KAPCSOLAT
A Rovatból

„Egyszerre két kapcsolatban élni rengeteget ad, de óriási felelősség is”

Ádám és barátnője, Emese két éve határozták el, hogy másokat is beengednek az életükbe, ráadásul nem csak egyéjszakás kalandokra. A poliamor kapcsolatok fenntartása izgalmas, érzelmileg ugyanakkor megterhelő is.


A harmincas pár, Ádám és Emese négy és fél éve él együtt, az utóbbi két évben már poliamor kapcsolatban. Minden akkor kezdődött, amikor Emese két éve felvetette barátjának: mit szólna, ha mindketten nyitnának mások felé?

Azt is egyértelművé tette, hogy ebbe nemcsak az alkalmi szex férhetne bele, hanem akár egy mélyebb viszony, a másokkal való rendszeres időtöltés, még egy párhuzamos kapcsolat is.

Ádám először nehezen fogadta a felvetést: “Egyáltalán nem voltam felkészülve rá. Addig monogám kapcsolatokban éltem, ilyen volt a beállítottságom. Bennem is felmerültek az ilyenkor szokásos kérdések: vajon én nem vagyok neki elég, ha másra vágyik? És mi lesz, ha valakiért elhagy engem?”

Az érzés, hogy kimaradok valamiből

Emese azonban újra és újra felhozta a témát. Őszintén beszélt az érzéseiről: elmondta, hogy idővel minden korábbi kapcsolatában felmerült benne az újdonság iránti igény, de ilyenkor végül mindig a szakítás mellett döntött.

“Most viszont változtatni akart ezen a mintán. Rájött, hogy nem az a jó út, ha mindenkit kidob. Én voltam az első, aki mellett azt mondta, hogy ehelyett inkább próbáljunk valami más megoldást találni. Természetesen már az elején tisztáztuk, hogy alapelv a kölcsönösség: amit ő megtehet, azt megtehetem én is” – mondja Ádám.

A férfinak ezzel együtt is időbe telt alkalmazkodni a megváltozott feltételekhez. Ebben sokat segített, hogy Emesével rengeteget beszélgettek, a következő fél évben szinte csak ez volt köztük a téma.

“A szó hagyományos értelmében soha nem éreztem féltékenységet, inkább az zavart, hogy kimaradok valamiből, ha otthon ülök, amíg ő mással ismerkedik. Arra volt szükségem, hogy amit ő tesz, azt én is megtegyem – vagyis ne csak a lehetőségem legyen meg rá, hanem konkrét élményeket is szerezzek. Amikor az én életemben is megjelentek mások, helyrebillent köztünk az egyensúly.”

A pár azóta is jórészt külön utakon jár, új partnereiken jellemzően nem “osztoznak”. Eközben viszont arra is hangsúlyt fektetnek, hogy folyamatosan kommunikálják a másik felé: továbbra is ők a legfontosabbak egymás számára:

“Ebbe nem szabad akkor belemenni, ha a kapcsolat egyébként nem működik jól, és egy ilyen felállástól várjuk a megmentését. Aki mégis így tesz, annak biztosan csúnya szakítás lesz a vége.”

Nyitott kapcsolat vagy poliamoria?

Ádám és Emese együtt élnek, közösen terveznek családot, együtt szőnek hosszú távú terveket. Előfordul, hogy együtt látogatnak el swingerklubba, de inkább külön-külön szoktak randizni másokkal. Erről mindig beszámolnak egymásnak, de csak általánosságban, konkrét részletek megosztása nélkül, mivel senkit nem akarnak a háta mögött kibeszélni.

„Egészen furcsa szituációk is adódtak már, például amikor arról kell egyeztetnünk, mikor üres a lakás, mert a másik épp valaki olyat talált, akihez nem lehet feljárni. Ezt persze nem könnyű megélni, ha nekem épp nincs senkim, de ilyenkor arra gondolok, hogy egy másik esetben majd akár fordítva is lehet” – magyarázza Ádám.

De hogyan fogadta a környezetük ezt a felállást? A férfi a közeli barátait hamar beavatta, mivel nem akarta, hogy azt higgyék, megcsalja Emesét, amikor épp más lánnyal jelenik meg előttük.

„Fel se merült, hogy ne vállaljam fel, mint ahogy mások a szeretőjüket titkolják. Akivel Emese mellett hosszabb távon (tehát nem csak alkalmi kalandként) együtt vagyok, ugyanúgy az életem része, semmilyen szinten nem szeretném hátrébb sorolni. Már a legelején nyilvánvalóvá tettem, hogy az együttélés és a családalapítás perspektíváján kívül mindent szeretnék megélni vele is, amit egy kapcsolatban lehetséges.”

A családjuk viszont kivétel: mindketten azt mondják, előttük jobb ezt titokban tartani. Nem azért, mert bárkit szégyellnének, inkább az eredendően konzervatív beállítottságuk miatt. „Biztosan azt hinnék, hogy valami nincs rendben köztünk, pedig egyáltalán nem ez a helyzet.”

Ami az új partnereket illeti, a pár tapasztalata szerint minél fiatalabb valaki, annál elfogadóbb. Sokaknak már a szemük sem rebben a történet hallatán, de azért mindig akadnak, akiknek el kell magyarázni, hogy ez az egész nem amiatt van, mert már kevésbé vonzódnak egymáshoz.

„Sokszor lehet olvasni kommentekben, hogy aki igazán szereti a párját, annak nincs igénye mellette senkire. Szerintünk ez egyszerűen nem igaz: az vesse ránk az első követ, aki bármilyen szerelmes is volt, még soha nem gondolkodott el azon, milyen lenne valaki mással is együtt lenni. És ez semmit nem vesz el abból, amit a párja iránt érez, sőt, egy beteljesült viszony sokkal inkább hozzáad. Csak másoknak egy-egy ilyen megélésre rámegy a kapcsolatuk, pedig ennek egyáltalán nem kéne így történnie.”

Míg a nyitott kapcsolat alatt a többség olyan párkapcsolatot ért, amibe beleférnek a szexuális kalandok, Ádám és Emese poliamoriában élnek. Ez kettőnél több személy közti intim kapcsolat(ok) egyidejű gyakorlata, kívánsága vagy elfogadása, amelyről minden szereplőnek tudomása van és a hozzájárulását is adja. Ez azt jelenti, hogy a felek párhuzamosan több emberhez is kötődhetnek, több mindenkibe lehetnek szerelmesek. A poliamoria része lehet akár két-három egyenrangú kapcsolat fenntartása is, amelyek között néha van hierarchia, néha nincs. Ez minden esetben egyéni döntés kérdése.

Néha épp olyan nehéz, mint eltitkolni egy megcsalást

Számos pár van, akik nyitott kapcsolatban élnek és nem térnek ki a szexuális kalandok elől. Az azonban sokkal ritkább, hogy valakinek egyszerre két párkapcsolata legyen: két személlyel töltsön időt és két személy iránt vállaljon érzelmi felelősséget is.

Ádám másfél évvel a kapcsolata megnyitása után ismerkedett meg Fannival, aki előtt nem titkolta, hogy milyen körülmények közül érkezik az életébe.

A férfinek eleinte főleg az önbizalmát és önképét erősítette, hogy két nőnek is fontos, valamint azt várta az egésztől, hogy a kölcsönösség jegyében jobban el tudja majd fogadni barátnője hasonló kalandjait. Ez így is történt, ma már azonban úgy érzi: Fanni személye az, amiért igazán megérte, mert őszintén megszerette az új barátnőjét is.

“Egyszerre két kapcsolatban élni rengeteget ad, de óriási felelősség is. Mindig is igyekeztem a szexen túl minőségi időt tölteni Fannival, közös programokat szervezni, akár elutazni egy hétvégére. Hetente kétszer-háromszor is nála alszom, amit Emese szerencsére nagyon megértően fogadott” – mondja.

Ádám a kapcsolatuk hullámvölgyeiből azt is megtapasztalta: semmivel sem kevésbé fájdalmas a szakítás, ha vár otthon valaki, hogy megvigasztaljon.

„Folyamatosan oda kell figyelnem Fannira, nehogy bármiben is kevesebbnek érezze magát, vagy úgy élje meg, ő csak a ‘kettes számú’ az életemben. Ez az egyensúlyozás néha épp olyan nehéz, annyi energiát kell beletenni, mintha megpróbálnék eltitkolni egy megcsalást. Mégis vállalom, mert igazán fontossá vált számomra” – teszi hozzá.

Nem várhatjuk ettől a kapcsolatunk megmentését

De mi szükséges ahhoz, hogy valaki sikeresen működtessen egy Ádám és Emese kapcsolatához hasonló felállást?

“Az első pár évben nem tudtam volna ebbe belemenni. Egy ilyen helyzethez nagyfokú bizalom és elkötelezettség kell, ami idő, mire kialakul egy pár életében. Sokan azt hiszik, egy poliamor helyzetben biztosan elhagynák őket, pedig ez egy hagyományos kapcsolatban is bármikor bekövetkezhet” – vélekedik a férfi.

Ádám szerint amióta így élnek, még csökkent is az esélye, hogy valaha otthagyja a barátnőjét. Ebben segít, hogy ha megtetszik neki valaki más, akkor – kölcsönös vonzalom esetén – megtapasztalhatja, milyen azzal az illetővel. Így nem maradnak elnyomott vágyak, kínzó „mi lett volna, ha…” érzés.

Lényeges még az is, hogy minden résztvevő félben legyen valódi nyitottság a nem monogám kapcsolati forma iránt, különben – még ha kezdetben annak is tűnik – hosszú távon biztosan nem lesz fenntartható a felállás.

Hogy mit tartogat a jövő Ádámék számára? Az biztos, hogy Emesével akar családot alapítani, és szerinte azután is tudnak majd másokkal ismerkedni, ha egyszer gyerekük születik.

“A logisztika biztosan nehezebb lesz, de azt meg lehet oldani, más akadályát pedig nem látom, miért ne folytathatnánk bármeddig.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KAPCSOLAT
A Rovatból
„Bocsánatot kérek, de Susan velem akar jönni – Szívszorító utolsó üzenetet hagyott maga után az idős pár, mielőtt utolsó közös sétájukra indultak, és kézen fogva leugrottak egy szikláról
Mielőtt elindult volna a brit pár, gondosan kitakarították a lakást, kimosták a ruháikat, kiürítették a hűtőt, és nyitva hagyták az ajtaját. Egy levelet is hagytak az ügyvédjüknek, amelyben bocsánatot kértek, amiért nem tudtak mindent tökéletesen elrendezni.


David és Susan Jeffcock több mint fél évszázadon át éltek szeretetben egymás mellett. A 80 éves férfi súlyos csontrákkal küzdött, és a fájdalom egyre jobban felőrölte az erejét. Felesége, a 74 éves Susan nem tudta elképzelni az életét nélküle, ezért közösen határoztak arról, hogy együtt távoznak az élők sorából - írta a Daily Mail.

A házaspár július 30-án este indult el utolsó közös sétájára Whitby-i otthonukból, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a kikötőre. Mielőtt elindultak volna, gondosan kitakarították a lakást, kimosták a ruháikat, kiürítették a hűtőt, és nyitva hagyták az ajtaját. Egy levelet is hagytak az ügyvédjüknek, amelyben bocsánatot kértek, amiért nem tudtak mindent tökéletesen elrendezni. David néhány egyszerű, de megrendítő mondatot is írt: „Susan velem akar jönni”

Kéz a kézben sétáltak át a kikötő hídján, majd lassan felmentek a 199 lépcsőn Whitby Abbey-hez. Útközben még mosolyogtak is egy járókelőre. A kolostor mögött átbújtak egy kerítésen, megálltak a Keleti-szikla peremén, majd összefonódó kezükkel együtt ugrottak le a körülbelül 55 méteres mélységbe.

A tragédiáról az ügyvédjük értesítette David unokaöccsét, Kevin Shepherdöt, miután megkapta a levelet. „Susan velem akar jönni” – idézte újra és újra a sorokat, amelyeket David hagyott hátra. Kevin szerint a házaspár életük minden pillanatában mélyen kötődött egymáshoz.

Kevin felidézte, hogy nagybátyja az utóbbi időben egyre csendesebb és visszahúzódóbb lett. A fájdalmak teljesen kimerítették, és az orvosság, amit szedett, alig segített rajta. Kevin szerint lehetséges, hogy David megtudta: már nincs sok ideje hátra, ezért döntöttek így.

David Sheffieldben született és nőtt fel, három évet élt Ausztráliában, majd hazatérése után postásként, taxisofőrként és végül buszsofőrként dolgozott, idős embereket és iskolás gyerekeket szállítva. Susan körülbelül 1970-ben találkozott vele, miután Hemsworth-ből Sheffieldbe költözött. Unokatestvére, Margaret Atherton szerint már az első találkozásuk után tudták, hogy egymásnak valók, és hosszú, boldog házasság várt rájuk.

Nyugdíjba vonulásuk után a tengerpartra költöztek: előbb Skegness-be, majd tíz évvel ezelőtt Whitbybe, ahol egy korábbi nyaralásuk helyszínén találtak otthonra. Kevin szerint imádták a várost, különösen a tengert és a kikötő látványát.

Gyakran mentek el a helyi kocsmákba élő zenét hallgatni, ami közös szenvedélyük volt. Susan a Stanley Tools egyik igazgatójának személyi asszisztenseként dolgozott.

A hatóságokat július 30-án este 19 óra 15 perckor értesítették, miután egy járókelő észrevett egy férfit és egy nőt a sziklákon. A dagály gyorsan közeledett, ezért helikopterrel emelték ki őket. A boncolás szerint halálukat több szervet érintő sérülések okozták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KAPCSOLAT
A férfiak reggel, a nők éjjel a legkívánósabbak – ezekben a napszakokban a legjobb a szex a különböző életkorokban
Hiába pörögnek a férfiak reggel, ha a nők csak éjjel indulnak be igazán. A megoldás a kompromisszum, ami a húszas években még spontán, de később már naptárbejegyzést igényelhet.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. december 28.



Ön reggeli pacsirta vagy éjjeli bagoly az ágyban? A legtöbben rávágnánk, hogy az esti összebújás a nyerő, de a helyzet ennél jóval bonyolultabb. A Metro.co.uk cikke szerint nemcsak a hangulat, de a hormonok, a stressz és a családi logisztika is beleszól abba, mikor a legideálisabb az együttlét. Szakértők szerint a válasz koronként változik.

Bár a legtöbben valóban késő este bújnak össze, a nemek között óriási a különbség: a felmérések szerint a férfiak reggel 6 és 9 között a legkívánósabbak, míg a nők inkább éjjel 11 és hajnali 2 között éreznek vágyat.

A húszas éveikben járók hormonjai csúcson pörögnek, a testük biológiailag a babaprojektre van beállítva, ezért a reggelek tele vannak energiával. „Nagyobb a libidód, különösen ovuláció környékén, és több energiád és érzelmi reakciód van az intimitásra”

– magyarázza Mike Kocsis hormon-egészségügyi szakértő. A szexológus April Maria szerint ez a spontaneitás kora, amikor a legjobb időpont az, „amikor csak jön a kedv”.

A harmincas évekre azonban a felelősség – a gyerekek és a stresszes munka – miatt a spontaneitást gyakran felváltja a naptárba beírt szex. A stressz ráadásul bezavarhat a nemi hormonok termelésébe. A jó hír, hogy a szexuális élet ekkor mélyebbé válhat. „A szex kevésbé válhat a hormonális kilengések által vezéreltté, és inkább a bizalomról, a kapcsolódásról és az oxitocin által hajtott kötődésről szólhat” – mondja Kocsis.

A negyvenes évekre, ahogy a gyerekek nőnek, visszatérhet a spontaneitás. „Visszatérhet a reggeli szex – vagy lehet, hogy a hétvégék, az ebédszünetek vagy a spontán, lopott pillanatok illenek hozzád a legjobban” – véli April Maria. A menopauza közeledtével a hormonális változások miatt a nők érzékenyebbé válnak arra, mi esik jól nekik, ami jobb kommunikációra ösztönöz.

Az ötveneseknél a hangsúly a gyakoriságról a szenzualitásra helyeződik át, a nem szexuális intimitás, mint az összebújás vagy a kommunikáció is felértékelődik. „Az oxitocin minden korábbinál fontosabbá válik az intimitásban” – hangsúlyozza Mike Kocsis.

Az energiaszint miatt a reggeli vagy déli együttlétek lehetnek a legélvezetesebbek. „Egyeseknek a reggeli vagy déli szex, amikor több az energia és a test kipihentebb, élvezetesebbnek és elérhetőbbnek érződhet” – teszi hozzá a szexológus, aki szerint a legfontosabb, hogy „figyelj a testedre és arra, mi esik neked jól”.

Hatvan felett, a csökkenő stressz és a kirepülő gyerekek mellett egy új, tudatosabb szexuális korszak kezdődhet. A test jobban reagál, ha több idő van a pihenésre, ezért a délutánok és a kora esték ideálisak lehetnek. „A lassítás a kulcs” – tanácsolja April Maria, aki szerint érdemes új utakat keresni az öröm felfedezésére.

A tudományos szakirodalom is alátámasztja, hogy a legtöbb aktus a késő esti órákra koncentrálódik. A Journal of Circadian Rhythms egyik összefoglalója szerint a legtöbb együttlét este 11 és hajnali 1 között történik. Egy másik nemzetközi felmérés még ennél is pontosabb: szerintük a legnépszerűbb időpont a szombat este 22 óra 9 perc.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KAPCSOLAT
A Rovatból
Fájdalmas, de igaz: kutatások igazolják, hogy a férfiak sokkal gyakrabban válnak el, ha a feleségük betegszik meg, mint fordítva
Egy kutatás szerint egy nő súlyos diagnózisa után akár hétszeresére is nőhet a válás kockázata.


„Nem bírom nézni, ahogy meghalsz… Most hallasz rólam utoljára.” – ezekkel a szavakkal hagyta el egy férfi az agydaganattal küzdő feleségét, miután a közös bankszámlájukat is kiürítette. Az üzenetváltás nyáron terjedt el a TikTokon és a Redditen, és a döbbenetes eset egy olyan jelenségre hívta fel a figyelmet, amit több kutatás is alátámaszt.

A Journal of Marriage and Family című folyóiratban megjelent

friss tanulmány 18 éven keresztül követett több mint 25 ezer heteroszexuális párt. A kutatók megállapították, hogy amikor a férj betegedett meg, a pár általában együtt maradt. Amikor azonban a feleség lett beteg, a házasság nagyobb valószínűséggel ért véget.

Egy korábbi, idősebb amerikai párokat vizsgáló tanulmány is hasonló eredményre jutott, egy onkológiai és neurológiai kutatás pedig kimutatta, hogy egy nő súlyos diagnózisa után a kapcsolat hatszor-hétszer nagyobb eséllyel bomlott fel, mint egy férfi esetében.

Bella DePaulo szociálpszichológus szerint a jelenség a nemi szerepekhez köthető. „Amikor a feleség súlyosan korlátozottá vált a mindennapi teendők elvégzésében, de a férje nem, a pár nagyobb valószínűséggel vált el, mint amikor egyikük sem tapasztalt súlyos korlátokat. Ha a helyzet fordított volt, és a férj vált súlyosan korlátozottá, a házasság nem ért véget nagyobb eséllyel” – magyarázta.

Alex Broom szociológia professzor szerint a nők hagyományosan többet gondoskodnak másokról.

„A kutatások gyakran kimutatták, hogy a nők viselik a gondozási felelősség terhét az élet mindkét végén – a korai és az időskori években is.

Ugyanakkor a férfiak az életükben felkészületlenek lehetnek arra, hogy gondoskodást és támogatást nyújtsanak nekik, amikor szükségük van rá” – mondta. Az adatok ezt alátámasztják: a nők egyértelműen több időt töltenek házimunkával és főzéssel, miközben a munkaerő közel felét teszik ki.

A nyáron elterjedt történet alatti kommentek is a jelenség gyakoriságát tükrözik.

„Szó szerint erre tanítanak minket az ápolói iskolában, hogy felkészüljünk a betegek érzelmi vigasztalására, mert olyan gyakran hagyják el a férfiak a beteg feleségüket”

– írta egy hozzászóló. Egy másik kommentelő szerint: „A nőknek meg kell érteniük, hogy ez gyakori. Beszéljenek az onkológiai vagy az intenzív osztályon dolgozó orvosokkal és ápolókkal, és ők is elmondják.” Mások személyes történeteket osztottak meg: „Volt egy autóbalesetem, és a volt férjem azt mondta: »Már nem vagy szórakoztató.«”

Via Medium


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KAPCSOLAT
Tömeges kiábrándulás a randiappokból: a nők rájöttek, mit csinálnak totál rosszul a férfiak
Mi az az egyetlen dolog, ami a legtöbb férfinak eszébe sem jut, pedig erre vágynak a legjobban?


Bár a képernyőn újra tombol a romantika, a való életben a nőknek elegük lett a laza, elköteleződés nélküli randikból. Egy friss kutatás szerint tízből nyolc egyedülálló ausztrál nő több romantikára vágyik, mert frusztrálja őket, hogy a modern ismerkedés túlságosan is felszínessé és kötelezettségmentessé vált. A jelenségről a New York Post is beszámolt egy Bumble társkereső által végzett felmérésre hivatkozva, amely éppen akkor készült, amikor a romantikus történetek, mint a Bridgerton vagy a készülő, Margot Robbie és Jacob Elordi főszereplésével forgatott Üvöltő szelek-adaptáció, újra a kulturális figyelem középpontjába kerültek.

A felmérés adatai szerint a nők kétharmada olyan szerelmet szeretne, amilyet ezekben a történetekben lát, a Bumble pedig „Storybooking”-nak nevezte el a trendet, ami a gyors tempójú randikultúrára adott válasz. A kutatásból kiderül, hogy

a nők számára a tiszta kommunikáció, az érzelmi biztonság és a kölcsönös erőfeszítés a legfontosabb egy új kapcsolat elején,

sőt, ötből négyen ezeket ugyanolyan izgalmasnak tartják, mint a rejtélyt. Ezzel párhuzamosan tízből hét nő magabiztosabban húzza meg a határait, mint néhány évvel ezelőtt.

„A randikultúránk közismerten laza” – mondta Chantelle Otten, a Bumble kapcsolati szakértője. Szerinte a romantikus történetek a várakozást és a kiszámíthatóságot hozzák vissza, lelassítják a folyamatot és értelmet adnak neki.

„A nők továbbra is a szerelmi történetet akarják, de most már érzelmi zűrzavar nélkül. Olyan partnereket választanak, akik világosan kommunikálnak, erőfeszítést tesznek és tiszteletben tartják a határokat.”

A kutatás eredményeit a 30 éves, Alejandra is megerősíti, aki szerint a randikultúra „túl lezser és közönyös”. Tapasztalatai szerint a férfiak már alig közelednek a nőkhöz, hacsak nem ittasak. „Gyakran tapasztalom, hogy a férfiak kerülik a szemkontaktust, hogy aztán később megtaláljanak a közösségi médiában és rám írjanak. Ez egyszerűen nagyon lustának tűnik.” Alejandra számára a romantika a következetességről szól, nem az intenzitásról. „A korai szakaszban a romantikának nyugodtnak és szándékosnak kell lennie. Kiválasztani egy jó éttermet és lefoglalni, adni egy őszinte bókot, tartani a szemkontaktust és teljesen jelen lenni.”

Hasonlóan látja a helyzetet a 21 éves Eva is.

Szerinte a randizásból gyakran hiányzik a szenvedély, és széles körben tapasztalható a kiégés a vegyes jelzések, a ghosting és az érzelmi kiszámíthatatlanság miatt.

„Ha olyan sorozatokat nézel, mint a Bridgerton, elkezdesz vágyni a várakozásra, a kiszámíthatóságra és az érzelmi mélységre. Nem a drámára, csak a figyelmességre.”

Chantelle Otten szerint a kulcs az, hogy megkülönböztessük az egészséges romantikát a túlzó intenzitástól, például a legtöbb bántalmazó kapcsolat elején tapasztalható „love bombing”-tól. „Nem a romantika a probléma, hanem az indokolatlan intenzitás” – magyarázza a szakértő.

A valódi, egészséges romantika a kapcsolattal arányosan bontakozik ki, tiszteletben tartja a határokat, és biztonságos érzést nyújt.

Ahogy fogalmazott: „A romantikának hozzá kell adnia az életedhez, nem pedig eltérítenie azt.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk