SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Koncz Gábor alig tud járni, de így is két helyen állt színpadra szombat este

A majdnem 86 éves színész előbb egy darabban szerepelt, majd ő volt az egyik sztárvendég Mága Zoltán koncertjén.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 28.


Link másolása

Két helyen is fellépett szombat este a nemrég műtéten átesett Koncz Gábor, írja a Blikk. A színészhez minden nap gyógytornász jár, és ezek szerint jól halad a rehabilitáció.

Koncz néhány éve már átesett egy gerincműtéten. Az operáció egy ideig elmulasztotta a fájdalmait, nemrégiben azonban újabb műtétre került sor: ezúttal csípőprotézist kapott a színész. Ahogy fogalmazott, vannak és lesznek is fájdalmi, de már megtanult ezzel együtt élni.

Mindezek ellenére szombaton két helyen is színpadra állt.

„Este hét órakor az Újszínházban játszottam a Kabaré Parisiana előadásban, a teátrum előtt pedig már várt is a taxi, ami továbbvitt az MVM Dome-ba, ahol Mága Zoltán barátom nagykoncertjén én voltam az egyik vendégfellépő”

– mondta a közel 86 éves színész a lapnak.

Koncz Gábor azt is elárulta, hogy a műtét óta nagyon lassan közlekedik, de mindenki türelmes volt vele, és jól érezte magát. Ugyan kellett neki a segítség a színpadra lépéshez, ám fájdalmai ellenére is profi teljesítményt nyújtott.

„Zoltán csodálatos művész, igazi tehetség, nagyon szeretem a zenéjét. Nem ez az első alkalom, hogy együtt álltunk színpadra, korábban hegedűn játszott, miközben én verset szavaltam. Szombat este is jól éreztem magam, pedig én életemben nem énekeltem zenés szerepet, nekem az éneklés megpróbáltatás! Nem vagyok annyira jó az éneklésben, mint a színjátszásban, erre Bodrogi Gyula a tanúm.”

„Az ő igazgatósága alatt a Vidám Színpadon játszottam anno a Paprikáscsirke egyik főszerepét, és én biztos vagyok benne, hogy nem tudtam volna olyan jól eljátszani, ahogy tettem, ha Nyertes Zsuzsi nem dúdolja a fülembe a dallamot. Gyerekkoromban az énekkarban kiderült, hogy fél hangokat csúszkál a hangom, a főiskolán mégis nekem volt a legnagyobb sikerem, amikor a vizsgán egy sanzont énekeltem, szemben az osztálytársaimmal, akik operát énekeltek” – tette hozzá Koncz Gábor.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Elkezdték Tompos Kátya kezelését Németországban: önerőből nem tudja a folytatást finanszírozni
A színésznő nem szerette volna, hogy kiderüljön betegsége, végül barátai meggyőzték, hogy szükség van a segítségre. De most nagyon sokat jelent neki a támogatás.

Link másolása

Németországban folytatják Tompos Kátya kezelését, és bíznak a terápia sikerében. A színésznő barátai szerdán osztották meg felhívásukat, melyben elárulták, hogy súlyos betegséggel küzd, és a gyógyításához szükséges pénzt a család és a barátok már nem tudják előteremteni. A közösséghez fordultak támogatásért, egy jótékonysági színházi estet szerveznek és pénzadományra is van lehetőség.

A betegség kezelésére idehaza nincs megfelelő terápia, ezért kellett külföldre utaznia. Ám a terápia sokba kerül.

"Kátya már elkezdte ezt a kezelést, ám önerőből nem tudja a folytatást finanszírozni. Ez a gyógyulása érdekében egy olyan lehetőség, amelyet muszáj megragadni"

– mondta el a Blikknek a színésznő munkatársa, Kálnási Anikó.

Kátya nem akarta nyilvánosságra hozni a betegséggel való küzdelmét, de a barátok meggyőzték végül, és máris sok felajánlás érkezett.

"Kátya számára ez nagyon sokat jelent, mert ő eddig méltósságteljesen, családja és szűk baráti köre támogatásával küzdött, de mostanra elfogytak a tartalékai. Külön szeretnénk megköszönni a segítséget a Fábián Juli Alapítvány, akik teljes erőfeszítéssel mellénk álltak"

– tette hozzá Anikó.

A színésznő korábban beszélt arról, hogy az éneklés számára mennyire fontos, ám most erre sincs módja. 2020-ban úgy nyilatkozott a vehir.hu-nak: "Ha a hivatásomat nézzük, akkor színésznő vagyok, ugyanakkor gyerekkoromban az első kifejező eszközöm az ének volt: apukám magyarul, anyukám – orosz származásából adódóan – oroszul beszélt hozzám, végül egy harmadik nyelvet találva az énekléssel fejeztem ki magam".

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Harry herceg a könnyeivel küszködött, amikor megtudta, hogy III. Károly katonai kitüntetésben részesítette testvérét
Egy királyi szakértő szerint „szándékosan” nevezte ki a király éppen most Vilmos herceget vezérezredessé, ugyanis Harry az Egyesült Királyságba utazott. Ezzel a döntésével akart üzenni kisebbik fiának Őfelsége.

Link másolása

Sírva fakadt Harry herceg, miután megtudta, hogy III. Károly király katonai kitüntetésben részesítette Vilmos herceget – írja a New York Post.

Kedden jelentette be a Buckingham-palota, hogy

a 41 éves Vilmost a hadsereg légihadtestének vezérezredesévé nevezi ki. Korábban a 39 éves Harry herceg már szolgált az egységnél Afganisztánban.

Tom Quinn királyi szakértő szerint az uralkodó bejelentése nagy fájdalmat okozhatott Harry hercegnek, sőt a herceg állítólag sírva is fakadt, amikor tudtára jutott a hír.

„Rosszabbá teszi a helyzetet az, hogy a kitüntetést egy olyan embernek adják, akiben Harry rengeteg problémájának okozóját látja, aki nem más, mint a testvére.”

A szakértő úgy hiszi, hogy a bejelentést „szándékosan” követték el, éppen akkor, amikor Harry az Egyesült Királyságban tartózkodott, hogy a király ezzel is jelezze felé: nem szívesen látott vendég a kisebbik fia.

Ugyanakkor érdekes a döntés, hiszen az Egyesült Királyság uralkodójának mindkét fia képzett katonai pilóta, sőt Harry a légihadtestnél is szolgált 2014-ig. Bátyja, Vilmos aktív konfliktusban nem vett részt, de kutató-mentő pilótaként és légi mentőpilotaként ugyancsak jelen volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Vagy ötöt tegyen rá!” – videón, ahogy Orbán Viktor piacozott, majd a nagymama rétesét is becsomagoltatta a gyerekeinek Esztergomban
A miniszterelnök a város polgármesterével járta be vasárnap a piacot, ahol többekkel kezet fogott, majd rácsodálkozott a rétesárus portékájára, és azonnal vitt is haza belőle.

Link másolása

Orbán Viktor vasárnap Esztergomba, a piacra látogatott. Erről videón számolt be. A piacozásról őstermelői rétest vitte haza a gyerekeinek - derült ki a felvételből.

A miniszterelnök köszönt és kezet fogott az árusokkal és néhány vásárlóval, sajtokat nézett és kávézott a város polgármesterével.

A legjobban azonban - úgy tűnik - a rétes fogta meg, megállt, majd megkérdezte az árust, hogy honnan van a rétes, és azonnal csomagoltatott is magának. Mint kiderült, őstermelők készítik a nagymama receptje alapján a finomságot.

A kormányfő azonnal többet is kért belőle:

"Vagy ötöt tegyen rá! Nekem öt gyerekem van. Mindenki egyet eszik"

- mondta az árusnak, és azt is elárulta, hogy pont úgy néz ki a rétes, mint amilyet a nagymamája csinált.

Az esztergomi piacozásra a polgármester, Hernádi Ádám kísérte el, Tom és Jerry-s baseballsapkájában. A séta végén pedig együtt ittak meg egy kávét egy asztalnál álldogálva.

VIDEÓ: Orbán Viktor piacozik


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Egyedi cipőt dob piacra a Tisza és Azahriah, csak 2 napig lehet majd megvenni
A cég pénteken hozta nyilvánosságra, hogy nemsokára limitált darabszámú, minden elemében egyedi TISZA X AZAHRIAH kollekció kerül az Astorián található boltjuk polcaira.

Link másolása

Közös kollekciót dob piacra a Tisza cipő és Azahriah – jelentette be a márka Facebook-oldalán pénteken.

„Hazánk egyik legnagyobb fiatal tehetsége és márkánk együttműködésében egy limitált darabszámú, minden elemében egyedi TISZA X AZAHRIAH kollekció kerül az Astorián található boltunk polcaira, mindösszesen KÉT NAP erejéig”

– írták a posztban.

A limitált termékből jövő hét hétvégén, május 17-én és 18-án lehet vásárolni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk