News here
hirdetés

Havas Henriket felfüggesztette az ATV, a vizsgálat lezárásáig nem szerepelhet a képernyőn

Két nő is szexuális zaklatással vádolta meg az újságírót. Szerinte egészen más áll a háttérben.

Link másolása

hirdetés

Hivatalos vizsgálat indult az ATV-nél Havas Henrik ügyében - tájékoztatta a csatorna az Indexet. A vizsgálat végéig Havas nem szerepelhet a tévécsatorna műsoraiban és az ügy lezárásáig - amely az év végéig várható - nem nyilatkoznak. A döntésről már tájékoztatták Havas Henriket is.

Mint azt megírtuk, Havas Henriket Baukó Éva, a Való Világ egyik korábbi szereplője vádolta meg azzal, hogy szexuális szolgáltatásokat akart tőle ellenszolgáltatásért cserébe. Pár nappal később Molnár Anikó, a Való Világ és a Nagy Ő című műsorok szereplője szintén szexuális zaklatással vádolta meg az újságírót.

Havas Henrik a vádak után a Facebook-oldalán azt írta:

"Ahogy letettem a telefont, Németh Szilárd hívott, az ATV hírigazgatója azzal, hogy szó sincs semmiféle felfüggesztésről, vagy akár vizsgálatról, az ATV vezetése kiáll mellettem, nyilvánvalóan valótlannak tartja a vádakat. Erről kiadnak egy közleményt, de szeretnének kívül maradni ezen az őrületen. Éppen ezért, ha mindenképpen védekezni akarok, ezt tegyem máshol, akár a Hír TV-be is elmehetek. Na, ezen meglepődtem! Rengetegen hívtak, és lassan összeállt a kép, hogy mi is történt valójában.

Azt valószínűsítem, hogy a Fidesz – értsd ezalatt az agytrösztjét – azt feltételezhette, hogy a könyvem mögött valójában az ATV, illetve a tulajdonos, a Hit Gyülekezete áll. Amikor engem támadtak, igazából azt jelezték, hogy nekik ez nagyon nem tetszik! Önmagában a könyv nyilván nem okozott örömet, de a gondolat, hogy a Gyülekezet ne adj' isten támogatná a Jobbikot… Na, ez verhette ki a biztosítékot a Fidesznél! Lehet, hogy nem így van, de nagyon valószínűnek tartom, hogy ez a verzió az igaz.”



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK
Százan estek egymásnak Kerepesen, lövések is dördültek
Két család tagjai verekedtek össze a Pest megyei településen, ahová a TEK is kivonult.
MTI - szmo.hu
2022. május 24.


Link másolása

hirdetés

Legalább százan „feszültek egymásnak”, és lövések is dördültek a Pest megyei Kerepesen – írja a police.hu.

Hárman megsérültek, három embert pedig őrizetbe vettek a rendőrök, miután a két család tagjai összeverekedtek a kerepesi Gyár utcában szombat este.

Miután sikerült szétválasztani az embereket, a rendőrök golyóálló mellényt öltöttek, mivel a lövéseket leadó emberek az egyik ingatlanban rejtőztek el, és többszöri felszólításra sem működtek együtt.

Mivel nem engedelmeskedtek a rendőri felszólításnak, a Terrorelhárítási Központ műveleti egységét kérték a helyszínre, amely elfogta az addig a házban bujkálókat.

A három előállított férfit fegyveresen, csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették. Letartóztatásuk indítványozását az ügyészség nem látta indokoltnak, ezért az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetnek - áll a rendőrségi közleményben.

A helyszíni szemle közben két fegyvert lefoglaltak és fegyverszakértői vizsgálatra továbbítottak. Az elsődleges vélemény szerint gáz- és riasztófegyverekről van szó.

hirdetés
Videó: A rendőrség és a TEK felvétele

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Zacskóba csomagolt kisfiú holttestét találták meg a Dunában Németországban
A 4 és 6 év közötti gyerek maradványai már hosszabb ideje a vízben lehettek, de egyelőre nem tudni, mi történhetett vele.

Link másolása

hirdetés

Egy gyerek holttestét találta meg egy kenus a Dunában, Németországban, Vohburg an der Donau közelében - írja a Bild.

A lap információi szerint egy 4 és 6 év közötti kisfiú maradványai kerültek elő, amelyek egy műanyag zacskóba voltak csomagolva. A rendőrség szóvivője azt mondta, feltételezésük szerint már hosszabb ideje a vízben lehetett a holttest.

A hatóságok már hétvégén és hétfőn is átkutatták a területet búvárok, keresőkutyák, csónakok és rohamrendőrök segítségével, de egyelőre nem sikerült kideríteniük, hogyan kerülhetett a gyerek holtteste a folyóba. Az eset körülményeinek felderítésére nyomozócsoportot állított fel az ingolstadti rendőrség.

A Bild információi szerint Bajorországban és a szomszédos tartományokban sem jelentették ilyen korú gyermek eltűnését.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Megmérgezhetett egy csecsemőt egy kórház ápolónője Birminghamben
A kicsi az intenzívre került, de az életét már nem tudták megmenteni.

Link másolása

hirdetés

A 27 éves ápolónőt csütörtökön tartóztatták le, miután egy csecsemő meghalt a birminghami gyerekkórházban - írja a Telepgraph. A West Midlands-i rendőrség szerint a nő

"életveszélyes szándékkal mérget adott be" a kicsinek,

aki ezután az intenzív osztályra került, de az életét már nem tudták megmenteni.

A nőt szabadon engedték, amíg a nyomozás folyik, a kórházban azonban felfüggesztették. A vizsgálatot az intézmény kérte a hatóságoktól, miután gyerek csütörtökön meghalt.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
Két középiskolás fiú élesztett újra egy biciklist Kecskeméten
A 45 éves férfi biciklizés közben lett rosszul, majd hatalmasat esett. A gimisek azonnal a segítségére siettek és hívták a mentőket.

Link másolása

hirdetés

Biciklizés közben rosszul lett, majd hatalmasat esett egy férfi vasárnap délután Kecskeméten – írta az Országos Mentőszolgálat a Facebookon.

A 45 év körüli férfi egy forgalmas utcán esett el, többen is azonnal a segítségére siettek.

„Két középiskolás fiú értesítette a mentőket és a mentésirányító instrukciói alapján megvizsgálták a beteget, aki már nem lélegzett. A fiatalok példásan követték az utasításokat és akkor sem estek pánikba, amikor nekik kellett megkezdeniük az újraélesztést. A gimisek egymást váltva küzdöttek a beteg életéért, amit a perceken belül helyszínre érkező mentők emelt szinten folytattak”

– írta az OMSZ.

Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek és a mentők stabil állapotban szállították kórházba a biciklist, aki már a mentőautóban visszanyerte eszméletét.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: