HÍREK
A Rovatból

Nem létezik piaci ár az áram és a földgáz esetében a volt energetikai helyettes államtitkár szerint

Holoda Attila azt mondja, nincs olyan ár, amihez az emberek a különböző számításokkal igazodni tudnának.


A rezsicsökkentés korlátozása miatt augusztustól a lakosságnak már piaci árat kell fizetni az átlagfogyasztás felett áramból és gázból. A 24.hu keddi cikkében azt írja: hiába lenne fontos tudni, hogy pontosan mit jelent a piaci ár, erre egyelőre sem a Technológiai és Ipari Minisztériumból, sem a Miniszterelnökségtől, sem a MVM-től, sem Németh Szilárdtól nem érkezett válasz.

A rezsibiztos a múlt heti kormányinfón

  • az áram esetében kilowattóránként 242 forintos,
  • a gáz esetében pedig köbméterenként 913 forintos piaci árral számolt.

    Azonban az sem derült ki, hogy ezeket a számokat honnan vették.

    A lapnak Holoda Attila energetikai szakértő, a második Orbán-kormány egykori energiaügyi helyettes államtitkára azt mondta,

    nincs olyan, hogy „piaci ár”, ugyanis nincs olyan ár, amihez az emberek a különböző számításokkal igazodni tudnának.

    A múlt heti kormányinfón is volt olyan újságíró, aki próbált erre rákérdezni, de azt a választ kapta Gulyás Gergelytől, hogy ezt meg lehet nézni az interneten. Holoda Attila szerint azonban ez nem így van.

    „Ha rámegyünk bármelyik gáztőzsde oldalára, mindegyiken hasonlóak az árak, mégis eltérnek egymástól, ráadásul folyton mozgásban vannak. Van egy ár a magyar gáztőzsde oldalán, de van számos más spot market oldal is, ahol szintén vannak árak, másmilyenek. Akkor most melyik a „piaci ár” közülük, melyiket venné alapul a kormány?” - kérdezte a szakértő, aki szerint az áram esetében ugyanez a helyzet.

    Az energetikus azt is hozzátette, hogy a bejelentés napján a magyar áramtőzsdén 350 euró volt 1 megawatt, amiből 1 kilowattóra ára 140 forint körüli összegre jön ki, nem a kormánypárti politikus által említett 240 forintra. A gáznál pedig 120 forint/köbméter körül volt az átlagár, ami jóval alacsonyabb, mint 913 forint.

    Holoda Attila úgy látja,

    blöff volt, ami a kormányinfón elhangzott, nem lehet megmondani, mennyi lauf volt benne.

    „A tőzsdei árakat nézve nem indokolt olyan magas ár, amire Németh Szilárd utalt” - összegzett az energetikus.

    Múlt héten mi is készítettünk interjút Holoda Attilával, itt elolvashatod:


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Videó a Sixtus-kápolnából: így vonult ki XIV. Leó pápa, miközben a bíborosok tapssal köszöntötték
    A Vatikán által közzétett felvételen azt is láthatjuk, hogyan imádkozott megválasztása után XIV. Leó pápa.


    Csütörtökön nem sokkal 18 óra után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok ezzel jelezték, hogy véget ért a konklávé, megválasztották az új pápát. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy chicagói születésű Robert Francis Prevost lett a katolikus egyház új vezetője, aki a XIV. Leó nevet választotta.

    A konklávé szerda délután kezdődött, a bíborosok ekkor magukra zárták a Sixtus-kápolna ajtaját. A segítő személyzeten kívül mindenkit kiküldtek, így a fotósokat, operatőröket is.

    A Vatikán azonban nem sokkal a pápaválasztás után közzétett egy videót, ami Sixtus-kápolnában készült, és az látható rajta, XIV. Leó pápa elhagyja a konklávé helyszínét. A bíborosok eközben tapssal köszöntik őt.

    De a videón azt is láthatjuk, hova vezetett az első útja, hogyan imádkozott, és hogyan gratuláltak neki a megválasztásához.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk
    HÍREK
    A Rovatból
    A Sixtus-kápolnából a Szent Péter-bazilika erkélyéig – itt vannak a legjobb fotók XIV. Leó pápa első pillanatairól
    Miután megválasztották, Robert Francis Prevost magára öltötte a fehér pápai reverendát, trónra ült, és a többi bíboros egyenként engedelmességet esküdött neki.


    Csütörtökön nem sokkal 18 óra után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok ezzel jelezték, hogy véget ért a konklávé, megválasztották az új pápát. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy chicagói születésű Robert Francis Prevost lett a katolikus egyház új vezetője, aki a XIV. Leó nevet választotta.

    Megválasztása után Robert Francis Prevost a Sixtus-kápolna melletti kis szobába, a „Könnyek termébe” kísérték, ahol először ölthette magára a fehér pápai reverendát. Innen XIV. Leóként lépett ki a bíborosok elé. Ezután a kápolnában trónra ült, majd a többi bíboros egyenként engedelmességet esküdött neki.

    Ezután mindenki a Szent Péter-bazilika erkélyéhez vonult, a rangidős diakónus bíboros ugyanis itt jelentette be az új pápát. XIV. Leó ekkor lépett ki a Szent Péter-bazilika erkélyére, ahol elmondta első beszédét is.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Egy magyar katonai hírszerzéshez tartozó ügynökhálózatot lepleztek le Ukrajnában, állítja az ukrán elhárítás
    Az ukrán biztonsági szolgálat közlése szerint elfogtak két magyar hírszerzőt, akik kémtevékenységet folytattak Ukrajnában.


    Az ukrán biztonsági szolgálat, az SZBU pénteken közölte, hogy elfogott két magyar hírszerzőt, akik kémtevékenységet folytattak Ukrajnában. A gyanú szerint a két személy a magyar katonai hírszerzés hivatásos tisztje volt, az SZBU azonosította őket, írta az Interfax.

    A nyomozás szerint egyikük egy 40 éves férfi, aki korábban a beregszászi járásban szolgált katonaként, és 2024 szeptemberében aktiválták ügynökként. Az SZBU közlése szerint információgyűjtés után Magyarországra utazott, hogy jelentést tegyen. Ehhez egy ápolási igazolást állított ki beteg édesapja számára, aki külföldi gyógykezelésre szorult.

    A másik gyanúsított egy volt katonanő, akinek a rendelkezésre álló információk szerint az volt a feladata, hogy megfigyelje a repülők és helikopterek jelenlétét a zakarpatszkai területen.

    Az ügynökhálózat Kárpátalja régióra összpontosított.

    Az SZBU szerint

    a hálózat tagjai információkat gyűjtöttek a térség katonai biztonságáról, és olyan sebezhető pontokat kerestek, amelyek a szárazföldi és légvédelmet érintik.

    Emellett a lakosság politikai nézeteit és viselkedését is vizsgálták.

    Az SZBU a két személyt lakóhelyükön tartóztatta le. A házkutatás során telefonokat és egyéb tárgyi bizonyítékokat foglaltak le. A szolgálat közlése szerint „Ukrajna történetében először leplezték le a magyar katonai hírszerzés ügynökhálózatát”.

    (via 24.hu)


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Fegyelmi eljárás indult a rendőr ellen, aki nem akarta, hogy a fotóját politikai célokra használják fel
    Laponyi Zsolt Facebook-posztban tiltakozott a róla készült fotó politikai felhasználása ellen. A rendőrség erre felfüggesztette a nyilvános szerepléseit, és most eljárást indított ellene.
    F. O. - szmo.hu
    2025. május 09.



    Ahogy már írtunk róla, Laponyi Zsolt rendőr őrmester április 24-én egy nyilvános Facebook-posztban kérte Rétvári Bencét, a Belügyminisztérium államtitkárát, hogy ne használja politikai célokra a róla készült fényképet. Laponyi azt írta: a rendőrség független szervezet, és fontos, hogy pártsemlegessége ne kérdőjeleződjön meg.

    „Mélyen tisztelt Államtitkár Úr, nem lehet politikai kérdés a segítségnyújtás, így megkérném, hogy arcomat és nevemet ne kösse azzal össze. Félek, hogy a jelenlegi kétpólusú berendezkedésben, ha valaki az Ön által megszerkesztett képet meglátja, elfogultan fog hozzám lépni segítséget kérni, vagy ami még rosszabb, nem kérni” – fogalmazott bejegyzésében.

    A fotó, amelyen Laponyi is szerepel, eredetileg egy rendőrségi toborzókampányhoz készült.

    Rétvári Bence azonban a rendőrség napján ezzel a képpel köszöntötte a rendőröket, és a képre a KDNP.hu felirat is rákerült.

    Ugyanez a kép megjelent a KDNP Facebook-oldalán is, de ott később lecserélték egy illusztrációra, amelyen nem látszanak arcok.

    A poszt közzététele után Laponyit másnap tájékoztatta a rendőrség kommunikációs osztálya, hogy felfüggesztik minden nyilvános és szakmai szereplését. A Telex információi szerint nem hivatalosan arra is figyelmeztették, hogy bajba kerülhet, ha nem törli a bejegyzést.

    Az őrmester április 28-án előadást tartott volna az adyligeti Rendőrképző Akadémián, de erre végül nem kerülhetett sor. Egy forrás szerint az intézmény tanulóinak azt mondták, ne osszák meg Laponyi posztját, ne kommentálják, és ne is lájkolják azt. Emiatt elmaradt egy május végére tervezett óvodai előadása is. A Telex információi szerint

    Május 8-án Laponyi hivatalos értesítést kapott arról, hogy fegyelmi eljárás indult ellene a posztja miatt.

    Ezt ügyvédje, Sziklai Tamás erősítette meg a lapnak. Laponyi Zsolt korábban rendszeresen szerepelt a rendőrség munkáját bemutató posztokban, videókban és előadásokon.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: