SZTÁRVILÁG

Molnár Anikó az OnlyFansről: „Fizikai munka szépnek lenni, ha szarul érzed magad”

Az egykori valóságshow-sztár nem ért egyet azokkal a véleményekkel, amelyek szerint az OnlyFans nem egy munka.

Link másolása

Molnár Anikó a Dr. Milesz News 24 Channelen mesélt őszintén az OnlyFans-karrierjéről. Elmondása szerint az édesanyját nem érdekli az új foglalkozása, mert egyszerűen ilyen felfogású. A többi ember véleményével pedig nem foglalkozik, mivel „akit érdekel az, hogy ki mit mond, az sosem lesz sikeres”.

„Mostantól visszaállok a régi rendbe, hónapról hónapra fogok élni. Fejlődni nem fogok tudni, se a házat nem fogom tudni, se az anyámat nem fogom tudni úgy támogatni, ahogy kell vagy majd kell. Tegyük fel, hogy eljutunk arra a szintre, hogy anyu mellé kell egy gondozó, vagy ne adj isten otthonba kerül... vagy én leszek nyugdíjas, erről mind lemondok, mert a fantomképű Piroska néninek az értékrendjébe ez nem fér bele” – magyarázta az egykori valóságshow-sztár.

Azt sem érti, hogy mi az emberek baja azzal, hogy az OnlyFansre tölt fel képeket, hiszen korábban a Playboy címlapján is szerepelt többször is.

„Mindenkinek megvan a lehetőség arra, hogy a határait kitolja”

– jelentette ki.

Azzal sem ért egyet, hogy amit az OnlyFansen csinál az nem munka, mivel véleménye szerint hatalmas kreativitást igényel a tartalomgyártás.

„Kreatív munka, fizikai munka szépnek lenni, ha szarul érzed magad, akkor is tartalmat kell gyártani”

– mondta a műsorban.

(via Blikk)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Fergeteges sztárparádé volt Osváth Zsolt és párja esküvőjén – aki számít, ott volt
Látványos, szinte showműsor-szerű, zenés táncos ünnepség keretében kelt egybe Zsolt és Patrik.

Link másolása

Örök hűséget fogadott egymásnak szeptember 10-én Osváth Zsolt és szerelme, Patrik – derül ki az influenszer Instagram-csatornájáról.

Zsolt elárulta azt is, azért vasárnapra tették az esküvő időpontját, hogy médiában dolgozó ismerőseik is jobban ráérjenek. Szeptember 10. egyébként pont a ZshowTime YouTube-csatornáról ismert sztár elhunyt édesanyjának születésnapja is.

A Blikk megtudta: a menyegzőn igazi sztárparádé volt. A lapnak Zsolt elárulta, három dologban teljesen biztosak voltak: az egyik, hogy a bevonuló zenéjüket Vásáry André énekelje, a második, hogy a Margaret Island zenéljen a lagziban, a harmadik pedig, hogy Kiss Márk tervezze a ruhájukat.

Az Instagramra feltöltött fotókon jól kivehető, hogy az Exatlonból ismert Tóth Janka volt az egyik koszorúslány, továbbá Köllő Babett a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében osztotta meg, hogy ő is a násznéppel ünnepelte az ifjú párt.

Mellette pedig feltűnt még Kollányi Zsuzsi és Tolvai Reni is. A vacsoraasztalnál is közzétett egy videót, melyből kiderült, hogy Kiss Márk, Tolvai Reni, Vásáry André, Horváth Tamás és a felesége, Andi, Balázs Andi, illetve Vincze Tünde mellett ült. A felvételen Babett éppen az arany evőeszközökkel viccelődött a többiekkel, akikkel hol az arcukra, hol a dekoltázsukba helyezték a kanalakat – írja a Blikk.

„Meglehet, sokan gondolják, a papír nem számít. Valóban nem. De a szeretteid körében, a szerelmünket ünnepelve esküt tenni, életünk eddigi legcsodálatosabb napja volt. És ez számít. Patrik a férjem és én az övé. Nincs feleség, nincs menyasszony. Férfiak vagyunk, továbbra is”

– írta képei mellé Osváth Zsolt.

Elárulta azt is, hamarosan már az örökbefogadáson is gondolkodnak, még ha a magyar törvények ezt jelentősen meg is nehezítik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Blikk: Szoboszlai Dominik szakított a barátnőjével, Gécsek Fannival
Váratlanul szakíthatott a focista és az ismert magyar sportoló lánya, legalábbis többen erre következtettek abból, hogy eltűntek a közös képeik a közösségi oldalakon.

Link másolása

Az Origo szúrta ki, hogy Dominik és barátnője, Gécsek Fanni közösségi oldalairól eltűntek a közös fényképek, ebből pedig arra következtettek, hogy 3 év után véget vetettek a kapcsolatuknak.

A Blikk úgy tudja, hogy a fiatalok valóban szakítottak, így Szoboszlai szingliként folytatja az életét.

Gécsek Tibor kalapácsvető olimpikon lánya, Gécsek Fanni 2020 óta alkotott egy párt Szoboszlai Dominikkal.

Fannit először akkor hozták kapcsolatba a focistával, amikor 2020 decemberében a Salzburgtól Lipcsébe igazolt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kórházba kellett vinni, pénteki fellépését is lemondta G.w.M.
A rapper lemondta a Szüreti Mulatságon való fellépését Abaújszántón, minderről a szervezők számoltak be a közösségi oldalukon.

Link másolása

A G.w.M. nevű rapper (polgári nevén Varga Márk) szeptember 22-én az abaújszántói szüreti mulatságon lépett volna fel, de a helyi művelődési ház szerdai posztja alapján a koncert elmarad, mert a rapper kórházi ellátásra szorult.

"Most kaptuk a rossz hírt! G.w.M betegség miatt kórházba került, így sajnos lemondta a Szüreti Mulatságon való fellépését. Bízunk benne, hogy a műsor közvetítője ilyen rövid idő alatt is talál hasonló színvonalú fellépőt. Megértésüket köszönjük!"

– olvasható a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár Facebook-oldalának bejegyzésében, amit a 24.hu szúrt ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Köllő Babett öccse 500-600 négyzetméteres Los Angeles-i luxusvillát keres a Kőgazdag fiatalokban
Az Amerikában élő Mersétől Kata kért tanácsot az ingatlanvásárlással kapcsolatban.
Fotó: TV2 - szmo.hu
2023. szeptember 21.


Link másolása

Köllő Babett ritkán látott öccse, Merse is felbukkan a Kőgazdag fiatalok című műsorban, ahol Katának ad tanácsot egy amerikai luxusvillával kapcsolatban - írja a Blikk.

"Los Angelesben keresünk jelenleg a párommal ingatlant, és Babett azt mondta, hogy te vagy a legmegfelelőbb ember számunkra. Mindenképpen házat szeretnénk, nekem ez már nagy álmom régóta, hogy Hollywood Hills vagy Beverly Hills legyen, nagyjából 500-600 négyzetméter a maximum, amit még karban tudunk tartani. Nagyon fontos még, hogy legyen medence és gyönyörű kilátás!"

- magyarázta Kata az elképzeléseit, amire Merse megígérte, hogy körbenéz majd a piacon és elküldi majd a javaslatait e-mailben.

"Babettnek igaza volt, tényleg ő a legjobb!" - mondta lenyűgözve a fiatal lány.


Link másolása
KÖVESS MINKET: