HÍREK
A Rovatból

Kiszabadultak: közel 10 évnyi fogság után végre szabadon úszkálhat a két fehér delfin

Little Grey és Little White már egy izlandi nyíltvízi gondozómedencében élvezhetik újra a tengert.

Link másolása

2011 óta először úszkálhat tengerben két beluga 9 évnyi fogság után egy bálnák és delfinek vadonba való visszatelepítését segítő alapítványnak köszönhetően - számolt be róla a CNN.

A Little Grey (Kis Szürke) és Little White (Kis Fehér) névre keresztelt fehér delfineket nagyon fiatalon, 2011-ben fogták be Oroszország partjainál, és előbb egy orosz kutatóközpontba, majd a sanghaji Changfeng Ocean World delfináriumba kerültek. Egy év múlva azonban a parkot egy olyan cég vette meg, amely ellenzi a bálnák és a delfinek fogságban tartását.

A két beluga visszaengedése a természetbe viszont évekig elhúzódott, mivel a Kínából való elszállításuk nem volt egyszerű feladat. A művelethez speciális eszközök, állatorvosok, valamint rengeteg víz és jég kellett, hogy biztonságos legyen. Az állatokat hozzá kellett szoktatni ahhoz, hogy hevederekkel rögzítik őket és teherautókon, vontatóhajókon szállítják, illetve darun emelik őket, ezért több ilyen próbagyakorlatot is végeztek velük.

2019-ben már sikerült Kínából Izlandra szállítani őket, ekkor azonban még egy kutatóállomáson lévő, úgynevezett "karanténmedencébe" kerültek, ahol elkezdték hozzászoktatni őket az izlandi klímához és a természetes életkörülményeikhez.

A koronavírus-járvány miatt azonban elhúzódott ez a fázis. A szakemberek nehezebben jutottak hozzá a szükséges eszközökhöz, így ez több időbe is telt, a személyzet tagjainak pedig karanténba kellett vonulniuk, hogy ne álljon fenn a fertőzés veszélye.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Országosan is bevezetné Magyar Péter azt a csodamódszert, amit a mélyszegénységben élő ózdi gyerekeknél alkalmaznak
A TISZA párt politikusa a Van Helyed Alapítvány képzési központjában járt, és a Bódis Krisztáék által kifejlesztett módszerrel ismerkedett. A gyerekek 100 százaléka továbbtanul, és 50 százalékuk bejut a felsőoktatásba is.,

Link másolása

Országjárása közben Borsodban is járt Magyar Péter. Többek közt eljutott Ózdra, illetve a hétesi romatelepre, ahol megnézte a Van Helyed Alapítvány központját, és a romatelepen élőkkel is találkozott.

"Pénteken lehetőségem volt megtekinteni Ózdon a Van Helyed Alapítvány képzési központját és a hétesi szegregátumban üzemeltetett fürdőházukat. A kormány propagandistái bicskanyitogató módon azt hazudják, hogy a “szegénység Magyarországon érdeklődés hiányában elmaradt” és a Fidesz képviselője szerint nem kell emelni a 11 éve befagyasztott családi pótlékot, mert “aki nem dolgozik, ne is egyék.”

A valóság ezzel szemben sajnos az, hogy 20 évvel az uniós csatlakozásunk után még mindig milliók tengődnek szegénységben" - írja Magyar a posztjában.

"Nemzetközi és hazai híre van annak a több évtizedes munkának, aminek az eredményeképpen lépésről lépésre kiépült kicsiben egy modell értékű Van Helyed oktatási rendszer.

Ebben a rendszerben komplex módszertannal erősítik egymást a szociális, kulturális, egészségügyi, sport, oktatási szolgáltatások. A Van Helyed Rendszerben magzati kortól fiatal felnőttkorig, tehát hosszútávon tart a patronálás a családok és a közösségek bevonásával, és a környező intézményekkel együttműködésben" - teszi hozzá a politikus.

Az egészen kiemelkedő eredményekről is szólt:

"Bódis Kriszta, a Van Helyed alapítvány létrehozója és vezetője elmondta, hogy

a patronáltjainak 100%-a befejezi az általános iskolát (szemben az országos 70% -kal) 100%-os a továbbtanulás, (szemben a 2%-os régiós mutatóval), a VHR-ben 95% el is végzi a középiskolát (szemben a 30%-os régiós mutatóval). 50% felsőoktatásban tanul tovább (szemben az országos 1,4%-al).

A legközelebbi céljuk az, hogy legalább ezt az első ózdi bázist, a telepeken nyújtott szolgáltatásokkal (1000 fő), a kismamák, babák és óvodások, kisiskolások, felsősök és középiskolások (200 fő) és a hozzá tartozó budapesti általános és középiskolai szakkollégiumi teljes patronálással fenn tudják tartani."

Magyar ígéretet is tett:

"A TISZA párt a magyar emberektől kapott felhatalmazás esetén azonnal duplájára emeli a családi pótlékot és a Van Helyed Alapítvány által kidolgozott módszertant és patronálási rendszert országos szinten is bevezeti, mert hiszünk abban, hogy minden magyar gyermek egyformán fontos, és hogy mindenkinek joga van az emberhez méltó gyermekkorhoz és a minőségi oktatáshoz."

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Eltűntek a Novák Katalin látogatásáról készült fotók
Nem indokolta meg a poszt írója, hogy miért nem érhető már el a bejegyezése, amelyben Magyarország korábbi köztársaságielnöke volt látható Spanyolország egyik lovasiskolájában.

Link másolása

Törölték azt a Facebook-posztot, amelyen Magyarország volt köztársasági elnöke, Novák Katalin szerepelt egy híres spanyol lovasiskolában - szúrta ki a 24.hu. A poszt feltöltője nem indokolta meg, miért tűnt el a bejegyzés.

Korábban lapunk is megírta, hogy lefotózták Novák Katalint, volt államfőt az Andalúziai Királyi Lovasiskolában, ám a posztot leszedték az internetről.

Korábban a bejegyzésben azt írták:

Tegnap látogatást tett nálunk Novák Katalin, Magyarország korábbi elnöke és Ignacio Rosales de Salamanca ezredes, a spanyol honvédelem andalúziai küldöttségének megbízottja.

Egyelőre nincs arról információ, miért távolították el a látogatáson készült fotókat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Horrorárak jöhetnek a Balatonon: egy sima lángos már most 1000 forintnál kezdődik, 10 dkg hekk pedig 700 forint
Egyelőre csak az előszezon árait ismerhettük meg, de a főszezonra biztosan emelni fognak az áraikon a vendéglátó egységek.

Link másolása

A Pénzcentrum írta meg vasárnap délelőtt, milyen lángosárakra lehet számítani az idei balatoni nyaralások alkalmával.

Ahogy írják, egyelőre még csupán előszezon van, "egyelőre nem tűnik nagyon vészesnek a tavalyi évhez képest a lángos vagy a gyros ára, de sok helyen júniustól biztosan árat emelnek."

A lap egyik olvasója elküldte, milyenek a balatonfüredi friss lángosárak:

  • sima lángos: 1000 forint
  • fokhagymás lángos: 1100 forint
  • tejfölös lángos: 1500 forint
  • ketchupos lángos: 1300 forint
  • sajtos lángos: 1500 forint
  • sajtos-tejfölös lángos: 1900 forint
  • tonhalas lángos: 3600 forint

A Pénzcentrum ezenkívül hozzátette még, hogy

aki ennél tartalmasabb ételt enne, az 2600 forintért babgulyást, 2500 forintért lecsót ehet, vagy 3900 forintért elfogyaszthat egy rántott szeletet görög salátával. 10 dkg hekk 700 forint, a sült kolbász szintén 700 forint, egy pár virsli viszont 1300, a hot dog 1500, a gyros tál pedig 3200 forintba kerül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Új feltételeket szabott Magyar Péter a közmédia vitájával kapcsolatban
A TISZA Párt nem fogadja el, ha nem élőben, vagy nem főműsoridőben kerül sor a vitára. Ahogy az sem elfogadható, ha egyszerre akarják leültetni mind a 11 listát állító párt listavezetőjét.

Link másolása

A közmédia elkezdte egy választási vita megszervezését, amire Magyar Péter, a Tisza Párt vezéralakja Facebook-posztjában reagált – írta meg a 444.

Örömét fejezte ki Magyar Péter, hogy 18 év után sikerült elérniük, hogy a Fidesz listavezetője újra vitába szálljon.

Arról is írt a politikus, hogy kimondottan örül annak a hírnek is, hogy ő és pártja pár nap alatt elérte azt, amit „őfelsége ellenzékének több, mint egy évtizede nem sikerült”, azaz a vitaműsor kikényszerítését a köztévében.

"Megkaptam a közmédia tájékoztató levelét, hogy lesz vita"

– írta posztjában Magyar, aki rögtön hozzátette, számtalan dolgot hiányol a vitával kapcsolatban. Például az sem derült ki, hogy "mikor, milyen idősávban és hol lesz a vita" vagy "élő, egyenes adásban közvetítik-e a vitát", de még az sem derült ki, hogy "kik vesznek részt a vitán." Hozzátette: ameddig a felsorolt kérdéseket nem tisztázza az MTVA, addig nem tud visszajelezni a részvétellel kapcsolatban.

Magyar Péter ugyanakkor jelezte:

"a TISZA Párt nem fogadja el, ha nem élőben, vagy nem főműsoridőben kerül sor a vitára. Ahogy az sem elfogadható, ha egyszerre akarják leültetni mind a 11 listát állító párt listavezetőjét, hiszen úgy semmilyen érdemi vita nem folytatható és nem is tükrözné a pártok támogatottságának mértékét."

A közmédia pénteki bejelentése óta Donáth Anna, Dobrev Klára, Róna Péter és Vona Gábor is jelezte, hogy ott lesz a vitán. Szombat délután Deutsch Tamás, a Fidesz listavezetője is csatlakozott a vitához.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk