SPORT

„Megjöttek a magyarok” – Orbán Viktor is megünnepelte a fociválogatott kijutását az Eb-re

A nemzeti tizenegy egymás után harmadszor is ott lesz a kontinensviadalon. A miniszterelnök megjegyezte azt is, hogy ezúttal nem kell pótselejtezőt játszani a kijutásért.

Link másolása

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyarország a Szófiában elért 2-2-es drámai döntetlennel kiharcolta a részvételt a 2024-es Európa-bajnokságra.

A meccset természetesen követte Orbán Viktor is, aki nem rejtette véka alá örömét, hogy 2016 és 2020 után ismét ott lesz hazánk a kontinenstornán.

„Csont nélkül az EB-n. Végre!”

– írta a miniszterelnök azután, hogy a nemzeti tizenegynek ezúttal nem pótselejtezőn kell kivívnia a kijutást.

A képre, amin a magyar csapat ünnepel, Orbán Viktor azt írta: „Megjöttek a magyarok!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Haladás tulajdonosa elvált Mészáros Lőrinc lányától, elfogyott a pénz, a csapat nem indulhat az NBII-ben
Homlok Zsolt cégei nem kapnak annyi állami megrendelést, mint a válás előtt. Jövő héten dől el, hogy az NBIII-ban elindulhatnak-e.

Link másolása

Háromsoros közleményben jelentette be a szombathelyi Haladás, hogy nem indulhatnak jövőre az NB II-ben.

„Az MLSZ Fellebviteli Licencadó Bizottsága a mai napon helybenhagyta az elsőfokú döntést, így a Szombathelyi Haladás férfi labdarúgó csapata a 2024/25-ös szezonban már biztosan nem indulhat az NB II-ben”

- olvasható a közleményben, majd hozzáteszik: arról, hogy az NB III-ban indulhat-e a focicsapat, a jövő héten születik döntés.

A labdarúgóklub az elsők között kapott új stadiont, amelyet 2017-ben adtak át, de már az üzemeltetés kezdetén problémák adódtak, mivel a város nem volt hajlandó pénzt biztosítani rá. A klub irányítása ahhoz a Homlok Zsolthoz került, aki akkoriban Mészáros Lőrinc veje volt.

Miután azonban Homlok elvált Mészáros lányától, egyértelművé vált, hogy cégei nem kapnak állami megrendeléseket, és jelentős veszteségeket szenvedtek el. Ez a szombathelyi futballklubra is negatívan hatott, mivel nem tudták tartani a költségvetésüket.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
Félbeszakadt Gálfi Dalma mérkőzése a Roland Garroson
A világranglistán 145. Gálfinak nehéz feladat jutott a főtábla nyitányán, mivel ellenfele (33.) sokkal előkelőbb helyen áll a WTA-rangsorban. A meccs azonban félbeszakadt.

Link másolása

A kedvezőtlen időjárás miatt félbeszakadt a szerencsés vesztesként főtáblára került Gálfi Dalma és a 32. helyen kiemelt cseh Katerina Siniakova első fordulós mérkőzése a francia nyílt teniszbajnokságon.

A világranglistán 145. Gálfinak nehéz feladat jutott a főtábla nyitányán, mivel ellenfele (33.) sokkal előkelőbb helyen áll a WTA-rangsorban.

Eleinte mindkét fél biztosan hozta adogatását, majd két brék következett, aztán Siniakova 3:3-nál is elvette Gálfi adogatójátékát. 4:3-es cseh vezetésnél, 40-40-nél pedig az eső miatt félbeszakadt a találkozó.

(via MTI)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Kozák Danuta és Csipes Ferenc elásták a csatabárdot – folytatják a közös munkát
A Honvéd bocsánatot kért, a hatszoros olimpiai bajnok sportolónő pedig ezt elfogadta.

Link másolása

Ahogy arról múlt héten írtunk, bombaként robbant a hír, hogy Kozák Danuta verbális és fizikális zaklatásra panaszkodott Csipes Ferenc edzővel szemben. A szakembert felfüggesztették, a Honvéd pedig vizsgálatot kezdett az ügyben.

Az ügyben kedd este közleményt adott ki a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. Ebben azt írják: amellett, hogy büszkék a magyar sportolók teljesítményére, „legalább ennyire büszkék vagyunk arra, hogy ugyan a sportágban mindig voltak és vannak viták, bizonyos esetekben egyet nem értések, de soha nem maradtak elásatlan csatabárdok és a sportágban dolgozó versenyzők és sportszakemberek mindig képesek voltak a nemzeti érdekeket figyelembe véve felülemelkedni és együttműködni.”

Csipes Ferenc és egyesülete, a Budapesti Honvéd Sportegyesület a Magyar Kajak-Kenu Szövetséghez eljuttatott és Kozák Danutának címzett levelében, átérezve az ügyben lévő felelősségét megkövette a bajnoknőt:

„Amennyiben mesteredzőnk személyesen vagy szakmailag megsértette Önt, illetve edzőjét, elnézését kérjük, és a jövőben igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy segítsük a női kajakválogatott nyugodt olimpiai felkészülését”

– áll az egyesület hivatalos levelében.

Mint írják, Kozák erre azt válaszolta:

„Rendben, részünkről így folytatható lesz a közös munka.”

„A Magyar Kajak-Kenu Szövetség fegyelmi bizottsága a fentiekben idézett nyilatkozatokat figyelembe véve, az edzői tevékenység folytatását felfüggesztő döntését megszüntette, Csipes Ferenc részére próbaidőre felfüggesztett sportfegyelmi büntetést szabott ki” – írják, hozzátéve, hogy a sportolók zökkenőmentes felkészülése érdekében az ügyet lezártnak tekintik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
Mi történt? Dejan Sztankovics távozik a Fraditól a bajnoki cím és az elvesztett kupadöntő után
A szerb edzőt négyhavi fizetéséért lehet kivásárolni a szerződéséből. Állítólag ezt az opciót aktiválta egy másik klub. Hivatalosan még nem jelentették be a válást.

Link másolása

Elfogadta egy másik klub ajánlatát, és távozik Ferencvárostól Dejan Sztankovics, tudta meg az M4 Sport. Döntését a szerb vezetőedző csütörtökön közölte is a magyar rekordbajnok vezetésével.

Sztankovics tavaly szeptemberben vette át a csapatot. Irányításával a klub bajnoki címet nyert, a Konferencia-ligában a csoportkörben veretlenül a rájátszásig menetelt, ahol a későbbi döntős Olimpiakosz ellen búcsúzott. A Fradi csütörtök este meglepetésre kikapott a Magyar Kupa döntőjében a Pakstól.

Kubatov Gábor elnök már a Ferencváros 125. évfordulóján elárulta, a szerb tréner szerződésében négy havi fizetéséről szóló kivásárlási összeg szerepel. A portál úgy tudja, hogy a szóban forgó másik klub ezt az opciót aktiválva kivásárolja a jelenlegi megállapodásából.

„Tudjuk, hogy Olaszországban kelendő és lehet, hogy olyan ajánlatot kap, amit nem tud – és lehet, én se tudnám – visszautasítani. De pont ez a szépsége a futballnak, hogy itt sosincs nyugalom, egy pillanatra sem. Fájlalnám ha elmenne, de kaphat ilyen ajánlatot és nekünk mindig készen kell állnunk” – mondta Sztankovicsról Kubatov Gábor.

Az M4 Sport kereste a Ferencvárost az ügyben, de egyelőre nem kaptak választ.

Link másolása
KÖVESS MINKET: