SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Nem kertelt Majkával kapcsolatban egykori villatársa: „Már nem tudnék azonosulni az ő világával”

VV Györgyusz a ValóVilág első szériájában szerepelt, már régóta visszalépett a reflektorfényből, kétgyerekes édesanyaként boldog házasságban él.


VV Györgyusz a Palikék Világa Hová tűnt? című műsorában azt mondta, ő nem szeretne akkora sztár lenni, mint Majka, már nem tudna azonosulni egykori villatársa világával.

Több mint 20 évvel ezelőtt együtt szerepelt Majkával a ValóVilág első szériájában VV Györgyusz, aki most elárulta, hogyan gondol vissza hajdani tévészereplésére.

Az egykori valóságshow-szereplőnek civil munkája van, és kétgyerekes édesanyaként boldog házasságban él. Férjével két kamasz fiút nevelnek.

„Anyukám egyszer hívott, mikor nála voltak a gyerekek, és mondta, hogy »Megy a ValóVilág, megengedjük nekik, hogy nézzék?« Nekem egyből az volt az első reakcióm, hogy »Úh, ne, anyu, ne!« Aztán belegondoltam, hogy a fene egye meg, olyan sokat gondolok rá. Olyan sok apró pici út jött elém, amire rámentem a ValóVilág kapcsán, és jól sült el. A férjemet is valahogy innen köszönhetem. Letagadni, megtagadni azt, ami már megtörtént, szerintem hülyeség. Gondolni vagy nem gondolni rá is hülyeség, mert hozzám tartozik” – mondta VV Györgyusz a Palikék Világa Hová tűnt? című műsorában.

Azt is elárulta, távol áll tőle egykori villatársa, Majka világa.

„Tőlem teljesen eltávolodott az ő világa, azzal már nem tudnék azonosulni egy percig sem, mármint ezzel a hatalmas sztársággal. Nagyon jól csinálja és nagyon klasszul ott van, és lássuk be, hogy ő ezt nagyon megnyerte. Nagyon örülök, hogy neki ez sikerült” – mondta VV Györgyusz. Hozzátette: ő nem szeretne akkora sztár lenni, mint Majka.

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ritka pillanat: Ungár Anikó fia esküvőjén mutatta meg a párját
Baronits Gábor házasságkötése kapcsán osztott meg közös képet a 76 éves bűvésznő és Tibor. Kapcsolatukat közel húsz éve tartják távol a reflektorfénytől, most azonban kivételt tettek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Ungár Anikó ritkán oszt meg részleteket a magánéletéről, párját, Tibort eddig szinte soha nem láthattuk nyilvánosan. Most azonban különleges okból kivételt tett: fia esküvőjén egy közös fotót mutatott kettejükről, vette észre a Femina.

A bűvésznő számára felejthetetlen élményt jelentett, hogy egyetlen fia, Baronits Gábor kimondta a boldogító igent. Az esküvőről kevés kép készült, de az egyik felvétel minden figyelmet magára vont, hiszen

Anikó kedvesével együtt látható rajta.

A 76 éves művésznő elegáns, pezsgőszínű ruhát viselt, amely kiemelte alakját és hosszú lábait, Tibor pedig törtfehér öltönyben és napszemüvegben állt mellette. A kommentelők nem győzték dicsérni őket, sokan írták, milyen szépen mutatnak egymás mellett.

A pár már közel húsz éve van együtt, kapcsolatukat mégis távol tartották a nyilvánosságtól. A most megosztott fotó azonban jól mutatja, hogy a köztük lévő összhang ma is töretlen.

Ungár Anikó és Tibor közös fotóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Botrányt kavart az énekesnő Himnusz-éneklése – Osváth Zsolt is megszólalt: Erre nincs mentség, bassza meg!
A közösségi oldalakon sorra támadták a 24 éves énekesnőt, aki különleges feldolgozásban adta elő a Himnuszt. A sztár ugyanakkor igyekezett tisztázni, miért így énekelt.


Ajsa Luna augusztus 20-i fellépése nagy port kavart a közösségi médiában. Az énekesnő a Himnuszt ülve, cigarettával a kezében, saját dalának alapjára énekelte el. A koncertről készült felvétel gyorsan elterjedt, és sokan tiszteletlenséggel vádolták miatta.

Egy rövid videón látható, hogy a karibi-magyar énekesnő ülve és cigarettával a kezében énekelte Kölcsey és Erkel közös szerzeményét. Többen azt is szóvá tették, hogy hamisan énekelt, sőt úgy tűnt, a szöveget sem tudta pontosan.

A Mandiner az előadást „megbotránkoztatónak” és „sokkolónak” nevezte. Az ATV.hu így írt róla: „Hamisan, cigivel a szájában kornyikálta a himnuszt az államalapítás ünnepén Ajsa Luna”.

A Blikk megpróbálta elérni az énekesnőt, de nem járt sikerrel. Ő azonban közösségi oldalán reagált a kritikákra.

„A tegnapi koncert margójára: augusztus 20. alkalmából némi rám jellemző spontaneitással, pusztán hazaszeretetből az egyik dalom (Aludj hófehérke) első verzéje helyett volt merszem elénekelni a Himnuszt. Mindössze azért, hogy közelebb legyek a közönségemhez (akik egyébként velem énekeltek), lecsücsültem a színpad szélére. Nem volt cigi a számban, nem vágtam unott fejet és nem felejtettem el a szöveget sem. Pusztán annyi történt, hogy a nemzeti ünnep alkalmából kissé átszellemülve a saját stílusomban a saját dalom zenei alapjára ráénekeltem egy Himnusz átdolgozást” – fogalmazott.

„Aki ismer és követ, az tudja, mennyire szentimentális téma nálam a hazaszeretet, mondanom sem kell, hogy semmiféle rossz szándék nem vezérelt, sőt, a célom az volt, hogy felköszöntsem Magyarországot úgy, ahogyan ez a saját performanszomon belül autentikus”

– írta a 24 éves zenész.

A koncert végén azt mondta: „Boldog születésnapot, Magyarország!”

Az RTL műsorvezetője, Osváth Zsolt szintén reagált az előadásra. „Ő itt Ajsa Luna vagy ki. Elénekelte a Himnuszt. Ülve, cigivel a kezében, 'átdolgozva'. Egy hang nem sok, annyit nem talált el. Ne jöjjön nekem senki azzal, hogy hát, ő külföldi.”

„Erre nincs mentség, b*ssza meg! Mindezt az állami szervezésű Szent István-napok keretein belül, jó pénzért. Egy nagyon őszinte bocsánatkérés a minimum. Szeretném jelezni, hogy erről a koncertsorozatról mondták le a Margaret Islandet és ByeAlexet azért, mert nem összeegyeztethető a rendezvény szellemiségével. Szerintem jó döntés volt. Örülök, hogy nem álltak ezen a színpadon...”

– írta Instasztorijában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„További sok sikert!” – Fejes Tamás közös képet osztott meg Erős Antónia zenész fiával
Erős Antónia fia bandájával lépett fel a Tankcsapda előtt. A zenekar tagjai pedig a koncert után közös fotóra álltak össze.
Karkó Ádám, kép: - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Fejes Tamás a közösségi oldalán osztott meg egy képet, amelyen Erős Antóniával és az RTL híradósának fiával, Tóth Matyival szerepel. A fotón a Street Sixteen zenekar tagjai is láthatók.

A Tankcsapda dobosa Esztergomban találkozott a fiatal bandával, akik az ő fellépésük előtt adtak koncertet. Bejegyzésében ezt írta:

„Esztergomban @erosantonia fiáék zenéltek előttünk, a @streetsixteen_official. Érdemes lesz rájuk odafigyelni. További sok sikert!”

A Street Sixteen 2022-ben került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy Tóth Matyi Czutor Zoli fiával, Simonnal, valamint egy Tóth Csanád nevű fiúval zenél együtt.

A backstage-ben Lukács László is közös fotót készített a fiatal zenészekkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Csók és pezsgő a fináléban: ők nyerték az Exek csatáját
A volt szerelmesek, Kamarás Norbi és Kármán Odett a fődíj mellett egymást is visszakapták. A győzelem pillanatában sírva borultak egymás nyakába.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Kamarás Norbi és Kármán Odett nyerte az Exek csatája című televíziós vetélkedőt, így ők vihették haza a 17,5 millió forintos nyereményt. A döntőben Szlépka Armanddal és Balázs Mercivel mérkőztek meg, a feladat során pedig egy rúdon egyensúlyozott kockatoronnyal kellett eljutniuk a célba. Norbiék higgadtabban teljesítettek, így megszerezték a fődíjat.

A döntőig hosszú út vezetett. Az ötödik helyen Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik estek ki. A magassági feladatnál Halastyák Fanni bepánikolt, ezért Fenyvesi Barnával együtt a negyedik helyen végeztek. A legjobb három között Szlépka Armand és Balázs Merci jutott automatikusan a fináléba, míg a másik két páros közül Norbi és Odett teljesítettek jobban, így kerültek a döntőbe.

A győzelem pillanata érzelmesre sikerült. A több mint fél éve szakító páros férfi tagja folyamatosan szerelmet vallott volt kedvesének, nyíltan vállalva, hogy vissza akarja hódítani őt.

A fináléban, amikor kiderült, hogy ők nyertek, könnyek között borultak egymás nyakába, pezsgőt bontottak, és egy csók is elcsattant.

– A dicsőség és a pénz mellett az a legfontosabb, hogy nagyon jól vagyunk most. Én nagyon szeretlek, annyira szerelmes vagyok, hogy elmondhatatlan – mondta Norbi.

– Tudod, hogy én is nagyon szeretlek – felelte Odett.

Norbi így fogalmazott a kapcsolatukról: – Ha könnyű úton jutottunk volna el ide, nyilván, az is jó lenne, de mi megéltük a poklot, hogy honnan indultunk és most hol tartunk a kapcsolatunkban... Ez annyira szép út volt és kőkemény, hogy azt gondolom, megérdemeljük.

A főnyeremény nyilván gyönyörű szép összeg, örülünk neki, de, mint mondtam, én azért jövök ide, hogy Odett szívét visszanyerjem. Azt gondolom, ez is sikerült, és ez mindennél fontosabb.

Amikor abban a fél évben azt hittük, elveszítettük egymást, az egy pokol volt (...) Majd mondjuk a gyerekeinknek, hogy egyszer volt egy Exek csatája műsor, nézzétek meg, anya és apa ott jöttek össze újra. És azért vagytok ti, mert ez a műsor volt.

Odett ehhez hozzátette: – Ennek a játéknak lehetünk a leghálásabbak, mert ha ez nem lett volna, mi soha többet nem beszéltünk volna. Ha ez így folytatódik, és ennyire szeretjük és segítjük a másikat, akkor nagyon szép élet elé nézünk. Kívánom, hogy ez maradjon így.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET: