„Magyar Péternek ezt kell csinálnia, különben nem éli meg a jövő áprilist" - a Hadházy-tüntetésen résztvevők megértőek a Tiszával

„Egy ország, amely egykor a rendről és a biztonságról volt ismert, jelenleg éppen összeomlik: több mint 280 kiskorú lányt vettek őrizetbe gyilkosságért, családok élnek félelemben. Szívszaggató a helyzet, a svédek jobbat érdemelnek” - írta Orbán Viktor nemrég az X-en. A csatolt videóban pedig arról beszélt, hogy a maffia a gyerekekkel löveti fejbe az áldozatait, mert őket nem lehet elítélni. „Így mennek tönkre, minden szabály, minden rend felbomlik, és marad helyette a barbarizmus.”

Ez kiverte a biztosítékot a svéd miniszterelnöknél, aki szerint Orbán Viktor „felháborító hazugságokat” állít. Szerinte nem meglepő, hogy mindez „épp egy olyan ember szájából hangzott el, aki a saját országában rombolja szét a jogállamiságot”, és hozzátette: Orbán Viktor kétségbeesett a közelgő magyarországi választások miatt. A svéd sajtó szerint tavaly összesen 92 gyilkosság történt, ami 2014 óta a legalacsonyabb szám. Mindössze négy 15 és 17 év közötti lányt vádoltak meg gyilkossággal, 277-et pedig testi sértéssel.

Ugyanakkor az tény, hogy az Orbán Viktor által hivatkozott Die Welt cikk szerint a szervezett bűnözés egyre gyakrabban használ fiatalkorú lányokat gyilkosságokhoz és robbantásokhoz, épp ezért büntethetőségi korhatárt 13 évre szállítanák le, és már 15 év alattiakat is lehallgathatnának, hogy eljussanak a megbízókhoz. Svédországi magyarokkal beszélgettünk arról, milyennek érzik a közbiztonságot, a bevándorlás okozta problémákat, és mit gondolnak, valóban „kijelentkeztek-e a civilizációból.”

Hegedűs Zsuzsa a családjával több mint két éve él ott.

„Jól érezzük magunkat, persze vannak nehézségek, nyilván” - fogalmaz arról, most hogyan élnek. Az iskola szempontjából szerinte mindenképp megérte a váltás. „Nagyon jó az iskola, nagyon jó az oktatás, most már azért van két önkormányzattól, két iskolától is tapasztalatunk.”

Az iskolában „az osztály fele körülbelül svéd, a másik fele a világ minden tájáról jött, tehát van mongol, bolgár, kínai, japán, szomáliai, szíriai és magyar.” A sokszínűség hétköznapi tapasztalata szerinte pozitív. „Ez a multikulti lét mindenféleképpen ad az emberhez. A svédek rendkívül elfogadóak, nincsen semmiféle megkülönböztetés.” Ugyanakkor elismeri, hogy a kultúrák befogadása és keveredése „nyilván okoz nehézséget is” hiszen a jövevények másként szocializálódtak, és idő kell a körülmények megszokásához. Ennek ellenére a fia „a saját bőrén tapasztalja a különbségeket, nem menne ő sem vissza.”

A közbiztonságról Zsuzsa így fogalmaz:

„Az elmúlt 10–15 évben ugyanakkor valóban megnőtt a bűnözés, ami jellemzően a bevándorlók körében van, bandaháborúk, drog.” Az is létező probléma szerinte, hogy ezek a bandák a kiskorúak büntethetetlenségét használják ki, amikor különböző cselekményekre bírják rá őket. Emiatt elkezdődött egy társadalmi vita a büntethetőségi korhatár leszállításáról. „Svédországban a büntethető korhatár az 15 év,” és „erőteljes diskurzus” zajlik a 13–12 évre csökkentésről.

Orbán Viktor állításaira reagálva ezt mondja:

A hétköznapi közbiztonsági állapotokról egy képpel él: „Svédország alapvetése a bizalom. Tehát itt kint hagyod a biciklidet, nyitva hagyod az autódat, és nem viszik el. Itt nincsen félelemérzésem, bármikor megyek, jövök.”

Juhász Ágnes a miniszterelnök szavaira elsőre csak ennyit mond: „ez egy baromság.” A 2015-ös menekülthullámot azért sokknak nevezi, mivel akkor hirtelen az addigi becándorlók mennyiségének többszöröse érkezett. „Befogadó állomások voltak, a kongresszusi központot megnyitották,” és az állam jelentős pénzt költött arra, hogy magánemberek albérletbe fogadjanak menekülteket.

A kulturális sokk persze nemcsak a többségi társadalmat érte. Ismer egy szír házaspárt, ahol a férj bármilyen munkát elvállalt, míg a nő „depressziója olyan mértékű volt, hogy az egész szituációt nagyon megalázónak érezte.” De akik elfogadták a helyzetet, szerinte kevés nyelvtudással is el tudtak helyezkedni, például idősgondozásban, takarításban.

A társadalmi légkörről Ágnes így beszél: „A svédek roppant fegyelmezettek, tehát nem mondanak semmit sem, félnek a konfliktusoktól.” Munkahelyi helyzetekben „sablon válaszok” jönnek, és hosszas egyeztetések után születnek döntések, még olyan ügyekben is, mint egy malmői sátortábor felszámolása.

„A dánok sokkal gyorsabban döntöttek, hogy maradhatsz, vagy menj vissza,” míg Svédországban a kivizsgálásokat „elhúzták évekig.”

Kulturális feszültségekről is beszél: a svéd lányok tinédzser korban kihívó megjelenése „egy muszlim ember számára eléggé sokkos lehet,” és előfordul generációs ütközés is, amikor egy muszlim családban felnövő lány már „a svédekhez akar hasonlítani”, miközben „a papa a szigort képviseli.”

Elmondása szerint „volt olyan, hogy kidobták az erkélyen a saját gyereküket,” illetve a fiú családtagok „őrmesteri szerepet” töltöttek be. Egy másik példája az egykori Jugoszláviából menekült bosnyákok esete, akik fegyverkereskedéssel, fegyvercsempészéssel foglalkoztak.

Ágnes szerint a svéd szélsőjobb „főleg göteborgi svédekből áll”, akik megteremtették a svéd jóléti államot, és keményebb fellépést várnak a politikusoktól. Arra a kérdésre, hogy a szélsőségeseket leszámítva mi az oka a svédek türelmének, Juhász a „svéd kollektív bűntudatról” beszél. A II. világháborúban ugyanis az elvileg semleges Svédország remek üzletet csinált, hogy sárgarezet exportált a náci Németországnak, ahol azt fegyverek gyártására használták fel.

A korábban emlegetett problémák ellenére azt mondja, ő soha nem érezte magát fenyegetve, bár „éjszaka nem vagyok olyan bátor, hogy egyedül mászkáljak.”

Cséti Attiláéknak Svédországban van egy házuk, és a tavaszi, nyári, őszi szezont többnyire ott töltik, a téli szezonban pedig Magyarországon élnek. A költözés motivációja az esetükben szakmai volt.

„Én építészmérnök vagyok, és szerettem volna megtanulni a svéd építési technológiát. Vettem egy lakókocsit, és kiköltöztem Svédországba, és felépítettem a házunkat.” Attila azt mondja, Magyarországon van egy jól prosperáló építészirodája, Svédországban is „próbálkozok vállalkozóként,” főként épületenergetikában. „Teljesen mindegy, hogy hol vagyok, tudok dolgozni”, online egyeztet amerikai és svájci ügyfelekkel is.

A hétköznapi közbiztonságot egy mozzanattal ragadja meg:

A „no-go zónák” kapcsán hozzáteszi: „Ezt egy magyar újság írta. Mi direkt kimentünk oda, megnéztük, és semmi attrocitás nem ér bennünket. Baromi jó a kaja, úgyhogy mindig oda járunk.” Erről videót is forgatott.

Közösségi szerepvállalásukról elmondja, a házukat „migránssimogatónak” nevezte el, mert egyik felét 1–3 hónapra olyanoknak adják ki, „akik Svédországba akarnak jönni, és nehézségbe ütköznek” (a szállás–munka–adószám „22-es csapdája”), majd amikor „találnak munkát, akkor költöznek tovább.”

„Az utcánkban a fele az migráns külföldi, USA-ból, Lengyelországból, Szíriából, Szaúd-Arábiából, Litvániából, Erdélyből”, mégsem tapasztalt problémát. Orbán Viktor állításaira röviden reagál: „Jót mosolyogtam rajta.”

Mehringer Marcit az X-Faktor 10. évadában ismerhette meg az ország. A fiatal énekes akkor a negyedik helyen végzett. A műsor után zenekart alapított, több dalukkal is szép eredményeket értek el, az igazi sikert számára a 2025-ben megjelent Szar az élet című száma hozta meg. A 23 éves zenész ebben a saját magát és a kortársait érintő problémákról, érzésekről énekel.

A dallal hamar a kormánypárti sajtó célkeresztjébe került, és a közösségi oldalakon is sokan kritizálták részben a szöveg, részben pedig amiatt, hogy egy előadó miért foglalkozik politikai kérdésekkel. De Nagy Feró is többször beszólt neki. Marcival most arról beszélgettünk, hogyan élte meg a negatív kritikákat, és számított-e egyáltalán ekkora visszhangra. De a fiatal zenész azt is elárulta, hogyan látja ma Magyarországot és a saját generációját.

– A Szar az élet című számotok eléggé megosztó, hozzád milyen visszajelzések jutottak el?

– Ennek a dalnak valóban olyan ereje van, ami korábban más számunknak nem volt. Sokkal inkább a figyelem középpontjába kerültünk.

Sokan elmondják, hogy ők is ugyanígy gondolják a dolgokat. De azért van sok Marika néni meg Pista bácsi, aki Facebookon leírja, hogy dögöljek meg.

– Ilyeneket is írnak neked?

– Persze. A Facebookon mostanra azért már az idősebb korosztály van jelen, és talán ez az a platform, ahová leginkább beférkőzött a politika. Sőt, a Facebook kb. már csak politika... tele van a hírportálok cikkeivel. Egyébként a hírekkel többnyire én is ott találkozom, ott olvasok politikai, közéleti tartalmakról. Illetve Facebookon van talán a legtöbb negatív komment is. Az már természetes, hogy mondjuk másfél-kétmillióan megnéznek egy videót, van alatt 3-4 ezer komment, aminek a fele az biztos, hogy ilyen.

– Hogyan kezeled ezeket a negatív kommenteket?

– Őszintén szólva engem ezek nem érintenek meg. Nem tudok most már ezeken izgulni, nem húzom fel magam rajtuk. Az az igazság, hogy az ilyenekhez az ember egy idő után hozzászokik. Másfelől mindenkinek szabad véleményt nyilvánítani: ha valakinek nem tetszik az, amit csinálok, az is teljesen rendben van.

– Mennyire számítottál arra, hogy ekkorát fog menni ez a dal, és hogy ilyen megosztó lesz?

- Nyilván reméltem, hogy nagyot fog menni, de arra nem számítottam, hogy ekkorát. A hatását illetően abszolút nem számoltam azzal, hogy gyakorlatilag mindenhová el fog jutni, és hogy ekkora port kavar majd. Azt gondoltam, hogy azért lesz sok-sok fiatal, aki ezzel rezonálni fog. És abszolút beigazolódott számomra, hogy ami ebben a dalban van, ez a fajta düh, az nem kizárólag bennem él, hanem ez tényleg egy valid érzés a fiatalok többségében. Az az igazság, hogy

A legnehezebb része inkább az volt, hogy mi az, amit kiveszünk belőle, merthogy van legalább 50 sor, ami nem került bele, hiszen túl hosszú lett volna. De ezek megvannak, és talán majd egy másik dalban még előveszem. De egyébként most úgy érzem, hogy nem feltétlen szeretnék több hasonló jellegű, kimondottan politika tartalmú dalt.

– Miért?

– Elsősorban azért, mert nem akarom, hogy ez öncélúvá váljon.

Egyszer elmondtam, amit akartam, meg ami bennem volt, de számomra egy kicsit furcsa lenne, ha innentől újra és újra arról írnék dalt, ami szar az életben.

– Mondtad ezt a hype-vonatot, és az tény, hogy az utóbbi időben egyre több olyan előadó van, akik akár a zenéikben, akár a színpadi megnyilvánulásaikban foglalkoznak a politikával. A propaganda ezekre művészekre rendre reagál. Te is így jártál. Sőt, téged a nyíltan fideszes Nagy Feró is bekóstolt. Benned hogyan csapódott ez le?

– Az ő esete elég érdekes...

Én találkoztam vele, és ő egyáltalán nem egy rosszindulatú figura, csak egy megvezetett idős ember, aki ráadásul valószínűleg még pénzt is kap azért, hogy hülyeségeket beszéljen a tévében. Egy eseményen előttük léptünk fel, és mondtam neki, hogy nyugodtan nézze végig a koncertünket. Ott állt a színpad szélén végig, láttam rajta, hogy amúgy meg élvezi a zenéinket... és közben a médiában meg tök mást kell mondjon, vagy csináljon. Persze ettől még nem akarom az ő felelősségét tompítani ebben az ügyben, de baromi szomorú ezt látni. És

– Egyébként szerinted egy zenésznek mennyire dolga az, hogy politikával foglalkozzon?

– Szerintem egy alkotó embernek mindig kritikusnak kell lenni, hogy képezzünk valamilyen fajta ellenpólust. Én azt gondolom, hogy egy jó zenész örök ellenzéki, akkor is, hogyha egy olyan kormány van éppen hatalmon, akiknek az irányítása alatt jól működik az ország.

A politikusok nem azért vannak ott, hogy majd ők megmondják, mi legyen, ők az átlagembert kellene, hogy képviseljék. De az a probléma, hogy mi magyarok nem ebben szocializálódtunk, és szerintem nekünk, fiataloknak az az egyik fontos feladatunk, hogy ezen a gondolkodásmódon változtassunk.

– Milyennek látod a saját generációdat?

– Alapvetően nagyon fekete-fehérnek. Van az egyik oldal, a teljes nihil, akiknél azt látom, hogy amit érzékelnek a világból, az arra sarkallja őket, hogy semminek semmi értelme, és belecsúsznak ebbe a minden szar állapotba. Ezzel ők elvannak. Emellett pedig ott a másik oldal, akik nagyon ambíciózusak, céljaik vannak, amikor meg akarnak valósítani. Tenni akarnak, jobb emberekké válni és egy jobb helyet csinálni az országból, a világból. Szóval szerintem a mi generációnk ilyen, két véglet, és nem igazán van átmenet. De azt gondolom, hogy az ambíciózus fiatalokból, az akaraterőből szerintem sokkal több van. Illetve

Szerintem többet törődünk egymással, szociálisan érzékenyebbek vagyunk, elfogadóbbak és, sokkal jobban érdekel minket környezetük.

– Te, mint Mehringer Marci, egy 23 éves zenész, milyen országban szeretnél élni, milyen Magyarország lenne számodra az ideális?

– Elég egyszerűen meg tudom fogalmazni: egy olyan országban, ahol mindenki embernek érezheti magát, teljesen mindegy, hogy honnan jön, hogy milyen a bőrszíne, milyen a vallása, milyen a szexualitása. Egy olyan szép és szabad Magyarországon szeretnék élni, ahol mind egymásért vagyunk. Ez egy nagyon egyszerű, meg nagyon klisés gondolat, de közben azt gondolom, hogy ennél tényleg semmi sem fontosabb.

Mi nem fideszesek, meg tiszások, meg mi hazánkosok, meg nem tudom, kik vagyunk, hanem a hogy egytől egyig mind magyarok vagyunk. Mindannyian ugyanabban az országban élünk, és bárki is van kormányon, mindenkiért felel. Szomorú, hogy ennyire szét lett szakítva ez a kis ország, ez a kis nép. Szóval egy olyan országban szeretnék élni, ahol ez nincs jelen. Egy szabad Magyarországot szeretnék, ahol mindannyian embernek számítunk.

– Mik a terveid a következő időszakra, várhatóak például új dalok?

– Idén még biztosan kiadunk két dalt, és tervezünk egy nagykoncertet is, de erről egyelőre nem szeretnék többet elárulni. Jövő tavasszal pedig tervben van egy fullos nagylemez is, amit télen fogok tudni befejezni, mert akkor lesz rá időm. Számomra az a legfontosabb, hogy ezzel a lemezzel össze tudjam foglalni az elmúlt időszakot, meg mindent, ami bennem van, az érzéseimet. Hogy ez pontosan mit takar, vagy, hogy lesz-e benne még társadalmi kérdésekkel, problémákkal kapcsolatos gondolat is, az egyelőre maradjon titok.

Nagyjából 60-80 érdeklődő gyűlhetett össze a parlament előtt a szombaton 15 órára meghirdetett demonstrációra. A rendezvényt Felföldi József, a néhány éve még a Fidesszel országos szinten is szimpatizáló debreceni nagyvállalkozó és Tóth-Beeri Szilvia operaénekes, civil aktivista szervezte.

Felhívásukban leírták, hogy az esemény nem pártpolitikai rendezvény, hanem közös kiállás azok mellett az ügyek mellett, amelyek minden magyar embert érintenek.

A tiltakozók többek között a gyermekek jövőjének veszélyeztetését, az iskolák rossz higiéniai állapotát, az állam által ki nem fizetett devizahiteles kártérítéseket, a földmutyikat, az akkumulátorgyárak terjeszkedését és a hazai vállalkozások háttérbe szorítását kifogásolták. A rendezvényen több közéleti szereplő is felszólalt.

A demonstrálók között akadt olyan, aki egy

Másvalaki azt írta a pólójára, hogy „Tüneti helyett HOLISZTIKUS OKI kezelést!”. A legkarcosabban talán az a férfi fogalmazott, aki egy jókora táblára írva üzent: „Inkább vagyok balsors a Himnuszban, mint balfasz a PEDOFIDESS-ben!”

A rendezvényről fotósunk több képet is készített, amiket itt lehet megnézni:

Hol van még a választás, de már dübörög a kampány. Kötcsén mind a Fidesz, mind a Tisza párt teljes gőzzel kampányüzemmódba kapcsolt. És ahogy egy kampányban szokás, az ígéretek sem maradnak el. A kormány élethosszig tartó szja-mentességgel, az Otthon Start program 3 százalékos támogatott hitelkamatával kampányol, Nagy Márton pedig az idei Közgazdász-vándorgyűlésen 10 ezer milliárdos országépítési tervről beszélt. A Tisza Párt szintén adócsökkentést, nyugdíjas SZÉP-kártyát, bérlakásépítési programot ígér, igaz, bevezetnék a vagyonadót is a leggazdagabbaknál.

Röpködnek a milliárdok. Most már csak az a kérdés, honnan futja bármire is az egyre rosszabb állapotba kerülő költségvetésből. Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanárt kérdeztük.

– Nemrég lezajlott a Közgazdász-vándorgyűlés, ahol mintha Nagy Márton és Varga Mihály nem ugyanabból a kottából beszéltek volna. Nagy Márton adócsökkentést és nagyívű fejlesztéseket vázolt fel. Ön mit érzékelt ebből?

– A vándorgyűlésen a jegybankelnök szakszerű, világos előadást tartott a gazdaságról, főleg a monetáris viszonyokról, bár egy témát nem említett, a kamatpolitikát, pedig ez a magyar jegybank egyetlen igazán erős eszköze. Nyilván nem akart izgalmat kelteni.

A közgazdászok többsége ezt jól tudta, de Matolcsy miniszterként és MNB-elnökként még a régi iskola szerint a leértékelés előnyei mellett érvelt, és sajnos sikeresen el is hitette a politikai vezetéssel. Örülök, hogy az új jegybankelnök kimondta a valuta külső értékállóságának fontosságát. Arra is utalt, hogy az adatokat kell figyelni, és azokhoz kell szabni a jegybanki kamatszintet. Az pedig magasan van, de szükséges is a forint stabilizálásához. A forint most az euróhoz képest 390 és 400 között mozog, és elég stabil, de ne feledjük, hogy az euró bevezetése óta a valutánk az értékének a felét elvesztette, szemben a cseh korona vagy a zloty esetével. A nemzetgazdasági miniszter viszont nem beszélt a gazdasági helyzetről, a növekedés hiányáról, pedig harmadik éve egy furcsa, recessziót és inflációt ötvöző, sajátos stagflációs helyzetben vagyunk. Ehelyett, ahogy említette, nagy ívű tervekről beszélt.

– Országépítésről.

– Őszintén szólva, hallgatóként ott már kikapcsoltam. Választások előtt fél évvel vagyunk. Nem tudjuk, milyen parlament és milyen kormány lesz, milyen állapotban lesz az ország. Majd meglátjuk, hogy az akkori kormány és országgyűlési többség mit akar építeni és hogyan. Előadását nehéz lett volna komolyan venni, és úgy érzem, nem is hagyott nyomot a szakmai társaságban. Ennyit az akkori élményeimről.

– A kormánypárt nemcsak ígér, tesz is. Szinte minden hónapra jut egy bevezetett intézkedés, például a 3%-os, kamattámogatott hitel, vagy az adómentesség kiterjesztése, amelyet fokozatosan mindenkire kiterjesztenének, aki valaha gyermeket szült. És még csak szeptember van, nem látszik, hogy ez a tempó lassulna. Mekkora nagyságrendről lehet szó? Mi lehet ennek a következménye? Úgy emlékszem, 2022 után keserves volt a nyár, a helyzet pedig éppenséggel nem lett jobb.

– A pénzügyi helyzetet az stabilizálja valamelyest, hogy a Magyar Nemzeti Bank 6,5%-on tartja az alapkamatot, ami a kereskedelmi bankok és a jegybank közötti betét- és hitelnyújtás eszköze. Persze mi, személyek és a cégek a bankban ennél drágábban kapunk hitelt. Ez a 6,5% nagyon magas. Az Európai Központi Banknál kettessel kezdődik az alapkamat, Csehországban három és fél százalék, Lengyelországban 4,75, Szerbiában 5,75 %, ami nálunk 6,5%. Amikor a magyar állam, mint a legjobb belföldi adós, tízéves kötvényt bocsájt ki, 7% hozamon finanszírozza magát. Szóval

Ez csak úgy lehetséges, hogy a költségvetés pótolja ki a piaci és a kedvezményes kamat közötti különbséget. Ezt a pénzt nyilvánvalóan máshonnan kell elvenni: nem lehet belőle kátyúzni, kórházfejlesztést finanszírozni, iskolát kifestetni. De vissza a kamatokhoz: ha a magyar állam 7 százalékot kénytelen fizetni a kölcsönre, akkor az a normális, hogy egy kereskedő vagy iparvállalat, lévén kockázatosabb adós, ennél drágábban kap hitelt. Drága kamat mellett háromszor is meggondolja, hogy beruházzon. Nem is dübörög a beruházás, sőt, a 2022-es csúcshoz képest harmadik éve meghökkentő mértékben zsugorodik. De ennek nemcsak a kamat az oka. 2022 választási év volt, és már előtte, ’21 nyarától hatalmas osztogatásba fogott az Orbán-kormány, hogy nyerjen. Csökkentett adókat, viszont rengeteg kedvezményes hitelt osztogatott, a fegyveres testületeknek fegyverpénzt fizetett, állami fejlesztéseket indított. Ezek következményeként pénz zúdult a gazdaságba, az elemzők valahol 1500–2300 milliárd forint közé teszik az osztogatás mértékét. Ennek következményeként tovább gyorsult az infláció, és 2023-ban az Európai Unióban messze nálunk lett a legnagyobb. Persze baj lett a költségvetéssel is, így rögtön a megnyert választás után jöttek a megszorítások, kezdve a nyáron, a pénzügyi év közepén, a KATA-s kisadózókkal, ha még valaki emlékszik erre a kategóriára. Leállítottak egy sor állami beruházást, Lázár miniszter húzogatta ki a költségesebb tételeket. Mindez, sok más tényezővel együtt, oda vezetett, hogy immár három éve nem nő a magyar gazdaság.

Innen térek rá a két kérdésére: ha 2025-ben ugyanezt csinálják, kibírja-e ezt a gazdaság? És ha igen, nem lesz ennek böjtje? Az egyik kérdésre bizonytalanabb a válaszom: remélem, hogy kibírja odáig. Hogy nem jön kellemetlen hitelminősítés, hogy nem indul-e tőkemenekítés, nem ijednek-e meg az emberek, nem tör-e ki pánik. Reméljük, nem. A másikra biztosabb: jön a böjt. Több formában is. Itt van az a cinikus, de átlátszó ügyeskedés, hogy a kormány hirtelen felfedezvén an inflációt, tavasztól árrést rögzíttet bizonyos élelemiszereken, majd piperecikkeken. Rászorítja a gyógyszercégeket, hogy ne emeljenek árakat, sőt „önkéntesen” rögzítsenek huszonöt terméknél árat, a tavaly év végi szintre visszamenőleg. Meddig? A válasz: 2026 júniusáig. Ezek az intervenciók látszólag nem kerülnek sokba a költségvetésnek, de veszteséges működésre kényszerítenek üzleti szereplőket. Egy darabig bírják, persze nem lesz nyereségük, így majd nyereségadó sem a következő kormány költségvetése számára. Elrejtett akna. Mint az elfojtott infláció is, ami ki fog törni.

– Mikor?

– 2026 júniusában. És minél tovább van hatályban egy életidegen ár, annál nagyobb lesz az áremelkedés a kötöttség felszabadításakor. Ez még csak az inflációs ügy. A költségvetés? Abba kevesen látnak bele. De ami hivatalos, a nemzetközi szervezeteknek megküldött anyagokban szerepel, abból látszik, hogy a magyar államháztartás tartósan deficites. Az Országgyűléssel elfogadtatott hiányszámot rendre nem képes tartani a kormány. Erre az évre is nagy deficithányadot terveztek, a GDP 3,7 százalékával, aztán már megemelték az idei célt, de elég valószínűen annál is több lesz. Lényegében

Egyébként az új tagországok között nálunk a legmagasabb az államadósság aránya, és a finanszírozás a legdrágább. Ezért bizonytalan a válaszom a kérdésre: kibírja-e a gazdaság a már futó intézkedéseket, és az ígéretdömpinget.

– Ígérget Magyar Péter is, adócsökkentést adójóváírással. Beindít-e ez egy ígéretspirált mindkét oldalon? Felelős politizálás-e ez? A Fidesz nagyarányú osztogatása nem annak jele-e, hogy elengedték a választási győzelmet, és a választás utáni időszakra telepítenek aknákat?

– Azért az nagy különbség, hogy valaki a hatalomban ül, első kézből ismer információkat, és mégis szórja a pénzt, sőt többet is ígér. A másik oldal a maga programját kezdi kialakítani, és meglehet, hogy majd megörököl egy helyzetet. Azt azonban most még nehéz előre látni. Hogy a Fidesz sejti a hatalomból kiesést? Az a cinikus mód, hogy ma hatalmi pozícióból fenyegetéssel és ígéretekkel ráveszik az üzleti szereplőket a veszteségek lenyelésére – éppen a választás utánig, lehet annak előre vetítése, hogy akkor már nem ők fognak kormányozni. A választás után új kormány jön, és azzal szembesül, hogy az előző adminisztráció által kicsikart beavatkozásoknak véget kell vetnie, hiszen lehetetlen hosszú távon fenntartani az árrögzítéseket, ársapkákat, életszerűtlen árakat.

Vagy pedig nem érdeklik a következmények: kerül, amibe kerül, nyerjünk!

– Sikeres lehet jól láthatóan fedezetlen ígéretekkel választást nyerni?

– Nehéz előre jósolni. Eddig a magyar polgárok örömmel elfogadták, amit kaptak; bár volt gyanújuk, hogy végül ők fizetik meg, de a szavazók egy részénél, kritikus méretű szavazó körben a pénzosztással és ígéretekkel való korrumpálás működött. Hogy most működik-e, nem tudom. Az ellenzéki programban szereplő ígéretekről: érzek itt jogos védekezést.

Láttuk: ha valaki megemlít egy adóreform-elemet, rögtön támadják. Egyébként az adózás egyes elemeit önmagukban nehéz tárgyalni. Ha például valaki csökkentené az SZJA jelentőségét, ami most a Fidesz álláspontja, akkor szeretném hallani a miniszterelnöktől, hogy milyen más adótételeket fog kompenzálásként emelni, vagy honnan pótolja a kieső ezermilliárdokat. Tárja elénk, hogy melyik kiadási tételt húzza ki? Ismerje be, hogy nem 35 ezermilliárdot költ különféle célokra, hanem éppenséggel spórolni fog. Hol, kin és mennyivel? De eddig csak „Európa legnagyobb adócsökkentése” hangzott el, azaz sok adót nem szednek be. Viszont rengeteget költenek. A kettő együtt nem megy.

Romániában, ahol szintén évek óta nagy volt a hiány, most voltak kénytelenek áfát emelni. Ez egy darabig megdrágítja a fogyasztást, felviszi az inflációt, de kell az állami bevétel. Szlovákiában is stabilizálási intézkedéseket tárgyalnak. Nálunk is szükséges lesz komoly kiigazításra. De óvnám az ellenzéki szakértőket, hogy megtegyék azt a szívességet, hogy a hivatalban levő, általunk fizetett miniszterei helyett ők mondják meg, mit kellene most tenni a stabilizáláshoz, ráadásul olyan helyzetben, amikor a gazdaság 2022 nyarától nem húz.

– Talán azért sem húz, mert az előző osztogatások lábon lőtték.

– Az osztogatás miatt sem húz, de van más oka is: az a működési mechanizmus, ahogy az Orbán-kormányzatok mindent hetente szabályoznak, kivetnek egy árrögzítést három hónapra, ágazati adót vezetnek be, és a megígért időszak végén ottfelejtik, ársapkát vezetnek be, ami lejár augusztus 31-én, majd két nappal korábban bejelentik, hogy meghosszabbítják.

Hogy miért nem mennek a beruházások? Részben ezért. Őrültség lenne nagy beruházásba fogni, mondják nekem sokan, ilyen kiszámíthatatlan rezsimben. Egy kínai gigacég talán megteheti, mert mögötte áll a kínai állam. De Tóth István Kft.-je ötször meggondolja a fejlesztést. Ki tudja, nem kap-e a nyakába valamilyen új adót vagy árrögzítést.

– A választás eredménye még ismeretlen, de ha az ellenzék győz, ezzel az örökséggel akkor is kezdeni kell valamit. Van-e olyan gazdaságpolitika, ami segíthet, hogy egy ilyen örökség után nem újabb négy év hánykolódás jöjjön?

– A pszichológiai hatást nem kell lebecsülni. Ha egy réteg megszabadul a fölé épülő, őt kizsákmányoló néhány oligarcha család nyomásától, az óriási megkönnyebbülés. Nem tudom forintosítani, de létezik. És ez vonatkozik a NER másodvonalára is. Ha megnézzük, kik vannak a Tisza rendezvényein, aktivistaként, érdeklődőként, felfedezhetők olyan arcok is, akik a legutóbbi 10–15 éves beruházási hullám haszonélvezői voltak, de mások kaszáltak. Mitől várható még több dinamika? Itt van az uniós pénzek ügye. Amikor azt mondtam, hogy a gazdaság nem húz, és nincs beruházás, abban vastagon benne van, hogy azok a pénzek, amelyek jöhetnének, csak részben csordogálnak, a másik része egyáltalán nem jön. És amíg Orbán a miniszterelnök, addig nem is fog. Ez óriási anyagi veszteség Magyarországnak. Most a miniszterelnök röpköd Arábiában, keleti autokrata rezsimekkel tárgyal; onnan elvileg lehet politikai alapon pénzt szerezni, De azokhoz politikai vállalások is társulnak.

– És ha Orbán Vikor megy, könnyebb lehet?

– Most nagyon sokan kivárnak, a kormányváltás után visszatérhet a dinamika.

Most, amikor hadipari fejlesztéseken gondolkodnak, és az orosz agresszió egyre fenyegetőbb, 26 országról van szó az uniós fórumokon. Miközben az EU-nak 27 tagállama van. Látok tényleges, bár nehezen beárazható tételeket, amelyek növelhetik a dinamikát. Hogy a matek hogy jön ki, hány százalékos lehet a növekedés, az ígéretek mekkora része tartható, mi az, amit időben el kell tolni vagy nem lehet teljesíteni, ebbe most nem mennék bele.

– Foglalkoztat egy elvi jelentőségű kérdés: az SZJA eljelentéktelenítése. Szép lassan már csak a férfiak fognak adót fizetni, ha mindenki, aki valaha gyermeket szült, örökre adómentes lesz. Ez összeegyeztethető-e a polgári demokrácia alapvető szemléletével, amely szerint minden, amit a költségvetés fizet, az „az én adómból épül”, és ezen a jogon beleszólhatok abba, ami történik?

– A személyi jövedelemadó a modern államok egyik legnagyobb bevételi tétele, a másik a fogyasztás adóztatása, és a kettő együtt adja a bevételek óriási többségét. A direkt adóknál, mint amilyen az SZJA és a társasági adó, az adózó tudja, hogy mennyi pénze megy, és hová; az adózás mögött egy hallgatólagos társadalmi szerződés áll. Az adófizetés kellemetlen a családi büdzsének, de a társadalmi szerződés része. Örülnék, ha az adók egy része helyi szinten maradna, ennek jele is van a Tisza programban. Természetesen annyival kevesebbet kellene a központi büdzséből fordítani, de helyben a saját szemünkkel látjuk, megvolt-e a kátyúzás, ki van-e festve az iskola. A társadalmi szerződés így jobban érvényesül. A személyes jövedelmek adóztatása egyszerre társadalmi és költségvetési ügy.

Más az indirekt adózás, amit egyébként nagyon szeret az Orbán-kormány. A forgalmi adót a kasszánál fizetjük. Nem mindenki tudja, hogy a blokkon szereplő összegnek hány százaléka megy és hová. A kevésbé tudatos polgár ezért nem is támaszt különösebb igényt az állammal szemben. Magyarországon extra magas a fogyasztáson keresztüli elvonás, részben a 27 százalékos normál áfa, részben a kiskereskedőkre áfaszerűen kivetett különadók révén. Érdekes, hogy a

Az Orbán-kormánynak kétharmada volt és van, ennek ellenére kedveli. Mert más az, amikor a polgárral kell szembenéznie a pénzügyminiszternek, az SZJA ügyében.

– Gondolom, előbb-utóbb ezt is reparálni kell, bár a megadott mentességeket nagyon nehéz visszavenni.

– Nem könnyű. De ha kell, akkor meg lehet tenni. Egy példa: a rendszerváltáskor is volt 3%-os OTP-lakáshitel, én is vettem fel. Aztán, amikor két számjegyű, sőt 30% körüli lett az infláció, nem volt mit tenni, meg kellett változtatni a törvényt, mert az állami támogatást nem bírta ki a költségvetés, és nem is volt tisztességes, hogy a kiskeresetűekre terhelt adóból aránytalanul sok szubvenció jusson a jobb módúakra. 1990-ben az Alkotmánybíróság elé került, hogy szabad-e szerződést bontani a polgárral, aki abban a tudatban vette fel a 3%-os hitelt 1986-ban, hogy húsz évig úgy marad? Az Alkotmánybíróság, nagyon helyesen, azt mondta: a közjó nagyobb kártya, mint a szerződés szentsége.

Ezt ma nehéz elképzelni egy fiatal embernek, pedig a demokráciában így van. Nem az egyeduralkodó írja fel a konyhaasztal szélén egy cetlire, hogy mi lesz az adóval és az alkotmánnyal, hanem vitában, érvekkel dől el. Akkor majd az ellenzék elmondja, hogy mennyire hátrányos ez azoknak, akik már házépítésbe fogtak, vagy abban hittek, hogy nem kell adót fizetniük. A másik oldalon a képviselők majd visszakérdeznek, hogy ki is volt hatalmon, amikor megalapozatlan kedvezményeket osztottak? Ki az, aki elfelejtette felvilágosítani a választópolgárt, hogy az egész homokvár volt?