Hatalmas tömeg előtt jelentette be Magyar Péter március 15-én, hogy hamarosan elindítja a pártját. Szerinte a magyarok egy egyenes, nyílt, szélsőségektől mentes politikai erőt szeretnének.
A rendezvény után a 444 faggatta arról, mennyire érzi a „Messiás várás” felelősségét. Erre Magyar azt mondta, nem szereti ezt a kifejezést, a reményt és a bizakodást azonban érzi az emberekben, és „szinte feldolgozhatatlan” az a sok érzelem, ami most körülvette.
A hazai politikai mezőnybe frissen bejelentkezett Magyartól azt is megkérdezték: ha olyan helyzet állna elő, hogy ő lenne a mérleg nyelve, akkor összefogna-e a Fidesszel, lenne-e ilyen koallíció?
„Letettem egy 12 pontból álló nemzeti minimumot. Azokkal tudunk együttműködni egy új kormány felállításában, akik ezeket el tudják képzelni a saját kormányprogramjukban.”
Arra konkrét kérdésre, hogy akár Orbán Viktorral összefogna-e, Magyar azt felelte:
„Nem. Mivel az is benne volt a programban, hogy két ciklusig lehet miniszterelnök valaki. Ő azt hiszem ezen már túl van”.
Hatalmas tömeg előtt jelentette be Magyar Péter március 15-én, hogy hamarosan elindítja a pártját. Szerinte a magyarok egy egyenes, nyílt, szélsőségektől mentes politikai erőt szeretnének.
A rendezvény után a 444 faggatta arról, mennyire érzi a „Messiás várás” felelősségét. Erre Magyar azt mondta, nem szereti ezt a kifejezést, a reményt és a bizakodást azonban érzi az emberekben, és „szinte feldolgozhatatlan” az a sok érzelem, ami most körülvette.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A kormány újabb részleteket közölt a Szőlő utcai javítóintézet ügyéről, de több kérdés továbbra is nyitva maradt. Rétvári Bence a hétvégén arról írt, hogy a kifogástalan életvitel-vizsgálat során Juhász Péter Pál igazgató feltűnően magas életszínvonala és két intézeti „munkatárs” keltett gyanút, írja a hvg.hu.
A leírás szerint az igazgató és élettársa életmódja nem állt arányban a jövedelmükkel, és voltak fiatal lány alkalmazottak, akik nem tudták megmondani, mi a napi feladatuk. Később kiderült, hogy Juhász és élettársa lányok futtatásából szereztek jelentős plusz jövedelmet. Emiatt májusban őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki őket. A két kihasznált, felnőtt lányt „fedőállásban” foglalkoztatták a javítóintézetben.
A kormányinfón Gulyás Gergely azt mondta, a kormány által bevezetett életvitel-vizsgálat buktatta le Juhászt, nem sokkal a letartóztatása előtt. Arra azonban sem ő, sem Rétvári nem adott választ, hogy a szakmai körökben évek óta keringő aggasztó hírek, a hivatalos jelzések és egy rendőrségi feljelentés miért nem vezettek korábban intézkedéshez, miközben az igazgatót időközben előléptették és kitüntették.
Juhász Péter Pál 2011 óta állt a Szőlő utcai intézmény élén, 2022-ben átmenetileg a Nagykanizsai Javítóintézet vezetését is rábízták. Többször kapott elismerést; legutóbb tavaly a dunakeszi kormánypárti polgármestertől közbiztonságért díjat.
a vizsgálatnál az igazgató értékes Lexus autója, valamint a két – utóbb futtatottként azonosított – női alkalmazott Range Rovere is feltűnt. A házkutatás során Juhász és élettársa otthonában 120 millió forint készpénzt találtak.
A 444.hu korábban megírta, hogy Juhászt 2011-ben úgy nevezték ki a Szőlő utcai intézmény élére, hogy előző munkahelyeiről kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélés-gyanús bejelentések után távozott. A kinevezése ennek ellenére megtörtént.
A Szőlő utcai ügyben a nyomozás még zajlik, Juhász letartóztatásban van. A nyomozást az ügyészség vette át.
A kormány újabb részleteket közölt a Szőlő utcai javítóintézet ügyéről, de több kérdés továbbra is nyitva maradt. Rétvári Bence a hétvégén arról írt, hogy a kifogástalan életvitel-vizsgálat során Juhász Péter Pál igazgató feltűnően magas életszínvonala és két intézeti „munkatárs” keltett gyanút, írja a hvg.hu.
A leírás szerint az igazgató és élettársa életmódja nem állt arányban a jövedelmükkel, és voltak fiatal lány alkalmazottak, akik nem tudták megmondani, mi a napi feladatuk. Később kiderült, hogy Juhász és élettársa lányok futtatásából szereztek jelentős plusz jövedelmet. Emiatt májusban őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki őket. A két kihasznált, felnőtt lányt „fedőállásban” foglalkoztatták a javítóintézetben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
RTL: Ruszin-Szendi Romulusz az első volt vezérkari főnök, akit megfosztanak a rendfokozatától a rendszerváltás óta
A honvédelmi miniszter Facebook-videóban közölte a lépést a fegyveres fórum és újságíró-lökdösés után. Juhász bosszút emleget, Ruszin-Szendi szerint inkább a miniszter jövője forog kockán.
A honvédelmi miniszter Facebook-videóban közölte szombaton, hogy felmondja Ruszin-Szendi Romulusz önkéntes tartalékosi szerződését, így a volt vezérkari főnök a rendfokozatát is elveszíti. Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint Ruszin-Szendi fegyverrel az oldalán tartott fórumot, korábban lökdösött egy újságírót, rendszeresen bírálja a kormányt, és ezzel szerinte gyengíti a honvédség egységét, veszélyt jelentve a magyar emberekre.
Ruszin-Szendi 2016-ban kapott dandártábornoki kinevezést, 2021-ben pedig a Magyar Honvédség vezérkari főnöke lett. Kevesebb mint két év után leváltották, majd a honvédségtől is távozott, akkor már altábornagyként. Mostanáig önkéntes tartalékos jogviszony kötötte a sereghez.
Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter politikai okot lát a döntés mögött, derül ki az RTL Híradóból. Úgy fogalmazott, szerinte nem a fegyverviselés ügye a lényeg, hanem az ellenzéki szerepvállalás. Azt is mondta, hogy
jogorvoslatra van lehetőség, a bíróság elvileg visszaállíthatja a jogviszonyt.
Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő már nyáron arról írt a közösségi oldalán, hogy megfoszthatják Ruszin-Szendit a rendfokozatától. A fegyveres ügy szeptember közepén került nyilvánosságra. A rendfokozat elvesztésével együtt elvehetik a honvédelmi szolgálati juttatást is, amely havonta 1 millió 300 ezer forint.
Ruszin-Szendi a Facebookon reagált: azt írta, hogy ő „legfeljebb a jelenlegi honvédelmi miniszter politikai jövőjére” jelenthet veszélyt. A rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy egy volt vezérkari főnök elveszítse a rendfokozatát.
Az RTL beszámolóját itt lehet megnézni:
A honvédelmi miniszter Facebook-videóban közölte szombaton, hogy felmondja Ruszin-Szendi Romulusz önkéntes tartalékosi szerződését, így a volt vezérkari főnök a rendfokozatát is elveszíti. Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint Ruszin-Szendi fegyverrel az oldalán tartott fórumot, korábban lökdösött egy újságírót, rendszeresen bírálja a kormányt, és ezzel szerinte gyengíti a honvédség egységét, veszélyt jelentve a magyar emberekre.
Ruszin-Szendi 2016-ban kapott dandártábornoki kinevezést, 2021-ben pedig a Magyar Honvédség vezérkari főnöke lett. Kevesebb mint két év után leváltották, majd a honvédségtől is távozott, akkor már altábornagyként. Mostanáig önkéntes tartalékos jogviszony kötötte a sereghez.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter a Fidesz jelöltjeiről: Csak nem beindult a marakodás a maffiában a megmaradó 30 helyért?
A tiszás politikus szombaton jelentette be, hogy csúszik a párt jelöltjeinek bemutatása. Mindezt a leendő jelöltek személyes védelmével és a családjaik biztonságával indokolta.
„Látom, nagy az izgalom az állampártban a TISZA jelöltjei kapcsán” - írta a Facebookon vasárnap este Magyar Péter.
A TISZA Párt elnöke ezután két kérdéssel folytatta a bejegyzést:
„De vajon hol vannak a Fidesz jelöltjei? Csak nem beindult a marakodás a maffiában a megmaradó 30 helyért?”
A politikus ezzel arra utalhatott, hogy bár a Fidesz-KDNP pártszövetségnek jelenleg 135 képviselője van az országgyűlésben, de a jövő áprilisi választások után szerinte ennél jóval kevesebb lesz csak.
Magyar Péter szombaton jelentette be, hogy „a leendő jelöltjeink személyes védelme és a családjaik biztonsága érdekében” a TISZA Párt a tervezettnél később, csak november végén mutatja be azt a 106 jelöltet, akikkel nekivág a 2026-os választásoknak.
„Látom, nagy az izgalom az állampártban a TISZA jelöltjei kapcsán” - írta a Facebookon vasárnap este Magyar Péter.
A TISZA Párt elnöke ezután két kérdéssel folytatta a bejegyzést:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán: Hadházy bolond, a múltkor is nekem támadt, és valami kádakat keresett rajtam
A miniszterelnök a Harcosok órájában elmondta, korábban sokszor támadták őket „kamu álhírekkel, becsületbe gázoló módon”, de ő inkább azt javasolta, ne foglalkozzanak ezekkel. Most azonban Semjén Zsolt szerinte másképp döntött, és vállalta a konfliktust.
Orbán Viktor a Harcosok Klubja YouTube-műsorában, a Harcosok órájában arról beszélt, hogy szerinte kormánybuktatási kísérlet zajlik. Úgy fogalmazott: „itt nem Semjén Zsoltot támadták meg, hanem azt akarták elérni, hogy emiatt fellázadjon ellenünk a fél ország”.
A miniszterelnök elmondta, korábban sokszor támadták őket „kamu álhírekkel, becsületbe gázoló módon”, de ő inkább azt javasolta, ne foglalkozzanak ezekkel. Most azonban Semjén Zsolt szerinte másképp döntött, és vállalta a konfliktust.
Orbán hangsúlyozta:
„itt azért lesznek súlyos jogkövetkezmények és azért nem lesz kegyelem, mert nem csak csúnyákat mondtak, hanem a legsúlyosabb bűncselekménnyel vádoltak két kormánytagot”.
Hozzátette, a rendőrségnek is segítséget kell adni abban, hogy egyértelműbbek legyenek a jogszabályok. Úgy fogalmazott: a megtorlás szó nem hangzik barátságosan, de ennek egy puhább kifejezése a jogkövetkezmény.
Rogán Antal kabinetminiszter szintén úgy nyilatkozott, hogy „ez már nem maradhat következmények nélkül”. Bár tévesen ukrán titkosszolgálati szálat említett, kijelentései szintén erősek voltak.
A műsorban Orbán a baloldali sajtót és az ellenzéki politikusokat is bírálta. Úgy fogalmazott: „a baloldali sajtó össze-vissza hazudozik és komolytalanul ír erről az ügyről”, és szerinte az ellenzéki politikusok is „komolytalanok, bohócok”.
Hadházy Ákosról azt mondta, nem tartja politikai szereplőnek, mert „nem akarja megbántani, de bolond”. Példaként említette: „múltkor a Parlamentben például valami kádat keresett rajtam”.
Az ellenzéki oldalról Orbán úgy fogalmazott: „az egyik egy kartonfigurával beszélget, a másik trombitál, a harmadik létrán mászik”. Szavai Magyar Péterre, Szabó Bálintra és Hadházy Ákosra vonatkoztak. Szerinte a nemzeti-konzervatív oldalnak ezzel szemben meg kell őriznie a komolyságát, és a digitális térben is meg kell ragadnia a figyelmet.
Szóba került az is, miért most hirdették meg a szlogent, hogy újra naggyá akarják tenni Magyarországot. Orbán így reagált:
„Ön szerint hány évet vesz igénybe, amíg a Gyurcsány által tönkretett országot naggyá lehet tenni? Az elmúlt tizenöt évben rengeteg minden történt, szerintem hetven százalék körül vagyunk, Lázár János szerint csak ötven százalék, de ez nem elég.”
A miniszterelnök visszautasította azt a felvetést is, hogy a gyermekbántalmazási ügyekben nem lépnek a hatóságok. Úgy fogalmazott: „mi minden gyereket azonnal megvédünk”.
A Harcosok órájában több témáról is szó esett, de Orbán Viktor főként a kormány elleni támadásokról, a jogkövetkezményekről és az ellenzék bírálatáról beszélt.