HÍREK
A Rovatból

Korrupció miatt vizsgálódik az OLAF a mohácsi önkormányzatnál

A helyi ellenzéki képviselők fordultak az uniós csalás elleni hivatalhoz, miután a magyar hatóságokról lepattant a feljelentésük.


Uniós pénzek szabálytalan kifizetésének gyanúja miatt indított nyomozást az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a Mohácsi Önkormányzatnál a helyi ellenzék feljelentése alapján - számolt be róla az ATV Híradó. A polgármester elismerte a vizsgálat tényét, de szerinte az ellenzék túlzásokba esik.

A mohácsi közgyűlés ellenzéki csoportja először a magyar hatóságoknál tett feljelentést, miután azt feltételezték, hogy néhány uniós pályázat megvalósításánál korrupció gyanúja merült fel a kifizetéseknél.

Schwarcz-Kiefer Patrik, a Baranya Megyei Közgyűlés jobbikos képviselője a Híradónak azt mondta, hogy

a korábbi beadványok, feljelentések alapján a magyar hatóság nem talált semmi kivetnivalót, bennünk azonban továbbra is fennáll a gyanú, „hogy itt emberek duplán triplán ki lettek fizetve EU támogatások terhére”.

Az ellenzéki képviselők ezért az OLAF felé is bejelentést tettek, az uniós csalás elleni hivatal pedig nyomozást rendelt el.

Szigeti József, az ellenzéki VAN Egyesület önkormányzati képviselője azt mondta, hogy „ezek az összegek több mint százmillió forintot jelentenek a 2017-es projektek megnyitása óta”.

Pávkovics Gábor,

Mohács polgármestere elismerte a vizsgálat tényét, de azt hangsúlyozta, hogy nemcsak az önkormányzatot, hanem az irányító hatóságokat is vizsgálták az OLAF nyomozói, akik az államkincstárnál is látogatást tettek.

A Híradó beszámolója szerint annyi derült ki, hogy Mohácson az 5 legnagyobb uniós pályázat aktáit kérte el, és vizsgálta a hatóság az elmúlt hetekben.

A nyomozás azonban lezárult. Arról pedig, hogy találtak-e bármilyen szabálytalanságot, majd csak a jövőre adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Nyugdíjasok, figyelem: elég egy mozdulat, és érvénytelenné válhat az élelmiszer-utalvány
Egy pénztáros nem fogadta egy asszony utalványait, mert azokat nem pont a perforációnál vágta szét, és így a bolt szerint érvénytelenné váltak.
F. O. Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. szeptember 12.



A legtöbben már hétvégére vásároltak a szombathelyi piacon. Egy táblán arról tájékoztatják a vásárlókat, hogy néznek ki a kormány által adott nyugdíjas élelmiszer-utalványok. Az Államkincstár szerint a 30 ezer forint értékű utalványokat október közepéig minden érintett megkapja. Van, akihez már meg is érkezett.

Egy békéscsabai asszony többféle címletű utalványt kapott. Mivel ezekből nem tudnak visszaadni az árusok, jól jöhetnek a kisebb-nagyobb címletek. Azt mondja, igyekezett óvatosan szétválasztani, nehogy megsérüljenek.

„Előbb behajtogattam, mert láttam, ha csak úgy fogom eltépni, akkor biztos, hogy szakad, behajtogattam, aztán újra vissza, és utána könnyen széjjel jött” – mondta Molnárné Sallai Erzsébet az RTL Híradónak.

Egy néző szemtanúja volt, hogy nem fogadták el egy nyugdíjas élelmiszer-utalványát egy szupermarket pénztáránál.

Azt írta, „ollóval vágta szét az utalványokat az azon látható vonal mentén", de „az üzlet illetékes munkatársnője szerint belevágott az utalványba", ami ettől érvénytelenné vált. Erről más is hallott már.

„Szét kell szedegetni, de azt is hallottam ismerősöktől, hogy nagyon óvatosan, mert hogyha a vonalkódot vagy nem tudom, van-e ilyen szalag rajta, megsérül, akkor nem fogadják el”

– jelentette ki Sárközi Mária.

„Én szerintem ez kukacoskodás, mert a csekket is hogyha letépjük, a sárga csekket, én is már jártam úgy, hogy egy kicsit beszakadt, és a postán megragasztották” – mondta Pásztiné Maros Erika.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint a sérült utalványokat a kereskedő visszautasíthatja.

„Ha az utalvány biztonsági elemei sérültek, és nem ellenőrizhetők az utalványon például az azonosító szám, vagy a vonalkód nem leolvasható, akkor ezt a kereskedő nem fogadhatja el” – nyilatkozta Kozák Tamás, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Az Államkincstár a híradóval azt közölte: a sérült utalványok cseréjét kérvényezni lehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A pályamester korábban többször kérte a vonatkisiklással érintett vasúti pálya ideiglenes lezárását, nem hallgattak rá
A Tisza Párt elnöke szerint a történtek miatt Lázár Jánosnak azonnal távoznia kell a közlekedési miniszteri posztról.
F. O. Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. szeptember 12.



„A pályamester korábban többször kérte a vonatkisiklással érintett vasúti pálya ideiglenes lezárását a veszélyhelyzet elhárításáig. Nem hallgattak rá. Ma két ember megsérült és csak a gondviselésnek köszönhető, hogy nem történt súlyos tragédia. Számtalan korábbi fotó kering az interneten az érintett pályaszakaszról. Ezek alapján egy laikus számára is nyilvánvaló, hogy a pálya életveszélyes” – írta a Facebookon Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke szerint Lázár Jánosnak azonnal távoznia kell a közlekedési miniszteri posztról.

„Egy működő országban erre nem is kéne felszólítani, hanem magától távozna” – jelentette ki Magyar Péter, majd emlékeztetett arra, hogy Lázár János 2022-ben minden vasúti fejlesztést leállított, számtalan szakembert eltávolított a MÁV-tól.

„Ma már a vasúti pálya felén lassújel van érvényben, számtalan helyen a magyarkútihoz hasonlóan életveszélyes állapotban van a sínpálya.

Lázár János az utóbbi években csak azzal foglalkozott, hogyan lehet a beszerzéseket magához vonni. Mindenki kitalálhatja, hogy mi volt ezzel a célja.

Az utóbbi hetekben sem a közlekedés fejlesztésével törődött, hanem Rogán Antal kitúrásával a miniszterelnök környezetéből, ezzel is felkészülve az Orbán Viktor bukása utáni időkre” – fogalmazott a politikus, aki a poszt végén megerősítette: véleménye szerint a batidai kastélytulajdonosnak nincs helye a közéletben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Az FBI 11 ezer nyomot ellenőrzött és 33 óra alatt fogta el Kirk feltételezett gyilkosát
Tyler Robinson szobatársa üzeneteket mutatott a nyomozóknak a Discord csoportos csevegőalkalmazásban, ahol Robinson egy puska visszaszerzéséről beszélt.


Kash Patel, az FBI igazgatója (képünkön) bejelentette, hogy Tyler Robinsont, a Charlie Kirk elleni merénylet gyanúsítottját csütörtökön helyi idő szerint este 10 órakor vették őrizetbe Utah államban.

„Kevesebb mint 36 óra – pontosabban 33 – alatt, a szövetségi kormány teljes erejének és a Utah állambeli partnerekkel, valamint Cox kormányzóval közösen végzett munkának köszönhetően a gyanúsítottat történelmi jelentőségű idő alatt elfogták” – mondta Patel.

Patel szerint az FBI már értékelte a törvényszéki bizonyítékokat, és több mint 11 ezer nyomot ellenőriztek, számolt be róla a CNN.

Szeptember 11-én este Tyler Robinson egyik családtagja felvette a kapcsolatot egy lelkésszel, aki a Washington megyei seriffhivatalhoz fordult azzal az információval, hogy Robinson bevallotta nekik, vagy arra utalt, hogy ő követte el az incidenst”

– mondta Spencer Cox, Utah állam kormányzója a pénteki sajtótájékoztatón.

A kormányzója hozzátette: a feltételezett gyilkos egyik családtagja szerint a gyanúsított, Tyler Robinson negatívan beszélt az áldozatról a lövöldözés előtt. Spencer Cox azt is elmondta, hogy Tyler Robinson szobatársa üzeneteket mutatott a nyomozóknak a Discord csoportos csevegőalkalmazásban, ahol Robinson egy puska visszaszerzéséről beszélt.

A szobatárs megnyitotta a Discordot, és „engedélyezte a nyomozóknak, hogy fényképeket készítsenek a képernyőről, miközben Robinson haverja minden egyes üzenetet megjelenített”

– mondta Cox.

„Ezek tartalmaztak Tylerhez kapcsolódó üzeneteket, amelyekben kijelentették, hogy vissza kell hozni egy puskát egy ledobási pontról, a puskát egy bokorban kell hagyni, üzeneteket küldtek a terület vizuális megfigyeléséről, ahol a puskát hagyták, valamint egy üzenetet arról, hogy a puskát törölközőbe csavarva hagyták” – részletezte Cox.

A hatóságok átvizsgálták a Utah Valley Egyetem térfigyelő felvételeit, és látták, amint a gyanúsított szerda reggel egy Dodge Challengerrel érkezik az egyetemre

– mondta Spencer Cox.

Egy egyszerű bordó pólót, világos rövidnadrágot, fehér logós fekete kalapot és világos cipőt viselt – mondta Cox. Amikor a nyomozók ma reggel találkoztak vele, a gyanúsított olyan ruhát viselt, amely „megegyezett” a videón látottakkal – tette hozzá a kormányzó.

A nyomozók egy törölközőbe csomagolt zárszerkezetű puskát és a hüvelyekre vésett feliratokat találtak a puskával együtt.

Kirk „politikai meggyilkolása sokkal nagyobb dolog, mint egy személy elleni támadás”

– mondta Cox. „Ez mindannyiunk elleni támadás. Támadás az amerikai kísérlet ellen. Támadás az ideáljaink ellen. Ez alapjaiban sérti meg azt, akik vagyunk, akik voltunk, és akik lehetnénk jobb időkben” – mondta Cox.

Cox Kirket a szabad véleménynyilvánítás bajnokának nevezve azt mondta: „Soha nem leszünk képesek megoldani az összes többi problémát, beleértve az erőszak problémáit is, amelyek miatt az emberek aggódnak, ha nem tudjuk biztonságosan és megbízhatóan kezelni az eszmék ütközését.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Állami pénzből megvásárolt és felújított táborban találkoznak a Harcosok Klubja tagjai a hétvégén
A sátoraljaújhelyi táborban bulival, politikai tréninggel és ökörsütéssel készülnek a hétvégére. Több kormánypárti politikus is ott lesz.


Szombaton „edzőtábort” tartanak Sátoraljaújhelyen a Harcosok Klubja tagjai, a helyszín pedig a felújított Rákóczi Tábor lesz. Az eseményt az Orbán Viktor által létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportjában hirdették meg, ahol azt írták: „Exkluzív események, közösségi médiás képzések, csapatépítő programok és persze a nap végén buli” várja a résztvevőket. A miniszterelnök augusztus elején jelentette be, hogy jön a HK-edzőtábor, számolt be róla a Telex.

A programon részt vesz több kormánypárti politikus is, köztük Orbán Viktor, Orbán Balázs, Lázár János és Menczer Tamás.

A tábort jelenleg a Rákóczi Szövetség működteti, amely a létesítményt 2019-ben vásárolta meg, miután 762 millió forint támogatást kapott az államtól ingatlanvásárlásra. Ugyanebben az évben a kormány további 1,85 milliárd forintot különített el a felújításra.

A sátoraljaújhelyi Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpont eredetileg az 1960-as években SZOT-gyereküdülőként működött, majd a rendszerváltás után magánkézbe került. A felújított tábor azóta a Rákóczi Szövetség központi rendezvényeinek helyszíne lett.

A szervezet a működésére is rendszeresen kap állami támogatást. A költségvetésben 2023-ra és 2024-re 2-2 milliárd forintot, 2025-re pedig 2,5 milliárdot irányoztak elő. A tavalyi beszámolójuk szerint összesen 3,2 milliárd forint támogatást kaptak a központi költségvetésből. Ezen felül 14 millió forint érkezett önkormányzatoktól, 4 millió forint 1%-os felajánlásokból, valamint 208 millió forint magánszemélyektől és cégektől – többek között a MOL-tól és a Mészáros Lőrinc alapítványától. A szövetség saját árbevétele 2,3 millió forint volt.

A Rákóczi Táborban rendszeresen tartanak eseményeket, amelyeken kormányzati szereplők is megjelennek.

Nemrég Kövér László vett részt egy pódiumbeszélgetésen az Összmagyar Egyetemista Táborban, korábban pedig Gulyás Gergely és Hernádi Zsolt látogatott el a harmadik Összmagyar Középiskolás Táborba.

A tábor mellé egy új, négycsillagos wellness szálloda is épül.

Az Átlátszó információi szerint az 50 szobás hotel kivitelezését a Hunép Zrt. nyerte el 3,8 milliárd forintos ajánlattal.

A Rákóczi Táborban 730 fő elszállásolására van lehetőség. A szálláshelyek között 40 superior háromcsillagos szoba található a főépületben, valamint két vendégház 31 standard szobával. A parkban több tábori vendégház is van, és a belső utak, járdák, illetve járművek is megújultak a legutóbbi felújítás során.

A Harcosok Klubja edzőtáborának időpontja szeptember 13–14., ezeket a napokat már korábban lezárták a szállásfoglalási rendszerben. A háromcsillagos vendégházi szobák ára 2 főre reggelivel 30 ezer forint, a hotelszobák közel 44 ezer forintba kerülnek. A következő hétvégére már szabadon lehet foglalni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk