hirdetés

SZTÁRVILÁG

„Miért baj ez?” – reagált Návai Anikó a Scarlett Johanson-„interjúval” kapcsolatos plágiumvádakra

Nem érti, miért probléma az, hogy csinált egy interjút a színésznővel, amikor nem csinált.

Link másolása

hirdetés

Exkluzívként jelent meg a Nők Lapja június 15-i számában a külföldön élő magyar újságíró, Návai Anikó interjúja Scarlett Johansson kétszeres Oscar-díjas amerikai színésznővel. Most azonban kiderült, hogy Návai valójában csak összeollózta a válaszokat más, korábban megjelent interjúkból.

Erről az amerikai The Wrap nevű filmes oldal adott hírt. A cikkben a Nők Lapja főszerkesztője, Vass Virág is megszólalt, aki elmondta, hogy a lap belső vizsgálata megállapította, Návai (az MTI képén Angelina Jolie-val beszélget) korábbi interjúkból ollózott össze egy újat. A lap kirúgta Návait, sőt, később a 24.hu is megvált tőle, ahol szintén megjelent néhány interjúja korábban.

Návai most a 168 órának elmondta, hogy kétszer is próbált interjút kérni Johanssontól, de a Disney nemet mondott. Návai elmondja azt is, hogy szerinte ez azért van, mert "a Hollywood Foreign Press Association (aminek ő is tagja) kora tavasz óta bojkott alatt áll, ami azt jelenti, hogy a PR-cégek összefogtak, hogy a sztárok nem adnak interjút a HFPA újságíróinak." Szerinte "a HFPA ellen gyakorlatilag boszorkányüldözés folyik."

A botrányról mi is írtunk, természetesen kicsit árnyaltabb a történet, mint ahogy Návai a HFPA érintett tagjaként látja:

hirdetés

Návai interjú híján végül ezt csinálta:

"Leültem, és végigolvastam a HFPA keretein belül, Scarlettel készült 18 interjút, újra megnéztem a saját TV-interjúimat, és felidéztem azt a beszélgetést, amit az egyik teremből a másikba sétálva folytattam Scarlett-tel a Házassági történet sajtónapján elhíresült budapesti látogatásáról a budapesti polgármesternél."

Az újságíró szerint az volt a feladata, hogy a színésznőről írjon egy „szerelmeslevelet”, amelyből kiderül, hogyan lett Johansson világsztár.

A probléma ugye az volt, hogy nem derült ki az olvasó számára (sem), hogy ez nem egy most készült interjú, hanem összeollózás, kompiláció, ez volt a válasz:

"Értem a kritikákat. De ha az ember újságíró és van a fiókjában 18 interjú, amit Scarlett Johansonnel készített, amelyben benne van a színésznő egész élete, és minden szót ő mond, akkor miért baj, ha az újságíró ezt felhasználja? Ha egy újságírónak megtiltják, hogy korábbi interjúiból dolgozzon, akkor megtiltják azt, hogy írjon. Mindenki használ korábbi interjúkat, ez bevett gyakorlat. A cikk bevezetőjében nemhogy nem szerepel, hogy most került volna sor az interjúra, hanem az szerepel benne, hogy korábban hússzor találkoztunk. A címlapon az a címe, hogy »Scarlett Johansson – Budapesti emlékek«. Ebből és a bevezetőből is világos, hogy a cikk korábbi interjúkból áll."

A 444 amúgy megjegyzi a HFPA-ról, amelynek Návai a tagja:

"A HFPA-t Hollywoodban leginkább pogácsazabáló ingyenélők csoportjának tartják, akiket az olyan nagy hatalmú producerek, mint a szexuális zaklatási botrányaiba belebukó Harvey Weinstein etetett-itatott, és engedte tagjait sztárokhoz dörgölőzni az ingyen-PR érdekében."



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Hívatlan vendég zavarta meg Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea esküvőjét

Gulyás Balázs valószínűleg nem volt rajta a meghívottak listáján, így nem juthatott be.
Fotó: atv.hu/Facebook - szmo.hu
2021. szeptember 24.


Link másolása

hirdetés

Ma van Mészáros és Várkonyi nagy napja, amikor összekötik életüket az alcsútdobozi arborétumban. Az esküvőt azonban egy hívatlan vendég zavarta meg - írja a Blikk.

Az arborétum bejáratát biztonsági őrök védik, csak meghívott vendégek hajthatnak be kocsijukkal a helyszínre.

A kisebb hadseregnyi biztonsági természetesen egyből kiszúrta, hogy egy illetéktelen próbál belépni az esküvőre. Gulyás Balázs filmrendező, publicista megpróbált behajtani Suzukijával az arborétum egyik bejáratán.

A kapunál megállították, ha nincs rajta a listán, nincs belépés!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG

Saját logó, golfkocsis biztonságiak - részletek derültek ki Mészáros Lőrincék esküvőjéről

A pár az alcsútdobozi arborétumban tartja a lagzit, ahol már gyülekeznek a vendégek.

Link másolása

hirdetés

Eljött a nagy nap, ma, azaz szeptember 24-én, pénteken házasodik össze Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea. A Blikk írta meg először, hogy

az esküvő az alcsútdobozi arborétumban lesz, ahol már kora délelőtt nagy volt a sürgés-forgás, sorra jelentek meg a szolgáltatók emberei és a luxusautókkal érkező vendégek. Az arborétum bejáratát lezárták, golfkocsival közlekedő biztonsági őrök védik.

A 444.hu szerint a lagzi ideje alatt a kisvasút sem jár arrafelé. A meghívottak egy részét a Puskás Akadémia konferenciaközpontjában parkoltatták le, ahol átszállhatnak a sofőrszolgálathoz, hogy Alcsútdobozra szállítsák őket. A helyszínre már több busz is érkezett, köztük a Blikk szerint egy emeletes busz is, és gyerekeket is lehetett már látni bemenni.

A 444.hu úgy tudja, az arborétum területén még a kisvasút megállója felőli személyzeti bejárón többszintes beléptetési rendszer működik. Ezeknél egy lista alapján szűrik, kit lehet beengedni. Aki bemehet, az egy egyedi sorszámmal ellátott karszalagot kap, amelyen ott van az esküvőre készített logó, ami az L&A feliratból áll, utalva a párra.

A portál azt is tudni véli, hogy

a lagzi sztárfellépői Gönczi Gábor és Radics Gigi lesznek.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Mentőautó jelent meg Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc esküvőjének helyszínén

Valószínűleg csak elővigyázatosságból rendelték a lakodalom helyszínére.

Link másolása

hirdetés

Mint azt mi is megírtuk, ma, vagyis szeptember 24-én, pénteken házasodik össze Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc. A tévés műsorvezető és a milliárdos vállalkozó az alcsútdobozi arborétumban tartja az esküvőt, amelyet le is zártak az esemény miatt, és biztonsági őrök vigyáznak arra, hogy a násznépen kívül más ne mehessen a lagzi területére.

A Blikk azt írja, eddig sok mindent nem lehetett megtudni arról, hogy mi történik bent az arborétumban, az biztos, hogy délután 3 óra körül az összes luxusautó és vendégsereg megérkezett. Utána már kint nem volt nagy mozgolódás, csak hangok szűrődtek ki az arborétumból.

Most viszont arról számoltak be, hogy

egyszercsak egy mentőautó tűnt fel a kapunál és behajtott a területre.

Egyelőre nem tudni, mi okból érkezett, de mivel nem szirénázva jött, valószínűleg csak elővigyázatosságból rendelték oda.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Billie Eilish a nagy mellei miatt veszített el 100 ezer követőt

„Az emberek félnek a nagy mellektől” – mondta Billie Eilish, aki úgy gondolja, hogy azért veszített el 100 ezer követőt, mert már nem melegítőfelsőben és bő nadrágban, hanem kivágott ruhákban koncertezik.
Fotó: Northfoto - szmo.hu
2021. szeptember 24.


Link másolása

hirdetés

A hatalmas stílusváltáson átesett Billie Eilish az amerikai Elle magazinnak adott interjújában arról is beszélt: az új albumát népszerűsítő turnékra nem a tőle eddig megszokott bő ruhákban ment, hanem nőiesen öltözött fel, ez pedig a rajongói egy részének nem tetszett.

„Vesztettem 100 ezer követőt, csak a melleim miatt. Az emberek félnek a nagy mellektől” – jegyezte meg az énekesnő.

Azt mondta, megérti, hogy egyes rajongók azt akarják, hogy örökre olyan maradjon, amilyennek a kezdetekkor megismerték, ő azonban úgy szeretne kinézni, ahogyan neki tetszik.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: