Miért ragaszkodunk a megszokott tárgyainkhoz?
Valóban ennyire egyszerű, ahogy Robert Tew mondja? Szerintem igen, de hosszú utat jártam be, amíg eljutottam idáig. Mindenkinek voltak/vannak olyan tárgyai, amiket a szükségesnél hosszabb ideig tart meg. Dolgok, amik egy szekrény mélyén sínylődnek évekig, ruhák, amik sosem látták a napfényt.
Néhány évvel ezelőtt tele voltam tárgyakkal, amiket ajándékba kaptam, és nem váltam meg tőlük, pedig sosem tetszettek, ruhákkal, amiket leértékelésen vettem, pedig nem is vágytam rájuk. Közepes és tökéletlen megoldások, amiket jó kompromisszumnak éreztem, mert kellett valami új. Egyszerűen vásárolni kellett, ha pedig már ott van, akkor baromi nehéz megszabadulni tőle.
Rengeteg oka lehet, hogy valaki miért ragaszkodik a tárgyaihoz és ahány tárgy, annyi okról beszélhetünk. Nem kell magunkat hibáztatni, megvan ennek a tudományos háttere. Két évvel ezelőtt írtam egy bejegyzést arról, hogyan lehet elengedni ezeket a tárgyakat, azonban akkor még kevésbé voltam tisztában az okokkal.
Íme 5 ok, ami miatt nem tudjuk elengedni a tárgyainkat. Melyikben ismersz magadra?
1. Bűntudat
A leggyakoribb érzelem akkor, amikor valaki megválik egy tárgytól.
Bűntudatod van, mert kaptad valakitől, és nem szeretnéd őt megbántani. Esetleg örökölted, és nem szeretnél hálátlannak tűnni, még akkor sem, ha semmilyen más érzelmi kötődésed nincs ahhoz a tárgyhoz.
Ha ezt érzed, akkor mindig jusson eszedbe: te élsz abban az otthonban, nem a másik. Jogod van ahhoz, hogy ne tudj együtt élni egy tárggyal, ne szeresd meg, vagy épp ahhoz, hogy az évek során változz. Ráadásul hidd el, ha megkérdeznéd azt, akitől kaptad vagy akihez kötődik, hogy kidobhatod-e, akkor valószínűleg nevetve mondaná azt, hogy persze, nem kell csak azért kerülgetned, mert tőle van.
2. Nosztalgia
Hidd el, én voltam a világ legnosztalgikusabb embere! Persze a mai napig megvan ez bennem, de próbálok felülkerekedni rajta amennyire érdemes, mert a múlthoz való túlzott kötődés még soha sem vitte előre az embert. Régen minden érzésemet próbáltam tárgyakhoz kötni. Tudod,
amikor a külföldi utazásról hazahozod a szalvétát, a csokipapírt, a szállodai szappant, a szórólapot, a fűszálat a parkból, mert mind-mind onnan van, arra emlékeztet, hogy ott jártam. Aztán hamar kiüresednek, és csak egy rakás szemét marad.
Minimalista utam során egy dolgot biztosan megtanultam: az érzéseim, az emlékeim nem hagynak el attól még, mert nincs ahhoz köthető tárgy a lakásomban. Természetesen vannak tárgyak, amiket az ember egy életen át megtart, például a karszalagot, amit Dávid a születése után kapott a kórházban. Azonban nem fogom a babakori ruháit egy bőröndben tárolni életem végéig.
Próbálj meg mérlegelni a nosztalgikus tárgyak között, és csak a legfontosabbaknak adj helyet, a többitől válj meg. Hidd el, felszabadító érzés.
