KULT
A Rovatból

Modern klasszikus született! – Lehet, hogy az Arcane a valaha volt legjobb Netflix-sorozat?

Nem vagyok elfogult, nem rajongói szemmel néztem a Netflix legújabb csodáját. Szeretem a videojátékokat, de a LoL-tól nagyon messze állok. Konkrétan az ellendrukkerek csapatát erősítem, egy konkurens játék fanatikus rajongója vagyok. Ilyen körülmények között is elvarázsolt az Arcane.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2024. december 26.



Az igazat megvallva, mostanság nem nehéz kitűnni a felhozatalból, a piros streamingszolgáltatónak vannak jó pillanatai, de maradjunk annyiban, hogy több szemetet készít, mint a kínai ipar, hogy növelje a katalógusának a kínálatát. Minden Ozarkra és Narancs az új feketére jut egy-egy Lindsay Lohan karácsonyi romkom. De mi is az Arcane? Van egy ismert videojáték, a League of Legends. Nagyon sokan szeretik, még többen utálják, és az a vicces, hogy mindkét körből játsszák bőséggel. Ezért egy nagyon toxikus közösség alakult ki körülötte.

Ez az a típusú játék, ami elrabolja az ember életét, könnyű rákattanni, nagyon nehéz benne jónak lenni, és szinte lehetetlen abbahagyni.

Az emberek általában kiégnek egy idő után, és utána teljes undorral viseltetnek a LoL-al szemben – jogosan, teszem hozzá. A készítőket, a Riot nevű fejlesztőgárdát szupergazdaggá tette a játék. Egy kínai cég, a Tencent ezért fel is vásárolta őket kilóra, több mint 400 millió dollárért még 2015-ben.

A Riot az utóbbi időben próbált több lábon állni, új típusú játékokat készítettek a League világában, Runeterrában. Volt itt lövölde, kalandjáték, verekedős játék. Minden, ami szem-szájnak ingere. Viszont hiányzott nekik egy presztízs televíziós sorozat. Ekkor keresték meg a francia Fortiche animációs stúdiót, és azok megdobták őket 250 millió dollárral, hogy készítsék el minden idők legjobb sorozatát! Igazából ez csalóka, mert eredetileg nem ennyi volt a költségvetés. Ez abból adódott, hogy – a Riot saját bevallása szerint is – nem volt még ilyen típusú projektjük, ezért elképzelni sem tudták, hogyan álljanak hozzá. Az pedig, hogy mi, mennyibe fog kerülni, nem tudták kiszámolni előre.

Így kellően elszaladt a költségvetés, az Arcane pedig minden idők legdrágább animációs sorozata lett, két évaddal és tizennyolc résszel.

A Fortiche se készített még ennyire összetett rajzfilmet, így ők sem tudtak büdzsén belül maradni. Nem csoda, hogy csak két évadra tervezték meg az eseményeket. Megérte? Teljesen, 100%-osan, minden bizonnyal és tuti biztos!

A francia srácok egy olyan látványvilágot alkottak meg, ami a Sony-féle Pókverzum-sorozathoz hasonló. A 3D-s elemeken néha 2D-s, néha pedig kézzel rajzolt effektek jelennek meg, illetve egyszerre több stílusban is látunk eseményeket. Ezt úgy értem, hogy van, ami zsírkréta-rajz, olykor teljesen fekete-fehér, máskor pedig olajfestmény-hatású az egész. Amikor az animátorokat megkérdezték, hogyan készítették el ezeket a jeleneteket, csak annyit válaszoltak, hogy „hát festettünk… kézzel… sokat”.

Igazi oldschool, kézzel animált részekben bővelkedik az Arcane! Mindemellett egy olyan történetet mesélnek el, amihez még csak hasonlót is régen láttunk tévéképernyőkön.

Egy kegyetlen, szenvedéssel teli, igazi emberi karakterekkel megtöltött élő-lélegző világot ismerhetünk meg. Akik nem ismerik a Runeterra világát, azoknak is páratlan élmény lesz. Én sem tudtam semmit erről az egész háttérvilágról, csak úgy belecsöppentem Pilltower és Zaun városának a harcába.

Pilltower ugyanis egy átlagos városka volt, erős iparral, egészen addig, amíg egy feltörekvő feltaláló, Jayce Talis (Kevin Alejandro) ötvözte a tudományt az amúgy elhanyagolt varázslatot (Arcane a neve ebben a világban), és létrehozta a Hextechet.

Ennek, a veszélyesnek gondolt technológiának köszönhetően a szállítás és a közlekedés távoli tájak között felgyorsult, és Pilltower nagyon meggazdagodott.

Ebből persze nem lát semmit az Alsóváros. Ugyanis van egy Zaunnak nevezett bányaváros Pilltower alatt, itt élt a munkásréteg, akik a Hextech miatt elszegényedtek. Innentől a bányászok és kétkezi munkások csak a bűn felé fordulhattak. Ez pedig folyamatos ellentéteket szül a lenti munkásosztály és a fenti értelmiség között. Igazi gazdag ficsúrok vs. szegény rablók harca, egy kis fantasyba ültetett steampunk körítéssel.

Ha csak ennyi lenne az Arcane, az is elég lenne, de ezt az egész konfliktust egy testvérpár szemén keresztül ismerhetjük meg. Powder (Ella Purnell) és Vi (Hailee Seinfeld) szülei meghaltak egy lázadási kísérletben, amikor Zaun megpróbált kiállni magáért, még a bánya virágzásának idején. Ám ekkor is a szegények veszítettek, a két pici lány pedig egyedül maradt. Igazi Disney-háttérsztori gondolhatná mindenki, ráadásul egy jólelkű „pótapa” lép a képbe, egy családi barát, aki vállalja a felelősséget a két rosszcsontért, Vander (JB Blanc). Egészen addig, amíg szörnyű, szerencsétlen események szétválasztják a két testvért.

Az egyik gyerek börtönbe kerül több évre, a másikat pedig egy fanatikus bűnöző neveli fel, a lány súlyos mentális problémáit ignorálva.

Közben a felsővárosban is nőnek az ellentétek a tudósok és a politikusok között. Ez nem egy könnyed mese. Hiába rajzfilm a médium, a zsáner egy akció-dráma-thriller egy kíméletlen világban. Elképesztően nehéz kérdésekbe nyúlnak bele, és nem félnek mellberúgni a nézőt. Igazi szörnyűségeket fogunk látni a képernyőn. Élmény nézni! Ennyire reális emberi szenvedést már nagyon régen láthattunk a tévében. Egy olyan világban járunk, ahol bárki, bármikor meghalhat. A Trónok harca óta nem láthattunk ennyi fontos karaktert elhullani, csak ott nyolc évadra szétosztva, itt csupán kettőben.

Két évad? Ennyi? Igen. Vi és Powder meséjét tökéletesen lezárják tizennyolc rész alatt.

Több nyitott kérdés is marad ugyan, de csupán azért, mert a Riot már most bejelentett egy spin-off sorozatot, Runeterra egy másik területéről.

Nem lepődnék meg, ha ott is találkoznánk ismerősökkel. Ám mindemellett egy kerek egész az Arcane két évada. Nem is oly régen írtam a második évad első három részéről, és ott azt fogalmaztam meg, hogy vannak karakterek, akik elég keveset szerepelnek a második szezonban.

Nos, ez a három karakter, megnevezve Ekko (Reed Shannon), a már említett feltaláló Jayce és Heimerdinger professzor (Mick Wingert) igenis kulcsfontosságú szereplőkké válnak a sorozat végéhez közeledve.

A hetedik rész elsőre időhúzásnak tűnhet, de meg merem kockáztatni, hogy a sorozat csúcspontja volt ez az akciómentes beszélgetős epizód, a fent említett három „hiányzóval” a főszerepben.

Majd jött a sorozatzáró kilencedik rész, és mindenre feltette a koronát. Kevés az olyan sorozat, ami ennyire kielégítően ért véget. Az Arcane minden pillanata kincs! Nem csak az animáción látszik a törődés, de az apróságokon is, és az eredeti szinkronszínészek is páratlan munkát végeztek. A szinkront még nem hallottam, de közel vagyok, hogy azzal is végignézzem az egész sorozatot.

Normális, hogy egy felnőtt ember rajzfilmet néz? Igen, ha ezt a történetet élő szereplőkkel készítették volna el, egyrészt nem lenne ennyire stílusos, másrészt a készítési költsége a többszörösébe került volna. Annyira grandiózus, epikus és látványos képekkel dolgoztak a Fortiche-nál, hogy azt nem lehet leírni.

Rengeteg apró részletet találhatunk benne, ami utalás az alapjátékra, illetve a filmes trükkök és mozis finomságok után minden kritikus megnyalja mind a tíz ujját.

Olyan dolgok, amikre egy rajzfilm esetében nem is gondolna az ember. Hiába vagyunk egy varázslattal és steampunkkal operáló fantasy univerzumban, az egész világ reális és élettel teli. Egyszerűen: emberi és törékeny.

Alex Seaver és Alexander Temple zeneszerzők munkáit vétek kihagyni. Az Arcane-ra jellemző, hogy sokszor átmegy videoklipbe egy-egy jelenet. Egy markáns, a sorozathoz írt popszám, technoszám vagy bármilyen zsáner megszólal, ami tökéletesen leírja az aktuális eseményeket, majd egy jelenettel később átváltanak egy epikus szimfonikus kórusra, és az is működik. Ennek a két, látszólag ellentétesen hangzó kavalkádnak tökéletes a kapcsolata.

A sorozathoz olyan zenészek írtak külön számokat, mint az Immagine Dragons (az Enemy, az Arcanehez készült), Woodkid, Ramsey, Sting, Stray Kids, Twenty One Pilots vagy Stromae. Már csak ez az illusztris társaság elvihette a büdzsének a nagy részét.

A Spotifyon a „Ma Meilleure Ennemie” című szám még mindig a Nemzetközi Top 50-ban van előkelő helyen, pedig a sorozat már több mint két hete véget ért. Ha már toplisták, ez az első olyan sorozat az IMDb-n, aminek egy szezonjának minden része 9.0 feletti értékelést kapott. A második évad "leggyengébb" része is 9.0-ás. Ám nem csak a nézők imádják, a rottentomatoes-on, ami a filmes kritikákat összesíti, jelenleg is 100%-on áll a sorozat mindkét évadja!

Tökéletes a lezárás? Igen. Keserédes, kegyetlen, mélabús, ám ha valaki odafigyel a részletekre, akkor nem fog depresszióba esni. Szerintem mindenki ismeri azt az érzést, amikor valami nagyon jónak vége van, egy ürességet hagy az emberben. Nos az Arcane számomra ilyen volt, amíg újra nem néztem az egész sorozatot, és észre nem vettem egy mintát, ami igencsak csökkenti a poszttraumás stresszt.

Látszik, hogy az első résztől az utolsóig mindent kiterveltek. Itt nem volt Trónok harcás, vagy lostos lesz-ami-lesz megoldás.

Úgyhogy a kérdésre, hogy tökéletes-e a lezárás, az őszinte válasz természetesen, hogy nem. Az egész sorozat tökéletesnek tűnik, de ha valaki hibát keres, az talál, van több mellékszál is, amit nem sikerült úgy kifejteni, ahogy megérdemelné, van egy két fontosabbnak tűnő karakter, aki kicsit háttérbe szorul a sorozat vége felé, de ez nem baj. Illetve az említett nyílt kérdésekre reméljük majd az új spin-off sorozat választ ad. Azonban az egész stílusa, mondanivalója, látványa, lezárása kárpótol ezekért az apróságokért.

Az is szánjon rá időt, aki nem szereti az animációt, vagy nem ismeri a League of Legends világát? Igen, minden ilyen és ehhez hasonló kérdésre egy stabil igen a válaszom.

Nem itt húznám meg a határt, kinek érdemes néznie az Arcane-t, hanem az életkorban. Nem ajánlom tinikor előtt. Nagyon kemény, kegyetlen és kíméletlen a nézővel a sorozat.

Sok fontos szereplőt fogunk gyászolni, és nem egy gyermek is áldozattá válik történetünk folyamán. Maradjunk annyiban, hogy bizonyos szintű érettségre van szükség az Arcane-hez. Hihetetlen, hogy egy rajzfilmről beszélek…

Nem gondoltam volna, hogy ezt leírom, hogy az Arcane minden elvárást felülteljesített, felülírt minden ranglistát bennem, és bőséggel átvette a „kedvenc sorozat” titulusát.

Nagyobb hatást gyakorol rám, mint a nagy kedvenceim közül bármelyik: a Star Trek, a Star Wars, a Breaking Bad, a Wire, a Bands of Brothers, a Battlestar Galactica, a Firefly, vagy a True Detective (első évad) bármelyik része.

Aki ezek után szeretné megnézni, a Netflix katalógusában megtalálja az Arcane mindkét évadát, és valószínűleg később meg fogja nekem köszönni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
175 éve halt meg Mary Shelley, aki 18 évesen megírta a világ legfontosabb technofóbiás rémálmát, a Frankensteint
Mary Shelley 1816-ban, egy svájci villában írta meg a Frankenstein alapötletét. Az írónő halálának 175. évfordulóján Guillermo del Toro adaptációja uralja a díjszezont.


1851. február 1-jén pontosan 175 éve, hogy elhunyt Mary Wollstonecraft Shelley, de az általa 18 évesen papírra vetett rémálom ma elevenebb, mint valaha. Könyvéről generációk gondolták, hogy férfi találta ki, miközben az igazság az, hogy a Frankenstein egy érzékeny, bátor, nagyon fiatal lány fejéből pattant ki – egy svájci villa padlásán, egy esős nyáron, társasági játéknak indulva.

Míg a világ Guillermo del Toro friss Frankenstein-adaptációját ünnepli, amely a velencei filmfesztiválon 13 perces álló ovációt kapott és Jacob Elordit a csúcsra repítette, kevesen tudják, hogy

a kultikus szörnyeteg születése nem irodalmi csendélet, hanem egy valóságos, filmszerű nyitójelenet volt.

Egy jelenet, amely 210 évvel ezelőtt játszódott: vihar, kényszerű bezártság, a korszak legmenőbb és legbotrányosabb arcai, egy ártatlannak induló játék, és a végén két, máig uralkodó műfaj, a modern sci-fi horror és a vámpírmítosz startpisztolya dördül el.

Mary Shelley 1797-ben született Londonban. Anyja, Mary Wollstonecraft az egyik első komoly feminista gondolkodó volt (A nők jogainak védelme, 1792), de 11 nappal Mary születése után meghalt gyermekágyi lázban. Apja, William Godwin radikális filozófus és író volt. Mary így már kicsi korától intellektuális közegben élt, ahol gondolkodni, írni, vitázni lehetett – de a társadalom ezt nőként még mindig gyanúsnak találta.

Amikor Mary 16 évesen megszökött a már házas Shelley költővel (igen, botrány), a társadalom egy része végképp leírta őt.

Mégis: két év múlva már ott volt a kezében az első Frankenstein-vázlat. 1818-ban jelent meg a könyv – anonim módon. Nem véletlenül: női névvel senki nem vette volna komolyan.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Frankenstein Film (@frankensteingdt) által megosztott bejegyzés

Minden egy természeti katasztrófával kezdődött. 1816-ot a „nyár nélküli évként” jegyzi a történelem, miután az előző évi indonéziai Tambora vulkán kitörése hamuval és aeroszolokkal terítette be a Föld légkörét, drámai lehűlést okozva. Európában a nyár szokatlanul hideg, esős és viharos volt, Svájcban, a Genfi-tó partján hetekig szinte megállás nélkül zuhogott az eső. Ez a könyörtelen időjárás zárta össze a Villa Diodati falai közé a korszak egyik legfényesebb, legtehetségesebb és leginkább megvetett társaságát.

A központban a szupersztár költő, Lord Byron állt, körülötte a 18 éves Mary Wollstonecraft Godwin, későbbi férje, a szintén költő Percy Bysshe Shelley, Mary mostohatestvére, Claire Clairmont, valamint Byron személyes orvosa és útitársa, John William Polidori.

A napokig tartó bezártságban a társaság német kísértettörténetek francia fordításait, a Fantasmagorianát olvasta, amikor Byron egy este kihívást intézett hozzájuk. Mary Shelley a regény 1831-es kiadásának előszavában, amely a történet elsődleges forrása, így emlékezett vissza:

„»Mindegyikünk írjon egy kísértettörténetet« – javasolta Lord Byron.”

Mary napokig képtelen volt kitalálni bármit is, mígnem egy késő éjszakai beszélgetés után, amely az „élet elvének” természetéről és a kor tudományos szenzációjáról, a galvanizmusról folyt, egyfajta éber álomba merült.

„Villámként csapott belém a gondolat… Megvan! Ami engem megrémített, másokat is meg fog.”

A szemei előtt megjelent a „tiltott tudományok sápadt diákja”, amint térdel a maga alkotta, kiterített lény mellett, amely egy erőteljes gépezet hatására megmozdul, és „kínlódva, fél-élet jeleit” mutatja.

Polidori naplója megerősíti a verseny tényét: 1816. június 17-én azt jegyezte fel, hogy „a kísértettörténetek írását mindenki elkezdte, kivéve engem.” Azon az estén azonban nemcsak a Frankenstein, hanem egy másik modern szörnyeteg is megszületett. Byron egy töredéket írt egy arisztokrata vámpírról, de hamar elvesztette az érdeklődését. Az ötletet Polidori vitte tovább, és ebből a vázlatból alkotta meg 1819-ben A vámpír című novelláját, amelynek főhőse, Lord Ruthven lett

a modern, szalonképes, csábító vérszívó archetípusa, Drakula gróf közvetlen elődje.

Polidori később egy nyílt levélben volt kénytelen tisztázni a szerzőséget: „noha az alapötlet kétségkívül Byroné, a kidolgozás az enyém.”

Mary fantáziáját a tudomány is táplálta. A társaság hevesen vitázott arról, lehetséges-e holt anyagot újraéleszteni, a korban pedig szenzációnak számítottak Luigi Galvani és Giovanni Aldini kísérletei, akik nyilvános bemutatókon elektromos árammal rángattak meg frissen kivégzett bűnözők holttesteit.

A regényben Victor Frankenstein egy fiatal, megszállott tudós, aki életet teremt – de aztán megijed tőle, és magára hagyja. A teremtmény nem gonosz, csak elhagyott, egyedül van, és választ vár arra: miért hozták létre, ha nem kell senkinek.

Ez a kérdés ma is kísért: mikor nyúlunk bele életbe, génbe, gépbe úgy, hogy nem tudjuk, mit vállalunk vele?

Mary Shelley kérdése megelőzi korát, és minden korszak megtalálja benne a saját félelmeit:

a nácizmus eugenetikáját,

az atombomba hatalmát,

a robotok és mesterséges intelligenciák felelősségét,

a génmódosított gyerekek bioetikai dilemmáit.

A regény végül 1818. január 1-jén jelent meg Londonban, mindössze 500 példányban, a szerző nevének feltüntetése nélkül.

Bár a fogadtatás vegyes volt, a kor egyik legbefolyásosabb kritikusa, Sir Walter Scott „eredeti zsenialitásról” írt.

A történet ma ismét világsikert aratott. Guillermo del Toro 120 millió dolláros (kb. 38,6 milliárd forintos) költségvetésből készült filmje a velencei bemutató után a díjszezon egyik favoritjává vált.

„Ez az a film, amire 30 éve készülök” – mondta a rendező.

A teremtményt Jacob Elordi játssza, Victor Frankensteint pedig Oscar Isaac – már ez elég lenne, hogy megnézzük, de a film stílusa, mélysége, és a Shelley-szöveghez való visszatérése miatt is érdemes. Jacob Elordi olyan hús-vér szörnyet hoz, akitől nem félünk, inkább sajnáljuk. Mary Shelley regénye tehát újra él. Mert minden korszakban visszatér az a pillanat, amikor valami újat teremtünk – és csak később jövünk rá, hogy mit is csináltunk.

A főszereplő, Oscar Isaac arra kérte a nézőket, hogy a Netflix-premier ellenére próbálják meg nagyvásznon átélni a történetet: „Jó lenne közösségi élményként átélni… ideális lenne moziban megnézni.” A Teremtményt alakító Jacob Elordi, akit a kritikusok sorra díjaznak, egy díjátadón csak ennyit tudott mondani: „A pokolba. Erre tényleg nem számítottam”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
„ICE, takarodj!” – Bad Bunny történelmet írt a Grammy-gálán, majd elküldte a francba a bevándorlási hivatalt
A 68. Grammy-díjátadón Bad Bunny lett az első, aki spanyol nyelvű lemezzel nyerte el az év albuma díjat. Az estét azonban a bevándorlási hivatal elleni éles kritikák határozták meg, több sztár is felszólalt, köztük Billie Eilish, és az év felfedezettje, Olivia Dean.


Nemcsak a zenéről, hanem a politikáról is szólt a február 1-jei Grammy-díjátadó, ahol Bad Bunny történelmet írt, miközben több sztár is éles politikai üzenetet fogalmazott meg a színpadon.

Az est legfontosabb díjait, vagyis a „Nagy Négyest” Bad Bunny (Az év albuma), Kendrick Lamar és SZA (Az év felvétele), Billie Eilish (Az év dala) és Olivia Dean (Az év felfedezettje) vihette haza.

Bad Bunny Debí Tirar Más Fotos című lemeze lett az első, túlnyomórészt spanyol nyelvű album, amely elnyerte a fődíjat.

A díjak átvételekor azonban a beszédek gyakran politikai üzeneteket hordoztak, amelyek elsősorban az amerikai bevándorlási és vámügyi ügynökség ellen irányultak.

„Mielőtt megköszönném Istennek, azt mondom: ICE, kifelé! Nem vagyunk vadak, nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek – emberek vagyunk, és amerikaiak vagyunk”

– mondta Bad Bunny egyik köszönőbeszédében. Hozzá csatlakozott Billie Eilish is, aki az év dala díjának átvételekor fogalmazott meg kemény kritikát.

„Senki sem illegális egy ellopott földön… A francba az ICE-szel”

– mondta.

Az év felfedezettje, Olivia Dean szintén a bevándorlók mellett állt ki.

„Bevándorló unokájaként állok itt... a bátorság terméke vagyok”

– jelentette ki.

A politikai állásfoglalások mellett a díjátadó zenetörténeti mérföldköveket is hozott. Először nyert k-pop dal a Grammyn: a KPop Demon Hunters Golden című szerzeménye kapta a vizuális médiához írt legjobb dal díját. Steven Spielberg pedig elérte az EGOT-státuszt, miután a Music by John Williams című filmjéért megkapta a legjobb zenei filmnek járó elismerést. „Ez az elismerés igazolja azt, amit ötven éve tudok: John Williams hatása felmérhetetlen, művészete páratlan” – nyilatkozta. Kendrick Lamar eközben a Grammyk történetének legtöbbet díjazott rap előadójává vált.

A további kategóriákban Lady Gaga Mayhem című albuma lett a legjobb pop vokális album, a rock mezőnyében pedig a Turnstile (legjobb rockalbum), a Nine Inch Nails (legjobb rockdal) és Yungblud (legjobb rockelőadás) diadalmaskodott. A country zene területén új kategóriákat vezettek be, a kortárs country album díját Jelly Roll vihette haza, aki rendkívül érzelmes beszédben köszönte meg feleségének a támogatást. „Megöltem volna magam, ha te és Jézus nem vagytok” – mondta a színpadról.

via BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A fogalmatlan Bridgerton fiú esete Hamupipőkével - megnéztük a Bridgerton család 4. évadának első részeit
Lilaakác, fánktornyok, színkavalkád, ármánykodás, szerelem és főszerepben egy bamba férfi, aki keresi az ő Hamupipőkéjét. Ilyen volt a Bridgerton család negyedik évadának első etapja.


2020 óta követhetik a Netflix nézői a Bridgerton család tagjainak történeteit, amelyek Julia Quinn írónő azonos című regényfolyamának főszereplői. A nyolc évad a család nyolc gyermekének szentel egy-egy felvonást. A sorozat egybefüggő, aki még nem találkozott vele, feltétlenül az első évadtól nézze. (Némi spoiler olvasható az írásban.)

Amikor 2024 tavaszán a Netflix leadta a Bridgerton család harmadik évadát, rajongók milliói kaptak a szívükhöz, atyaég, egészen 2026-ig kell várni az újabb évadig? Vágnánk már a centit, de ekkora mérőszalag nincs is!

Aztán eljött 2026, amikor végre nézhető a sorozat negyedik évada - annak is a fele. A Netflix nem tanul a rajongók panaszáradatából, ez az évad is két részletben érkezik. Az első négy epizód január 29-én került fel a streamingre, míg a többi február 26-tól látható. Ekkora mérőszalag pedig már létezik, úgyhogy lehet nyiszálni!

Minden évad előtt őrült találgatások folynak, a nyolc gyermekes Bridgerton család melyik tagja kerül a következő évadban rivaldafénybe. Talán az a Francesca, aki legutóbb férjhez ment? Julia Quinn eredeti könyvsorozatában pont Francesca alakja és története a leginkább megkapó és megható, sokan várták, hogy ő lesz fókuszban a 2026-os epizódokban.

Abban viszont nagy az egyetértés, hogy Francesca és férje között a sorozatban körülbelül annyi a kémia, mintha két plüssmackó ülne egy-egy fotelben. Nulla.

Eloise neve is előkerült, mint a negyedik évad főszereplője. A különc lány, aki nem kapkod férjet találni és sokkal inkább bújik könyvei mögé, sokak kedvence.

A negyedik évad befutója viszont Benedict Bridgerton lett, a család második fiúgyermeke.

Nagyvilági fazon, habzsolja az életet, buja estéken, orgiákon, alkoholmámorban úszó közegben érzi jól magát, és esze ágában sincs megnősülni. Ám édesanyja folyamatosan dünnyög a fülébe, és sóhajtozik, nem lesz ennek jó vége. Így esik, hogy Benedict úrfi végül megjelenik egy maszkabálon, ahol megakad a szeme egy igéző szépségű, ezüstruhás leányzón, akinek csodálatos a mosolya, kecses a járása, bár táncolni nem tud. És, aki akkor, amikor éjfélt üt az óra, hirtelen elszalad, a döbbent uraság kezében hagyva kesztyűjét.

Ismerős a történet? Persze, hogy az. Tökéletes Hamupipőke történet cipellő helyett kesztyűvel.

Sophie Baek, a nemesi születésű, ám gonosz mostohája által cselédsorba űzött (ugye, hogy Hamupipőke?) ifjú hölgy és a bosszantóan vaksi, bamba és teljesen fogalmatlan Bridgerton fiú később újra találkozik, ám szerelmük kibogozására még várni kell.

A Grimm testvérek mesebeli hercege hasonlóan béna volt: meg tudja vajon magyarázni bárki is, miért bajlódott a herceg egy fél pár cipővel, amikor csak a hölgy arcát kellett volna megnéznie, akivel egész este táncolt?

Nos, Sophie Baek legalább álarcot visel, ráadásul Benedict Bridgerton egyértelműen képtelen meglátni a cselédlányban az ezüstruhás kisasszonyt, így talán a történet jobban hihető a Netflix sorozatában.

Ez az első négy epizód egyébként egyértelműen rászegezi a fókuszt magára a családra, a többi mellékszereplő kevesebb hangsúlyt kap. Lady Danbury például a királynőt unja, a királynő pedig leginkább mindent. Lady Whistledown, azaz Penelope görcsösen igyekszik pletykatémákat találni, míg teljesen zsákutca azt a sztori is, amelyben a királynő új udvarhölgyét keresik. Már senki nem is emlékszik, kik voltak Mondrichék, értelmetlen a házaspárt a negyedik évadban is mellékszálakkal szerepeltetni.

Maga a Bridgerton család viszont, miután már szinte minden gyermek nagykorúvá cseperedett, szerencsére bőven elég izgalmat tud nyújtani.

Lady Violet és Lord Marcus szerelme meghatóan szép, a család legfiatalabb gyermeke, Hyacinth nem fér a bőrébe, annyira szeretne végre már felnőni. És Eloise... Nos, ő még mindig ugyanaz az Eloise, akinek vág az esze, mint a beretva és fütyül a társadalmi konvenciókra.

Meg kell említeni azt is, hogy a Shonda Rhimes producerhez oly jellemző woke-irányzatok ismét nagyon erősen képviseltetik magukat a negyedik évadban is. Julia Quinnek, a Bridgerton-könyvek szerzőjének teljes támogatásával egy laza nemváltás is megtörténik, miután a regénybeli Michael a sorozatban már Michaela lesz. És a negyedik évad főhőse, Benedict úr sem különösebben válogatós az első epizódban, amikor eltakarja őt a vastag dohányfüst.

Hogy mi a titka a Bridgerton családnak?

Sokan igyekeznek megfejteni ezt, pedig a válasz roppant egyszerű. Színes, szagos, romantikus álomvilág ez, békaszínű uszályos ruhákkal, lilaakáccal, méteres macaron- és fánktornyokkal, piruló orcával, estélyekkel, bálokkal, egyszerre mozduló párok keringőivel és sok-sok titokkal, pletykával és szerelemmel. Egy mese, ahová jó elbújni a hétköznapok elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Homer Simpson figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” - egy 26 éves rajzfilmepizód hirtelen egészen más értelmet nyert
A Simpsons alkotóját, Matt Groeninget Epstein egyik áldozata nevezte meg a bírósági iratokban. Ami kiderült, teljesen új megvilágításba helyezi a sorozatot.


Újra forr az internet egy 26 éves Simpson család-epizód miatt, a rajongók szerint ugyanis a rajzfilm egy hátborzongatóan pontos jóslatot tett Jeffrey Epstein pedofil-szigetéről – írta a New York Post. A vita most azért lángolt fel ismét, mert a kérdéses jelenet újra virálissá vált a közösségi médiában. A „The Computer Wore Menace Shoes” című,

2000-ben bemutatott részben Homer Simpson Mr. X álnéven pletykablogot indít, amivel felfedi Springfield sötét titkait.

Amikor azonban egy kitalált sztorija véletlenül igaznak bizonyul, elrabolják és egy titokzatos szigetre viszik, ahol azokat tartják fogva, akik túl sokat tudnak.

A rész végén Homer oldalán egy üzenet jelenik meg, ami „egy szigeten lévő őrült alakokról” szól, akik „titokban irányítják a világot”.

A rajongók azonnal párhuzamot vontak a jelenet és a néhai Jeffrey Epstein botránya között, aki a vádak szerint éveken át kiskorú lányokkal szembeni szexuális visszaéléseket és emberkereskedelmet folytatott a Karib-tengeri magánszigetein, Little Saint James-en és Great Saint James-en. „A Simpson család figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” – írta egy kommentelő az X-en.

Egy másik felhasználó szerint „a Simpson család beszélt el nekünk először az Epstein-aktákról”. A valóságban az epizód harmadik felvonása az 1967-es brit kultsorozat, a The Prisoner (A fogoly) paródiájaként adták el, amely szintén egy férfiról szól, akit egy elzárt szigeten tartanak fogva, miután túl sokat tudott. A részben még a sorozat eredeti főszereplője, Patrick McGoohan is vendégszerepelt.

Az összeesküvés-elméleteket tovább fűti a sorozat alkotóját, Matt Groeninget érintő állítás.

Epstein egyik legismertebb áldozata, Virginia Giuffre – aki 2025-ben öngyilkosságot követett el – egy 2019-ben nyilvánosságra hozott bírósági iratban azt állította, hogy Epstein arra kényszerítette, hogy masszírozza meg Groening lábát a milliárdos magángépén.

Giuffre arról írt, hogy undorodott a férfi „kérges lábkörmeitől”.

A kommentelők ezt bizonyítéknak tekintik. „Matt Groening beletette Epsteint a 'The Simpsons'-ba. Virginia Giuffre arról írt, hogy Epstein gépén volt Groeninggel, és masszíroznia kellett az izzadt lábát!!” – írta egy felhasználó. Fontos kiemelni, hogy Groening ellen soha nem emeltek vádat az üggyel kapcsolatban.

A sorozat készítői többször is reagáltak a „Simpsons-jóslatokra”. Matt Selman showrunner szerint a sorozat nem jósol, csupán a történelem ismétlődő mintázatait dolgozza fel, és a több száz epizód miatt statisztikailag elkerülhetetlen, hogy néha egybeessenek a valós eseményekkel.

Viszont, ha számításba vesszük, hogy a sorozat egyik agya rendszeresen összejárt a világ szexfüggő hatalmasságaival, a rajzfilm meghökkentő jóslatai talán nem is jóslatok voltak, csak bennfentes információk a jövővel kapcsolatban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk