KULT
A Rovatból

„Amikor egy szerepről gondolkodom és a színpadon állok, akkor az nem az én testemről szól” – Interjú Márkus Luca színésznővel

A Vígszínház tehetségével őszintén beszélgettünk halálról, színpadi vetkőzésről, szorongásról, elmondta, milyen votl Liam Neesonnal dolgozni, és milyen nagynevű magyar rendezőkkel fog együtt dolgozni a következő évadban.


Márkus Luca még nincs harminc éves, de máris impozáns pályafutás áll mögötte. A nagy klasszikusok, Csehov, Shakespeare és Schiller mellett a kortárs és énekes szerepek is jól állnak neki. A sokoldalú művésznővel az Ármány és szerelem bemutatója kapcsán beszélgettünk.

– Egy interjúban arról beszéltél, hogy azért hiszel valamennyire a halál utáni életben, mert nem tudod elképzelni, hogy megszűnjön az éntudatod. Ez nagyon megragadott, mert egyrészt nagyon hasonlóan gondolkodom, de azért is, mert azt mutatja, hogy foglalkoztatnak az „élet nagy kérdései”.

– Persze, vannak ilyen nagy, megfejtendő dolgok az ember életében, amikhez folyamatosan próbál közelebb kerülni. Aztán az is lehet, hogy soha nem jut el a megfejtésig. De én inkább azt szeretem, ha történik velem, ami történik. Teljes nyitottsággal, odaadással teszem a dolgomat és szeretem az embereket, akik körülvesznek. Nem agyalok túl olyasmiket, amiket még nem tapasztaltam meg és nem tudom, mikor következnek be az életemben.

Nyilván vannak elképzeléseim a jövőmet illetően, de nem azzal töltöm a napjaimat, hogy ezen rágódom. Inkább a mai nappal foglalkozom, eddig ez bevált.

De örülök, hogy ezt mondod. Azért tudok hinni valamennyire abban, hogy van valamiféle élet a halál után, mert ahogyan érzékelem, hogy ez az én testem, az én tudatom, ezek az én érzelmeim, nem tudom elképzelni, hogy ez a fajta viszonyítás egyszer csak megszűnik. Ezen tényleg szoktam gondolkodni, hogy hogy is van. De majd meglátjuk, és talán majd a következő életünkben beszélgetünk róla, más-más testbe csomagolva. (nevet)

– Sok mindenben láttalak az elmúlt néhány évben, de amiben igazán a rajongód lettem, az a Krum volt. Meg kellett nézem, ki játssza Doopát, mert konkrétan nem ismertelek fel.

– Ezt a szerepet eredetileg nem is én játszottam volna, csak egyeztetési problémák miatt alakult így. Nagyon örültem a feladatnak, mert mint látható, ha egy rendező vagy igazgató gondolkodik erről a szerepről, első körben nem rám osztaná.

Pedig nagyon izgalmas kilépni azokból a körvonalakból, amik alapján az ember szerepeket kap. Persze nem mindig van így, hogy az ember bekerül egy skatulyába, és mindig ugyanazt kell csinálnia különböző darabok kapcsán, és úgy hiszem, az én esetemben sincs így. Úgy érzem, hogy sokféle feladatom van a Vígszínházban.

Mindenesetre én szeretem ezeket a tőlem távolabb eső karaktereket megformálni, mert valahogy mégis csak magamból kell megfogalmazni őket. A mélyén ott van a személyiségem, erre kell olyan rétegeket ráhúzni, amitől aztán meg tud születni a karakter.

Izgalmas volt egy ilyen harmincas nőt játszani, akinek tulajdonképpen semmiféle sikerélménye és értékelhető kapcsolata nincs az életben. A nőiségét semmilyen szinten nem élte meg eddig, és nem is gondol úgy magára, mint aki ezt elértheti.

Kihívás, mert van annyi egészséges önképem, hogy tudjam, alapvetően én nem ezt jelentem a színpadon.

Innentől pedig elkezdődik egy komoly meló magammal, a kinézetemmel, a saját frusztrációimmal, hogy hogyan lehet összefonni ezeket a szálakat. Szerintem ezek a legizgalmasbab munkák.

– Amikor a rendezők azt mondják, hogy neked főleg a drámai főhősnők állnak jól, abban az ítéletben hány százalék a személyiséged, az energiáid, és hány százalék a külsőd?

– Szerintem elsősorban a belső energiák számítanak. Az Ármány és szerelemben például Luise Miller egy fiatal, 16 éves lány. Aki egyébként szerintem nem naiv, bár szeretjük a nagy szerelmi történetek főhősnőit naivnak ábrázolni. De én azt gondolom, hogy aki egy ilyen történetet végig tud vinni a hátán, a végsőkig kitart, tartja a szavát és közben megingathatatlan erővel megy bele a legnehezebb helyzetekbe a szerelme miatt, az nem egy gyönge, naiv karakter.

Mégis, hagyományosan naivaként szokták ábrázolni, amihez úgy gondolom, nem feltétlenül passzol az én külsőm. Ezért sem hiszem, hogy ez alapján döntenének. Az elmúlt évek alapján talán már látják, hogy milyen energiákkal tudok dolgozni, és azt milyen feladatokhoz tudják párosítani.

– Ez már a második munkád David Doiasvilivel. Az első a Sirály volt. A grúz rendező eléggé megdolgoztatja a színészeit. Szaladni kell, felmászni, leugrani, csúszdázni… Zokszó nélkül bevállaltatok mindent, vagy előfordult, hogy vitába szálltatok vele?

– Aki dolgozott már valaha David Doiasvilivel azt tudja, hogy nem nagyon tudsz ellenkezni vele. Egyszerűen olyan magával ragadó a személyisége, a jelenléte, ahogyan a színházról gondolkodik, ahogyan felépíti ezt a formát, amit képvisel. Akkor is így van, ha nézőként sok kollégám úgy látja, hogy számunkra ez egy nagyon távoli és kevésbé komfortos nyelv, amiben nem egyszerű színeszként közölni, és megtartani a nézői figyelmet. Ha találkozik vele az ember, egészen másképp fog gondolkozni a színházáról.

Valóban nem nyújt egyszerűen kódolható, hátradőlős színházi élményt.

Nagyon expresszív, sokféle vizuális effekttel, akusztikai elemmel bombázza a közönséget, és sokszor párhuzamosan kell bonyolult képleteket megoldani a nézőknek, ami nem egyszerű, de azt gondolom, hogy nagyon izgalmas, és szükség van az ilyen fajta színházra is a sok másféle felfogás mellett.  Szeretem, ha ezek megférnek egymás mellett.

– Ha valakinek ennyire lehengerlő a személyisége, mint ahogy Doisaviliről mondod, annak meglehet az a veszélye, hogy utólag esetleg azt érzed, ebbe mégse kellett volna belemenni.

– Az ő temperamentuma és lendülete azért meg van alapozva egy olyan elemzéssel, szellemi munkával, ami végigkíséri az egész próbafolyamatot. Itt nem arról van szó, hogy van egy nagyon szenvedélyes ember, aki fanatizálja a színészeit, hanem elképesztően okos gondolatai vannak a darabokról, és olyan rétegeket tud feltárni, amikre én soha nem jönnék rá. A főpróbahéten már nincsenek kérdőjelek a fejemben, és soha nem merül fel, hogy ezt vagy azt miért csinálom.

– Merészen bánik a jelmezekkel is. Az Ármány és szerelemben is elég merész az öltözetetek a partnereddel, Medveczky Balázzsal. A Sirályban pedig vannak egészen „bátor” pillanataid is a színpadon, amikor meglehetősen kendőzetlenül állsz a közönség előtt. Van egy belső értékrended arról, mi fér bele és mi nem, vagy egyszerűen a színésznek meg kell tennie, amit a rendező kér, mert ez a munkája?

– Ez egy nagyon érzékeny téma, nyilván mindenkinek másutt vannak ebben a saját határai, amit tiszteletben is kell tartani. Ha egy színpadi helyzet megkívánja, emeli az adott pillanatot, hozzátesz, ad egy új réteget neki, akkor helyénvalónak találom, nincs problémám azzal, ha meg kell mutatnom magam.

Amikor egy szerepről gondolkodom és a színpadon állok, akkor az nem az én testemről szól. Tudom függetleníteni saját magamtól és nem jövök zavarba.

Nem azt mondom, hogy ez a legkényelmesebb dolog a világon, de izgalmas tud lenni ennyire lemeztelenedni egy ezerfős nézőtér előtt. Ha azt érezném, hogy egy dekorációs elem, akkor valószínűleg azt mondanám, hogy meg lehet oldani máshogy. De valójában szerintem nem ez a legintimebb része a szakmánknak, hanem az, hogy a saját érzelmeimet mutatom meg, a saját élményeimből táplálkozom.

– Kicsit Medveczky Balázs miatt is vártam ezt a bemutatót, mert pont előtte nem sokkal láttuk a Pinceszínházban az Élet-ritmusra című egyszemélyes előadását, és nagyon kíváncsi voltam, milyen lesz nagyszínpadon egy ilyen klasszikusban. Mesélj arról, milyen volt Balázzsal dolgozni.

– Nagyon jó. mi nem próbáltunk együtt még korábban. A padlásban játszunk együtt, de az mindkettőnk részéről átvett szerep.

Nagyon jól lehet Balázzsal együttműködni. Olyan színész, aki folyamatosan foglalkozik a szerepével. Nem rak pontot, amikor lemegy a premier. Nagyon szeretem, amikor lehet együtt gondolkozni előadásról előadásra, átbeszéljük, mi az ami jó volt, mitől működhetet jobban egy adott jelenet, mint korábban, vagy épp mitől nem. Abszolút partner, és magánemberként is remekül kijövünk.

– Május 1-én mutatták be a színházban az intézmény történetét bemutató Víg125 című dokumentumsorozatot, amely ősszel lesz látható az M5 csatornán. Ebben a társulat minden tagja, feltűnik kisebb-nagyobb szerepekben, így te is. A filmben sokat emlegetik, milyen volt a régi nagy legendákkal találkozni, együtt játszani. Röpködtek a nagy nevek – Ruttkai, Tolnay, Darvas, Várkonyi, hosszan lehetne sorolni. Nekem pedig az jutott eszembe, hogy ma is vannak itt legendák. Neked, mint fiatal színésznőnek milyen élmény Kernnel, Hegedűs D. Gézával, Kútvölgyi Erzsébettel vagy épp Nagy-Kálózy Eszterrel színpadra lépni?

– Amikor először találkozhattam ezekkel a színészekkel, és először játszottam velük, abban volt persze valami fura, zavarba ejtő. Az ember nagyokat pislog, hogy olyan embereket nevezhet kollégának, akiket csodálattal nézett gyerekkorában. De aztán mégis csak egymás partnerei leszünk, próbálunk, vannak jó próbák, rossz próbák. Együtt ülünk le a büfébe megenni valamit, együtt éljük meg ezeket a pillanatokat. Elmosódnak a határok. Persze megmarad az alapvető tisztelet – bár szerintem ez nem kor függvénye. Mindegy, hogy valaki 30 éves vagy 60 éves, ugyanúgy tisztelem. De egy idő után nem lehet ezzel foglalkozni, nem is egészséges. Kialakul egy olyan kollegiális viszony, ahol nem az jár a fejemben, hogy úristen, a Hegedűs D. Géza ül mellettem. Ő ráadásul a tanárom volt, ami még speciálisabb helyzet. Persze attól is függ, hogy az az idősebb kolléga milyen labdát dob neked.

Valaki nagyon laza és azonnal magához húz, és el tudja oszlatni ezt a fura zavart. Valakit viszont egyáltalán nem érdekel, hogy egy fiatalabb kolléga ne érezze magát zavarban.

– A jövő évadban milyen új feladatok várnak rád?

Alföldi Róberttel fogok dolgozni az Egy nő anatómiája című Mundruczó Kornél film színpadi változatában. Nagyon örülök neki, mert még nem dolgoztam vele, és mindig örülök, amikor új emberekkel találkozhatok. Ráadásul az egyik kedvenc filmemről van szó. Ez októberi bemutató lesz. Utána pedig a Rémségek kicsiny boltjában lépek színpadra, amit ugyancsak várok, mert Novák Eszterrel sem dolgoztam még. Nagyon izgalmas zenei feladat lesz, amit különösen szeretek.

– Feloldódtak az énekléssel kapcsolatos korábbi gátlásaid?

– Oldódgatnak. De nem tudom, hogy valaha megszűnik-e teljesen ez a probléma. Viszont már megszoktam magamat és együtt tudok ezzel élni. Sokat dolgozom rajta és szerencsére vannak olyan pozitív, megerősítő élmények, mint a tavalyi Szegedi Szabadtéris bemutatóm, az Ezeregy éjszaka meséi, ahol 4000 ember előtt énekeltem egyedül a színpadon. Nagyon féltem tőle, betegen, szteroidokkal telenyomva csináltam végig a premiert, úgyhogy a szokásos mintázat megint kirajzolódott. De utána ott álltam és azt gondoltam magamban: ettől féltem? Hisz ez csodálatos érzés! Meg tudom csinálni! Ilyenkor talán kicsit közelebb kerülök ahhoz, hogy legközelebb egy héttel a bemutató előtt is el tudjam ezt hinni.

– Mesélj kicsit Liam Neesonról.

– Róla túl sokat nem tudok mesélni, bármennyire szeretnék. Nyilván találkoztam vele és együtt forgattunk két napon keresztül Antal Nimród Retribution című akciófilmjében. Kezet fogtam vele és nagyon udvarias volt. De nekem elsősorban nem vele kellett dolgozni abban a jelenetben, amit én forgattam a filmben. Nagyon nagy élmény volt a forgatás és hálás vagyok, hogy megtapasztalhattam, milyen egy ekkora stábbal dolgozni. Már önmagában az is csodálatos, hogy találkozhattam Antal Nimróddal. Nagy formátumú rendező, aki nem utolsó sorban nagyszerű ember is.

– Nagyon más egy ilyen hollywoodi stábba becsöppenni ahhoz képest, amit itthon tapasztalsz?

– Össze sem lehet hasonlítani. Az embernek vannak elképzelései erről. Szájtátva figyeltem a történéseket. Sokszor egészen zavarba ejtő volt az a figyelem, amivel felém fordultak. Mi egész másképp szocializálódunk itthon. Volt például egy csomó olyan helyzet, amire azt mondtam, hogy ezt én is meg tudom oldani magamnak. De mindenki hangsúlyozta, hogy nem, én azért vagyok ott, hogy abban az öt percben a lehető legjobb legyek, amikor kamera elé kerülök. Minden, ami ezen kívül esik, az más emberek felelőssége, azt majd ők intézik.

Ez a fajta figyelmesség, hogy a játékomon kívül tényleg semmi mással nem kellett törődnöm, az elképesztő érzés volt.

Fotó: Dömöly Dániel, Emmer László, Gimesi András, Gordon Eszter, Vígszínház


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Krasznahorkai László Nobel-díját a könyvtár és a könyvesboltok sem hirdetik a szülővárosában, pedig ő azt mondja: beérné egy A4-es papírlappal is
Az író Facebook-oldalán mondott köszönetet mindazoknak, akik gondoltak rá és gratuláltak neki az irodalmi Nobel-díj kihirdetése alkalmából.


Lassan egy hónap telt el azóta, hogy kiderült, egy magyar író, Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat. A rangos elismeréshez számos közéleti személyiség gratulált, a világsajtó is hosszan írt munkásságáról. Úgy tűnik azonban, hogy a friss Nobel-díjas szülővárosában, Gyulán nem büszkélkednek annyira a sikerrel – legalábbis az író Facebook-oldalán található bejegyzés szerint:

„Krasznahorkai László hálás mindenkinek, barátnak, ismerősnek, fordítónak és kiadónak, tartós olvasónak és kezdő olvasónak, akár magyar, akár még nem magyar, távolinak tehát és közelinek, és különösképpen a képen látható üzenet íróinak szülővárosomban, Gyulán, ahol rajtuk kívül nemcsak »óriásplakáttal« nem üdvözlik szerény elvándoroltjukat, de még a könyvesbolt vagy a könyvtár előtt sem látni – pedig beérném egy A4-es papírlappal is – az öröm bármi jelét – hálás, tényleg az, hogy szeretettel gondoltak és gondolnak rá az irodalmi Nobel-díj kihirdetése alkalmából.”

A poszthoz mellékelt képen egy ablakra kiragasztott papír látható, amin ez áll: „Krasznahorkai László (szülővárosa: Gyula), irodalmi Nobel-díj, 2025. E ház lakói büszkék rád, gratulálunk!”

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Az Offspring bulija legalább olyan szórakoztató volt, mint a koncertet megelőző szünet – képes beszámoló
Az 1984-ben alapított amerikai punk-rock banda bő 40 év alatt sem veszített sokat a vonzerejéből – és a lendületéből sem, ahogy tegnap az MVM Dome-ban bebizonyították. Humoros, látványos, pörgős bulit csaptak – jöjjön a beszámoló képekkel!
Tóth Noémi - szmo.hu
2025. november 01.



Kevés felemelőbb élmény van egy anyának annál, mint amikor a gyerekkori kedvenc bandájára elviheti a saját kislányát bulizni, akinek – minő szerencse – jelenleg ugyanaz a kedvenc zenekara. Én még a nadrágra csiptethető walkmanemen hallgattam rongyosra az Americana kazettát, nemrég pedig a 9 éves lányom állított össze Spotify listát a best of válogatásukról, úgyhogy kijelenthető, hogy nem évültek el évtizedek alatt sem.

Az előzenekar a francia-kanadai punkegyüttes, a Simple Plan volt, akik kifejezetten jó hangulatot csináltak már az elején is, és láthatóan a közönség egy része miattuk (is) érkezett. Elhangzott többször a „köszönöm Budapest” is, amin mindig meghatódom külföldi bandák esetén, és láthatóan jól érezték magukat a srácok. Hatalmas strandlabdákat is útnak indítottak a csápoló kézáradatba, illetve már ekkor sem fukarkodtak a konfettiesővel. Már önmagában ez az ugrálásra komponált koncert is remekül megalapozta a főzenekart, de a legjópofább blokk a szünetben következett.

Egy világító „fuck yeah” feliratú léghajó kezdett el körözni felettünk egy drónnal, majd táncoló csontvázakkal elindult egy visszaszámláló, és bulis nóták kíséretében különféle tematikákat vetítettek a hatalmas kijelzőkön. Volt például közös karaoke az A-Ha Take on Me című dalával, illetve olyan szekciók, amelyeknél egy adott témára pásztázta a kamera a közönséget. Volt headbang cam, look like cam (itt baloldalon egy híres karaktert, jobb oldalon meg egy rá hasonlító látogatót mutatott a kamera, és nem mindenki volt boldog az összehasonlítástól), fenékrázás és fuck you cam (itt egy család édes kisgyermekei vitték a prímet, akik rögtön boldogan mutogatták a középső ujjukat). Illetve nem maradhatott ki a klasszikus csókkamera sem, amelynek a végére bevágták az elhíresült Coldplay-es jelenetet is. A humorfaktort fokozta a stáb egyik gorillának öltözött embere, aki végig a közönség soraiban bohóckodott, és lehetett vele fotózkodni.

A lányommal is mindenki jó arc volt: mindkét zenekar stábtagjától csak úgy kapott egy-egy pengetőt, felbecsülhetetlen ereklyékkel gazdagítva a megdicsőült negyedikesemet, és lépten-nyomon segítőkész fiúk akarták felvenni őt a nyakukba, hogy jobban lásson.

Amikor berobbant az Offspring, hét év után végre ismét nálunk pörgetve a legjobb és legújabb nótáikat, a közönség teljesen beindult. Szerencsére nem követték el azt a hibát, amit sokan el szoktak, hogy csak az új albumot erőltetik – bár az is ütősre sikerült –, hanem az össze slágeres puskaport is sorra előtték. Le sem lehetett törölni a vigyort a képünkről a lányommal, ahogyan együtt ordítottuk az I Want You Bad, a The Kid’s Aren’t Alright, a Pretty Fly (For a White Guy) vagy a Hit That refrénjeit.

A másfél órás koncertbe belefért egy Ozzy-megemlékezés egy Black Sabbath feldolgozással, valamint egy zongoránál előadott, Beatles-féle Hey Jude is, amely mellé egy saját dalt is balladásított a frontember, miközben a mobiltelefonok vakui elárasztották a stadiont. Apropó, az énekes nem éppen egy szokványos punk, hiszen Dexter Holland molekuláris biológiai doktorátusát HIV-kutatásból szerezte, valamint profi pilóta és repülésoktató is egyben.

Az egész koncert rendkívül látványos volt, és garantáltan unatkozásmentes, hiszen egyfolytában változott a vetítés, pattogtak a strandlabdák, estek a konfettik, lelkesen beszélt a banda, szóródtak a szikrák, sőt, felfújtak két hatalmas gumicsontvázat is, amelyek szájából végül füstcsóva szállingózott. Úgyhogy finoman szólva nem egy minimálra hangolt haknit élvezhetett a közönség, pedig fele ennyi erőfeszítéssel is imádtuk volna az estét.

Még a beengedés, a ruhatár és a metrózás is flottul ment, úgyhogy a lányom első nagyszabású stadionkoncertje szerencsére jobban nem is sikerülhetett volna. Én pedig vagy ezer rockkoncerttel a hátam mögött bátran kijelentem, hogy az Offspring tesz arról, hogy a mondás érvényben legyen: „punks not dead”!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Drámai továbbjutások, mansplaining és az évad talán legnagyobb éneklése: ilyen volt az X-Faktor második székes köre
Patai Anna komoly veszélybe került, végül egy meglepő szabálymódosításnak köszönhetően jutott tovább.


Itt aztán volt minden, mint a vásárban. Jó pár éve írom ezeket a cikkeket, de azt hiszem, ilyen változatos – és erős – székes kört még nem láttam.

Minden mesésen kezdődött, ugyanis Gáspár Laci erre a motívumra fűzte fel a saját rostáját. Hogy, hogy nem hozzá került a versenyzők közül "Piton professzor", "Hamupipőke" és "Gru" is. Ilyen felütés után a mentor természetesen mesés produkciókat várt. Meg is kapta, az más kérdés, hogy némelyik rémmesének bizonyult, de hát végül is halloweeni időszak van.

Ha már szóba került Piton professzor, ő kezdte az éneklést. Kicsit hűtlen lett szerepéhez, mert ahelyett, hogy tisztességes varázslóhoz méltóan hoppanált volna, Zaporozseccel érkezett – az Azon az éjszakán című dalt énekelte, de természetesen ezt is némileg módosítva, Lilinek ajánlva.

Sajnos a professzor nem mondta el az "Invito énektudás" varázsigét, és a mentorok – vállalva a kockázatot, hogy a mogorva varázsló elvarázsolja őket, vagy levon 100 pontot a Griffendéltől – visszaküldték tanítani.

A székek tehát üresen maradtak, de ez igen hamar megváltozott. Gulyás Dániel avagy Danny Roxx a Def Leppardtól a Put Some Sugar on Me-t énekelte. Laci örült a srác érkezésének, mert mint mondta, idén kevés a rock hang. Mondjuk szerintem ez Danny előadásával sem változott, nála nem csak a rockhang kevés, hanem úgy egyáltalán a hang. Ennek ellenére leülhetett.

"Szeretném, ha lenne egy rock katonám" mondta Laci egy Ossian parafrázissal élve.

A külhoni leányzó, Victory jobb volt, a 365 című Netflix sorozat betétdalát, az I See Redet énekelte az Everybody Loves and Outlaw-tól. Azért az ő éneklésében is voltak hiányosságok, de kapott széket. Így hát három éneklés után Lacinak már csak egy kiadó helye maradt.

Következett a "Hamupipőkének" elkeresztelt Kapitány Evelin, aki mintha csak megérezte volna, hogy Laci ma a mesékre utazik, a Mulán egyik betétdalával érkezett. A mentor szeme nem is maradt szárazon, és székkel hálálta meg a produkciót.

A székek beteltek, Majka nem is bírta ki, hogy ne szúrjon oda:

"Megteltek a székek, Lackó! A szórakoztatóipar csúcsa ül azokon székeken."

Gyengébb próbálkozások következtek, ebből a csokorból Ákos csak a humorával emelkedett ki, aki felhívta Laci figyelmét rá, hogy a piros szék még szabad. Illetve bejelentkezett műsorvezetőnek is, amire Majka megjegyezte: "Nagy szükségünk lenne rá, mert ketten vannak, de felet érnek."

De sajnos Ákos sem ülhetett le, ahogy Waskovics Tímea sem annak ellenére, hogy amúgy Laci gyermeki hangulatához nagyon illő dalt választott, Paulinától A te mesédet.

Solti Juli "Seekas" az idei X-Faktor egyik legnagyobb egyénisége, bár ő maga is megállapította magáról, hogy szélsőséges karakter. A produkciója – a Minimál című saját dala – meglehetősen eklektikus volt. Azt hiszem, erre szokták mondani, hogy néha a kevesebb több. De azért kapott széket, mert tényleg jól énekel.

A műsor első igazán meglepő fordulatát a Sztárban sztár leszekben is megfordult Engel-Iván Lili szereplése hozta. Beth Heart Love is a Lie című dalát választotta. Laci némi tépelődés után úgy döntött, Lilinek és Dannynak párbajoznia kell, ami két dologra ébresztette rá a mentort:

Lili nem elég jó, és Danny sem rock katona, legfeljebb HET (háború esetén túsz). Így egy eddig példátlan fordulattal mindkét versenyzőt hazaküldte.

Tóth Andi nagyon büszke volt Lacira ezért a döntésért.

A megüresedett széknek a 17 éves rapper, Lázi Dávid vagyis Lil Davis örülhetett. Laci többször is hangoztatta, hogy szeretne egy jó rappert, és Dávidban megtalálta. Majka meg is bánta, hogy a Táborban átengedte a srácot Lacinak.

Érdekes intermezzo következett. Bukovinszky Vanda, Lakatos Arnold Sándor és Darab Viktor úgy jutott tovább a Táborból, hogy a mentorok felajánlották nekik: álljanak össze trióvá. Mint kiderült, az új formáció kb. 12 óráig létezett, de annyira nem tudtak mit kezdeni egymással, hogy úgy döntöttek, külön próbálnak szerencsét.

A mentorok viszont nem értékelték ezt, hiszen a továbbjutást csapatként kapták, nem külön-külön. Némi tépelődés és moralizálás után produkció nélkül távoztak.

Fogytak a versenyzők Laci csapatából, Majka megint piszkálódni kezdett:

Vannak jó énekeseid? Mikor jönnek?

Ami már csak azért is szenyaság tőle, mivel Solti Juli leültetését ő is támogatta – ezek szerint őt mégsem tartja jó énekesnek?

Jött az idei évad egyik favoritja, Patai Anna. Aki nem csak jól énekel, de jól promotálható is a szakmai múltjával. Nem csoda, hogy Laci és Andi összevesztek rajta a Táborban. Mindenki azt várta, hogy rajt-cél győzelemmel a pirosszékben landol.

Ehhez képest elég gyenge produkciót nyújtott – a mentorok szerint. Bevallom, én nem hallottam annyira rossznak. Önmagához képest lehet, hogy gyengébben teljesített, de

hosszan sorolhatnám azokat az élő show-s versenyzőket a műsor történetéből, akik a kanyarban sincsenek hozzá képest, Király L. Norbitól Zámbó Krisztiánon át Mardollig.

Anna végül kegyelemkettessel leülhetett Juli helyére.

Kicsit csodálkoztam, hogy Tóth Andi nem nyúlt Juli után, hiszen korábban érte is harcolt. De hát ilyen ez a popszakma.

A piros szék sem árválkodott sokáig, hiszen jött Sárközi Lili. Ő az a versenyző, akire egy olasz étteremben figyelt fel Laci. A lány Aretha Franklintől a Say a Little Prayert énekelte egyszál elektromos gitárral a kezében, és Laci személyesen kísérte a biztos továbbjutást jelentő piros ülőalkalmatosságra.

"Irigykedem, Laci. Ez nem is versenyző volt, hanem extra produkció" mondta Tóth Andi.

Elég jól alakult Laci csapata, de ha azt hittük, túl vagyunk az izgalmakon, nagyot tévedtünk. Érkezett ugyanis Bakó Irén alias Nemesi Nazyra, hogy alaposan felkavarja az állóvizet. A fellépése magabiztos volt, de mégsem arrogáns, nagyon kedvesen adta elő, hogy ő azért jött, hogy valakit kipöcköljön a székéből.

Nagyon jó energiákkal érkezett a színpadra, laza volt, nyomát sem mutatta izgulásnak. Aztán hamar meghatóra fordult a hangulat, amikor kiderült, hogy Hegedűs Bori Anya című számát hozta. Édesanyjának szerette volna megköszönni azt, hogy a sok nélkülözés, a szegénység ellenére nem dobta őt el, felnevelte, és most itt lehet.

Nehéz mit hozzáfűzni, így néz ki a profizmus.

Tudatában van a képességeinek, magabiztosan használja őket, éppen ezért nem is fél, szinte a kisujjából rázza ki a feladatot.

És mindehhez társul egy nagyon megnyerő, laza, szerethetően pimasz és vicces egyéniség. Ritka az ennyire egyértelműen sóbizniszbe való versenyző.

Laci nehéz döntés elé került. Megfordította a sorrendet, és először azt mondta el, ki az Lili mellett, akivel biztosan együtt dolgozna – Davis örülhetett. Abban is biztos volt, hogy Evelint nem tudja magával vinni az élő show-ba.

>

Ezután következett Anna és Nazyra párbaja. Őszintén megmondom, számomra nem volt kérdés, hogy Nazyrát kell választania. Először is, sokkal jobban teljesített Annánál. Másrészt az sem mindegy, hogy Anna már ott van a szakmában. Annak idején jól szerepelt egy másik tehetségkutatóban, és lehet, hogy nem tartozik az énekesek elitjéhez, de folyamatosan jelen van énekesként és színészként is. Mondhatnám, kapott bőven lehetőséget.

Nazyra viszont még az út elején van, sokkal nagyobb szüksége van erre a műsorra.

Ha nem is teljesen ezen érvek mentén, de végül Laci is Nazyra mellett tette le a voksát, viszont meggyőzte Andit, hogy Annát vigye magával a saját csapatába. A mentorcsapat egyetlen hölgytagja biztos továbbjutást nem ígért Annának, de esélyt igen.

Ezzel Laci élőshow-s csapata is kialakult, és azt kell mondjam, a műsor történetének egyik legütősebb triója jött össze. Két szuper énekesnő és egy tehetséges rapper lesi majd Gáspár Laci minden szavát.

Hátra volt még Tóth Andi csapata. A mentorok amúgy sem mennek a szomszédba, ha egymást kell froclizni, de Andi körében szintet léptek. Szegény énekesnő folyamatosan kapta a mansplaininget, amikor a körülötte ülő urak meg akarták neki mondani, hogy kell jól dönteni.

Az adok-kapok miatt néha már-már úgy éreztem, a Megasztárt nézem.

A fiúk leginkább attól óvták Andit, hogy ne Patai Annához mérje a többieket, mert ő profi énekes, nem lehet a többi versenyzőtől ugyanazt a szintet várni. Szerencsére a hölgy nem nagyon hagyta magát eltántorítani, és nem osztott kegyelemszékeket.

Nem ülhetett le a Száz forintnak című dalt eléneklő Peter Juhász, sem a mezítláb erdőben éneklő Mátyás. Hiába énekelte, hogy Don't Stop Me Now – Andi pontosan ezt tette, megállította a további menetelést. Eleve Queent énekelni nagyon nagy rizikó, a vérprofik közül is csak keveseknek sikerül. Még magából a Queenből sem mindenkinek.

A 61 éves Oprea Tony volt az első, aki helyet foglalhatott Anna mellett. Tom Jones slágerrel érkezett. Hozzám sokkal közelebb áll ez a stílus, mint mondjuk a rapp, és örülök, hogy a mentorok is értékelik. De azért sejteni lehetett, hogy Tony nem marad ülve végig, hiszen a trend és a biznisz nem kedvez ennek a korosztálynak és ennek a műfajnak.

Karolina Brandova a saját dolgát nehezítette meg a dalválasztásával. Lara Fabian Carusója nem könnyű falat, és nem is sikerült jól elénekelni. Ennek ellenére Andi még nem akarta elengedni, ezért leülhetett a harmadik fehér széke.

Gazdag Máté – Máté Dzsi a mentorok nagy kedvence, ahogy az enyém is. A Táborban ő volt az, aki bevallotta, hogy az angoltudása meglehetősen hiányos, mondhatnánk úgy is, hogy nincs.

De nagyon nagy egyéniség, igazi mackó, akinek nem utolsó sorban nagyon karakteres énekhangja van.

Le is ülhetett.

Laci egyenesen a piros széket adta volna neki, de Andi félt ennyire elkötelezni magát, már csak azért is, mert sokszor hallotta hamisnak Máté éneklését. Így inkább Tonit állította fel, hogy helyet készítsen Dzsinek.

Néhány ígéretes tehetség csalódást okozott Andinak, de aztán jött Molnár Dávid, aki Frank Sinatrát énekelt. Karolina számára itt ért véget a műsor, mert át kellett adnia a helyét.

Bellano produkciója is nagyon bejött Andinak, ezért a rappernek párbajoznia kellett Mátéval. Az énekesnő hosszas tépelődés után úgy érezte, Bellanóval szeretne jobban együtt dolgozni. A párbajban előadott dal győzte meg. Máté kicsit igazságtalannak érezte a döntést, de elfogadta.

Alakult a csapat, de még hátra volt néhány aduász. Andi annyira "belehabarodott" Istenes Márkóba, hogy piros széket adott neki, pedig ez az előadás azért közel sem volt olyan jó. Igaz, Lacinak és Majkának is tetszett. Az biztos, hogy a srác igazi showman, de ahogy Milán is rámutatott, rossz dalt választott – Måneskin: Bagging –, és "borzalmas" volt a produkció.

Én végéig azon gondolkodtam az előadása alatt, hogy mennyivel jobban állna ez a dal Marics Petinek.

Na és akkor még hátra volt Mohácsi Anett. Ő is nagy visszatérő, 2021-ben a mentorházban esett ki. Andi azzal "nyugtatta", hogy kizárólag nagyon erős produkcióval szabadíthat fel helyet. De Anett egy percig sem aggódott, és akkorát énekelt, hogy ha én ülök a mentorszékben, szemrebbenés nélkül lecseréltem volna Patai Annát. Etta Jamestől az All I Could Was Cry (Beyonce feldolgozásban) igazi telitalálat. Olyan dal ez, amivel biztosra lehet menni – feltéve, hogy a versenyző valóban képes elénekelni.

Andi nem volt olyan határozott, mint én. Amiben biztos volt, hogy Molnár Dávidnak mennie kell, és hogy Bellanót is vinni akarja az élő show-ba.

Így hát Anna és Anett párbajozott, és most jött az idei évad talán legnagyobb meglepetése.

Nem az volt a meglepő, hogy Anett Lutricia McNeal slágerét – Ain't That Just the Way – tökéletesen énekelte el. Hanem az, hogy a Lacinál bukdácsoló Patai Anna, miután órákon át ült Andi fehér székében, és az utolsó pillanatban párbajoznia kellett a továbbjutásért, kisétált, és úgy elénekelte Celin Diontól az All By Myself-et, hogy mindenkinek leesett az álla.

Ezen a ponton nem lehetett jó döntést hozni. Úgy gondolom, Andi rosszul tette, hogy Márkót piros székre ültette, és már Bellano tovább jutását sem lett volna elegáns visszavonni. A mentorok is egyetértettek abban, hogy nem lehet választani a két énekesnő között.

Az előbb azt mondtam, Patai Anna éneklése volt az évad legnagyobb meglepetése.

Ez azon a ponton igaz is volt, de rosszul öregedett ez a megállapításom. Majka ugyanis meglepő, az X-Faktor történetében majdhogynem egyedülálló javaslatot tett.

Szerinte a műsor lényege nem az, hogy melyik mentor nyer, hanem hogy a tehetségek lehetőséghez jussanak. Éppen ezért őt nem zavarná, ha Andinak rendhagyó módon négy versenyzője lenne a műsorban. Minden mentor azonnal igent mondott rá, és vélhetően a füleseken keresztül Verebély Marcell kreatív producer is. Így hát a szabályok meggörbítésével minkét énekesnő ott lesz az élő műsorban.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez nem egészen példa nélküli. 2012-ben – amikor még 6 versenyző juthatott tovább a székes körből – a lányok kategóriájában 6 helyett 7 versenyző mehetett tovább. Akkor Csobot Adél kedvéért módosítottak a gyakorlaton, sok rajongó kritizálta is ezért a műsort. Igaz, akkor a székekről nem egyenesen az élő show-ba vezetett az út, hanem csak a Mentorházba.

Azt ki lehet jelenteni, hogy erős az idei évad, különösen Laci és Andi csapata. Emlékszem még azokra az időkre, amikor a székeknél sorra elvéreztek a legnagyobb favoritok, és végül a továbbjutók is csak nagy jóindulattal kaptak lehetőséget. Ahhoz képest a mostani felhozatal mindenképp bizakodásra ad okot.

Jövő héten csütörtökön egy sajtótájékoztatón mutatják be az élő show szereplőit, amiről természetesen tudósítani fogok, megszólaltatom a mentorokat és az érdekesebb versenyzőket is. Utána pedig jöhet az első élő show!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Kiderült, mikor tartják meg jövőre a Szigetet
Az idei fesztiválról készült kisfilmben jelentették be a dátumot a szervezők.


Miután biztossá vált, hogy a komoly bizonytalanságok ellenére mégis megrendezik jövőre a Szigetet, már csak arra kellett várni, hogy kiderüljön, mikor is lesz pontosan a fesztivál.

Ez most ki is derült az idei Szigetről készült kisfilmből: 2026. augusztus 11. és 15. között tartják meg a fesztivált.

A 11 perces aftermovie 10. percében a szervezők azt üzenték: „Ti tettétek felejthetetlenné. Köszönjük!”. Majd következik a jövő évi fesztivál dátuma.

A teljes videót itt nézheted meg:

Ahogy arról folyamatosan beszámoltunk, a Sziget Fesztivál jövője októberben vált bizonytalanná, amikor a Sziget Zrt. kezdeményezte a fővárossal kötött megállapodás felmondását. Ennek hátterében elsősorban a külföldi tulajdonos kiszállása állt. A szervezők felvették a kapcsolatot a fesztivál alapítójával, Gerendai Károllyal, aki már ekkor jelezte: néhány héten belül el fog dőlni, sikerül-e megmenteni a Szigetet vagy sem. Az ügy a Fővárosi Közgyűlésen folytatódott, ahol azonban nem jutottak dűlőre a képviselők: Karácsony Gergely javaslatát nem szavazta meg a többség, a TISZA Párt kompromisszumos javaslatáról pedig nem engedélyezte a szavazást a főpolgármester. Végül Magyar Péter váratlanul bejelentette a Facebookon, hogy megállapodott Gerendai Károllyal, így lesz jövőre Sziget.


Link másolása
KÖVESS MINKET: