KULT
A Rovatból

Marsalkó Dávid a Halott Pénz 15 évéről: „A közönség összeforrasztotta a sebeimet”

Sikeres versenysportoló volt, de inkább a tanulást választotta. Majd jött a zene, ami minden vitt. De mit élt meg mindeközben a „vörös hajú srác”, aki mára Magyarország egyik legismertebb zenésze lett? Interjú.
Fartek Patrícia - szmo.hu
2019. június 22.


Link másolása

Idén 15 éves a Marsalkó Dávid által alapított Halott Pénz, mégis a legtöbben az elmúlt 5-6 évben ismerték meg őket, a siker ugyanis váratott magára, nem is keveset. Marsalkó Dáviddal most az elmúlt 15 évről beszélgettünk: honnan indult a Halott Pénz, milyen út vezetett a sikerig, és mi történt mindeközben a “vörös hajú sráccal”, aki Magyarország egyik legismertebb zenésze lett.

Az tiszta sor, hogy ma kevesebben vannak azok, akik nem ismerik Marsalkó Dávid és a Halott Pénz nevét. De ugorjunk egy nagyot vissza oda, ahol még nem volt Halott Pénz, amikor még teniszeztél, és úgy gondoltad, hogy versenysportoló leszel. Úgy tudom, hogy elég szép eredményeket értél el, miért hagytad abba, a zene miatt?

Ennek több oka volt. Az aktív időszakom 10-től 18 éves koromig volt, akkor elég komolyan vettem az egészet. Hazai szinten el tudtam evickélni azzal, hogy jó eredményeim voltak, a klubból jöttek a támogatások. Viszont 18 éves koromban beláttam, hogy ahhoz, hogy kilépjek a nemzetközi színtérre, és elinduljon a nemzetközi karrierem, rengeteg pénz kellett volna. Ez viszont nem állt rendelkezésre. Szóval alapvetően az, hogy abbahagytam, reális döntés volt, hiába számítottam elég jónak. 18 évesen például az országos bajnokságon játszottam döntőt, ami viszonylag jó, de ahhoz, hogy erre fel tudjam építeni az életemet, nem volt elég kimagasló eredményem, és nem is volt rá lehetőségem. Amikor az érettségi után átgondoltam a lehetőségeimet, akkor arra jutottam, hogy inkább a tanulást választom, így mentem végül közgázra. A teniszkarrierem így gyakorlatilag véget ért, de 2003-ban elkezdtem az egyetemet és 2004-ben már megcsináltam az első Halott Pénz-számot. Szóval a tenisz után maradt űrt betöltötte a zene.

Korábban, a Halott Pénz előtt, mennyire volt jelen az életedben a zene?

Már középiskolában írogattam verseket, szövegeket. Volt egy barátom, akivel összejártunk zenéket csinálni, voltak kísérletezgetéseink, de nem tudatosan, hanem egyszerűen poénból, meg mert jól éreztük magunkat benne. De emellett rengeteg zenét hallgattam mindig. Középiskolában úgy mentem suliba, hogy a buszon olyan hangosra tettem a fülhallgatót, hogy hallják, amit éppen hallgatok. Szóval a zene mindig is nagyon fontos volt az életemben.

Ha jól tudom, azért volt próbálkozás még gyerekkorodban arra, hogy komolyabban foglalkozz zenével.

Körülbelül hét éves lehettem, amikor anyu elvitt egy énektanárhoz, mert ő szerette volna, ha járok zeneiskolába.

A tanár kérte, hogy a Boci, boci tarkát énekeljem el, és az első fél sor után azt mondta, hogy na jó, nekem nincs semmi közöm ehhez, semmi esélyem nincs rá, hogy zenével foglalkozzak.

Szerintem viszont annak a lehetőségét, hogy bárki zenével foglalkozzon, elvenni, egy óriási bűn. Ott egy gyerek, hangszeren tanul, foglalkozik a zenével, de az tökmindegy, milyen tehetsége van hozzá, a zene szeretetét nem szabad elvenni senkitől. Nekem ez egy óriási tanulság, és azt gondolom, hogy pedagógiai szemmel az egy óriási blama, ha valaki így áll egy gyerekhez. Egyrészt nem lehet tudni, hogy kiből mi lesz, másrészt meg nem lehet leírni egy gyereket így hétévesen, de még húszévesen sem.

Nagyon élénk azért ez az emlék most is, az ott akkor neked egy törés volt?

Nem, mert egyrészt nem is vágytam abba a zeneiskolába, meg hétévesen nem nagyon fogtam fel ennek a súlyát. Azt gondoltam, hogy jó hát nem énekeltem szépen a Boci boci tarkát, na bumm. De egyébként összességében azért bennem maradt ez a történet. És az egész Halott Pénz-sztori erre jó példa: senkit nem lehet leírni, és senkitől sem szabad elvenni annak a lehetőségét, hogy azt csinálja, amit szeretne.

Azóta egyébként találkoztál ezzel a tanárnővel? Kíváncsi lennék, mit szólna most hozzád.

Nem, nem találkoztam vele azóta. De egyébként szerintem nem is emlékszik rám. Lehet, hogy rossz passzban volt, én meg ügyetlen voltam.

Visszatérve a Halott Pénzhez, 2004-ben elkészült az első dal, de a siker enyhén szólva, váratott magára. 15 éve kezdted el az egészet, akkor még egyedül.

Nagyon sokáig csináltam egyedül, de a Halott Pénznek több szakasza is van. Van egy korai 2004-től, amikor mindenféle próbálkozások, dalok, közreműködések készültek. Tulajdonképpen, ekkor még csak játszottam azzal a gondolattal, hogy zenélni szeretnék. Nagyon sokáig csinálgattam számokat, de ezek nem voltak sikeresek. 2009-től számítom a második ilyen szakaszt, amikor megjelent az első Halott Pénz-album, de ezt is még csak underground körökben hallgatták. Nem igazán volt lehetőségem arra, hogy azt bárhová eljuttassam, nehezen indult be, én is csak tapogatóztam a sötétben. Aztán 2010-ben jött a második album, és annak egy klipes száma indította be az egészet.

A klip előtt volt egy megingás, amikor majdnem feladtad és kimentél külföldre dolgozni. Miért akartál elmenni, és aztán mi tartott itt?

Az egyetem után, 2009-ben felköltöztem Budapestre és több munkahelyem is volt, de nem igazán voltam boldog, plusz ez a Halott Pénz dolog se nagyon akart elindulni. A második lemeznek azért már egész jó fogadtatása volt, de ez még mindig csak internetes hiphop-fórumokon, meg underground platformokon terjedt.

Egy nagyon jó barátom Zoli Bristolban dolgozott, nála tudtam volna lakni, lett volna melóm, és elindult volna legalább valami. De úgy voltam vele, hogy még mielőtt kimegyek, csinálok egy klipet legalább, mert azt még nem készítettem.

Az Angardra esett a választás. Igazából azt a klipet is egy zenész barátom próbaterme előtt forgattuk, csak a haverjaim voltak benne, gyakorlatilag két barátom csinálta a klipet, az egyik főszereplő is lett benne. Szóval teljesen random módon készült, de valamit mégis elindított.

Ahogy vizualitást kapott egy Halott Pénz-dal, nagyon sokat dobott rajta és azt éreztem, hogy lehet, ez hiányzott a sztoriból. Azt gondoltam, hogy még nem megyek ki, hanem csinálok még egy klipet, még egy számot, ez volt a Feneked a gyengém, ami meg annyira elindította a dolgokat, hogy úgy éreztem, lehet, hogy ezzel még próbálkozni kellene.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: