HÍREK
A Rovatból

Kezd durvulni Sophie Turnerék válása, Joe Jonasék hadjáratot indítottak a színésznő ellen

Úgy akarják beállítani, mintha bulizós sz@ranya lenne, aki elhanyagolta a gyerekeit. Nyilvánvaló, hogy Joe Jonas ki akarja túrni a feleségét a családból.


Úgy fest, miközben Sophie Turner a gyerekeiért harcol - még a válásról is az újságokból értesült.

Miután kiderült, hogy a színésznő és az énekes külön úton folytatja, Joe Jonas ügyvédje azt nyilatkozta, hogy „menthetetlenül megromlott” a kapcsolat, és a pár két kislánya, Willa és D.J. felügyeleti jogát próbálja rendezni - írta a sassy.hu. Hozzátette:

"A kiskorú gyermekek érdekében az a legjobb, ha a felek megosztott szülői felelősséget vállalnak."

Ehhez képest a valóság egészen másként fest.

A színésznő nem is sejtette, hogy mire készül a férje, a házasság felbontásának szándéka egy augusztus 15-i vitájukat követően, váratlanul derült ki.

Sophie Turner a nyár folyamán a Joan című minisorozatot forgatta, és ekkor egyezett meg a férjével, Jonasszal, hogy a gyerekek a férfival lesznek a nyáron az Egyesült Államokban, mert neki napközben több szabadideje lesz, mint a 12 órás forgatási napokkal dolgozó anyjuknak. Ez a megállapodás ideiglenes volt, és csak a forgatási időszakra vonatkozott. Aztán szeptember elején Joe Jonas beadta a válókeresetet Floridában.

Sophie Turner szerette volna magával vinni a gyerekeket az Egyesült Királyságba, ám Joe Jonas eldugta a kicsik útlevelét, így nem tudták elhagyni az Államokat.s

A színésznő ügyvédje szeptember 21-én New Yorkban nyújtott be "jogtalan visszatartásra" vonatkozó keresetet, amelyben 3 és 1 éves lányaik "azonnali visszaszállítását" kéri hazájába, Angliába. Azt tervezi, hogy külön pert indít az Egyesült Királyságban is.

Jonas viszont azt szeretné elérni, hogy a kislányok lábukat se tehessék ki az Egyesül Államokból.

A DailyMail újságírója, Maureen Callahan most kifejtette írásában, hogy

Sophie Turner befeketítése rosszul sült el, és pont az ellenkezőjét érheti el vele Joe Jonas. Mielőtt ugyanis a pár a hónap elején bejelentette volna a szakításukat, Jonas stábja lejárató kampányba kezdett: Joe hirtelen olyan szülőként állították be, aki egyedül birkózik meg a két kisgyermek nevelésével.

Úgy próbálták meg beállítani, mintha Sophie Turner rossza anya lenne.

Még egy állítólagos barátot is bevetettek, aki azt nyilatkozta a bulvársajtónak, hogy a Joe Jonas és Sophie Turner életstílusa közti különbség vezetett a váláshoz, merthogy a férfi otthonülő típus, a nő pedig szeret bulizni. Az újságíró szerint ezzel azt akarják sugallni, hogy a színésznő iszik és drogozik.

A publicista hozzáteszi:

elég képmutató ez a beállítás, ki hiszi el a 34 éves Jonasról, aki tinédzserkora óta turnézik, és olyan hírességekkel járt, mint Gigi Hadid vagy Swift Taylor, hogy otthonülő típus. És ki hiszi el ezt annak a Joe Jonasnak, aki 2021 májusában a CBS Sunday Morningnak azt mondta, hogy egy világjárvány kellett ahhoz, hogy aktívan jelen legyen a gyereke életében.

Azt is melléfogásként értékelte, hogy a színésznő forgatásait úgy próbálják meg beállítani, mintha a nő elhanyagolta volna a gyermekeit.

Arra is kitért, hogy Sophie Turner okosan viselkedett, hogy hallgatott, és a héten Jonas exével, Taylor Swifttel hagyta magát lefotózni. Az énekesnő korábban a dalaiba is beleszőtte, Jonas hogyan bánt vele a kapcsolatuk alatt.

Joe Jonas ellenben képtelen leállni a sárdobálással, és ez visszafelé fog elsülni. Ha Sophie Turner olyan elegáns hallgatásba burkolózik, mint annak idején Jennifer Aniston a férje, Brad Pitt Angelina Jolie-val folytatott viszonya és a botrány alatt, több szempontból is nyertesen jöhet ki ebből a játszmából.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videón a százhalombattai olajfinomítónál történt robbanás és a felcsapó lángok
Az Időkép webkamerája rögzítette a robbanást, ami után tűz ütött ki az olajfinomító területén, az egyik alapanyag-feldolgozókban. A tűzoltók jelenleg is küzdenek a lángokkal.


Tűz ütött ki hétfő este a Mol százhalombattai olajfinomítójánál. A katasztrófavédelem szerint egy alapanyag-feldolgozó üzem gyulladt ki. A helyszínre elsőként a létesítmény tűzoltói értek ki, majd az érdi, törökbálinti, budapesti, szigetszentmiklósi tűzoltókat is riasztották. A Pest és a Komárom-Esztergom vármegyei mobillabort is a helyszínre küldték.

A tűz oltásához hab- és vízágyúkat is bevetnek.

A Mol a Telex kérdésére azt írta: „Hétfő éjjel tűz ütött ki a Dunai Finomító AV3-as üzemében. A tüzet lokalizálták a tűzoltó és jelenleg is dolgoznak a területen. Személyi sérülés nem történt, a baleset pontos okát vizsgálják.”

Az Időkép tököli webkamerájának felvétele

Egy kommentelő azt írta, egy helyen csaptak fel a lángok, felvételen látható a többi láng a biztonsági fáklya fénye volt.

Mások is posztoltak videókat, amin a hanghatás hallható. A közeli településeken sokan hallották a robbanást, és a tűz fényét kilométerekről is látni lehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Még mindig oltják a tüzet a MOL százhalombattai olajfinomítójánál, a teljes finomító leállhat
A tűzoltóknak sikerült lokalizálni a tüzet. Személyi sérülés szerencsére nem történt. Az erős füst viszont a környéken több településről is észlelhető. A százhalombattai polgármester közlése szerint a katasztrófavédelem mobillaborja a helyszínen van, és folyamatosan méréseket végez.


Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán az olajfinomítóban keletkezett tűz oltásán - közölte a katasztrófavédelem kedden kora reggel az MTI-vel.

A közlemény szerint

egy alapanyag-feldolgozó üzemben tűz és robbanás volt hétfőn késő este; a helyszínre elsőként az üzem létesítményi tűzoltói érkeztek ki.

A legmagasabb riasztási fokozatban kezelt esethez Érdről, Törökbálintról, Szigetszentmiklósról, illetve a fővárosból vonultak hivatásos tűzoltók.

Emellett riasztották a fővárosi és a Komárom-Esztergom vármegyei katasztrófavédelmi mobil labort, Budapestről vegyi konténer, illetve por-hab konténer érkezett, és a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is a helyszínen van.

A beavatkozásban a létesítményi erőkkel együtt tizenhét tűzoltóegység vesz részt, a tűzoltórajok az egyik oldalról négy vízágyúval, a másikról szintén négy vízágyúval és egy habszitával avatkoznak be.

A tüzet kedd hajnalra sikerült körülhatárolni, de a munkálatok még zajlanak

- áll a közleményben.

Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. A százhalombattai polgármester által is megosztott hivatalos tájékoztatás szerint „a MOL létesítményi tűzoltósága a riasztást követően azonnal megkezdte a beavatkozást, és rövid időn belül sikerült lokalizálni a tüzet, jelenleg is dolgoznak a területen”.

Azt is hozzátették, hogy

„a tűz oltása során keletkezett erős füst a környéken több településről is észlelhető”.

Egy kommentelő kérdésére a polgármester közölte:

a katasztrófavédelmi mobil labor a helyszínen van, és folyamatosan méréseket végez. A szél jelenleg Martonvásár felé fúj, a füst a várost nem veszélyezteti.

A mérési eredményekről azonban az önkormányzat jelenleg nem rendelkezik adatokkal.

A tűzeset következtében személyi sérülés nem történt, és a környező településeket veszély nem fenyegette - jegyzik meg a MOL tájékoztatásában.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tüzet. A MOL közlése szerint a hatósági és belső vizsgálatok jelenleg is zajlanak a baleset okainak feltárása érdekében.

Az Index helyszíni forrásai szerint

a teljes finomító leállhat.

Nem az első ilyen incidens idén: legutóbb júliusban történt hasonló eset a finomítónál. Akkor egy technológiai berendezés meghibásodása miatt fokozott fáklyázást kellett végezni. Ez egy olyan eljárás, amikor a különböző forrásokból érkező gázokat ellenőrzötten égetik el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kiderült, hogy érkezhet Vlagyimir Putyin Magyarországra, a Trumppal való csúcstalálkozóra
Az orosz elnök tanácsadója szerint a találkozó helyszínét Trump vetette fel, és Moszkva elfogadta. Az útvonal még kétséges, mert jelenleg tiltott terület is szóba jöhet.


Bulgária kérésre átengedné Vlagyimir Putyin elnöki gépét a saját légterén, ha a tervezett budapesti csúcstalálkozóra repülne. Georg Georgiev külügyminiszter 2025. október 20-án, Luxemburgban beszélt erről az EU Általános Ügyek Tanácsának ülésén.

„Ha a béke érdekében van hajlandóság erőfeszítésre, és ennek feltétele egy találkozó, akkor a legészszerűbb, ha ennek a találkozónak a megrendezését minden lehetséges eszközzel támogatják”

– mondta Georg Georgiev, Bulgária külügyminisztere.

„Mégis mi módon tarthatnák meg a találkozót, ha az egyik résztvevő nem tud eljutni oda? Nagyon reméljük, hogy közelebb kerültünk a tartós ukrajnai békéhez, bár az orosz fél egyértelműen nem ilyen irányú erőfeszítéseket tett a közelmúltban, amikor még intenzívebbé tette drón- és rakétatámadásait, és ezzel tovább erősödött az ellenséges hangulat.” – tette hozzá a bolgár külügyminiszter.

A miniszter szerint Bulgária támogatja az újabb, Oroszországgal szembeni szankciókat, és kiáll Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett.

Donald Trump amerikai elnök múlt csütörtökön, október 16-án jelentette be, hogy Budapesten találkozna Vlagyimir Putyinnal az orosz–ukrán háború ügyében. Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója közölte: a helyszínt Trump javasolta, Putyin pedig támogatta az ötletet.

Nyitott kérdés marad az útvonal. Az orosz repülőgépek 2022 óta nem repülhetnek be az EU légterébe, Magyarországot pedig Szerbia és Ukrajna kivételével EU-tagállamok veszik körbe. Ukrajna valószínűleg semmilyen körülmények között sem engedné át Putyin átalakított Il–96-os gépét.

Az egyik lehetséges útvonal Moszkvából a Fekete-tengeren át vezetne, Bulgária és Szerbia érintésével. A bolgár légteret ugyan lezárták az orosz gépek előtt, de kérésre most az egyedi engedéllyel felülírhatnák a tiltást. Alternatívaként hosszabb, északibb irányok jöhetnek szóba: Belaruszon és Lengyelországon át, vagy a Balti-tengeren keresztül Németország és Csehország érintésével - írja a Telex.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Vörös az ég a lángoktól" - Tűz van a MOL százhalombattai olajfinomítójánál
Hétfő éjjel tűz ütött ki a Dunai Finomító AV3-as üzemében - írta a MOL. Hozzátették, senki sem sérült meg. A lángok kilométerekről is látszanak, többen egy robbanásról számoltak be.


Tűz ütött ki hétfő este a Mol százhalombattai olajfinomítójánál – közölte Csőzik László, Érd polgármestere a Facebook-oldalán.

„Rengetegen kérdeznek, mi történt Százhalombattán a finomítóban. Az imént beszéltem a katasztrófavédelem helyi vezetőjével, aki éppen oda tart. Egyelőre nem sokat tudunk. Az egyik üzemben ütött ki tűz, azt sikerült lokalizálni”- írta a polgármester.

„Az AV3 üzemben van baj, a finomítás első állomásán” - tette hozzá egy kommentelő a poszt alatt. Ezt később a MOL is megerősítette.

A katasztrófavédelem szerint egy alapanyag-feldolgozó üzem gyulladt ki. A helyszínre elsőként a létesítmény tűzoltói értek ki, majd az érdi, törökbálinti, budapesti, szigetszentmiklósi tűzoltókat is riasztották. A Pest és a Komárom-Esztergom vármegyei mobillabort is a helyszínre küldték.

A tűz oltásához hab- és vízágyúkat is bevetnek.

A Mol a Telex kérdésére azt írta: „Hétfő éjjel tűz ütött ki a Dunai Finomító AV3-as üzemében. A tüzet lokalizálták a tűzoltó és jelenleg is dolgoznak a területen. Személyi sérülés nem történt, a baleset pontos okát vizsgálják.”

Többen egy robbanásról számoltak be. „Negyed órája arra ébredtünk, hogy felrobbant mellettünk a Mol egyik üzeme. Vörös az ég a lángoktól” - írta a Borsonline egyik olvasója.


Link másolása
KÖVESS MINKET: