A 444 írta meg, hogy az elmúlt hónapokban hogyan küzdött meg egy rosszindulatú bőrdaganattal Lubics Szilvia ultrafutó.
A sportoló egy anyajegyet fedezett fel a combján, amit aztán hosszú hónapokig figyelt, és úgy tűnt, mintha nőtt volna. Miután a színe is fura volt, felkeresett egy bőrgyógyászt.
A vizsgálat eredménye az volt, nagy valószínűséggel melanomája, azaz rosszindulatú bőrdaganata van, amelyet azonnal meg kellett operálni.
48 óra múlva már a műtőasztalon feküdt, és ahogy Lubics elmondta:
„mire felocsúdtam, ki is vágták belőlem a kis mocskot.”
Két nap múlva újra futott, egy hét múlva pedig már Skóciában készült a következő versenyére. Ekkor hívta fel a kezelőorvosa, aki közölte: valóban melanomája van.
Végül július közepén műtötték másodszor, akkor már jóval nagyobb területet kellett kivágni a combjából.
Nemrég pedig átesett egy újabb CT-vizsgálaton is, amelyből kiderült, hogy nincs áttét a szervezetében, további kezelésre jelenleg nincs szüksége, csak rendszeresen kell majd kontrollra járnia.
Lubics Szilvia elmondása szerint sokáig gondolkodott azon, hogy írjon-e egyáltalán a történetéről. Végül mégis megtette.
„Arra kérlek benneteket, hogy figyeljetek magatokra és ha bizonytalan dolgot láttok magatokon, mutassátok meg bőrgyógyásznak, vagy még inkább: panaszmentesen is járjatok el melanoma szűrésre! (Persze ugyanez igaz a többi szűrővizsgálatra is!) Ne feledjétek, a struccpolitika itt nem segít, a korai diagnózis életet menthet!”
A 444 írta meg, hogy az elmúlt hónapokban hogyan küzdött meg egy rosszindulatú bőrdaganattal Lubics Szilvia ultrafutó.
A sportoló egy anyajegyet fedezett fel a combján, amit aztán hosszú hónapokig figyelt, és úgy tűnt, mintha nőtt volna. Miután a színe is fura volt, felkeresett egy bőrgyógyászt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Ha a nővérem nem vitt volna erőszakkal kórházba, ma nem lennék itt” – megszólalt a szendvicsmérgezés egyik túlélője
Az olasz Gaia Diamante tengerpartján vett egy szendvicset, egy óra múlva már rosszul volt, a nővére vitette be másnap a kórházba. Az elmúlt két hétben a szendvics miatt ketten meghaltak, és több mint egy tucat embert vittek kórházba.
A 24 éves Gaia Vitiello augusztus 5-én hajnalban barátaival együtt állt meg egy szendvicseket árusító foodtrucknál Diamante tengerpartján. Hajnali fél 5 körül vásároltak, Gaia pedig egy sült kolbászt és tarlórépalevelet tartalmazó szendvicset kért. Barátai csak majonézt, kolbászt és sült krumplit ettek - írta meg a 24.hu a Daily Mail alapján.
A fiatal nő egy órával az étkezés után rosszul lett. Először hasmenése volt, másnap viszont már nem tudott nyelni, és a lábai is remegtek. Bár gyomorrontásra gyanakodott, végül nővére unszolására elment a közeli klinikára, ahonnan azonnal egy másik kórházba szállították. Onnan az Annunziata Kórház intenzív osztályára került, ahol megkapta a megfelelő ellenszert.
„Ha a nővérem, Alessia, nem vitt volna erőszakkal kórházba, ma nem lennék itt. Nagyon szerencsésnek tartom magam” – mondta Gaia, akit végül gyógyszeres kezeléssel láttak el, majd kiengedték a kórházból. A lány a Nápolyi Federico II Egyetemen tanul nyelveket, és azt mondta, egy éjszakai szórakozás után döntöttek úgy a barátaival, hogy megállnak ennél a büfénél. „Ez volt az első alkalom, hogy tarlórépát kértem a szendvicsbe” – idézte fel.
Az elmúlt két hétben a szendvics miatt ketten meghaltak, és több mint egy tucat embert vittek kórházba. A múlt héten egy 52 éves művész, Luigi Di Sarno vesztette életét, ezen a héten pedig a 45 éves Tamara D’Acunto.
A hatóságok országos visszahívást rendeltek el a kereskedelmi forgalomban kapható paninire, mivel 14 ember, köztük két tinédzser is ételmérgezést kapott. A nyomozás jelenleg kilenc embert érint: a foodtruck tulajdonosát, a szendvicseket készítő cég három dolgozóját és öt orvost, akiket azzal vádolnak, hogy nem cselekedtek elég gyorsan. Az orvosok esetében az a vád, hogy nem léptek időben az áldozatok megmentéséért.
A vizsgálat eddig azt állapította meg, hogy a foodtruck egész nap a tűző napon állt, ami elősegíthette a botulinum toxinok elszaporodását a romlandó ételekben. A helyi egészségügyi hatóságok közölték, hogy az országos szervekkel együttműködve nagyobb mennyiségű ellenszert tartanak készenlétben az Annunziata Kórházban.
A botulizmust a Clostridium botulinum nevű baktérium toxinja okozza, amely az idegrendszert támadja, bénulást, légzési elégtelenséget és halált okozhat. Bár ritka betegségről van szó, kezelés nélkül gyakran halálos. Az ételmérgezéses botulizmus tünetei közé tartozik a nyelési vagy beszédzavar, a szájszárazság, az arc két oldalán jelentkező izomgyengeség, a homályos vagy kettős látás, a szemhéj megereszkedése, légzési nehézség, hányinger, hányás és bénulás.
A 24 éves Gaia Vitiello augusztus 5-én hajnalban barátaival együtt állt meg egy szendvicseket árusító foodtrucknál Diamante tengerpartján. Hajnali fél 5 körül vásároltak, Gaia pedig egy sült kolbászt és tarlórépalevelet tartalmazó szendvicset kért. Barátai csak majonézt, kolbászt és sült krumplit ettek - írta meg a 24.hu a Daily Mail alapján.
A fiatal nő egy órával az étkezés után rosszul lett. Először hasmenése volt, másnap viszont már nem tudott nyelni, és a lábai is remegtek. Bár gyomorrontásra gyanakodott, végül nővére unszolására elment a közeli klinikára, ahonnan azonnal egy másik kórházba szállították. Onnan az Annunziata Kórház intenzív osztályára került, ahol megkapta a megfelelő ellenszert.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: A Fidesz már méri, hogy el kell-e távolítania a valaha volt legcsapnivalóbb, legpökhendibb egészségügyi vezetőt
A Tisza Párt elnöke szerint a Székesfehérváron történtek rávilágítanak arra, hogy Takács Péternek mennie kell, mert a magyar betegek, a magyar édesanyák ennél sokkal többet érdemelnek.
„Takács Péter tovább folytatja az ámokfutását” – kezdte vasárnapi Facebook-bejegyzését Magyar Péter, aki arra reagált, hogy az államtitkár szerint egy egészséges ember akár 5 litert is megihat a baktériummal fertőzött vízből.
„Vajon egy kórházban egészséges emberek vannak?” – tette fel a kérdést a Tisza Párt elnöke, majd hozzátette: Takács szerint „ez csak egy jelző baktérium”, de a hivatalos források szerint a súlyos kórházi fertőzések 10 százalékáért ez a kórokozó felel. Magyar szerint egy 8 hónapos kislány hónapok óta küzd a székesfehérvári kórházban elkapott bakteriális fertőzéssel.
„A Fidesz már méri, hogy el kell-e távolítania a valaha volt legcsapnivalóbb, legpökhendibb egészségügyi vezetőt. Segítsünk meghozni a döntést a szintén nyaraló Orbán Viktornak”
– folytatta Magyar.
„Maradhat-e hivatalában az a Takács Péter, aki folyamatosan a betegek szemébe hazudik, aki ahelyett, hogy meglátogatná és segítené az érintett kórházat, inkább uszít és hergel.
Az a Takács Péter, akinek se szakvizsgája, se valódi szakmai tapasztalata, se nyelvvizsgája nincs, se betegágy mellett nem dolgozott, se a versenyszférában. Az a Takács Péter, aki hetekig nem hozta nyilvánosságra, mekkora a baj a székesfehérvári kórházban és azt is eltitkolta, milyen baktérium jelent veszélyt a frissen született babákra és az édesanyjukra” – fogalmazott a politikus.
„Takács Péternek mennie kell. Ahogy a miniszterének és a valódi főnökének is. A magyar betegek, a magyar édesanyák ennél sokkal többet érdemelnek.
Működő, minőségi egészségügyet, egy valódi szakember, egy hozzáértő és emberséges egészségügyi miniszter vezetésével” – zárult a bejegyzés.
„Takács Péter tovább folytatja az ámokfutását” – kezdte vasárnapi Facebook-bejegyzését Magyar Péter, aki arra reagált, hogy az államtitkár szerint egy egészséges ember akár 5 litert is megihat a baktériummal fertőzött vízből.
„Vajon egy kórházban egészséges emberek vannak?” – tette fel a kérdést a Tisza Párt elnöke, majd hozzátette: Takács szerint „ez csak egy jelző baktérium”, de a hivatalos források szerint a súlyos kórházi fertőzések 10 százalékáért ez a kórokozó felel. Magyar szerint egy 8 hónapos kislány hónapok óta küzd a székesfehérvári kórházban elkapott bakteriális fertőzéssel.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Jönnek a zivatarok, szinte az egész ország figyelmeztetést kapott, de még a hőség miatt is riasztás van néhol
Az országban több helyen 10-17 fokot zuhan a hőmérséklet a kialakult felhőszakadásokkal. Mérséklődik a kánikula, a legmelegebb órákban is maximum 30 fok körül alakul a hőmérséklet a legtöbb helyen. .
A meteorológiai szolgálat már a riasztást is kiadta zivatarok és felhőszakadás miatt, de hőség miatt is érvényben van a figyelmeztetés mára.
A határhoz közeli helyeken alakultak ki zivatarok felhőszakadással nyugaton, délnyugaton, délen és a Börzsönyben. Bucsun például 37 fokról 20 fokra esett vissza a hőmérséklet.
Vasárnap erőteljesen megnövekszik a gomolyfelhőzet az égen, de azért napsütésből sem lesz hiány. Záporok, zivatarok előfordulhatnak, északnyugaton a legkisebb, az ország középső és keleti tájain pedig a legnagyobb eséllyel. A szél élénk, helyenként erős, zivatarok környezetében pedig viharos lesz.
Mérséklődik a kánikula, a legmelegebb órákban 30 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között erős, olykor akár nagyon erős fokozatot érhet el, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről
- írja az Időkép.
Hétfőn többször erősebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet, de csapadék nem valószínű. A többfelé élénk, erős északi, északkeleti szélben 26-31 fokra van kilátás.
A meteorológiai szolgálat már a riasztást is kiadta zivatarok és felhőszakadás miatt, de hőség miatt is érvényben van a figyelmeztetés mára.
A határhoz közeli helyeken alakultak ki zivatarok felhőszakadással nyugaton, délnyugaton, délen és a Börzsönyben. Bucsun például 37 fokról 20 fokra esett vissza a hőmérséklet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Takács Péter szerint csak jelző baktérium, ám a WHO szerint veszélyes a székesfehérvári kórházban megjelent kórokozó
A székesfehérvári vízhálózatban a pseudomonas aeruginosa nevű baktériumot mutatták ki. Boldogkői Zsolt biológus szerint „A baktérium akkor jelenthet komoly veszélyt, ha sebekbe kerül.”
Magyar Péter arról számolt be, hogy egy édesanya május 27-én nyolc hónapos kislányával két napot töltött a székesfehérvári kórházban. Elmondása szerint a hazatérés után mindketten megbetegedtek. Ez ugyanaz az intézmény, ahol július 27. óta hivatalosan is emberi fogyasztásra alkalmatlan a csapvíz.
A székesfehérvári vízhálózatban a pseudomonas aeruginosa nevű baktériumot mutatták ki, amelyet az Egészségügyi Világszervezet veszélyesnek tart, mert rendkívül ellenálló az antibiotikumokkal szemben. Boldogkői Zsolt biológus az RTL Híradónak azt mondta: „A baktérium akkor jelenthet komoly veszélyt, ha sebekbe kerül, különösen újszülöttek vagy immunproblémás betegek esetében.” Hozzátette: „A súlyos tünetek közé tartozhat a tüdőgyulladás, a húgyúti fertőzések, a vérmérgezés, de bélproblémákat is okozhat.”
Takács Péter államtitkár a Tisza elnökének címzett válaszában azt írta, hogy a kórokozó egy műszaki problémát jelző baktérium.
Az RTL megkereste a székesfehérvári kórházat és az Országos Kórházi Főigazgatóságot is, hogy megtudja, befejeződött-e a korábban ígért fertőtlenítés, valamint kórokozómentes-e a vízhálózat, de egyelőre nem kaptak választ.
Magyar Péter csütörtökön személyesen is ellátogatott a kórházba. Itt több kismama arról panaszkodott, hogy vajúdás közben szerelők érkeztek a kórtermükbe a vízproblémák miatt.