található Nur Khan légibázis, amely az ország egyik legfontosabb katonai központja. Ez a bázis mindössze tíz kilométerre fekszik a fővárostól, Iszlámábádtól – vagyis egy esetleges támadás az ország vezetését is közvetlenül veszélyeztetheti.
A pakisztáni hadsereg közlése szerint ők sikeresen megsemmisítették India S–400-as légvédelmi rendszereit, valamint komoly kibertámadást indítottak indiai célpontok ellen.
Állításuk szerint több jelentős indiai weboldalt is feltörtek, köztük a kormányzó pártét is.
India viszont tagadja, hogy ilyen súlyos károk érték volna az országot. A hivatalos közlések szerint a katonai infrastruktúra lényegében sértetlen maradt.
A helyzet a civil lakosságot sem kímélte: az indiai beszámolók szerint a pakisztáni támadásokban többen megsérültek, és meghalt Raj Kumar Thapa, Kasmír régió egyik indiai vezetője. Az indiai források szerint Dzsammu városában, egy sűrűn lakott civil területen is becsapódtak lövedékek.
Pakisztán tagadja, hogy civileket támadt volna, és a tájékoztatási miniszter, Attaullah Tarar szerint nem ők kezdték a konfliktust. Mint fogalmazott, Pakisztán csak válaszlépést tett, miután támadás érte őket.
A BBC megjegyzi: egyik fél állításait sem tudják független forrásból megerősíteni. Az viszont biztos, hogy a helyzet rendkívül feszült, és a két atomhatalom kapcsolata hosszú ideje nem volt ilyen kiélezett.
Az Egyesült Államok is megszólalt az ügyben: Marco Rubio külügyminiszter telefonon egyeztetett mindkét féllel, és azt kérte, hogy próbáljanak békés megoldást találni. Rubio jelezte: az USA kész segíteni a tárgyalásokban, hogy elkerülhető legyen egy újabb súlyos katonai konfliktus.
Egyre komolyabb katonai konfliktus körvonalazódik Dél-Ázsiában: Pakisztán azt állítja, hogy India rakétákkal támadta három pakisztáni katonai légibázisát, ezért válaszul offenzívát indítottak.
A pakisztáni hadsereg szerint az egyik megtámadott bázis a Rawalpindiben található Nur Khan légibázis, amely az ország egyik legfontosabb katonai központja. Ez a bázis mindössze tíz kilométerre fekszik a fővárostól, Iszlámábádtól – vagyis egy esetleges támadás az ország vezetését is közvetlenül veszélyeztetheti.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A II. világháborúval és a holokauszttal riogatott Lázár János a jövő évi választás kapcsán egy lakossági fórumon
A keszthelyi fórumon Lázár János szerint a háború szele már Magyarországot is elérheti. A miniszter kemény szavakkal figyelmeztette a családokat a 2026-os választások tétjére.
Háromórás lakossági fórumot tartott Keszthelyen Lázár János, ahol minden kérdésre válaszolt. A fórum elején hosszan beszélt az orosz–ukrán háborúról, és folytatta a kormány ukrán- és EU-ellenes kampányát – írja a 444.
A miniszter a 2026-os országgyűlési választások és Ukrajna esetleges uniós csatlakozásának következményeit a második világháborúhoz hasonlította. Azt mondta:
„Ugyanaz fog történni mint a harmincas évek végén: egy németek által vezetett Európa nekiront Oroszországnak, és nekünk a németek mellé kellett állnunk akkor is és kell majd most is, ha önök ezt hagyják.”
Ezután a veszteségekről beszélt: „Ennek a szaldója, hogy mi egyszer már a németek vezetésével nekimentünk az oroszoknak, fölvonultunk az oroszokkal szemben: 500 ezer zsidó magyar ember és 500 ezer nem zsidó magyar ember maradt ott a holokausztban és a fronton.”
A fórumon azt is mondta: „Jól gondolja meg minden család hova adja a voksát, részt vesz-e Magyarország abban a háborúban, ami Ukrajna uniós tagságából, az orosz-ukrán háborúból következik, minden háztartásra minden családra.”
Végül figyelmeztetett: „Isten ne adja, hogy az európaiak, a brüsszeliek, a németek és az ő helytartóik, az ukránbarát magyar politikusok miatt, hogy magyar embernek a gyerekét Ukrajnába kelljen küldeni az oroszokkal szemben.”
Csütörtökön Magyar Péter hozta nyilvánosságra azt a felvételt, amin a honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf beszél arról, hogy a kormánynak szakítania kellene az eddigi béketevékenységgel, és át kellene állnia a „háború felé vezető út nulladik fázisába”.