HÍREK
A Rovatból

„Ő igazán értette, hogy a nyelvművelés emberművelés” – Végső búcsút vettek Grétsy László nyelvésztől – fotókkal

A Prima Primissima díjas nyelvész, az anyanyelvápolás ismert személyisége január 21-én, életének 92. évében hunyt el Budapesten.

A család, barátok, kollégák, tisztelők jelenlétében vettek végső búcsút pénteken Grétsy Lászlótól a Farkasréti temetőben.

A Prima Primissima díjas nyelvész, az anyanyelvápolás ismert személyisége január 21-én, életének 92. évében hunyt el Budapesten. A Farkasréti temető Makovecz ravatalozójában Osztie Zoltán, a Belvárosi Nagytemplom plébánosa vezette a pénteki szertartást.

„Grétsy tanár úr példát mutatott arra, hogy a tudományos munkához nemcsak nagy tudás és ismeretanyag, hanem nagy alázat és fegyelem kell. Lényeglátásával, kitűnő kapcsolatteremtő képességével mindvégig jó vezetője volt munkatársainak”

– mondta Gerstner Károly nyelvész, a Nyelvtudományi Intézet tudományos főmunkatársa, aki a ravatalnál az egykori és mai munkatársak nevében búcsúzott Grétsy Lászlótól.

Mint kiemelte, munkáját és vezetői tevékenységét tudás, tisztelet, alázat, derű és szeretet jellemezte. Hozzátette: hozzáértéssel, felkészülten, érdeklődést keltve tudott beszélni a nyelvről, a tudományról, a kettő találkozásáról. Kitért arra, hogy Grétsy László az emberek megbecsülésében, az elődök munkájának értékelésében, a rászorulók segítésében nemcsak szavaival, hanem tetteivel is példát mutatott.

Gerstner Károly megemlítette, hogy Grétsy László nevéhez fűződik a nyelvművelés akadémiai hagyományára és eredményeire épülő kétkötetes nyelvművelő kézikönyv munkálatainak szervezése, irányítása.

„Ebben olyan ismeretanyag van a normatív magyar nyelvhasználatról, a nyelvi és stiláris helyességről, amely ma is alapjául szolgál a nyelvi tanácsadásnak, és hasznos mindazoknak, akik nyelvhelyességi kérdésekben kívánnak eligazodni” - fejtette ki a nyelvész.

Utolsó tanítványa, Blankó Miklós nyelvész, nyelvművelő az Anyanyelvápolók Szövetsége részéről arról beszélt, hogy Grétsy László jól tudott élni azzal a varázserővel, amellyel a Teremtő megajándékozta.

„Ő igazán értette, hogy a nyelvművelés emberművelés. Ez volt az esszenciája Grétsy László munkásságának, amellyel már életében nemzeti örökségünk része lett. Szakmai jártassága egy régi generáció öröksége volt, a nyelvtörténettől a stilisztikán át a grammatikáig minden nyelvtudományi területhez volt érzéke” – mondta Blankó Miklós.

Kitért arra, hogy a legfontosabb számára a család volt, négy gyermeke, tizenkét unokája és hét dédunokája született.

Grétsy László emlékére szombaton 11 órakor tartanak gyászmisét a Belvárosi Nagyboldogasszony Templomban.

Grétsy László 1932-ben született Budapesten. 1950-ben vették fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészettudományi karának magyar-történelem szakára, ahol Pais Dezső professzor szemináriumainak hatására a nyelvtudomány mellett kötelezte el magát. 1954-től a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársa, majd tizenhat évig a mai magyar nyelv osztályt vezette. 1960-tól a nyelvtudomány kandidátusa volt.

1964-ben jelent meg és azóta több tízezer példányban adták ki Szaknyelvi kalauzát. Húsznál több - olykor társszerzőkkel készített - tudományos munkája közül kiemelkedik az Anyanyelvi kaleidoszkóp (1973), az Anyanyelvünk játékai (1974), a Mai magyar nyelvünk (1976), a hatóságok helyes nyelvhasználatát segítő Hivatalos nyelvünk kézikönyve (1976), a kétkötetes Nyelvészet és tömegkommunikáció (1980-1985).

Főbb művei közé tartozik továbbá az Álljunk meg egy szóra! (Vágó Istvánnal, 1991), a Képes diákszótár (társszerkesztő, 1992), az Anyanyelvi őrjárat (1999), A mi nyelvünk (2000), az Anyanyelvünkről anyanyelvünkért (2000), az Új anyanyelvi őrjárat (2002), A 20. századi magánlevelek nyelvi világa (2003), a Sportnyelvünk a 21. század elején (Balázs Gézával, 2003), valamint a Nyelvművelő kéziszótár (Kemény Gáborral, 2005) is.

1987-98-ban az ELTE Tanárképző Főiskolai Kar magyar nyelvi tanszékén tanszékvezető tanár volt. 1987-től a Magyar Televízió nyelvi bizottságának társelnöke, 1993-96-ban elnöke; 1989-től az Anyanyelvápolók Szövetségének főtitkára, majd alelnöke, 1994-től ügyvezető, majd tiszteletbeli elnöke volt. 1992-ben megválasztották az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának társelnökévé, 2006-ban pedig tiszteletbeli elnökévé.

A Magyar Nyelvőr, az Édes Anyanyelvünk, az Élet és Tudomány és a Szabad Föld szerkesztője és rovatvezetője, valamint több nyelvészeti rádió- és televízióműsor, sajtóbeli nyelvművelő rovat munkatársa és könyv szerzője volt. Az Álljunk meg egy szóra című televíziós műsor 500. adása alkalmából 1997-ben nívódíjat kapott.

Nyelvművelő munkásságát számos további díjjal ismerték el: Kiváló Népművelő (1981), Apáczai Csere János-díj (1992), Szarvas Gábor-díj (1992), Magyar Örökség-díj (2007), Prima Primissima díj (2012), Tőkéczki László-díj (2020), valamint Magyar Nyelvőr Díj (2020).

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ottfelejtette az AI-vízjelet egy krumpliosztós kamuképen a volt fideszes képviselő, aztán levágta, majd fekete háttérre cserélte az egészet
Boldog István egy mesterséges intelligenciával megszerkesztett képpel üzent Magyar Péternek, de a kommentelők lebuktatták. Többször is módosított a posztján, a képet végül törölte is.

Kamu, mesterséges intelligenciával megszerkesztett képpel írt egy volt fideszes országgyűlési képviselő arról, hogy a TISZA Párt egyik aláírásgyűjtő pultjánál "krumplit osztottak". Boldog István a Facebookon osztott meg egy fotót, ami a nagy feliratok alapján a TISZA egyik pultjáról készült, mely előtt több zsák burgonya és alma hever egy halomban. „Aki aláír, kap egy zsákkal? Peti, ez nagyon gáz!” – írta a képhez az expolitikus, egyértelműen Magyar Péternek üzenve.

Csakhogy a kommentelők felhívták a figyelmet egy bakira: a fotó jobb sarkában ottmaradt a Gemini, a Google által kifejlesztett generatív mesterséges intelligencia alapú chatbot logója.

Boldog István órákkal később módosította a posztját, és már úgy tette ki a képet, hogy levágta a kép jobb szélét, így a vízjel is eltűnt róla. A szemfüles facebookozóknak viszont ez is szemet szúrt, így

újabb módosítás következett: Boldog a bejegyzésből törölte a képet, a szövegből csak az első, kérdő mondatot hagyta meg, a hátteret pedig feketére változtatta.

A posztra közel hétezer nevetős reakció és 3400 komment érkezett. Többen jelezték, hogy az embereket nem lehet ilyen könnyen megvezetni.

„Bádog István tudod, hogy AI-kamu. Ketyeg az óra, csomagolj” – írta egy hozzászóló.

„Rakja nyugodtan a hamis AI-képeket!!! Úgyis a Tisza nyer. Egyébként meg a Fidesz szokta így megvenni az emberek szavazatát” – véli egy másik.

„Számomra ezekben a képekben az a legvisszataszítóbb, hogy pontosan azokat akarjátok megvezetni, akik még hisznek nektek/bennetek. Főleg az idősebb korosztályt, mert ők nem feltétlenül tudnak különbséget tenni egy valós és generált kép között. A saját szavazóitokat veszitek hülyére. De legalább csinálnátok jól... (...)” – jegyezte meg egy újabb kommentelő.

Boldog István 2010 és 2022 között volt országgyűlési képviselő, korábban pedig Kétpó polgármestere. 2020 decemberében vádat emeltek ellene és nyolc társa ellen hivatali vesztegetés elfogadása miatt, mert a vád szerint jogellenesen befolyásolták Jász-Nagykun-Szolnok megyei pályázatok eredményét, amiért 2019 májusában 20 millió forint jutott vissza a vállalkozóktól. A perben az egyik vádlott már az előkészítő ülésen beismerő vallomást tett, őt nem jogerősen felfüggesztett börtönre és pénzbírságra ítélték. Boldog tagadja bűnösségét, a koronatanút pedig egy korábbi nyilatkozatában „elítélt bűnözőnek” nevezte, akinek állításai hazugságok. A volt képviselő a per alatt is feltűnik közéleti eseményeken, tavaly október 23-án például a helyszínen hallgatta Orbán Viktor ünnepi beszédét.

Meghalt Perger István, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének helyettes vezetője
A népszerű „A Keletiből Hongkongba” utazóblog szerzőjének halálhírét a munkahelye közölte. Kollégái szerint távozása megrendítő veszteség és pótolhatatlan űrt hagy maga után.

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete a Facebookon jelentette be, hogy elhunyt Perger István, a képviselet helyettes vezetője. Perger István 47 éves volt, márciusban töltötte volna be a 48. életévét.

Főképp a „A Keletiből Hongkongba” című utazóblog szerzőjeként és videós tartalomkészítőként ismerhettük.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett kollégánk és barátunk, Perger István, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének helyettes vezetője váratlanul elhunyt. Távozása megrendítő veszteség mindannyiunk számára, és pótolhatatlan űrt hagy szakmai és személyes életünkben egyaránt” – írják a bejegyzésben.

Perger István újságíróként kezdte pályáját a Magyar Hírlapnál, majd 2005-ben az Európai Parlament sajtószolgálatához csatlakozott. A 2011-es magyar uniós elnökség idején a Külügyminisztériumban szolgált, 2012-től pedig a Bizottság budapesti képviseletén volt kommunikációs vezető.

Mint írják, 2021 és 2023 között a Bizottság brüsszeli központjában dolgozott, majd visszatért Budapestre a képviselet helyettes vezetőjeként, valamint a politikai és gazdasági csoport vezetőjeként.

A képviselet szerint nemcsak kivételes szakember volt, hanem melegszívű, karizmatikus kolléga is. A bejegyzésben kiemelik:

„Számos rendezvény – például az Európa kulturális sokszínűségét bemutató EU Expressz sorozat – sziporkázó házigazdájaként és moderátoraként is emlékezeteset alkotott.”

Hozzáteszik, meghatározó szerepet játszott a budapesti Európa-napi futóverseny és fesztivál életre hívásában, amely szerintük mára „Magyarország uniós tagságát ünneplő, széles körben ismert és nagyra becsült hagyománnyá vált.”

„István öröksége a kiválóság, a feddhetetlenség és a határtalan szenvedély – Európa, hivatása és az emberek iránt, akik körülvették. Hirtelen elvesztése arra emlékeztet bennünket, milyen mély nyomot hagyhat egyetlen ember élete sokak szívében. Hiányozni fog bölcsessége, metsző humora és éles elméje. Őszinte részvétünket fejezzük ki István családjának, barátainak és mindazoknak, akik ismerték és szerették őt. Emléke és szellemisége tovább él bennünk, és inspirációként szolgál számunkra a jövőben is. Nyugodj békében, kedves István. Soha nem feledünk” – zárul a Képviselet bejegyzése.

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete a Bizottság budapesti irodája, amely az uniós politika hazai ismertetéséért és a magyar közvéleménnyel, médiával, intézményekkel való kapcsolattartásért felel. A képviselet vezetője jelenleg Zupkó Gábor. A szervezet égisze alatt működik az Európa Pont kulturális és információs központ, amelynek programjai az elmúlt években a képviselet zászlóshajó-eseményei közé tartoztak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Mégsem indul a választáson Szabó Szabolcs, a Fideszt háromszor is legyőző képviselő
A politikus az elmúlt három választáson legyőzte Németh Szilárdot Csepelen, most azonban a visszalépés mellett döntött. A jövőben a politikát katedrára cseréli, és visszatér az egyetemre tanítani.

Szabó Szabolcs képviselő a Facebook-oldalán jelentette be, hogy mégsem indul az országgyűlési választáson.

Döntését azzal indokolta, hogy az aláírásgyűjtés tapasztalatai alapján úgy látja, a jelenlegi körülmények között nem tudná megnyerni a Budapest 9. OEVK-t. Hozzátette, jelölőszervezete sincs, amelynek a listaállításhoz szüksége lenne a nevére a szavazólapon.

A politikus a posztjában arról írt, hogy az elmúlt 12 évben sokat tanult és tapasztalt. „Hálás vagyok azért, hogy Csepel és Soroksár képviselője lehettem. Köszönöm a választóknak az elmúlt három választás során leadott szavazataikat, és köszönöm a sok munkát a velem együtt dolgozó aktivista csapatnak. Külön köszönöm azoknak, akik stábtagként hosszú éveken keresztül dolgoztak velem együtt.”

Szabó Szabolcs arra biztatta a választókat, hogy arra a jelöltre szavazzanak, aki meg tudja nyerni a választókerületet, és akire nyugodt szívvel bízzák rá a következő négy évben Csepel, Pesterzsébet, Ferencváros és Újbuda sorsát. Az is kiderült, mihez kezd ezután:

folytatja a munkát az egyetemen, mert, mint írja „azért én hivatásomat tekintve valójában mindig is egy geográfus egyetemi adjunktus voltam, nem politikus.”

Szabó Szabolcs 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben is egyéni mandátumot szerzett a Csepel–Soroksár körzetben. A 2022–2026-os parlamenti ciklusban a Momentum-frakció tagja volt. A 2026-os választás előtt azonban átrajzolták a budapesti választókerületek határait: a 9. OEVK központja Csepel maradt, de Soroksár helyett már Pesterzsébet, Ferencváros és Újbuda egyes részei is ide tartoznak, ami módosította a helyi politikai erőviszonyokat.

A választókerületben a kormánypártok Németh Szilárd helyett Király Nórát indítják, akinek jelölését 2025 decemberében jelentették be. A Tisza Párt jelöltje Kátai‑Németh Vilmos ügyvéd. Ezek a lépések eleve kiélezett versenyt vetítettek előre a 9. OEVK-ban, amelyből Szabó Szabolcs a visszalépésével kiszállt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk