Nagy sikert aratott Mihályfi Luca és Hegyes Berci tánca, akik a családi produkcióban Luca édesapjával, Mihályfi Balázzsal kiegészülve adták elő versenytáncukat.
A zsűri értékelésében kitért arra is, hogy a szalagavatós tánc mellett leánykéréses hangulata is volt a produkciónak. A táncos pedig elismerő szavakkal beszélt Luca apjáról.
"Mintha olimpiára készült volna, olyan komolyan vette" - mondta Berci. Az apa pedig azt is elárulta, hogy ezentúl - ha ráér - sűrűbben táncol majd a lányával.
Azt is megkérdezték Bercitől, hogy milyen érzés volt, hogy az apától kellett elkérni Lucát. Ő pedig azt válaszolta:
"El kellett kérni a kezéről, vagy hogy mondják"... Az apa erre átvette a mikrofont és azt mondta: "Meg kellett kérni a kezét apától, de ezt még nem mondjuk".
Végül még Stohl András is hozzátette, hogy hármójuk produkciója számára egy esküvőt idézett meg.
Nagy sikert aratott Mihályfi Luca és Hegyes Berci tánca, akik a családi produkcióban Luca édesapjával, Mihályfi Balázzsal kiegészülve adták elő versenytáncukat.
Alpári módon köszöntötte fel 4 éves kisfiát G.w.M, vette észre a story.hu. A család összegyűlt és közösen énekelték el a rapper nagyobbik fiának a talán legismertebb szülinapi köszöntőt, amihez még a végén hozzáfűzött néhány keresetlen gondolatot G.w.M.
„Boldog, boldog születésnapot! Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod!” – énekli hangosan a család. – Éljél sokáig, fiam, drága szerelmem, isten éltessen sokáig kétszáz évig, hogy szopja ki apa a faszodat!”
A lap megjegyzi, hogy a felvétel még tavaly júliusban, a kis Márk születésnapján készült, ezért is visel mindenki lenge öltözetet az asztal körül. A szokatlan köszöntést azonban csak most fedezték fel az internetezők, akiknek megvan a véleményük a rapperről.
„Nem akarom elhinni, amit most hallottam. A legaljának is a legalja” – írta az egyik kommentelő. Egy másik hozzászóló pedig csak annyit írt: „Szegény gyereket őszintén sajnálom”.
Alpári módon köszöntötte fel 4 éves kisfiát G.w.M, vette észre a story.hu. A család összegyűlt és közösen énekelték el a rapper nagyobbik fiának a talán legismertebb szülinapi köszöntőt, amihez még a végén hozzáfűzött néhány keresetlen gondolatot G.w.M.
„Boldog, boldog születésnapot! Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod!” – énekli hangosan a család. – Éljél sokáig, fiam, drága szerelmem, isten éltessen sokáig kétszáz évig, hogy szopja ki apa a faszodat!”
A hatgyermekes édesapa, Czutor Zoltán egy interjúban elárulta: korábban időnként kénytelen volt fizikális erőt is bevetni, ha úgy hozta a helyzet. Az énekes bevallotta: felpofozta a fiát, amikor a metró elé ugrott.
„A tizenegy éves fiam, aki ma már 32, hogy vagánykodjon az osztálytársai előtt, azt játszotta, hogy beugrált a földalatti elé. Én pont akkor mentem le a metrómegállóba, és ez az a helyzet volt, amikor az ember nem válogatja meg az eszközeit, hogy megvédje a gyerekét, vagy végleg elvegye a kedvét attól, hogy újra megpróbáljon ilyet tenni.
Akkor az történt, hogy lepofoztam. Nem sok ilyen volt az életünkben, de nagyon meglepődnék, ha erre ő úgy emlékezne, hogy apu milyen szemét volt”
– mondta Czutor, aki nem tartja jó iránynak, ha a szülő egyenrangú partnerként kezeli a kisgyermekét, inkább a hierarchia-rendszerben hisz.
„Nekem ez mindig kizárólag helyzetfüggő. Megkérdőjelezhetetlen, hogy mind a hat gyerekemet szeretem, imádom, törődöm velük, de léteznek olyan szélsőséges helyzetek, amikor az ő védelmükben nem tudod elkerülni, hogy ne lépj fel keményen” – mondta a zenész a VIASAT3 egyik beszélgetős műsorában.
A hatgyermekes édesapa, Czutor Zoltán egy interjúban elárulta: korábban időnként kénytelen volt fizikális erőt is bevetni, ha úgy hozta a helyzet. Az énekes bevallotta: felpofozta a fiát, amikor a metró elé ugrott.
„A tizenegy éves fiam, aki ma már 32, hogy vagánykodjon az osztálytársai előtt, azt játszotta, hogy beugrált a földalatti elé. Én pont akkor mentem le a metrómegállóba, és ez az a helyzet volt, amikor az ember nem válogatja meg az eszközeit, hogy megvédje a gyerekét, vagy végleg elvegye a kedvét attól, hogy újra megpróbáljon ilyet tenni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Elnézést kérek, hölgyem, holnap levágatom!” – Szoboszlai Dominikot lehajléktalanozta egy kommentelő a haja miatt
Szoboszlai Dominik hosszabb frizurára váltott, de nem mindenki fogadta ezt kitörő örömmel. Egy kommentelő durván nekiment a focistának, azt állítva, hogy hajviselete 15 évvel öregebbnek mutatja – sőt, egyenesen „hajléktalannak” nevezte.
Szoboszlai Dominik a napokban több meccsfotót is megosztott Instagram-oldalán, amelyeken hosszabb hajjal látható, mint ahogyan azt a szurkolók megszokhatták. A változás nem mindenkinek nyerte el a tetszését, egyik követője pedig különösen kemény kritikát fogalmazott meg, vette észre a 24.hu.
A hozzászóló azt írta:
„Nyilván te viseled! De szerintem és nem csak szerintem nagyon szar! +15 év! Borzasztóan nézel ki! Tényleg! Kb. mint egy hajléktalan! Nem értem, hogy ilyen fiatalon miért kell ezt így elcseszni!”
Szoboszlai nem hagyta szó nélkül a megjegyzést, és ironikus hangnemben reagált:
„Elnézést kérek, hölgyem, holnap levágatom!?”
A focista válasza gyorsan elterjedt a közösségi médiában, és sokan kiálltak mellette, míg mások tovább vitatták az új frizuráját.
Szoboszlai Dominik a napokban több meccsfotót is megosztott Instagram-oldalán, amelyeken hosszabb hajjal látható, mint ahogyan azt a szurkolók megszokhatták. A változás nem mindenkinek nyerte el a tetszését, egyik követője pedig különösen kemény kritikát fogalmazott meg, vette észre a 24.hu.
A hozzászóló azt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Durván lefogyott Hajdú Péter. A műsorvezető ennek bizonyítására egy félmeztelen fotót is megosztott magáról, vette észre a Blikk.
„Megfogadtam, hogy mindenféle táplálékkiegészítő és turmix nélkül, hétköznapi diétával és sporttal lefogyok és rendbe teszem a testemet. Több hónapja csinálom és most már meg merem mutatni nektek, bár meg nem értem el az általam megálmodott célt. De azt hiszem, jó úton haladok”
– írta a valóban látványos átalakuláson átesett Hajdú Péter a kép mellé.