KULT
A Rovatból

Kowalsky: Minden egyes reggelt és éjszakát azzal kezdek, hogy köszönetet mondok

Mit gondol a sztárságról, elégedett-e életével az ország egyik legnépszerűbb zenekarának frontembere? Interjú, egy héttel a budapesti arénakoncert előtt.


A Kowalsky meg a Vega hobbiprojektként alakult a 2000-es évek elején, azonban hamar túlnőtt a kezdeti kereteken. Ma már országszerte mindenhol telt ház előtt lépnek fel, dalaik pedig rendre hét számjegyű, vagy annál is nagyobb nézettséget érnek el a youtube-on.

Tizenötödik születésnapjukat a Papp László Sportarénában ünneplik egy minden eddiginél nagyobb szabású koncerttel, amire szintén elkelt az összes jegy.

Ennek apropóján beszélgettünk a csapat énekes-szövegírójával. Szóba került a 6 évvel ezelőtti nagy belső konfliktus, amit viharos szétválás, majd újbóli összeborulás követett, a vidéki élet és a turnézással járó pörgés közti egyensúly, valamint az is, van-e visszaút a klubkoncertek világába egy arénás buli után.

– Az Aréna az eddigi legnagyobb fedett hely, ahol felléphettek. Van benned izgalom?

– Ez nyilván egy nagyon nagy dolog, és az emberben megvan a drukk, de végső soron ugyanazt a műsort fogjuk játszani, amit már ezerszer gyakoroltunk. Más kérdés, hogy a helyszín tényleg új, a mi részünkről viszont maximálisan fel vagyunk készülve. Fogalmazzunk úgy, hogy nem lihegjük túl, azonban mindenképp egy különleges állomáshoz érkeztünk a zenekar történetében.

– Mikor gondoltatok először rá, hogy akár ott is telt házat tudtok csinálni? Magyarországon jó, ha tucatnyi előadó képes erre.

– Bármerre is jártunk az országban, az elmúlt 5 év már olyan tendenciát mutatott, ami azért indokolta ezt a gondolatot. Komolyabban talán 3 éve merült fel először bennünk, mint terv, de persze a kivitelezéshez azért jócskán kellett idő. Végül mostanra valósult meg.

– Látsz kiugrásokat abban, ahogy a népszerűségetek növekedett a kezdetektől fogva, vagy végig egyenletes volt a dolog?

– Maga az emelkedés folyamatos volt, de amikor nagyjából 5-6 évvel ezelőtt rendbe raktuk a zenekaron belül az emberi kapcsolatokat, az hatványozottan hatással volt a közönséghez való viszonyunkra is. Egész biztosan kellett ahhoz, hogy ma ott tarthassunk, ahol.

kowa3kowa6

– Utólag visszatekintve mennyire volt szükségszerű ez a szétválás, majd újra egymásra találás? A 15 évet egészében nézve nagy törést jelentett?

– Én nem törésnek nevezném, de mindenképpen sarkalatos és maximálisan szükségszerű momentuma volt a zenekar életének. A legfontosabb, hogy szembe tudtunk nézni a saját hibáinkkal, és rendeztük a nézeteltéréseket. Végig kellett mennünk rajta, ki mit látott a saját hibájának, és mit a másikénak. Ez nyilván borzalmasan nehéz volt, nem csak maga a beszélgetés, de már az is, hogy eljussunk addig.

Azért ez egy jó nagy felfordulás volt, és egy-másfél év kellett ahhoz is, hogy egyáltalán le tudjunk ülni egymással. De miután sikerült, rengeteget adott mindannyiunknak, hogy túl tudtunk lépni a sérelmeken.

– Azóta teljes az összhang?

– Apróbb nézeteltérések nyilván adódnak, de messze nem az a kategória egyik sem, amit ne lehetne nyugodtan megbeszélni. Rengeteget emelt mindannyiunk személyiségén, hogy azon a bizonyos ponton túl tudtunk lépni, ez az azóta felmerülő konfliktusok rendezését is megkönnyíti.

– Te személy szerint mennyire vagy vezéregyéniség? Általában te mondod meg, mi történjen?

– Jó kérdés. Fejlődnöm kell még azon a téren, hogy valódi vezéregyéniség tudjak lenni egy csapat működésében, mert egyébként erre szükség van. Azon túl, hogy mindenkinek megvan a saját szerepköre, amelyen belül szabad kezet kap, mindig kell valaki, aki véglegesíti a közösen összerakott ötleteket – gyakorlatilag irányt mutatva a többieknek. Ez a személy mi esetünkben én vagyok, de nyilván jó vezetővé válni időbe telik, és önismereti tréning is egyúttal.

– Az a fajta spiritualitást, ami téged elég erősen jellemez, a többiekre mennyire ragadt át?

– Ezen a tendencián is nagyot változtatott a már említett nagy beszélgetés 5 évvel ezelőtt. Azóta egyre inkább jellemző a csapat többi tagjára is az a fajta – mondjuk úgy – figyelem, ami szerintem a legfontosabb az életben. Ennek a hatékonysága természetesen mindenkinél más, egyénenként és időszakonként is különbözik. De mondhatom, hogy egy irányba fordítottuk az arcunkat és egy irányba húzzuk a szekeret.

kowa1kowa7

– Miből merítesz leginkább a mindennapok során, amikor szöveget írsz?

– Valójában a mindennapokból, tehát magából az életből. (mosolyog) Nyilvánvalóan vannak olyan súlypontok, amelyek meghatározták az én irányultságomat is, az egyik ilyen sorsfordító mindenképpen az volt, amikor találkoztam a Bhagavad-gítával, illetve úgy általánosságban a védákkal. A zenekar gyakorlatilag már ezzel a szemlélettel alakult meg, miután elmélyedtem bennük. Persze túlzás, hogy kizárólag innen merítenék, de az biztos, hogy életem egyik legkomolyabb fordulópontja ez volt.

– Amennyire tudom, a zenekar mindig távol tartotta magát a politikától. Tudatos döntés volt a részedről, hogy nem nyilvánítasz véleményt konkrét ügyekben?

– Igen. Az egy dolog, hogy az embernek van egy személyes irányultsága, de ez alatt sem feltétlenül egy konkrét párt támogatását kell érteni. Mi viszont csapatban dolgozunk, ami a Kowalsky meg a Vega esetében legalább 20 főt jelent – nyilván nem csak azokat, akik a színpadon állnak, hanem a háttérben maradókat is.

Ezen a csoporton belül sem mindenki egyféleképpen gondolkodik a világról, éppen ezért se hiteles, se helyénvaló nem lenne, ha a saját beállítottságomat vinném a közönség elé. A színpad nem pártpolitikai promócióra való.

– A Tizenötmillióból egy klip kapcsán nem volt olyan félelmed, hogy mégis ilyesmibe keveredhettek? A honvédség és a határvédelem témája azért erősen átpolitizálódott az utóbbi években.

– Ez kétségtelen, hosszasan beszéltünk is róla a zenekaron belül, és végül arra jutottunk, hogy a mi olvasatunkban ez még belefér, nem élesen politikai irányultságú projekt. Szerencsére a reakciók is visszaigazolták ezt a klip megjelenése után, gyakorlatilag egyáltalán nem érzékeltünk olyan felhangokat, amelyek rácáfoltak volna a meggyőződésünkre. Úgy tűnik, a közönségünk hozzánk hasonlóan gondolkodott erről, és vette a lapot. Így nem kapott gellert a dolog, az eredeti üzenet ment át.

– Mennyire tudsz egyensúlyozni a vidéki, nyugalmas élet és a turnézással járó pörgés, állandó utazás között?

– Ha úgy nézzük, végül is az a dolgom, hogy ezt megoldjam... Mindenkinek az életében vannak kihívások, amivel szembe kell nézni. Az általunk választott munka – avagy szolgálat – is tartogat nehézségeket, de eddig sikerült ügyesen lavíroznunk.

Persze négy gyerek mellett néha akarva-akaratlanul is hullámzóan teljesítek ezen a téren, de ezzel együtt úgy gondolom, hogy megvan a harmónia a családon és a zenekaron belül is.

A többiekre szerintem ugyancsak igaz ez.

– Milyen a viszonyod Budapesthez? Mikor és miért döntöttél úgy, hogy elköltözöl a fővárosból?

– Az első gyerekem érkezése volt ez a pont. Mielőtt Levente fiam megszületett, úgy döntöttünk, hogy jobb lesz neki, ha vidéken nő fel, ahogy annak idején a feleségem és én is. Nem állítom, hogy ez az egyetlen helyénvaló út, mindössze a saját tapasztalatainkból kiindulva jutottunk arra, hogy ezt választjuk. De nem vagyunk azért olyan messze a fővárostól, hogy teljesen el kellett volna szakadnunk tőle. Ha majd felnőnek, mindannyian eldönthetik, visszaköltöznek-e a városba, vagy maradnak a természet közelében.

– A Black-Out hol foglal most helyet az életedben? Továbbra is tartjátok magatokat az évi egy nagy koncert elvhez?

– Általában így van, de az Aréna miatt idén ez elmaradt. Vagyis a Black-Out koncertezett, csak nem én énekeltem, mivel egyáltalán nem vállaltam fellépéseket. Mindazonáltal már hagyománnyá vált az elmúlt 6-7 évben ez az évi egy „nosztalgiabuli”, bár talán nem ez a legmegfelelőbb kifejezés rá. Még nem beszéltünk róla a többiekkel, idén is megtartjuk-e, de nem kizárt – a közönség részéről azt látjuk, hogy van rá igény, rendszerint telt ház előtt szoktunk játszani a Barba Negrában.

kowa4

– Na és festésre van időd mostanában?

– Sajnos nemhogy mostanában nincs, legalább hat éve már biztosan nem ültem le, rendszeresen legalábbis semmiképp. Döntenem kellett, mi fér még bele az életembe a zene és a család mellett. Helyette elkezdtem jógázni, és szerencsére arra a fajta meditációra, amire nagyrészt a festést használtam, eközben is módom van. Aztán ha majd a kislányom is óvodáskorú lesz, a délelőttjeimet ismét rá tudom majd szánni.

– A népszerűséghez, sztársághoz milyen a viszonyod?

– Próbálom az elmémet úgy kondicionálni, hogy semmilyen szélsőségre ne harapjon rá. Minden egyes reggelt és éjszakát azzal kezdek, hogy köszönetet mondok azért a napért, ami jön, illetve véget ért. Meggyőződésem, hogy azért kell hálásnak lennünk, ami éppen abban a pillanatban a miénk.

Az élet folyamatos változás, a sikerhez való túlzott mértékű ragaszkodás is csak csalódáshoz vezetne, hiszen egyszer minden óhatatlanul véget ér. Én igyekszem a helyén kezelni: tudom, hogy ez egy olyan ajándék, amit nem vihetek magammal nagyon messzire.

– És ha szerinted ajándék, nem érdemelted ki?

– Dehogynem, különben nem kaptam volna... (mosolyog) Nem hiszek a véletlenekben, szerintem senki se érdemtelenül kerül ilyesfajta élethelyzetekbe. Más kérdés, ki hogyan viszonyul hozzá – hálával, avagy visszaél vele. Ennek gyümölcseit majd a jövőben aratja le.

– Milyen íve lesz az arénás koncertnek?

– Gyakorlatilag egyszerre lesz 15 éves jubileumi koncert, valamint az új lemez bemutatója. Utóbbiról mind a 9 dal megszólal majd, valamint természetesen az összes eddigi albumunkról is válogatunk, különböző arányokban. Hosszú műsorral készülünk, nettó 2 és negyed órát biztosan színpadon lesz a zenekar. Neves sztárvendége nem lesz az estének, ezzel együtt készülünk egy nagyon izgalmas vendégprodukcióval. Egy fiatal lányt hívtunk meg, aki egy feldolgozást fog előadni csodálatos hangon és atmoszférában.

– Hogy látod, ezzel a koncerttel most átléptetek egy szintet, és innentől csak hasonló méretű helyeken játszotok majd arányosan ritkábban, vagy azért kisebb befogadóképességű klubokban is felléptek még?

– Attól függ, mit értünk kisebb befogadóképesség alatt. Az elmúlt egy-két év igazat megvallva tálcán kínálta a mostani lehetőséget – lényegében akárhol léptünk fel, mindenhol telt ház előtt játszottunk. Nemcsak klubokban, szabadtéren is. Ilyen értelemben nem szokatlan a zenekarnak, hogy az Arénában lesz nagyjából 13 ezer ember a közönségben. A fesztiválszezon nyilván külön kategória, de ami az önálló szervezésű bulikat illeti, ezután is tágasabb művelődési házakban és sportcsarnokokban gondolkodunk.

– Elégedett vagy most az életeddel?

– Ezen a téren keveset nyomnak a latba a szakmai sikerek.

Szerintem az ember elégedettsége leginkább abban mérhető, mennyire van harmóniában saját magával és ezáltal a környezetével.

Ebben a viszonylatban az enyém nem túl könnyű szakma, mivel nagyon nagy benne a rendszertelenség. Ha ezt nézzük, nem lehetek elégedett: sokat kell még dolgoznom rajta a jövőben is, ugyanolyan szorgalommal, mint eddig. De boldogtalannak persze nem mondhatom magam.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
A Roxette alapítója elmondta, mit szól ahhoz, hogy a Fidesz engedély nélkül használta a Listen to Your Heartot
Per Gessle arról is beszélt, miért Lena Philipsson lett a zenekar énekesnője Marie Fredriksson halála után.


November 4-én Budapesten koncertezik a Roxette, ennek apropóján beszélgetett a HVG a zenekaralapító Per Gessle-vel. Elmondta, hogy miután 2019-ben Marie Fredriksson rákban meghalt, miért Lena Philipssont választották énekesnőnek. Mint kiderült, az ismeretségük a nyolcvanas évekre nyúlik vissza, amikor a svéd énekesnő befutott, ugyanis Gessle írta az első slágerének a szövegét.

„Tavaly készítettem egy svéd nyelvű duettalbumot, sok-sok énekessel. Lena is köztük volt. A stúdióban voltunk, és ahogy énekelni kezdett, a fejemhez kaptam, hogy te jó ég, Lenában megvan, minden, ami alkalmassá teszi, hogy a Roxette-dalokat énekelje. Meg se fordult a fejemben, hogy találhatok valakit, aki úgy tud énekelni mint Marie.

Persze Lena egészen más személyiség, mint Marie, a stílusuk sem ugyanaz, de a hangjában, az előadói attitűdjében van valami, ami passzol a Roxette-dalokhoz. És ezek nem könnyen énekelhető dalok. Ott van a Queen of Rain, az It Must Have Been Love vagy a Listen to Your Heart – ezeket nehéz rendesen előadni” – mondta a Roxette alapítója.

Azt is hozzáfűzte, hogy a koncertjükön tartanak egy kis megemlékezést Marie Fredriksson emlékére. Mint mondta: „Nem kevés kiadatlan anyagunk van, amit Marie és én együtt készítettünk, ezek majd biztosan fel fognak bukkanni alkalomadtán”.

Ha már szóba került egyik, ha nem a leghíresebb számuk, azt is elárulta, mit szól ahhoz, hogy a Fidesz a zenekar engedélye nélkül kampánydalnak használta a Listen to Your Heartot.

„Ha valaki az engedélyünk nélkül használja valamelyik dalunkat, nem vagyunk urai a helyzetnek, nem tudjuk, mi történik a számmal. Ezt én nem szeretem. És senki más sem szereti. Igen, hallottam az esetről. Ezek mindig komplikált ügyek.”

Hozzátette, hogy ez egyedi eset volt, nem tud más hasonlóról. „Ha valami jogilag nincs rendben, akkor azt leállítjuk. De ez nagyon ritka” – mondta Gessle.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nemes Jeles László: Hallottam már apámtól, hogy Auschwitznak köszönheti az életét
Az Oscar-díjas rendezővel beszélgettünk arról, mennyire lehet szabad egy filmkészítő állami támogatásból, miben más gyerekszínésszel dolgozni, és megkérdeztem tőle, hogy került Iványi Gábor a filmjébe.


Néhány napja debütált a magyar mozikban Nemes Jeles László legújabb nagyjátékfilmje, az Árva. A sajtóbemutató után beszélgettem a rendezővel.

– A három nagyjátékfilmje, a Saul fia, a Napszállta és az Árva nekem kicsit olyan, mint Kieslowski Három szín-filmjei. Többször elhangzott már a bemutató óta, hogy az Ön filmjei esetében is trilógiáról beszélhetünk. De ha trilógiának is tekinthetjük őket, csakis valami elvont, intellektuális, kulturális kapcsolat mentén.

– Ez megtisztelő. Az mindenképp fontos különbség, hogy esetemben utólag merült fel a trilógia gondolata, nem volt tudatos. De valóban van létjogosultsága az összehasonlításnak. "Az én XX. századom".

– Ami még eszembe jutott filmes előzményként az Tóth Barnától az Akik maradtak, ami a túlélők sorsán keresztül reflektál a holokausztra. De ön emelte a tétet, hiszen az Árva egyszerre posztholokauszt és poszt 56'.

– Igen, ebben van valami melankolikus, hogy már megtörténtek az események, a senki földjén maradtunk, és kezdenünk kell magunkkal valamit. Ez fontos elem ebben a filmben. Főleg, hogy egy gyerek próbálja feldolgozni a saját sorsában megjelenő történelmi traumát.

– Többször nyilatkozta, hogy az Árva a saját családja története. Mi volt a fontosabb, a történet vagy a kor bemutatása?

– Ez alapvetően családi történet, de írás közben egyre evidensebbé vált, hogy a kort is hordozza magában. A gyerek forradalma ebben a történetben valamennyire az ország forradalma is.

Ez a gyerek nem is létezett volna a nagy totalitárius rendszerek nélkül. Hallottam már apámtól, hogy Auschwitznak köszönheti az életét.

Ez a film kicsit leképezi azt a paradoxont, hogy a pusztítás is tud életeket generálni.

– Mit jelent a film Önnek, mint a családi történet hatása alatt élő magánembernek, és mit jelent a családjának? Hoz valamiféle megnyugvást?

– Nagyon remélem. Éreztem, hogy ennek a történetnek nagyon nagy a súlya. Tudtam, hogy tizenkét éves korában apám nevét megváltoztatták, ez egy súlyos beavatkozás, ezért egy idő után számomra nem volt kérdés, hogy ez túlmutat a családi történeten, érdemes vele foglalkozni.

Ez egy emberi alaptörténet, amit érdemes megmutatni az embereknek, mert talán saját magukat is meglátják benne.

– Beszélgettek az édesapjával arról, hogy ő mit hogyan képzelt el filmes szempontból?

– Igen, sokat. De nem csináltuk volna ugyanazt. Neki ötven éve volt filmre vinni, de nem tette.

Pedig szerintem ezzel kellett volna kezdenie a karrierjét, hiszen egy több generáción átívelő, nem helyhez kötött emberi történet.

Apám mégis eltartotta magától, és úgy éreztem, rám hárult ez a feladat. Sokat konzultáltam vele, segített több dialógus, jelenet megírásában.

– Volt a filmben olyan rész, ahol próbálta hommage-szerűen megidézni kicsit az ő filmes világát?

– Tudatosan biztos, hogy nem. Egyébként jó kérdés. Most hogy mondja, lehet, hogy kellett volna. De egészen más a filmes stílusunk. Ami nem baj.

– Mennyire kellett másképp dolgozni a filmen amiatt, mert a főszereplő gyerek?

– Először is kevesebb munkaóránk volt egy napban. Arról nem is beszélve, hogy meg kellett tanítani neki az egész szakmát. Koreografált jelenetek vannak, nemcsak annyi a dolga, hogy gyere be, állj meg, mondd el a szövegedet, hanem sok-sok pontot kell érintenie egy-egy jelenetben, a kamerát elfelejteni, szóval elég összetett volt a feladat. Szerencsére Barabás Bojtorján született tehetség.

– A magyar filmipart mindig is átpolitizálták, de az elmúlt években szintet lépett. Sok ember ma már pártszimpátia alapján viszonyul filmekhez. Ha egy film állami támogatást kap, már gyanús, ha pedig közpénz nélkül is összejön és sikeres lesz, azt forradalmi tettnek tekintik.

– Mi kaptunk állami támogatást. Szerencsém van, mert szabad kezet kapok. Külön büszkeség számomra, hogy négy ország koprodukciójaként valósulhatott meg a film.

Nekem az a legfontosabb, hogy megmutassam, lehet így is filmet csinálni. Remélem, ez segít abban, hogy a filmekről filmekként lehessen beszélni és ne más kontextusban. Ez annál inkább is fontos, mert sajnos külföldön is egyre inkább politikai üzenőfalként tekintenek a filmekre. A fesztiválokon és a stúdió rendszerekben egyre kisebb a szabadság.

Paradox módon sokkal nagyobb szabadságom volt itt Magyarországon ebben a filmben, mint amekkorát mondjuk Amerikában kaptam volna.

– Azért abban, hogy a filmben szerepel Iványi Gábor, érzek egy kis bajuszhúzogatást a rendszer irányába. Hiszen ő most nagyon célkeresztben van.

Iványi Gábort gyerekkorom óta ismerem. Nem tudom másként látni, mint egy szent embert. Kevés olyan emberrel találkoztam, akinek olyan kisugárzása, fantasztikus tudása van, mint neki. Ráadásul jó volt a filmben, van hozzá tehetsége. Nekem egyedül az volt a fontos, hogy egy különleges embert találjak a nagypapa figurájára, és nem találtam jobbat, mint Iványi Gábor.

– Rengeteg interjút kell adnia, nyilván én is kérdezek olyat, amit már többször meg kellett válaszolnia. Van valami olyan az Árvával kapcsolatban, amit nagyon szeretne elmondani, de soha senki nem kérdezi meg?

– Hogy a VIII. kerületi önkormányzat miért tett meg mindent azért, hogy ez a film ne készülhessen el.

– Akkor megkérdezem: miért?

– Fogalmam sincs, de jó lenne megtudni tőlük, miért gáncsoltak. Ahelyett, hogy örülnének, amiért idehozunk egy filmet. Még sehol nem láttam ilyet.

– Több tervéről is lehetett olvasni. Ezek közül számomra a legizgalmasabb az Utas és holdvilág megfilmesítése. Ez mikor kerülhet filmvászonra?

– Szeretném akár másfél éven belül leforgatni, de jelen pillanatban még egy francia filmet forgatok az ellenállásról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Mi lesz a Szigettel? Nem szavazta meg a területhasználati megállapodás megszüntetését egy bizottság a fővárosban
Az idő szorít: ha 2025 októberében nem startol a 2026-os Sziget jegyértékesítése, a rendezvény gazdaságilag ellehetetlenül. Karácsony Gergely új ülést kezdeményez.


:

Felborult a Sziget-mentőterv Budapesten: a Fővárosi Önkormányzat Tulajdonosi Bizottsága első körben nem szavazta meg a területhasználati megállapodás megszüntetését a Sziget Zrt.-vel. A Fidesz nemmel voksolt, a Tisza Párt tartózkodott.

A fesztivál 2026-os megrendezése így kérdésessé vált, miközben a Sziget vezérigazgatója maga kezdeményezte a szerződés felmondását, mert a külföldi tulajdonos a jelenlegi struktúrában nem vállal több kockázatot.

A mostani fővárosi megállapodás szerint jövőre akkor is fizetnie kellene a cégnek, ha végül nem lenne fesztivál, ezért inkább felmondanák az egyezséget, és új konstrukcióban folytatnák.

„A dolog viszonylag egyszerű: új hatósági szerződést nem lehet kötni addig, sőt, kérelmet sem lehet jogszerűen benyújtani addig, amíg a régi hatósági szerződés hatályban van.

Tudjuk, hogy a régi hatósági szerződés alapján a Szigetet a sokmilliárdos veszteséget felhalmozott külföldi tulajdonos jövőre már nem szervezi meg. Ha tehát akarunk jövőre új, magyar tulajdonosokkal Sziget Fesztivált, akkor a régi szerződést meg kell szüntetni, majd utána újat kell kötni.” — írta Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-bejegyzésében.

Az idő szorít: ha 2025 októberében nem startol a 2026-os Sziget jegyértékesítése, a rendezvény gazdaságilag ellehetetlenül.

Karácsony új ülést kezdeményez, és azt kéri, vegyék ismét napirendre az ügyet.

„Hívjanak szakértőket, kérjenek segítséget, tegyenek bármit, csak ne kövessék el azt a hibát, hogy megfosztanak sok ezer embert a szabadság élményétől, Budapestet pedig egy kulturális értéktől.” — üzente a főpolgármester.

A Sziget–főváros megállapodás felmondását azért indítványozták, hogy elkerüljék a fizetési kötelezettséget akkor is, ha 2026-ban mégsem lenne rendezvény.

A fesztivál alapítója, Gerendai Károly jelezte: akár vissza is venné a Szigetet, hogy megmaradjon. Reméli, októberben sikerül megállapodni az új tulajdonosi struktúráról; az elmúlt években milliárdos mínuszok gyűltek fel.

Via: 444.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Amatőrbe ejtve, avagy Keira Knightley fárasztó luxusjachtos krimije, A nő a tízes kabinból gyorsan megfeneklik
Lehetett volna belőle egy modern Halál a Níluson is, de ahhoz nem ártott volna egy körmönfont eset és néhány izgalmas karakter… Kritika.


A lány a vonaton (2016) és a Nő az ablakban (2021) után itt A nő a tízes kabinból, amely több dologban is hasonlít az előző két darabra. Mindhárom film egy regényből készült (sorrendben Paula Hawkins, A.J. Finn és Ruth Ware könyveiből), mindhárom krimi, és mindháromban egy nő lesz a tanúja egy bűnügynek, ám a környezetük nem nagyon akar hinni nekik. Illetve van még egy szomorú közös vonása e három filmnek:

sajnos nem túl jók.

Pedig ígéretesnek látszott A nő a tízes kabinból is, hiszen egy kiváló színésznő, Keira Knightley a főszereplője, a történet helyszíne egy luxusjacht, tehát megvan az izoláció és a szűk tér miatti izgalomfaktor, olyan további színészek kaptak benne szerepet, mint Guy Pearce, Kaya Scodelario (Az útvesztő-filmek, A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja, Préda, Úriemberek-sorozat, Senna), Hannah Waddingham (Ted Lasso, Trónok harca), Amanda Collin (A farkas gyermekei), Gugu Mbatha-Raw (The Morning Show, Loki, Felszín) vagy a veterán Art Malik (Út Indiába, Halálos rémületben, True Lies: Két tűz között), és a manapság újra divatos „whodunit” műfajában fogant.

Úgy tűnt, minden készen áll egy modern Agatha Christie-szerű nyomozáshoz, amolyan Tőrbe ejtve-módra.

A történet az újságíró Laura „Lo” Blacklockot (Keira Knightley) követi nyomon, aki egy traumatikus élményből lábadozik: szemtanúja volt annak, hogy az egyik cikke alanyát meggyilkolták, csak mert beszélt vele. Új feladata egy luxusjachton várja, az Aurora Borealis első útján, amely a norvég iparmágnás Anne Bullmer (Lisa Loven Kongsli) és férje, Richard (Guy Pearce) tulajdonában van. Anne leukémiában haldoklik, Lo pedig cikket ír a milliárdosokkal teli jachtról, amely Anne jótékonysági gálájára tart.

Másnap Lo egy kellemetlen találkozás elől a 10-es kabinban próbál elbújni, ott azonban egy szőke nővel találkozik, akitől bocsánatot kér, és kilép a szobából. A közös vacsora után kettesben találkozik Anne-nel, aki elárulja neki, hogy minden pénzét elajándékozza, és hogy az alapítványt többé nem ő vagy a férje fogja irányítani.

Majd az éjszaka közepén Lo zajokra ébred, és egy nő sikítását hallja. Az erkélyéről egy véres kéznyomot lát a 10-es kabin üvegfalán, és tanúja lesz annak, hogy valaki a vízbe esik.

Lo riasztja a személyzetet és a biztonságiakat, akik értetlenül állnak a beszámolója előtt, hiszen a 10-es kabinban nem szállt meg vendég, és senki sem hiányzik a jachtról. Ráadásul a véres kéznyom sincs már ott… Vajon Lo csak képzelődött, vagy tényleg gyilkosság történt a hajón?

Láthatóan hasonló a sztori tehát, mint amit A lány a vonatonban, a Nő az ablakban és sok más egyéb filmben (pl. a Jodie Foster-féle 2005-ös Légcsavarban, vagy sokkal régebben a Hitchcock-féle 1938-as Londoni randevúban) láthattunk.

A nő a tízes kabinból ezeket ötvözi a Halál a Nílusonnal, csak mai környezetben, mai tematikákkal, például a felső- és a középosztály életvitelének és szellemiségének szembeállításával.

Persze csak felületesen, hiszen a krimin van a hangsúly. Ezúttal azonban nincs jelen profi nyomozó, egy újságíró civilnek kell kibogoznia a szálakat, akinek ráadásul időnként valaki az életére is tör, mivel olyan dologba üti az orrát, amibe nem kéne. Egy idő után sajnos fárasztóvá válik azonban, hogy hősnőnknek senki sem hisz, hiába történnek vele egyre durvább dolgok (egy ponton a jacht medencéjébe is bele akarják fullasztani), a szereplők gondolkodásmódja és tettei így sokszor logikátlanokká válnak.

Van ugyan egy nagyobb csavar, ami akár meg is lepheti a nézőt, ám az író-rendező Simon Stone, illetve a Joe Shrapnel-Anna Waterhouse páros (Egy háború margójára, Jean Seberg minden rezdülése, Kígyószem: G.I. Joe – A kezdetek) forgatókönyve túl hamar, kb. egy óra után előáll vele, az utolsó félóra pedig már abból áll, hogy Lo ennek ismeretében lebuktassa a gazt vagy gazokat. Így az a kevés izgalomfaktor is eltűnik a sztoriból, ami addig valamennyire fenntartotta a figyelmet.

Pedig a színészből rendezővé avanzsált, most 41 éves svájci Simon Stone egyáltalán nem tehetségtelen filmes, hiszen a 2015-ös Apa és lánya, valamint a 2021-es Ásatás is remek filmek, ezúttal azonban valami nagyon félrement. Úgy tűnik, újra beütött a „Netflix-átok”, amely ismét bizonyította, hogy az alapvetően ügyes filmesek kezéből is milyen könnyen ki tud siklani egy streamingprojekt (lásd: Joseph Kosinskitől A pók fejét, Judd Apatow-tól A buborékot, Joe Wrighttól a Nő az ablakbant, Duncan Jonestól a Mute-ot, Jean-Pierre Jeunet-től a BigBugot, a Russo tesóktól A szürke embert, Andrew Dominiktől a Szöszit, Alejandro G. Iñárritutól a Bardo, egy maroknyi igazság hamis krónikáját vagy Noah Baumbach-tól a Fehér zajt).


Link másolása
KÖVESS MINKET: