KULT

„Rátok van szükség” – az Obama-dokumentumfilm felráz és felemel

Az HBO háromrészes dokumentumfilmje egy kivételes politikus portréja. Kritika.

Link másolása

Barack Obamát nem kell bemutatni. Pedig egy időben be kellett neki is önmagát, bizonyítania kellett, és jobban, mint egy fehér politikusnak, jobban, mint egy nehezebben beleköthető hátterű közéleti személyiségnek Amerikában.

Az USA első fekete elnökének egy ideig még azt is bizonyítania kellett - hogy helyzete faramuciságát fokozzuk - , hogy ő tényleg fekete, ugyanis fehér volt az édesanyja.

A hírnév kapujában, amikor a szenátusi jelöltségért indult, nevét épp egy betű választotta el az USA akkori legnagyobb ellenségétől, Osamától (ekkor még nem tudja, hogy épp az ő elnöksége alatt iktatják majd ki végleg Osama Bin Ladent). A dokumentumfilmben elárulja egy interjúalany, próbálták rábeszélni, hogy legalább ne Barackként induljon, legyen Barry, mert az legalább amerikaiul hangzik. Ő meg közölte, hogy ő Barack Obama. Innen jó nyerni.

Fehér vagy fekete? Amerikai vagy hawaii? Fekete-fehér hawaii? Barry, ahogy a családja hívta, vagy Barack? Obamának alapjáraton több identitásválságon kellett volna keresztülmennie, mire eljutott addig, hogy jogászból politikus lesz és felvállalja nézeteit, de ezeken a film alapján irigylésre méltó lazasággal ugrott át.

Az Obama: A tökéletes egység keresése címével is utal rá, hogy nem arról fog szólni, miért superman Obama, hanem arról, mi az, amit megpróbált. Mert ez a realitás: egy nagy formátumú személyiség is csak lépéseket tehet egy cél felé vezető úton.

Hogy Obama elérte-e a céljait, vagy legalább meg tudta-e közelíteni őket, hogy meg tudta-e találni az utat a tökéletes egység kereséséhez - mert a tökéletes egység csak egy ideál - , ezt próbálja kibogozni ez a lebilincselő dokusorozat.

Barack Obama máig népszerű és kedvelt figura, amit számos remek adottságának köszönhet. Egy 190 centis, jóvágású, hiperintelligens fazon, akiről már meglepően fiatal korában azt állította egy mentora, hogy egy napon az USA elnöke lesz. Szerencsés figura, az tény: erős az igazságérzete, nagy az önbizalma - lezserségét és humorát politikusok irigylik máig -, érdeklődő, olvasásmániás és fegyelmezett.

Utóbbiról egy interjúalany annyit árul el, hogy Barack Obama érzékeny személyiség, de visszafogja az érzelmeit, mert pontosan tudja, hogy erre van szükség.

Mindezen tulajdonságok izgalmas keverékéből emelkedett ki ez az érdekes politikus, aki inspiráló karakter. És olyan szónoki képességekkel van megáldva, amivel képes volt maga mellé állítani sokakat. Beszéljen akár a rabszolgaságról, vérről, háborúról, áldozatokról.

A dokumentumfilm klasszikus elbeszélő stílussal, számos archív felvétellel és interjúkkal illusztrálja Obama pályafutását elnöksége végéig. Látjuk a kudarcokat, a meghurcoltatásokat is, azt, hogy beleőszült a kétszer négy évbe, és látjuk, hogy a teherbírás ellenére is ember, akinek nagy súly telepszik a vállára az elnökké válással. Néha szentimentális a film, de igazából maga az alanya is az. Csak jól álcázta. Ideálokkal indult, és valahova érkezett, ahová tudott.

Ezt az emberi oldalt is hitelesen mutatja meg a film, bár néha fennkölt és túl szubjektív felhangokkal. Ugyanakkor egy polgárjogi forradalmi közegben felnőtt, az anyától hozott "a bőrünk alatt mind ugyanolyanok vagyunk"- ideológia mentén felnőtté vált politikus filmbeli utolsó mondatai hitelesek a pályája tükrében, miközben az egyén felelősségére is felhívja a figyelmet:

"Habár különbözőnek látszunk, valójában mind ugyanazt a büszke címet viseljük, a legfontosabb hivatalt a demokráciában. A polgárét. Polgár. Ez tehát, amire a demokráciánknak szüksége van. Rátok.

Nemcsak a választásokkor, nemcsak akkor, amikor önös érdekeink kerülnek veszélybe, hanem egész életünkben. Honfitársaim! Életem legnagyobb megtiszteltetése volt titeket szolgálni." Az, hogy ez egy szolgálat, mások szolgálata, azt mindenképp jól bemutatja az HBO dokumentumfilmje.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: