Nem hősök és gonoszok, hanem átlagemberek – így indul A megbízás
Az HBO legújabb sorozata, A megbízás már az első epizóddal világossá teszi, hogy nem pusztán egy egyszerű bűnügyi hajszát fogunk látni, hanem mély, emberi történeteket. A helyszín Philadelphia, a munkásnegyedek szürke és reménytelen közegében, ahol két férfi, két családfő sorsa keresztezi egymást. Az egyikük Tom (Mark Ruffalo), egy családi tragédiát átélt FBI-ügynök, aki kényszerből tér vissza a szolgálatba és már ránézésre tudjuk, hogy még nem áll készen. A másik Robbie (Tom Pelphrey), aki testvére halála után három gyermeket nevel, miközben illegális úton próbálja fenntartani a családot, mert csak ehhez ért.
Ez az alaphelyzet már önmagában drámai töltettel bír, de Brad Ingelsby és David Obzud forgatókönyve gondoskodik arról, hogy a feszültség ne pusztán a bűn és a törvény ellentétéből fakadjon. Robbie és társai abból élnek, hogy drogházakat rabolnak ki, ahol a helyi dílerek készpénzt rejtegetnek.
Eközben Tom kapja a feladatot, hogy hasonlóan megtört, lecsúszott ügynökökkel közösen hozzon létre egy különítményt, amelynek célja Robbie bandájának felszámolása. Innen ered a cím: A megbízás. Míg Tom csak a nyomok után megy, addig Robbie oldaláról látjuk, hogyan is kerülnek azok a holttestek a hullaházakba.
Az első rész azonban csavar egyet az elvárásokon. Ahelyett, hogy rögtön belecsapnánk a macska-egér játékba, a hangsúly a karakterdrámákon van. A tempó lassú, a történetvezetés komótos, de ennek köszönhetően alaposan megismerjük mindkét oldal szereplőit. Aki látta a szintél Ingelsby nevéhez fűződő Easttowni rejtélyeket, tudja, mire számíthat: árnyalt figurák, realista párbeszédek, lecsúszott városi környezet és az apró hétköznapi döntésekből kibomló tragédiák. Ha valaki nem látta a Kate Winslet nevével fémjelzett minisorozatot, az sürgősen pótolja, mert nagyon jó darab.
Tom ugyan a törvény embere, de fáradt, kiégett, és olykor jobban belemerül az ornitológia megnyugtató világába, mint az igazságszolgáltatásba. Robbie pedig bűnöző, mégis érthető, miért sodródik ebbe az életbe: három gyermeket tart el, és olyan barátok veszik körül, akik ugyan törvényt sértenek, mégis a túlélés logikáját követik. Itt nem minden fekete és fehér, vagy jó és rossz. Egyszerű esendő emberek, akiknek a döntései mögött mindig felismerhető indíttatás áll. Látunk és értünk minden miértet, mindkét oldalon.
Az erőszak ábrázolása is figyelemre méltó. Ingelsbyhoz hűen hirtelen és brutálisan tör elő, nincs előkészített látványosság vagy hosszú felvezetés. Egy golyó, egy élet. Az akció rövid, gyors és sokkoló, ettől lesz igazán életszerű. Ez a fajta visszafogott adagolás csak még súlyosabbá teszi a jeleneteket, hiszen pontosan tudjuk, hogy minden egyes rossz döntésnek komoly következménye lesz.
A színészi játék szinte hibátlan. Mark Ruffalo teljesen hiteles a szétesett, mégis kötelességtudó FBI-ügynök szerepében. Már az első percekben világossá válik, hogy a sorozat egyik legnagyobb ereje nemcsak az ő alakítása lesz, hanem az egész szereplőgárdáéban. A különítmény többi lecsúszott tagja (Fabien Frankel, Thuso Mbedu és Alison Oliver) bár egyelőre kevesebb időt kaptak, de mindannyian érdekes színezetet hoznak a csapatba, már egy rész után is. A másik oldalon Tom Pelphrey ismét bizonyítja, hogy ő a mellékszereplők királya: karizmatikus, törékeny és dühös egyszerre. Akik látták a Banshee, Vasököl vagy Odakinn sorozatokat, azoknak ismerős lehet a színész visszafogott, de hiteles játéka.
Bár az első rész nem hoz nagy fordulatokat, azért van mit nézni: a hangulata magával ragadó, szerkezete szórakoztató. Érezhető, hogy itt minden szereplő pengeélen táncol, az életüknek egy olyan pontján vannak, ahonnan nincs visszatérés. A lassú tempó és a sok név miatt talán több odafigyelést igényel, de cserébe rendkívül hiteles világot épít. Philadelphia munkásnegyedei komor, nyomasztó színekben jelennek meg, mintha maga a város is hozzájárulna a szereplők sorsához. Az aprólékos részletek, a dialógusok természetessége és a színészek közötti kémia mind azt jelzi, hogy egy hosszú távon is izgalmas, drámai sorozat alapjait fektették le.
Nem lehet elhallgatni, hogy bizonyos elemek kissé klisésnek tűnnek: a kiégett nyomozó, aki egy utolsó esélyt kap, a bűnöző, aki kényszerből választja a rossz utat, vagy a törvény és a bűn határán egyensúlyozó emberi sorsok. Mégis, a forgatókönyv és a színészi játék olyan minőséget képvisel, hogy ezek a toposzok nem zavaróak, inkább ismerős kapaszkodókként működnek a történetben.
Az akció és a brutalitás finom adagolása mellett a valódi vonzerőt az emberi sorsok és döntések jelentik. Egyetlen rész alapján is bátran állítható, hogy valami különleges készülődik ismét Brad Ingelsby konyhájában. Én magam már most alig várom a folytatást, mert ha a sorozat tartja ezt a színvonalat, akkor az év egyik legjobb újdonságával van dolgunk. Ezért érdemes HBO Maxot nézni!
