Mi az, hogy egy gyerek nem gyerek?!
Egy gyerek nem gyerek! - ezen az állításon akadt ki Noémia blogger. Leírta, mi a véleménye erről. Blogbejegyzését a hozzájárulásával, teljes terjedelmében közöljük.
Aki még egyszer ilyet állít nekem, azt rituálisan fojtom bele egy adag tápszerbe. Közkedvelt hobbi egy kisgyermekes anyuka termékenységi mutatóján spekulálni. Pedig az mindenkinek a magánügye.
Feltételezem, minden friss szülő átéli azt, amikor végre örül, hogy nem fáj semmije, és a gyerek sem egész nap sír. Erre rögtön arról faggatóznak a barátok és a rokonok, hogy mikor jön a kis tesó. Ilyenkor legszívesebben visszakérdeznék, hogy „És te mikor fogysz le?”, vagy „Ti amúgy hányszor szexeltek egy héten?”, mert számomra hasonlóan magánügy ez a téma is. Nem beszélve arról, hogy milyen kényes kérdés tud ez lenni, amikor apuka szeretne még egyet, de te például nem.
Márpedig te leszel terhes, te fogsz szülni és szoptatni, és várhatóan te készíted el a babaételeket is, nem beszélve a hajnalban kelésről és a véget nem érő házimunkáról.
A gondolat, hogy minden nehézség elölről kezdődjön, méghozzá években mérve, engem elborzaszt.
Tény, hogy anyává válni a legjobb döntés volt az életemben, egy elbűvölő teremtménnyel lett gazdagabb a világ, és a mi életünk is. Kinga egy csoda, akit csak imádni lehet. Azonban hadd ne kelljen magyarázkodnom, hogy ha azt érzem, hogy mi hárman már egy teljes értékű család vagyunk, illetve a napom minden perce teljesen be van táblázva, nem szeretnék minden feladatból duplát. Maximalista vagyok, és alkatilag nem tudom letojni a dolgokat, van elég szervezni- és tennivalóm bőven.
És akkor még nem beszéltünk az anyagiakról: arcpirító összegekbe kerül a pelenka, a tápszer, a bébiétel, a babaruha és a sok eszköz.
A képek illusztrációk - Forrás: Pixabay
Én is egyke vagyok, a családomban mindenki az, teljesen jól felnőttünk mind, sosem akartam testvért én sem. A személyiségemet sem torzította el az osztozkodás hiánya, nem vagyok önző és antiszociális, sőt, pont az ellenkezője. Nyilván mindenkinek az a természetes, amiben ő felnőtt, tehát, aki nagycsaládban nevelkedett, el sem tudja képzelni, milyen lehet egyedül felnőni. Vannak kétségtelen előnyei annak, ha az embernek van tesója, de legalább annyi rossz testvérpárt ismerek, mint jót. Lehet, hogy egy testvér mindig a testvéred marad, azonban nekem is vannak szép számmal olyan barátaim, akikhez sok éve, évtizede erős kötelék fűz, akikkel számíthatunk egymásra.
Nem értem azt a logikát, hogy ha már úgyis szültél egyet, akkor miért ne akarnál még.
Miért, te akartál újabb diplomát, miután végre letudtad az államvizsgát? Szerettél volna rögtön még egy kutyát, miután elhoztál egyet a menhelyről?
Tűkön ültél, hogy szerezz egy második nyelvvizsgát, miután úgy megküzdöttél az elsőért? Jó lenne, ha mindenki tiszteletben tartaná a privát döntéseinket, hiszen azok által nem az ő életük változna meg.
Nektek erről a témáról mi a véleményetek?