SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Nyerő Páros: Dér Henit szétszedték a kommentelők a döntő miatt

Elözönlötték a negatív és kárörvendő hozzászólások az énekesnő Instagram-oldalát.


Pénteken véget ért a Nyerő Páros negyedik évada, amit Rácz Jenő és barátnője, Gyuricza Dóri nyertek meg. A top 3-ba rajtuk kívül még Járai Máté és felesége, Kíra, valamint Dér Heni és párja, Bakos Gergő kerültek be, a döntőbe jutásért Járaiékkal, a döntőben pedig Dér Heniékkel mérkőztek meg a győztesek.

A végső döntés a már kiesett versenyzők kezében volt, ők szavazhattak arról, hogy szerintük melyik páros érdemelné meg jobban a Nyerő Páros címet.

Végül Rácz Jenőék söpörték be minden korábbi ellenfelük szavazatát, így 6-0-ra nyertek Dér Heniékkel szemben.

Dér Heni és párja már majdnem a játék elején kiestek, ők kerültek a legtöbbször veszélyzónába, mégis eljutottak a döntőig, ahol azonban kiderült, hogy esélyük sem volt Ráczékkal szemben. Az énekesnő nagyon megosztó személyiség volt a villában,

a játékstílusát pedig nemcsak a játékostársai, hanem a műsor nézői is rengeteget kritizálták az elejétől kezdve. Heni egy ideig le is tiltotta a kommentelési lehetőség az Instagram-oldalán, amit teljesen elárasztottak a negatív hozzászólások.

A műsor utolsó adása előtt sem kímélték a kommentelők az énekesnőt. A döntő napján Heni egy, a forgatás során készült képet osztott meg a követőivel Instagramon, amihez azt írta, hogy "ma véget ér a játék, jó kis kaland volt, már várjuk azért hogy visszatérjünk a hétköznapi életbe és egy jót pihenjünk." Alatta pedig egyre csak gyűltek a hozzászólások a döntő előtt, alatt és után is.

Rengetegen azt írták, hogy Heniék egyáltalán nem érdemelték meg, hogy ott lehessenek a végén a győzelemért folyó küzdelemben, ezért a nézők nagy része azért szurkolt, hogy ne ők nyerjenek.

"Szerintem egy ország drukkol azért, hogy NE ti nyerjétek meg!!!"

- olvasható a legtöbb (több mint 2100!) lájkot kapott kommentben, ami még a műsor vége előtt íródott.

"Szerintem sem érdemlik meg, hogy megnyerjék! Undorító a kétszínűsége a Heninek. Most egy ország ismerte meg az igazi arcát"

- vélte egy másik hozzászóló.

Lapozz a többi kommenthez!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
ByeAlex nagy oltást kommentelt Németh Szilárd posztja alá, imádták az emberek
A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos egy rövid videóban számolt be arról, hogy esik az eső. Aztán jött ByeAlex.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. július 08.



Németh Szilárd hétfő reggel egy nagyon rövid videóban számolt be arról, hogy esik az eső. A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos egy erkélyen állva nézi, ahogy esik az eső, majd megfordul, és a kamerába nézve azt mondja: „Végre esik, már épp itt volt az ideje!”

A videó alá sok komment is érkezett, többek között ByeAlex beszólása is.

„bro megfordul = kardiózás”

– írta a zenész.

A meglehetősen body shaming megjegyzése láthatóan elnyerte az emberek tetszését, ugyanis több mint 1200 lájk van rajta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Kegyetlen volt” – Földes Eszter elárulta, mikor tudta meg, hogy Földes Tamás nem a vérszerinti apja
A színésznő egy podcastbeszélgetésben nyíltan beszélt az anyaság kihívásairól, és arról is, hogy miért nem tartja a kapcsolatot az édesanyjával.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. július 07.



Földes Eszter a Popfilter podcast adásában beszélt gyerekkoráról, családi viszonyairól és arról, hogyan változtatta meg az életét a fia, Álmos születése. A színésznő azt mondta, az anyaság sok mindent felszínre hozott benne, amit korábban nem értett.

„Nem értettem azokat az indulatokat, amelyek bennem voltak az anyaság kezdeti szakaszában. Úgy éreztem, mintha nem lennék önmagam, és rájöttem, valójában ez az édesanyám. És az addigi, hipnotizált állapotban történő állításaim azzal kapcsolatban, milyen fantasztikus gyerekkorom volt, egy csapásra darabjaira hullottak, akár egy gyöngysor”

– fogalmazott.

Úgy érzi, ezek az élmények egy kényszeredett felnövési folyamatot indítottak el benne. „Hirtelen elindult egy kényszeredett felnövéstörténet, rettenetesen sok dolog szakadt fel bennem. És közben sokszor nagyon egyedül maradtam ezekkel a felismerésekkel” – tette hozzá.

A színésznő azt is elárulta, hogy már több mint egy éve nem beszél az édesanyjával. Elmondása szerint azt érezte, hogy az édesanyja sosem tudta őt igazán szeretni.

Földes Eszter gyerekként sokáig azt hitte, hogy Földes Tamás az édesapja. Mint mesélte, kilencéves koráig nem tudta, hogy papíron Landkammer Eszter a neve, és hogy a vér szerinti apja nem jelent meg a bíróságon, ezért nem tudták hivatalosan is átíratni a nevét. Az iskolában viszont az édesanyja kérésére Földesnek hívták.

„Soha nem találtam a helyem a családomban, mindig idegennek éreztem magam. Ráadásul kívülről is jöttek ilyen megjegyzések. Édesanyámnak és a vér szerinti apámnak is sötét haja van. Én meg szőke és kék szemű vagyok. Egyszer levittem a tesómékat a játszótérre, mert én voltam a bébiszitter, bár csak kilencéves voltam. Néztem őket, ahogy játszanak, amikor odajött hozzám valaki, és megkérdezte tőlem, engem a postás hozott-e a családba, mert egyáltalán nem hasonlítok a többiekre. Kegyetlen volt”

– idézte fel.

Földes Eszter a beszélgetésben arról is beszélt, hogy már gyerekként is koravén volt, és ez a párkapcsolataira is hatással volt. „A párjaim általában jóval idősebbek voltak nálam, nem véletlenül. Az első szerelmemmel például 16 év volt a korkülönbség, és 14 éves voltam, amikor összejöttünk. A mai napig vonzó egy férfiban, ha erősebb, okosabb, és egy picit mindent jobban tud nálam. Ez pedig óhatatlanul benne tart egy olyan pozícióban, ahol ’kicsi’ tudok maradni” – mondta.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kiderült, milyen különleges kérése volt Jennifer Lopeznek a budapesti koncertjére: csak ezt issza majd a világsztár
Az énekesnő épp tisztító-gyógyító kúrát tart, emiatt kifejezetten csak gyümölcs- és zöldségalapú folyadékokat iszik. Mutatjuk, milyen alapanyagokból állnak majd az italai.


A Blikk megtudta, milyen italokat kért az öltözőjébe Jennifer Lopez a budapesti koncertjére. A világsztár az Up All Night turnéval járja idén nyáron Európát. A körút kedden Spanyolországban indult, a budapesti koncertet július 20-án, vasárnap este tartják az MVM Dome-ban.

„Az italfogyasztással kapcsolatban Jennifer Lopez és stábja sem tért el napjaink trendjétől: semmilyen alkoholt nem kértek” – mondta a Blikknek Guba Gábor, a magyarországi koncertet szervező Green Stage Produkciós Iroda tulajdonosa.

„Egy különleges kérés viszont érkezett: Jennifer Lopez ezekben a hetekben-hónapokban egy tisztító-gyógyító kúrát tart, emiatt kifejezetten csak gyümölcs- és zöldségalapú folyadékokat iszik. Szeretnénk biztosra menni, így megszerveztük, hogy egy magyar partnerünk a helyszínen kizárólag neki készíti majd el a dzsúszokat a legtisztább bioalapanyagokból”

- árulta el a szervező.

A lap azt is megtudta, milyen italokat készítenek biztosan az énekesnőnek. JLo egyik ital gyanánt a Juice&More kínálatából a Dinnye Dream Juice nevű italt választotta. Ez az ital dinnyét, rebarbarát, almát, kígyóuborkát, ribizlit, meggyet vagy gránátalmát, gyömbért, citromot és mentát tartalmaz. A díva másik választása a WOW Juice-ra esett. Ez az ital alma, narancs, kígyóuborka, spenót, gyömbér, citrom és bazsalikom keveréke.

„Ez napjainkban egy slágertermék, a különlegessége, hogy zöld színű, és sokan a boszorkányok méregkeverő italaira asszociálnak, így el sem jutnak odáig, hogy megkóstolják” – mondta nevetve Munián Éva, a Juice&More megálmodója és alapítója. „Ez egy finom, üde dzsúsz, itatja magát. A kígyóuborka ráadásul tele van magnéziummal, kifejezetten lúgosítja a szervezetet, a spenót pedig a klorofill- és vastartalmának köszönhetően segíti a vér ellátását oxigénnel.

Mi is nagyon készülünk a koncertre: körülbelül 50 kilogrammnyi zöldséggel és gyümölccsel érkezünk majd a csarnokba”

- fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Fenyőfám kettéhasadva, üvegtető összetörve” – Juhász Árpád otthona sem úszta meg a hétfői vihart
Az ország egyik legismertebb geológusa több fotót is posztolt arról, hogy mekkora kárt okozott a hétfői vihar az otthonában.


Rövid és szomorú posztban közölte a Facebookon az ország egyik legismertebb geológusa, hogy komoly károk keletkeztek az otthonában a hétfői vihar során. A nemrég 90. születésnapját ünneplő Dr. Juhász Árpád tömören foglalta össze a vele és otthonával történteket:

„A tegnapi vihar után, fenyőfám kettéhasadva, üvegtető összetörve, elektomos autókapum gallyra menve”

– írta a bejegyzésben, amihez több fotót is mellékelt.

A képek alapján a jókora fenyőfa kettéhasadva rádőlt az üvegtetőre, ami ettől kitört, és az autókapu is megszenvedte a hirtelen jött vihart.

Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, csak kedd reggelig több ezer helyre riasztották a katasztrófavédelem munkatársait. A vonatközlekedésben és az elektromos hálózatban is súlyos károk keletkeztek a hétfői vihar során.

A leggyakrabban kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat. Hajdú-Bihar, Békés, Csongrád-Csanád, Pest megyében, a fővárosban, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kedden is folytatódik a viharkárok felszámolása.


Link másolása
KÖVESS MINKET: