SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Nyerő Páros: keményen beolvastak Molnár Gusztávéknak a kiesett párok, szerintük nem játszanak őszintén

A színésznek és feleségének Kárpáti Rebekáékat, Nádai Anikóékat és Somfai Péteréket is sikerült magukra haragítaniuk.

Link másolása

Újabb fordulatot vett az RTL Klubon futó Nyerő Páros című reality. Legutóbb Kárpáti Rebeka és párja estek ki, így már csak négy pár maradt versenyben. A csütörtök esti adásban viszont

visszatértek Kárpátiék és a másik három, már kiesett pár is, akik két napig ugyanúgy részt vehetnek a játékokban, közülük pedig egy páros teljes értékű játékosként folytathatja tovább a küzdelmeket.

A villában maradt párok nem igazán repestek az örömtől, amikor a régiek újra megjelentek, hiszen ezzel nemcsak esély arra nyílt esély, hogy még egy ellenfelük legyen, hanem arra is, hogy a korábbi konfliktusok, sérelmek ismét a felszínre kerüljenek. Ezt elősegítette a közös játék utáni esti feladat is, amelyben a korábban kiesettek a versenyben maradtaktól kérdezhettek.

Molnár Gusztávra és feleségére, Vivire pedig ekkor hatalmas össztűz zúdult.

Az egészet Kárpáti Rebekáék kezdték, akik nagyot csalódtak Gusztiékban, mivel azok a legutóbbi szimpátiaszavazáson ellenük szavaztak, pedig jó kapcsolatot ápoltak Rebekáékkal. A modell-műsorvezető nagyon megdöbbent a döntésükön, és amikor elhagyták a villát, nem is engedte, hogy Gusztiék elbúcsúzzanak tőle. Már a visszatérésük után rögtön próbálták tisztázni a történteket, de nem sikerült kibékülniük, mert Rebeka és Fecó szerint nem igaz, hogy Gusztiék szívből döntöttek Kulcsár Edináék bennmaradása mellett.

Az esti kérdezős feladatnál Nádai Anikó tudni akarta, hogy miért van feszültség Gusztiék és több más pár között, mire a színész felesége, Vivi elmondta, mi történt a szimpátiaszavazáson, és hogy azért Kulcsár Edináékra szavaztak, mert szerettek volna még egy esélyt adni nekik. A házaspár ugyanis a szimpátiaszavazás előtt elmondta nekik, hogy most vannak nehézségek a kapcsolatukban, és nem tenne jót nekik, ha így kellene hazamenniük. A magyarázat azonban csak még jobban felpaprikázta Rebekát és Fecót.

Lapozz a videóhoz!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Justin Bieber felesége terhes, a hetedik hónapban lehet
Az énekes felesége egy olyan poszttal tudatta a gólyahírt az Instagram-oldalán, amin látszik az is, hogy domborodik a hasa.

Link másolása

Gyermeket vár Hailey Bieber modell, Justin Bieber énekes felesége - írta meg a TMZ.

A lap szerint

a Hailey már a hetdik hónapban lehet, vagyis a gyerek még a nyár végéig megszülethet.

A 2022-es Szigeten is fellépett énekes felesége egy olyan poszttal tudatta a gólyahírt az Instagram-oldalán, amin látszik az is, hogy domborodik a hasa.

A bulvársajtó már 2022 végén azt találgatta, hogy Hailey Bieber terhes lehet, de akkor még cáfolták az erről szóló hírt.

via Telex

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Sajnos csak kevés idő adatott meg nekik” – Nyertes Zsuzsa megtörten beszélt Tunyogi Bernadett és az elhunyt Soponyai Géza házasságáról
A színésznő elárulta, hogy kolléganője mindent megtett a férjéért, aki tökéletes társa volt.

Link másolása

Mi is hírt adtunk róla, hogy 70 éves korában meghalt Soponyai Géza „Sopi”, a Balaton és a balatoni vitorlázás ikonja, Tunyogi Bernadett énekesnő-színésznő férje.

Nyertes Zsuzsa - a gyászoló színésznő kolléganője a Story-nak eláruéta, hogy Tunyogi Bernadett és Soponyai Géza tökéletes házasságban éltek.

A közösségi médiában megjelenő bejegyzésekből kiderül, hogy "Soponyai Géza méltósággal viselt betegség következtében hunyt el".

Tunyogi Bernadett mellett ott állnak a kollégái, így Nyertes Zsuzsa is. Elmondta, hogy sokat gondol a színésznőre, de még nem merte felhívni:

„Az ember ilyenkor nem tud mit mondani, de gondolatban vele, mellette vagyok ebben a nehéz helyzetben. Tunyó mellett, ahogy mi hívjuk Bernadettet, ott van most a csodálatos lánya és az édesanyja, ők segítik őt".

"Amióta megtudtuk, milyen beteg Géza, mindennap imádkoztam érte. Nagyon jóban voltam vele, nagyon szerettem. A végén tudtuk, hogy nagy a baj, mert Tunyó lemondta minden előadását. Ő mindent megtett a férjéért. Tökéletes szerelemben éltek, Géza tökéletes férj volt, jó volt rájuk nézni. Sajnos csak kevés idő adatott meg nekik”

- mondta el Nyertes Zsuzsa. Úgy véli, hogy kolléganője idővel visszatér a színpadra majd, hiszen a legjobb gyógyír, ha dolgozhat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megrendítő üzenetet küldött a rákbetegséggel küzdő Tompos Kátya: Úgy éreztük, nincs más remény, nincs más lehetőség
Gyűjtést szerveztek a gyógyulása érdekében. A színésznő most megköszönte a közönségnek az eddigi támogatásokat.

Link másolása

Korábban írtunk róla, hogy teljesen megdöbbentő hír érkezett Tompos Kátyáról: a 41 éves énekesnőt azért nem láthatta már két éve a közönség, mert rákkal küzd.

Bár eddig tiszteletben tartották a színésznő kérését, és nem hozták nyilvánosságra a betegségét. Végül azonban úgy döntöttek, hogy a Fábián Juli Emlékalapítvánnyal együtt gyűjtést szerveznek számára a gyógyulása érdekében, és egy jótékonysági gálát is tartanak május 25-én.

Tompos Kátya közösségi oldalán nemrég közzétettek egy bejegyzést, amiben megköszönték a közönségnek az eddigi támogatásokat.

„Nem találunk szavakat arra, amit alig néhány óra leforgása alatt véghez vittetek. Nincs jobb szó a KÖSZÖNÖMnél, de amikor az összefogás, a TI összefogásotok reményt ad, mégis kevésnek tűnik”

- írták a posztban, majd így folytatták:

„Amikor Kátya néhány barátjával, kollégájával és a Fábián Juli Emlékalapítvánnyal úgy döntöttünk, hogy belevágunk ebbe az akcióba, azért tettük, mert úgy éreztük, nincs más remény, nincs más lehetőség. Kátya az utolsó pillanatig a nyilvánosság teljes kizárása mellett igyekezett minden lehetőséget megragadva gyógyulni, küzdeni, de egyedül elérte a határait.”

Végül ezzel zárták a bejegyzést:

„Messze még a vége, de köszönjük a reményt és a szeretetet! Hajrá, Kátya!”

A gyűjtésről itt lehet további információt találni!

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Szájról olvasó fejtette meg, hogy mit mondott rajongóinak Harry herceg Londonban
A királyi család nem igazán örült látogatásának, de rajongók százai várták a herceget. Némelyikükkel szóba is elegyedett.

Link másolása

A héten látogatott vissza Harry herceg az Egyesült királyságba, és habár a királyi család nem fogadta túl szívélyesen, rajongói örültek látogatásának.

Harry a londoni Szent Pál-székesegyházban vett részt a szerda esti szertartáson, az épület előtt pedig több száz rajongója várta, azt skandálva, hogy „szeretünk, Harry”.

A herceg sokukkal kezet fogott, és volt akivel pár szót is váltott.

A Mirror Jeremy Freeman szájról olvasó szakértőtől kérdezte meg, hogy mit is mondhatott nekik Harry.

„Sziasztok, örülök, hogy találkoztunk. Jó volt látni titeket”

– mondta a herceg a szakértő szerint.

Link másolása
KÖVESS MINKET: