Komoly műtéten esett át Dundika, Majka szerelme - fel sem tudta emelni a gyerekeket
Nyitott hasfal miatt kellett megoperálni Majoros Hajnalkát néhány hete. Majka szerelme és gyermekei anyja hiába szerette volna elkerülni a beavatkozást, állapota ezt nem engedte meg.
A Story Magazinnak mesélt műtétjéről és elmondta: két hete volt a operáció, de már évekkel korábban volt jele annak, hogy valami nem stimmel a szervezetében.
"Miután Marián világra jött, hetekig éreztem egy kitüremkedést a köldökömnél, de a nőgyógyászom azt mondta, ne féljek, nincs köldöksérvem"
– mondta Hajnalka, aki második gyermeke születése után sem tudott megnyugodni.
"Olivér születése után még rosszabb lett a helyzet, hiába ment le rólam minden súlyfelesleg, még mindig úgy néztem ki, mint aki három hónapos terhes. A köldököm felett kitüremkedett a hasam, és még hat hónappal a szülés után sem apadt le a duzzanat" – folytatta a celeb, akiről második gyermeke születése után állapították meg, hogy szétnyílt a hasfala.
A fiatal anyuka állapota egyre rosszabb lett, már a gyermekeit is alig bírta megemelni,
így a műtét mellett döntöttek, amin végül minden a legnagyobb rendben ment.