SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Nagyon, nagyon beteg volt, sokat szenvedett” – Így emlékeznek barátai a 39 éves korában elhunyt Michelle Trachtenbergre

A 39 éves színésznőt New York-i otthonában találták meg. Barátai szerint Trachtenberg hónapok óta küzdött súlyos egészségi problémákkal, és tisztában volt vele, hogy az állapota végzetes lehet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. február 27.



Ahogy korábban mi is megírtuk, 39 éves korában meghalt Michelle Trachtenberg, a Buffy, a vámpírok réme és a Gossip Girl színésznője. Február 26-án reggel találtak rá New York-i otthonában. Források szerint szívmegállás okozta a halálát, melynek hátterében természetes okok állhatnak. Az elmúlt évben májátültetésen esett át, de a hivatalos halálok még nem ismert.

Amanda de Cadenet, a színésznő barátja az Instagramon emlékezett meg róla, vette észre a Page Six.

„Drága Michelle. Ilyen szomorú hírre ébredni ma reggel. Furcsa és szörnyű ezt posztolni, de szeretném tudomásul venni a halálodat, mert törődtem veled” – írta a sztár egy fotójához. Felidézte, hogy az elmúlt hónapokban többször beszéltek, és bár a részleteket nem osztotta meg, hozzátette: „Mindig úgy fogok emlékezni rád, mint arra a fiatal, életvidám nőre, akivel megismerkedtem, amikor ezt a fényképet készítettem rólad… és amikor nemrégiben a FaceTime-odban láttam az arcodat a kórházi ágyról, bár nem olyan voltál, mint rég, de a cukiságod és humorod még mindig kitartott.”

Búcsújából azt is megtudhatjuk, hogy ő is tudott Trachtenberg rossz egészségi állapotáról.

„Nem osztom meg az elmúlt 6 hónapban folytatott beszélgetéseink részleteit, de tudtad, hogy a halál nagy eséllyel közel jár, nagyon sajnálom, hogy a befejezés végül nem lett jobb”

– írta.

A színésznő egészségi állapota az utóbbi időben sokakat aggasztott. Egy ismerőse szerint „nagyon beteg volt, és nyíltan beszélt arról a barátainak, mennyire küzd.” Többen is észrevették, hogy az utóbbi időben sápadtnak és nagyon soványnak tűnt.

Egy évvel ezelőtt a közösségi médiában reagált azokra a kommentekre, amelyek az egészségével kapcsolatban találgattak. „Magyarázza el nekem valaki, hogy miért is nézek ki betegnek? Elhagytátok a naptárat, és nem vettétek észre, hogy már nem vagyok 14 éves? 38 vagyok” – írta egy hozzászólásra válaszul. Később egy másik bejegyzésben így fogalmazott: „Soha nem volt plasztikai műtétem, boldog és egészséges vagyok. Nézzetek magatokra, gyűlölködők.”

Trachtenberg halála sokakat megrázott, kollégái és egykori partnerei is búcsút vettek tőle. A Gossip Girl több szereplője, köztük Blake Lively, Chace Crawford és Ed Westwick is megemlékezett róla. Westwick így írt: „Szomorúan értesültem Michelle Trachtenberg haláláról.” Rosie O’Donnell, aki a Harriet, a kém című filmben dolgozott vele együtt, szintén megerősítette, hogy a színésznő beteg volt: „Szívszorító. Küszködött az elmúlt években” – írta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Válnak Nicole Kidmanék - fotókon a két 25 éves zenész, akik közül az egyikkel jöhetett össze a férje
Nyár eleje óta nem látták együtt őket. A papírok szerint lányaik 306 napot az anyjukkal, 59-et az apjukkal töltenek.


Nicole Kidman beadta a válókeresetet countryzenész férje ellen, egy híján húsz év házasság után, írja a story.hu. A házaspárt nyár eleje óta nem látták együtt, sokan azt találgatják, mi történhetett.

Felmerült, hogy az énekes egy fiatalabb nő miatt hagyta el az 58 éves színésznőt. A hírek szerint Kidman nem akart elválni, és próbálta megmenteni a házasságot. Nashville-ben is azt beszélik, hogy ki lehet a harmadik.

A szóbeszéd szerint

Keith Urban állítólagos barátnője, akivel egyes hírek szerint már össze is költözött, szintén a zenei világból érkezett. Emiatt két fiatal előadóra terelődött a figyelem, akik a nyáron együtt dolgoztak vele és színpadra is léptek vele: a 25 éves, szőke Karley Scott Collins énekesnőre és a 25 éves, barna hajú gitárosra, Maggie Baugh-ra.

A közös munka miatt mindketten sok időt töltöttek az énekessel. Urban az egyik koncertjén Maggie nevét beleszőtte egy olyan szerelmes dalba, amelyet eredetileg a feleségének írt.

A válási iratok szerint két lányuk, a 17 éves Sunday és a 14 éves Faith 306 napot az édesanyjukkal töltenek, és 59 napot az apjukkal. Mivel olyan korban vannak, amikor már beleszólhatnak egy ilyen döntésbe, ez a felosztás ezt is tükrözheti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Krug Emília tizenkét év után távozik az ATV-től
November elejéig marad képernyőn. Közlése szerint új szakmai kihívásokat keres, döntését nem politikai vagy etikai ok indokolja.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. október 03.



Saját döntéséből távozik az ATV képernyőjéről Krug Emília, a Start meghatározó arca, írja az atv.hu. November elejéig még látható az ATV-n. A csatorna közleménye szerint a hétvégi, Civil a pályán című műsorban és a napi hírháttér műsor, az Aktuál csapatában is dolgozott. Korábban vezette az Egyenes beszédet, és a választási műsoroknak is oszlopos tagja volt.

A közlemény szerint Krug Emília megköszönte az ATV-nek, Németh S. Szilárd vezérigazgatónak a lehetőséget, és köszönetet mondott a nézőknek is.

„Most azonban úgy érzem, új szakmai kihívásokra vágyom, ezért döntöttem a váltás mellett. Mindig jó szívvel fogok visszagondolni erre a fantasztikus csapatra, akik napról napra fáradhatatlanul, hitelesen, becsülettel végzik a munkájukat és tájékoztatják a nézőket, és én is bármikor számíthattam rájuk. Döntésem hátterében nem áll politikai vagy etikai ok, békésen távozom az intézménytől. Sok sikert kívánok nekik ebben a hihetetlen izgalmas időszakban!”

– mondta.

Németh S. Szilárd a közleményben így fogalmazott: „több mint egy évtizedes intenzív munkája során mindent elért, amit csak lehetett. Szinte valamennyi műsorunkban dolgozott, többszáz interjút készített, a csatorna legnépszerűbb arcai közé emelkedett. Mindannyiunknak és biztos vagyok benne, hogy a nézőinknek is hiányozni fog. Az ATV nem csupán egy televízió, hanem egy összetartó közösség is, aminek mindig is a része marad. Köszönjük Krug Emíliának az ATV történetében betöltött fontos szerepét!”

A közlemény felidézi, hogy egy hónapja az ATV másik meghatározó arca, a kormányinfók egyik állandó kérdezője, Csuhaj Ildikó is távozott, ő nyolc évig dolgozott a csatornánál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kiderült, hol romantikázott Lakatos Márk 26 évvel fiatalabb férjével
A pár hónapokig nem jelent meg együtt. A tavaly ősszel kirobbant pedofilvádak miatt a stylist ritkán szólalt meg az elmúlt időszakban, sőt magánéletéről is visszafogottan kommunikál.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. október 03.



Lakatos Márk és a nála 26 évvel fiatalabb párja tavaly januárban ismerkedtek meg. Alain sokáig Kubában élt, ezért egy ideig távkapcsolatban voltak, ám nyár elején hivatalosan is összekötötték az életüket.

A stylist a Karib-térségben találkozott a szakáccsal, aki a kubai út után két hónapra Magyarországra érkezett. Ez idő alatt bejárták Márk kedvenc európai helyeit, több országba utaztak együtt.

Tavaly ősszel pedofilvádak érték Lakatos Márkot, ekkor külföldre utazott a párjához. A botrány óta ritkán nyilatkozott és kevesebbet is posztolt.

Most egy, az Instagramon egy napig elérhető szelfin pezsgőznek együtt. Alain történetéből kiderült, hogy Bécsben találkoztak.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ezen a képen nem fogsz ráismerni Tóth Gabira – a követői szinte követelik, hogy maradjon ilyen a stílusa
A Megasztárban kapott hideget-meleget a merész szettjei miatt, de pár hete visszaszólt a bírálóknak. Most egy titokzatos dalt is ígér a Csináljuk a Fesztivált! színpadára.


Közel egy hónapja elindult a Megasztár új évada. A válogatókon Tóth Gabi rövid, szűk ruhában és áll alá érő fekete hajjal szerepelt. Többen kritizálták a külsejét, és egy videóban ő maga is bevallotta, hogy élőben teljesen másmilyennek tűnt a szett, mint amit a tévében látott.

A tehetségkutató mestere a közösségi oldalán egy fotóval jelezte, hogy idén ő is előad a Csináljuk a Fesztivált! című műsorban. Azt még nem árulta el, milyen dallal áll színpadra.

A friss képen egészen más stílusban látszik:

izgalmas szabású fekete ruhát visel, frizurája sötétbarna, hosszú loknikba göndörítve

– szúrta ki a 24.hu.

A változás a követőinek is feltűnt, a kommentszekcióban dicsérik az új külsejét, mi több: szinte követelik, hogy maradjon ennék a stílusnál, és dobja a megasztáros kinézetet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: