hirdetés

Mekkora arc már?! Íme Arnold Schwarzenegger első szavai a szívműtétje után

Hű maradt önmagához, annyi biztos... :D
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2018. március 31.

hirdetés

Mint azt megírtuk, életmentő műtétet hajtottak végre Arnold Schwarzeneggeren.

A 70 éves színész, Kalifornia volt kormányzója csütörtökön ment a kórházba, ahol pénteken egy rutinműtétnek tervezett operációt végeztek volna rajta. De menet közben komplikációk léptek fel, és életmentő nyitott szívműtétet kellett az orvosoknak elvégezni.

A Los Angeles-i Cedars-Sinai kórházban fekvő Schwarzenegger állapota a több órás műtét után stabilizálódott. Miután felébredt, első szavai ezek voltak:

„I’m back” – azaz „visszatértem”

– a legendás mondat a Terminátor 2-ben hangzott el, ezt idézte fel.

hirdetés

Szóvivője, Daniel Ketchell a Twitteren közölte, hogy Schwarzenegger állapota stabil, és ő írta meg a sztár műtét utáni első mondatát is.

Arnold Schwarzeneggernek már korábban is volt egy szívműtétje. 1997-ben a Batman & Robin című film idején aortabillentyű cserén esett át. Az orvosok szerint még nem volt szükséges a beavatkozás, de a színész úgy döntött, hogy inkább addig csinálják meg a műtétet, amíg fiatal. A színész szerint nem a testépítőként szedett szteroidok, hanem egy örökletes betegség okozta nála a szívproblémát - írta a 24.hu.

Fotó forrása: Arnold Schwarzenegger Facebook-oldala


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Várva várt közös képet posztolt Nádai Anikó új párjával

Láthatóan nagyon boldogok Hajmásy Péterrel.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 03.

hirdetés

Arról már mi is írtunk korábban, hogy egy párt alkot Nádai Anikó és a kosárlabdázó Hajmásy Péter, Weisz Fanni modell exférje.

A fotón mindketten felhőtlenül boldognak tűnnek, és a poszt szövege is erre utal,

amiben Nádai Anikó gyakorlatilag szerelmet vall párjának.

A boldog pár képét, és a szöveget EZEN A LINKEN lehet megnézni.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG

Pachmann Péter megkérdezte Tóth Anditól, hogy szándékosan visszafogott-e a ruhája új klipjében

Mádai Vivien pedig egyfolytában arról faggatta az énekesnőt, hogy miért telt be nála a pohár tavaly.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 03.

hirdetés

Nemrég jelent meg Tóth Andi új dala, az Ébressz fel, amihez klip is készült. Emiatt meghívták a Mokkába, ahol saját bevallása szerint elég álmos és "használhatatlan" volt, de azért elmondta, miért különleges neki ez a szám. Például azért, mert ő írta a zenét és a szöveget is, amely a jelenlegi érzéseit takarja.

"Úgy voltam vele, hogy 2021 most arról fog szólni, hogy én mit akarok. Mert hét éve mindenki akar tőlem valamit, és ezt most abba szerettem volna hagyni"

- jelentette ki az énekesnő.

Mint mondta, idén januárban nyolc dalt írt egy barátjával, ezeket szép sorban, kéthavonta adja majd ki, és mindegyiknek olyan a stílusa, mint a most megjelent számának.

Mádai Vivien kérdésére kifejtette, hogy a 2020-as év volt az utolsó csepp, pedig állítása szerint nála nagyon nehezen telik be az a bizonyos pohár.

hirdetés
"Főleg a Sztárban Sztár alatt volt az a pillanat, amikor azt éreztem, hogy csak a zenével foglalkoztam, és akkor is mindig találtak valamit az emberek, amin csámcsoghatnak. Akkor volt nagyon tele a mindenem. Hiába adtam ki a lelkemet, meg hiába izzadtam reggeltől estig azon, hogy mondjuk egy Tina Turnert odarakjak, akkor is találtak valamit. Tökre szomorú voltam, hogy akkor is azon csámcsogtak, hogy merre néztem, merre álltam... Nekem ott már végem volt"

- mesélte.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Istenes Bence Csobot Adéllal való kapcsolatáról: „Nyolc év nagy idő együtt, el kellett gondolkoznunk, hogyan tovább”

A sztárpár nemrég Friderikusz Sándor műsorában szerepelt. A forgatás idején a kapcsolatuk mélyponton volt. A Story magazinnak most arról meséltek, hogyan élték meg ezt az időszakot, és milyen hatással volt rájuk a műsor.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 04.

hirdetés

Ahogy korábban írtuk, nem volt még talán annyira drámai epizódja Friderikusz Sándor műsorának, az Életünk történetének, mint amelyben Csobot Adél és Istenes Bence szembesültek idősebb kori énjeikkel. A sztárpáros nyolcéves kapcsolata épp padlón volt a forgatás időpontjában, amiről őszintén beszéltek a kamerák előtt.

A Story magazin most arra kereste a választ, hogy a forgatás óta eltelt időben sikerült-e rendezniük a közéjük álló dolgokat. Az interjút a Blikk szemlézte.

"Egy műsor nem változtatja meg a kapcsolatunkat, de olyan gondolatokat elindíthat, amelyek új felfedezésekhez vezethetnek. Visszagondolva, nagy hatással volt ránk ez az élmény"

– mondta a lapnak Csobot Adél, aki hozzátette: rájött arra, hogy képes túldramatizálni egy-két dolgot, ami később, visszatekintve már egyáltalán nem is lényeges.

"Szerintem ez minden mélypontnál, nehézségnél így van, de fontos, hogy tanuljunk belőle"

– értett egyet párjával Istenes Bence. Azt is hozzátette: ők is meglepődtek, mennyire kitárulkoztak a műsorban.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Meghan Markle a királyi családról: „Nem tudom, hogy várhatták el, hogy továbbra is csendben maradjunk”

Harry herceg felesége azzal vádolja a Buckingham-palotát, hogy ők is aktív szerepet játszanak a velük kapcsolatos hamis állítások fenntartásában.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 04.

hirdetés

Újabb részlet jelent meg abból a hosszabb interjúból, amit Meghan Markle és Harry herceg adott nemrég Oprah Winfreynek. Ebben a hercegi pár arról az időszakról mesél majd, amikor még Angliában éltek.

A most megjelent előzetes klipben azt láthatjuk és hallhatjuk, hogy Oprah megkérdezi Meghant, mit gondol arról, ahogy a Buckingham-palota reagált Harryvel közös döntésükre, miszerint elmondják "az igazságot" kamerák előtt.

"Nem tudom, miért el ennyi idő után, hogy továbbra is csendben maradjunk, ha a Palota is aktív szerepet játszik a velünk kapcsolatos hamis állítások fenntartásában"

- jelentette ki a hercegné.

A Palotára, vagyis a királyi családra a The Firm, vagyis a cég szót használta, ami azért érdekes, mert a család tagjai nem szokták nyilvánosan, interjúkban így nevezni az uralkodói famíliát. Állítólag Fülöp herceg használta ezt a szót, mielőtt összeházasodott Erzsébet királynővel. Ezzel arra utalhatott, hogy bár a királyi család egy hatalmas család, de egyben egy vállalkozás is, hiszen számos kötelezettséggel jár minden egyes tag számára odatartozni. Az, hogy Meghan cégként hivatkozott most a királyi családra, azt sugallhatja, hogy nem túl családias a viszony közte és férje rokonai között.

hirdetés
A hercegné azt is mondta, ha a palota azért reagált így arra, hogy őszinte interjúban mesélnek az életükről, mert attól félnek, így "elveszítenek dolgokat", akkor ettől kár tartani, mert "már sok minden elveszett". Egyelőre nem tudni, ezzel mire utalhatott.

A teljes interjú vasárnap kerül majd adásba Amerikában, a CBS csatornán lehet majd megnézni.

VIDEÓ: A most bemutatott részlet:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: