Vörös szőnyegre cserélte a fehér köpenyt - Kiderült, mi az eredeti foglalkozása Kiara Lordnak, a Nagy Ő sztárjának
„Én a szexre születtem” – vallja magáról Kiara Lord, aki januárban Stohl András szívéért küzd A Nagy Ő című műsorban. Ám a luxusescortként és felnőttfilmesként elhíresült celeb egy teljesen más világban is helytállt: ápolónőként dolgozott budapesti kórházakban, ahol a gyors reakcióján életek múlhattak, írta a Blikk.
Bár fiatalon a nagyvilágba vágyott, értelmiségi családi hátterének köszönhetően angolul és oroszul is felsőfokon beszél, és felnőttként már nosztalgiával tekint a múltjára. „Ma már hiányzik a természet közelsége és a nyugalom, amit akkor nem tudtam értékelni” – vallotta be korábban.
A közönség a képernyőről ismeri, ám kevesen tudják, hogy komoly egészségügyi múlt áll mögötte.
Később azonban, egy párkapcsolat miatti szünet alatt visszatért a tanuláshoz, és ápolói végzettséget szerzett. Több budapesti kórház pszichiátriai és belgyógyászati osztályán is dolgozott, ahol a feladatok fizikailag és lelkileg is próbára tették.
– árulta el.
Bár tanulmányait kiváló eredménnyel, színötösre zárta, végül mégis a filmes és televíziós karriert választotta. „Szín ötös voltam az ápolói szakon, nagyon érdekelt, de nem gondoltam rá, hogy ebben dolgozzak” – fogalmazott a 34 éves felnőttfilmes, aki döntését kendőzetlen őszinteséggel indokolta:
A korábban a Farm VIP-ban is szereplő sztár most A Nagy Ő című műsorban tűnt fel, ahol Stohl András kegyeiért versenyez. A színész az első adásban azonnal felismerte, a műsorban pedig elhangzott, hogy kölcsönösen „bakancslistások” egymásnak.
Kiara jelenleg a második könyve kiadására készül, miközben már egy új szakma is vonzza. „A cukrász szakma felé kacsintgatok, inkább az édes dolgok vonzanak, a szép, esztétikus desszertek” – árulta el a terveiről.