SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Nem kamu tű, nem kamu oltás” - Schobert Norbiék élőben videóztak a második oltásukról

Az injekciós tűt és a folyamatot is megmutatták közelről, hogy meggyőzzék a kétkedőket, akik az első oltásuk után támadták őket.


Ahogy mi is beszámoltunk róla, Rubint Réka és Schobert Norbi is beoltatta magát a koronavírus ellen. Április végén kapták meg az első dózist, erről Réka hírt is adott az Instagramon, és meg is indokolta, hogy miért döntöttek az oltás mellett. Azt is elárulta, hogy a kínai Sinopharm vakcináját kapták meg mindketten.

A fitneszlady számos negatív kommentet kapott akkor, sokan azt írták, csalódtak benne, amiért beoltatta magát. Többeknek az nem tetszett, hogy az oltást "reklámozza", míg mások azt nehezményezték, hogy Schoberték is beletörődtek abba, hogy nagyon sok mindenhez védettségi igazolvány kell majd, pedig ismert emberekként fel kellett volna szólalniuk ez ellen.

Sokan azzal vádolták a házaspárt, hogy biztos "kamu tűvel" oltották be őket, és hogy csak vitaminokat adtak be nekik. Ezért Schobert Norbi most élő videóban jelentkezett be a Facebookon, amikor megkapták a vakcina második adagját.

Először megmutatta, hogyan oltják be feleségét, aki egészen közelről meg is mutatta a telefon kamerájának az injekciós tűt, majd elmondták, hogy a bal karjába kapta az oltást.

"És akkor most már mi lesz velünk így? Hogy lesz így meg a negyedik gyerekünk, kicsim? Lehet, hogy Szüangjüangnak fogják hívni"

- viccelődött Norbi, bár Réka nem igazán értékelte a poént.

Ezután a fitneszlady átvette a telefont és felvette, ahogy férjét beoltják. Ő a jobb karjába kapta mindkét dózist, amire külön fel is hívták a figyelmet, mert az első alkalommal többen beszóltak neki emiatt is. Most viszont tisztázták, hogy akkor Norbi szelfi módban kamerázta magát, ezért tűnt úgy, mintha a bal karjába szúrták volna a tűt.

VIDEÓ: Schobert Norbi élőzik a második oltásáról


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Egy este vette észre a fekete foltot a bőrén a magyar szépségkirálynő, másnap már a műtőasztalon feküdt
Nagypál Krisztina egy sötét, szabálytalan anyajegy miatt fordult orvoshoz, aki azonnali kimetszést javasolt. A szövettani eredményre való várakozást a modell erős tűfóbiája is nehezítette.


Azonnali műtétre küldték a 2019-es Magyarország Szépe győztesét, Nagypál Krisztinát, miután egy este egy sötét, szokatlan formájú anyajegyet fedezett fel a bőrén. Bár kezdetben nem gondolt komoly problémára, másnap mégis szakemberhez fordult.

A modell a Ripostnak idézte fel a pillanatokat, amikor a magánklinikán az orvos közölte vele a döntést.

„Volt egy este, amikor felfedeztem magamon egy anyajegyet, ami nagyon fekete volt. Másnap elmentem magánklinikára megnézetni, és amikor ránézett a doktornő, azt mondta, hogy ezt azonnal le kell szedni.”

A hír sokkolta, a beavatkozást követő két hét várakozás a szövettani eredményre pedig különösen megterhelő volt számára, amit erős tűfóbiája is nehezített. A döntés előtt a bizonytalanságát egy mesterséges intelligencia segítségével is próbálta enyhíteni.

„Nagyon megijedtem, amikor ezt mondta, de előtte utána olvastam, és a ChatGPT-t is megkérdeztem, elküldtem a képet, és az is azt ajánlotta, hogy nézessem meg mindenképp, mivel fekete volt, nem olyan volt a formája, mint kellett volna” – mesélte.

Végül megkönnyebbülhetett, a leletek alapján semmilyen komplikáció nem alakult ki, és az anyajegy eltávolítása után egészségesnek nyilvánították. Az eset mély nyomot hagyott benne, és arra ösztönözte, hogy a jövőben rendszeresen járjon szűrővizsgálatokra. Ma már nyíltan beszél a történtekről, hogy mások figyelmét is felhívja a megelőzés fontosságára.

„Fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy menjen el mindenki szűrővizsgálatra, mert nagyon fontos” – hangsúlyozta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kiara Lord külső alapján rangsorolt 10 magyar zenészt, az első helyezettet utólag megbánta
Kiara listájának élére KKevin került. A dobogóra még Beton.Hofi és T. Danny fért fel a kizárólag külső alapján készült rangsorban.
M.M. / Fotó: TV2 - szmo.hu
2026. június 06.



Kiara Lord egy friss videóban rangsorolt tíz ismert magyar férfi zenészt, a listát pedig kizárólag a külső megjelenés alapján állította össze.

Az első helyre KKevint tette. A dobogó második helyére Beton.Hofi került, aki a videó alapján erős benyomást tett a tartalomgyártóra, ugyanis később inkább őt tette volna a lista élére, míg a harmadik helyen T. Danny végzett, akit inkább hátrébb tett volna. A lista végére Manuel került.

A teljes toplista a következőképpen alakult:

  1. KKevin
  2. Beton.Hofi
  3. T. Danny
  4. Ekhoe
  5. Azahriah
  6. Pogány Induló
  7. Dzsúdló
  8. ValMar
  9. DESH
  10. Manuel
A mostani rangsorolás nem sokkal azután történt, hogy KKevin közös, csókolózós fotót tett közzé, majd gyorsan törölte azt, ezután pedig Kiara egy podcastben árult el részleteket az együtt töltött éjszakájukról.
@princesskiaralord Magyar zenészek rangsorolása ? #kiaralord #nekedbe #durian #magyar ♬ eredeti hang - Kiara Lord

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Pindroch Csaba: Történt velem egy kis baleset, oda nyúltam, ahová nem kellett volna
A színész elárulta, hogy nem a seb összevarrása volt a legrosszabb, hanem az, amikor a jegygyűrűt le kellett húzni a bedagadt ujjáról.


Pindroch Csaba a közösségi oldalán számolt be arról, hogy egy kisebb baleset érte.

Mint írja:

"Történt velem egy kis baleset, mondjuk úgy, hogy oda nyúltam, ahová nem kellett volna(két veszekedő kutyus közé…)"

A színész sebeit összevarrták, de elárulta, hogy a "legfájdalmasabb az volt, hogy valahogy le kellett húzni a bedagadt ujjamról a jegygyűrűmet… vagy tíz percig tartott... hiába 20 év … és remélem még 2x ugyanennyi!"

Végül megosztott egy tanulságot is: "Ne nyúlka-piszka, mert megszúr a bicska!"

Annyit még hozzátett: "Mostantól eltartott kisujjal iszom a kávét, mint az “Urak”!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Súlyos baleset a színházban: vegyszer marta szét Peller Károly arcát
A színész a Shrek című musical előadása közben sérült meg, mert a maszkját egy maró vegyszerrel tisztították. A fájdalom ellenére végigjátszotta az előadást.


Sebhelyes arccal beszélt legújabb színpadi sérüléséről Peller Károly a Duna TV Ridikül című műsorában. A színész elmondta, hogy a Shrek című musical egyik előadása közben egy vegyszerrel tisztított maszk marta szét az arcát, a fájdalom ellenére azonban végigjátszotta az előadást.

„Valami vegyszerrel volt tisztítva a maszk, és négy órán keresztül áztam ebben a vegyszerben, és egy kicsit szétmarta az arcomat” – mesélte.

A csúnya égési sérülést a Shrek című darab előadása közben szerezte, amelyben a színész Shrek egyik alakítója – írta a Story.hu. Bár a látvány komoly sérülésre utalt, Peller Károly igyekezett a történtek jelentőségét kisebbíteni. A műsorvezető kérdésére elárulta, hogy érezte a fájdalmat, de nem szólt, így a vegyszerben ázó maszkot nem vették le róla.

A színész a közösségi oldalán igyekezett megnyugtatni a rajongóit, jelezve, hogy a tévéműsor felvétele már két hónappal az eset után készült, és azóta rendbe jött. A sérülés miatt nem kellett lemondania az előadásait. „Furán nézek ki? De miért? Két hónapja történt, akkor volt a felvétel! Már teljesen jól vagyok!” – írta posztjában.

A beszélgetés során Peller Károly a Szépség és a Szörnyetegben játszott Szörnyeteg szerepét is felidézte.

„Az egy olyan nagyívű szerep, és egy olyan lelki átváltozáson kell átmenni benne a külső átváltozáson kívül, amit most egyébként sikerült produkálnom...” – mutatott az arcán lévő sebhelyre.

VIDEÓ: A színész mesélt a sérülésről

Peller Károlynak nem ez volt az első színpadi sérülése. Januárban egy operettgálán súlyos balesetet szenvedett, amikor egy rosszul sikerült mozdulat után elszakadt a bicepsze. Elkerülhetetlenné vált a műtét, amely miatt hosszabb időre korlátozták a színpadi munkában. „Átfúrták a csontot, szétvágták a kezemet, úgyhogy most fájdalomcsillapítókon élek” – nyilatkozta akkor. A mostani, maszk okozta arcsérülés azonban nem kényszerítette pihenőre.


Link másolása
KÖVESS MINKET: