SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Milliókra perli Havas Henrik Baukó Évát

Az egykori valóságshow-szereplő három éve szexuális zaklatással vádolta meg a tévést, most folytatódik a jogi csata.

Link másolása

Hárommillió forintra perli Havas Henrik Baukó Évát, amiért az három évvel ezelőtt szexuális zaklatással vádolta meg őt - írja a Blikk.

Havast még 2017-ben vádolták meg többen - köztük Baukó Éva is - azzal, hogy zaklatta őket, akkor az ATV belső vizsgálatot is indított az ügyben. Ennek eredménye nem nyilvános, ám Havas szerződését a csatorna nem hosszabbította meg - a tévés szerint ezzel csak azt a látszatot akarták kelteni, hogy elmarasztalták őt az ügyben. Be is perelte a csatornát húszmillió forintra, az egyik tanú pedig pont Baukó volt, aki azonban egyszer sem jelent meg a bíróságon. A lapnak azt nyilatkozta, hogy címváltozás miatt elkerülte őt a bírósági idézés.

Havas - aki korábban minden ellene felhozott vádat tagadott - azonban nem hagyja annyiban, és

tovább perel: ezúttal Baukót hárommillió forintra.

Az egykori valóságshow-szereplő korábban azt állította, hogy egy időben a tévésnek dolgozott, aki folyamatosan zaklatta, majd megzsarolta, hogy tönkreteszi, ha nem lesz a szeretője. Baukó a lap kérdésére elmondta, hogy továbbra is vállalja szavait, a lelkiismerete pedig tiszta.

Havas ezzel szemben azt állítja, hogy sosem dolgoztak együtt, Baukó teljes valótlanságokat állít:

"Két mondatom van ezzel kapcsolatban, többet nem is érdemel. Három éve tart ez a cirkusz, senki sem jelenik meg a tárgyalásokon, Baukó sem, immár két alkalommal. Az ügyvédem türelmetlen lett, és beperelte, erről van szó"

- mondta a Blikk megkeresésére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Véletlenül derült ki Sophie Turner és Joe Jonas második gyermekének neve
Egyre jobban elfajul a sztárpár válása, és gyerekeiket sem hagyják ki belőle. A peres papírokról tudtuk meg a kislány nevét.

Link másolása

Joe Jonas és Sophie Turner mindig is igyekezett gyermekeit távol tartani a nyilvánosságtól. Három éves lányuk, Willa után 2022 júliusában megszületett második gyermekük is. Négy év után azonban házasságuk hivatalosan is zátonyra futott. Jelenleg pedig úgy tűnik, mégsem lesz olyan barátságos a válás, mint azt kezdetben reméltük.

Újabb peres papírok kitöltése kapcsán tudhattuk meg, hogy 1 éves kislányuk a Delphine nevet viseli.

És bár örülünk, hogy végre megtudhattuk a kicsi nevét, árnyékot vet a boldogságra a tény, hogy az újabb pereskedésre azért került sor, mert Sophie Turner haza szerette volna vinni lányait Angliába, ahonnan ő is származik, Joe Jonas viszont a hírek szerint nem működött együtt - írta a Sassy.hu.

Végül úgy döntöttek, lelassítják a folyamatot. Szeptember 25-én aláírtak egy beleegyező nyilatkozatot, miszerint egyikőjük sem viheti ki lányaikat New York államból. Ez mindaddig így lesz, amíg nem sikerül a válás és a gyerekfelügyelet részleteiről megegyezniük.

A válópert szeptember 5-én a 34 éves zenész, Joe Jonas adta be, nem sokkal azok után, hogy a hírek szerint megtalálták álomotthonukat Oxfordban, a 27 éves színésznő, Sophie Turner szülőhazájában.

Bár úgy tűnik, nehéz válás elé néz, Sophie-t valószínűleg nem kell féltenünk. Több barátja is támogatja a nehéz helyzetben. Nem rég például Taylor Swifttel látták karöltve sétálgatni.

Forrás: PageSix


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Lehet ezt még fokozni? Novák Katalin Slash-sel pózolt
A köztársasági elnök és a Guns N' Roses gitárosa egy reptéren találkozott egymással, lőttek is pár közös képet.

Link másolása

Magyarország köztársasági elnöke a közösségi oldalán posztolt fotókat, amelyeken büszkén áll a világhírű amerikai gitáros mellett.

„Váratlan reptéri találkozás – Slash”

– írta a posztjában Novák Katalin.

„Többek között olyan felejthetetlen gitár riffeket köszönhetünk neki, mint a Guns N' Roses 'Sweet Child o’ Mine' vagy 'Welcome To The Jungle' slágereinek akkordjai” – folytatta posztját az Instagram-oldalán a magyar államfő.

Legutóbb Elon Musk techguruval találkozott az államfő, itt írtunk a nagy eseményről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kőgazdag Aurél azért nem hord karórát, mert nem tudja leolvasni
A Kőgazdag fiatalok legújabb részéből derült ki, hogy az egyik szereplő, Aurél éppen egy randevúra készülődött, amikor kiderült, hogy nem tudja leolvasni az órát, ami a karján van. A 19 éves fiúnak a műsor legutóbbi adásában Kata segített az öltözéke összeállításában, majd amikor azt mondta neki, hogy órát mindenképp vegyen fel, Aurél rögtön rávágta, hogy nem.

Link másolása

A Kőgazdag fiatalok legújabb részéből derült ki, hogy az egyik szereplő, Aurél éppen egy randevúra készülődött, amikor kiderült, hogy nem tudja leolvasni az órát, ami a karján van.

A 19 éves fiúnak a műsor legutóbbi adásában Kata segített az öltözéke összeállításában, majd amikor azt mondta neki, hogy órát mindenképp vegyen fel, Aurél rögtön rávágta, hogy nem.

Kata próbálta meggyőzni őt, és azzal érvelt, hogy egy férfin a karóra az ékszer, nem pedig a fülbevaló, ám Aurél kijelentette, hogy sosem hord karórát, mert nem tudja leolvasni.

Itt lehet visszanézni a jelenetet.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
„Volt bula, cici, minden” – nem mindennapi titkokat árult el rajongóiról Bódi Csabi
Bódi Guszti és Bódi Margó fia számos helyre adott már autogramott, de neki is alig van testrésze, amit rajongói meg ne fogdostak volna – és nem csak a nők!

Link másolása

Rajongóinak egészen extrém szokásairól mesélt az RTL Reggelijében Bódi Csabi. Bódi Guszti és Bódi Margó fia igen népszerű, gyakran egészen közel kerülnek hozzá a kedvelői.

Mint mesélte, van, hogy egészen intim helyekre kérnek aláírást tőle, olyan is akadt már, hogy férjes asszony tette ezt.

„Volt bula, cici, minden. Egy nőnek ott volt az ura is, mondtam, hogy nem akarok bokszolni. Csibész vagyok, de mondta, nyugodtan írjam alá. Nincs olyan testrészem, amit ne fogdostak volna már meg, de nem az a baj: hanem hogy nem csak nők. Kaptam intimfotókat közelről, távolról, mindenhonnan”

– fejtette ki az énekes a műsorban.

Nemrég a mulatóssztár feltett egy videót az Instagramra, amin az látszik, hogy két rajongójának is a (persze fedett) kebleire oszt aláírást.

Csabi beszélt családjáról is. Szerinte népszerűségük titka, hogy nem szállt a fejükbe a siker, így szimpatikusak tudtak maradni az embereknek. „Bodrogi, Kulka, Hofi, ők sztárok, utánuk szerintem nem nagyon van olyan, hogy sztárság. Ez egy kis ország, sokan elfelejtik” – mondta szerényen Bódi Csaba, majd hozzátette, hogy őket megölelheti a közönség.

Bódi Csabi a Reggeliben


Link másolása
KÖVESS MINKET: