SZTÁRVILÁG

Kikezdték Kendall Jennert, aki úgy ünnepelte a szülinapját, mintha nem lenne világjárvány

Egy hollywoodi hotel tetőteraszos bárjában bulizott egy csomó vendéggel maszk és távolságtartás nélkül, amit ráadásul titokban is akart tartani. Meg is kapta érte a magáét a netezőktől.

Link másolása

Kedden tölti be a 25. évét Kendall Jenner, de már szombaton hatalmas bulival ünnepelt, fittyet hányva a koronavírus-járvány miatti korlátozásokra.

Aki esetleg nem tudná, ő az a lány, aki az amerikai Kardashian-Jenner família családi valóságshow-jában vált ismertté, ma pedig már modellként keresi a kenyerét. És most, hogy negyed évszázados lesz, úgy gondolta, ezt méltó módon meg kell ünnepelni, világjárvány ide vagy oda.

Jenner egy nyugat-hollywoodi hotel tetőteraszos bárjába hívta meg a vendégeit, akiknek kötelező volt egy gyorstesztet csináltatni koronavírusra, és csak azok mehettek be, akiknek negatív lett az eredménye. Ez volt az egyetlen óvintézkedés a fertőzésveszély ellen.

A résztvevőkön - a bár személyzetét leszámítva - nem volt maszk, ráadásul a védőtávolságot sem tartották be. Ezt bizonyítják azok a képek és videók, amiket a vendégek osztottak meg a közösségi oldalaikon - annak ellenére, hogy

a szülinapos kifejezetten kérte, hogy ne posztoljanak a buliról. Talán éppen azért, mert tudta, hogy így lebukhat a koronavírus szempontjából egyáltalán nem biztonságos partival.

Ezt a kérését azonban még a saját rokonai sem tartották be: húga, Kylie Jenner és más családtagok is számos képet és videót töltöttek fel közösségi oldalaikra.

Így hát nem maradt titokban, hogy senki sem törődött az óvintézkedésekkel. A közösségi médiában elterjedtek a képek és a videók, a netezők pedig nem kímélték Jennert a felelőtlenségéért.

Volt aki azt emelte ki, hogy a bár egyik alkalmazottja még maszkkal az arcán is igyekezett elhúzódni a modelltől, amikor az éppen elfújta a gyertyákat a szülinapi tortáján, míg más azon akadt ki, hogy Jenner a posztolási tilalommal akarta elkerülni, hogy az emberek tudomást szerezzenek az "illegális" partijáról.

A legtöbben azonban egyértelműen azon háborodtak fel, hogy Kendallt és vendégeit is teljesen hidegen hagyta, hogy egy nagyszabású eseményen mulattak, miközben továbbra is tombol a járvány.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Kucsera Gábor férjes modellel csalhatta meg Tápai Szabinát
Ráadásul ez egy hosszabb ideig tartó viszony volt több forrás szerint is, nem egyszeri félrelépés.

Link másolása

Csütörtökön robbant a hír, hogy véget ért Tápai Szabina és Kucsera Gábor házassága. Az egykori kézilabdázó a Story magazinnak árulta el, hogy már nyolc hónapja külön élnek, de a válópert még nem adták be. Azt sem titkolta, hogy a hűtlenség is hozzájárult ahhoz, hogy kapcsolatuk kudarcba fulladt.

A Blikknek egy informátor azt mondta, Tápai Szabina számára pedig mindig a család volt az első, és a gyermekei érdekében mindent megtett azért, hogy egyben tartsa a házasságát.

„Sok minden felett szemet hunyt, de egy idő után nála is betelt a pohár. Gábor nagyon jó édesapa, de az utóbbi időben nem volt mintaférj. Nemegyszer volt hűtlen a feleségéhez.”

A lap szerint több forrás is megerősítette, hogy

az egykori kajakozó kalandjai között volt egy hosszabb viszony is egy férjes modellel, akit sokan a tévéből ismerhetnek.

A Borsnak is arról beszélt a család egyik barátja, hogy több félrelépés is történt, mivel Kucsera „sosem volt a hűség mintaképe”. Elmondása szerint a korábbi sportoló „szeret és tud is élni, amibe a bulizás is beletartozott, Szabina pedig állandóan hívogatta”. A férj ugyan sokat változott, amikor kisfiuk nagyobb lett, ekkor többet volt otthon, de a második gyerek érkezése után egyre kevesebb idejük maradt egymásra a feleségével, így „ki-kicsapongott”.

„Nem mentség, de igyekezett mindig nagyon diszkrét lenni, mert ez nem Szabina ellen volt, nem akarta megbántani”

- állítja a barát.

Azt is mondta, hogy Kucsera olyan házasságot szeretett volna, mint a szüleié, akiknek a kapcsolata a mai napig csodálatos, példaértékű. Kudarcként élte meg, hogy az ő kapcsolatuk nem úgy alakul, de a gyerekei miatt menteni akarta a házasságot. A barát szerint tulajdonképpen már három éve nem volt az igazi az egykori pár kapcsolata.

„Több sebből vérzett a házasságuk, nem csak a félrelépések, hanem a nagyon különböző jellemük miatt is, Szabina túl harsány, túl hiperaktív volt, ami csak eleinte egészítette ki Gábor nyugalmát. Mindkettőjük családja szurkolt nekik, de eljön az a pont, amikor bármit tesz az ember, nincs tovább!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Lakatos Márk beszólt G.w.M.-nek: „Mi az, hogy nem ülhet le valaki a saját férje mellé egy asztalhoz?”
Még le sem adták G.w.M. szereplését Hajdú Péter műsorában, az előzetesben elhangzó mondatok máris felkavarták az állóvizet.

Link másolása

Ahogy azt mi is megírtuk, a pénteki Frizbi vendége Varga Márk, azaz G.w.M lesz, aki mesél majd karrierje indulásáról, arról, milyen a kapcsolata Kulcsár Edinával, és hogy mi a céljuk azzal, hogy világgá kürtölik a luxus dolgaikat.

„Szerintem magától értetődő, hogy ha ott ül nyolc férfi az asztalnál, akkor nem fog az egyiknek a felesége beülni, ha például üzletről beszélnek. Ugyanúgy, ahogy egy férfi sem vesz fel magassarkút”

- mondja a rapper a műsor előzetesében.

Ezt a kijelentést viszont Lakatos Márk nem hagyta szó nélkül, és a TikTokon reagált a hallottakra:

„Drága G.w.M, báttya, én tudod, hogy kamellek téged, úgyhogy ezért is nagyon fáj, amikor ennyire össze-vissza beszélsz, mint legutóbb a Hajdú Petinél is. Hát először is, mi az, hogy nem ülhet le valaki a saját férje mellé egy asztalhoz? A nők miért ne ülhetnének egy asztalhoz a nagy, fontos, üzletelő, fú, de komoly férfiakkal? Miért, hát kik azok? Mondd meg őszintén, mennyivel több egy férfi, mennyivel többet tesz le egy asztalra, amihez odaül, mint az a nő, akinek ugyanannyi joga van 2023-ban ott enni és ott ülni? Hány olyan százezer cigányasszony van, aki egyedül neveli a családját, a gyerekeit, meg mit tudom én, hol van az ura, az miért ne ülhetne és üzletelhetne egy asztalnál bárkivel is? Ezt gondold már végig!

A másik pedig az, hogy mi az, hogy egy férfi nem hordhat magassarkú cipőt? Hát tele van Andalúzia olyan cigány férfiakkal, akik flamencotáncosok és magassarkúban tiperésznek. De hogy ha épp egy piros tűsarkút van kedve valakinek fölvenni, attól még hidd el, hogy tud olyan okosakat mondani, hogy odafér azokhoz a nagyokos üzletelő férfiakhoz, akik nem engednek maguk mellé mást”

- mondja a videóban.

@lakatosmarkstyle @GWMMUSIC_OFFICIAL ezt gondold végig újra!!! #womenpower #womenempowerment #csilagszóró #nekedbelegyen #nekedbe #fyp #fy #foryourpage #magyartiktok ♬ eredeti hang - Lakatos Márk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Kucsera Gábor Tápai Szabinának: „Te egy faszi vagy! Te ilyen strapakanca vagy”
A sztárpár tegnap jelentette be a válást, de már korábban is voltak jelek arra, hogy komoly problémáik vannak.

Link másolása

Ahogy azt mi is megírtuk, csütörtökön derült ki, hogy válik Tápai Szabina és Kucsera Gábor. Már nyolc hónapja külön élnek, de egyelőre még nem adták be a válópert.

„Nem fogok szépíteni, volt megcsalás. Sokáig nagyon türelmes és elfogadó voltam, de egyszerűen rá kellett jönnöm, hogy nem működik köztünk ez az egész”

- nyilatkozta Tápai Szabina a Story magazinnak. Azt is elárulta, hogy nehezen hozta meg a döntést, de kitart mellette. Később az is kiderült, hogy Kucsera Gábornak egy férjes modellel is viszonya volt a házasságuk alatt.

Eddig is sok minden utalt arra, hogy a házasságuk nincs teljesen rendben. A Ripost felidézte, hogy Tápai Szabina már egy éve, a Palikék Világa by Manna című műsorban is sokat elárult.

„A mi házasságunk egy óriási hullámvasút” - fogalmazott a háromgyermekes édesanya az interjúban.

Arról is beszélt, hogy milyen hatással volt a személyiségére a kézilabda:

„Kézilabdázó voltam, az a világ egyik legkeményebb sportja. Például a férjemmel sokat beszéltük, néha azt mondta: »Te egy faszi vagy!« Nem is tudtam igazán nő lenni, amíg nem hagytam abba a kézilabdát. Mert itt vagy felveszed a kesztyűt, vagy eltipornak […] A férjem azt szokta mondani, hogy »te ilyen strapakanca vagy: látod a célt, és csak afelé tudsz menni, és tudod, hogy mikor mit csinálsz, hogy csinálod.« És közben nem nagyon tudod megélni, hogy ki is vagy valójában"

- mesélte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Meghalt Paco Rabanne, a parfümkirály divattervező
Rabanne excentrikus kollekcióival lett világhírű, hazánkban leginkább a 1968-tól gyártott parfümjeiről ismerték.

Link másolása

88 éves korában franciaországi otthonában elhunyt Paco Rabanne, írja a BBC. A spanyol divattervező halálát a Puig, márkáinak anyavállalata is megerősítette.

Rabanne excentrikus kollekcióival lett világhírű, hazánkban leginkább a 1968-tól gyártott parfümjeiről ismerték. A Puig szerint a radikális látásmódú divattervező felejthetetlen örökséget hagy maga után.

Link másolása
KÖVESS MINKET: