A Rovatból

“Most van most” – felnőhet-e egy nap alatt egy Disney-hercegnő?

Vagy marad az elkényeztetett kis liba, aki forgószélként dönti romba mindenki életét? Az 'Intim fejlövés' rendezőjének új road-movie-jában ez a kérdés nyitva marad, de jókat röhögünk. Kritika.

Link másolása

Egy menyasszony (Tompos Kátya) meglóg az esküvőjéről, és az őt üldöző vőlegény elől bepattan az épp szabadnapos taxis, Petya (Mohai Tamás) kocsijába. Mivel a kis fehér retikülje dugig van pénzzel (állítólag a kőgazdag vőlegénytől nyúlta le), felajánlja Petyának, hogy bármennyit fizet, csak vigye minél messzebbre a násznéptől, az akarnok szüleitől, az esküvői vaníliatortától, és az épp akkor fél kézzel szétbarmolt életétől. Szilvi és Petya együtt végigtaxizzák fél Magyarországot, történnek velük dolgok, és a nap végére mindkettejük élete megváltozik.

Szajki Péter új vígjátéka, a Most van most egy klasszikus road-movie-ba oltott felnövéstörténet. A harminc körüli generáció esendő, kétségbeesett, olykor szürreálisan agyatlan próbálkozásait mutatja be arra, hogyan rázzák le a fenekükről a ráragadt tojáshéjat, vállalják a felelősséget a tetteikért, és vágjanak bele végre egy felnőtt életbe úgy, hogy önmagukat se veszítsék el teljesen.

Nem rajongok túlzottan a road-movie műfajáért (vagyis ahol a film 70-80 százalékában két vagy több ember utazik egy kocsiban), de kétségtelenül nagy hagyománya van, és akad jónéhány felejthetetlen darab is (most vonatkoztassunk el az unos-untalan idézett Thelma és Louise-tól). Az egyik legkimagaslóbb véleményem szerint Dino Risi 1962-es klasszikusa, az Előzés, ahol két férfi, egy bájos szélhámos és egy magába forduló, szürke egyetemista tülköli végig Olaszország lankáit.

Egy ilyen film attól lesz jó, hogy mintha a kocsi nem is kocsi lenne, hanem egy vitorlás: az ide-oda imbolygó felszín alatt egy nehéz tőkesúly van, vagyis egy drámai mondanivaló, amely minden pillanatban visszarántja a habkönnyűen ingázó történetet az emberi lélek mélységeibe. Ehhez persze kell két kimagaslóan jó színész, akik ezt a kettősséget végig érzékeltetni tudják, erős kölcsönhatásba lépnek egymással (vagyis szikrázik közöttük a levegő), és képesek kibontakoztatni a saját karakterfejlődésüket egy autóútnyi idő alatt.

Tompos Kátya és Mohai Tamás

A Most van most körülbelül meg is felel ezeknek a kritériumoknak, kisebb-nagyobb hullámzásokkal. Egészében véve nagyon bájos, és olykor arcul csapóan őszinte film, a két főszereplő “adok-kapok”-jai vagányak és üdítően emberiek, de vannak pillanatok, amikor a sztori kiesik a lendületből: vagy leül, vagy annyira abszurddá válik, hogy az már a hiteltelenség határát súrolja. (Vigyázat, a bekezdés végéig spoiler következik!) A “kecskés-tanyás” jelenetet például – amikor az esküvőjét épp csak felrúgó Szilvi menyasszonyi ruhában beállít a tíz (!) évvel korábbi szerelméhez, és az immár ötgyerekes családapával közli, hogy megbánta, hogy anno kikosarazta, házasodjanak össze – szerintem egy épeszű nézőnek elég nehéz elhinni. Egy ilyen akcióhoz ugyanis nem elég hóbortos, 32 éves “anyuci-elkényeztetett-kislányának” lenni, ehhez komplett idiótának kell lenni, de legalábbis szociopatának.

Szerencsére a következő helyszínen, a White Angel bárban a rendező/forgatókönyvíró olyan bátran “megfejeli” ezt a képtelenséget, hogy épp ezzel menti meg a sztorit a hiteltelenségtől. A film itt fordul át enyhén, de vállaltan szürreálisba, és ez nagyon jót tesz neki. Ez a jelenet egyébként is az egyik csúcspont, a párbeszéden, amelynek a végén Petya is csak annyit tud kinyögni: “Ez kész, ez tíz pont b...meg!”, tényleg halálra röhögtem magam.

A két főszereplő is közelít a tökéleteshez. Nekem Mohai Tamás alakítása tetszett jobban: jól hozta a jogi egyetemről megpattant, nagydumás, spanglizós, aranyszívű taxis lazagyerek figuráját. Külön érdeme – amiről valószínűleg nem is tehet, ez adottság – hogy van benne egyfajta “férfi-báj”, ami ritka, mint a fehér holló, de a kamera nagyon szereti.

Tompos Kátya kiváló érzékkel lavíroz a burokban nevelt Disney-hercegnő szerepéből kitörni igyekvő, elveszett kislány, és az értelmezhetetlenül bugyuta, emberi szíveken végigtáncoló “hülye p...csa" között (ezt a vőlegénye vágja a fejéhez a történet közepén), és bevallom őszintén, nekem is az utóbbi verzió felé billent a mérleg.

Ezen kívül a karakterből hiányzott egy vékony, de fontos ecsetvonás: Tompos Kátya nagyon szép, nagyon jó színésznő, de a végzet asszony-szerephez egy csipetnyivel több kellett volna. Egyfajta extra szexepil, baljós vonzerő (Monica Bellucci jut hirtelen az eszembe), egyszóval egy olyan női kisugárzás, amelyről tényleg elhisszük, hogy pár év leforgása alatt három jó pasit vágott taccsra egy életre.

Tompos Kátya és Básti Juli
Tompos Kátya, Scherer Péter és Mohai Tamás

Básti Juli, aki Szilvi anyjaként rövid, de annál jelentősebb szerepet kapott, az ő kvalitásaihoz képest kicsit nehezen találta a helyét a figurában, az utolsó öt percben, a hátsó ülés-jelenetben viszont tökéletesen hozta a megalkuvó nagyasszonyt. A többi szereplő közül kiemelném Scherer Pétert, akit én még átlagosan jónak se láttam soha, kizárólag zseniálisnak (itt is az volt), illetve a Tinát alakító Lovas Rozit, akinek mindössze három jelentős mondata volt, de azokat sikerült úgy elmondania, hogy a hideg futkosott a hátamon. Kellemes meglepetés, hogy ekkora színésznők vannak még a magyar filmszakma tarsolyában.

A Most van most az apró sutaságai ellenére egy nagyon szerethető, magával ragadó kis road-movie, amit szívből ajánlok mindenkinek, aki másfél órára elengedné magát, és egy kicsit elagyalgatna a kötöttség-szabadság, múlt-jelen, álmok-valóság problematikáin. Gyönyörűek a tájak, zseniálisak a párbeszédek, van benne egy-két óriási jelenet, itt-ott előbukkanó, gyomron vágó mélység, és az egészet belengi valami szürreális távolságtartás, ami egyedivé teszi. Hogy Szilvi és Petya (főleg Szilvi) végül valóban felnőtt-e ez alatt az egy nap alatt, és sárga taxijukkal egy önazonosabb életbe robognak-e tovább, vagy egy újabb kapitális pofára esésbe, az ugyan titok marad, de nem is baj. A lényeg, hogy az embernek kedve lenne beülni melléjük, és menni szabadon, amerre lát.

Bemutató dátuma: 2019. március 7. (Forgalmazó: Romis Film)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk