Keszthelyi Vivien: “Azt hitték, hogy majd kiállok a boxutcába és elmegyek sírni, ám ebben nagyot tévedtek”
Keszthelyi Vivien a nemzetközi GT4-es bajnokságok történetének legfiatalabb női autóversenyzője, aki dobogós helyen zárta a szezont. Csak decemberben lett 18 éves, de már öt éve száguld a versenypályán. Hogy indult a karrierje, mi vezette el őt a töretlen sikerig, és mivel tölti az idejét egy autóversenyző? Erről beszélgettünk vele.
Hogyan fogott meg az autóversenyzés, mikor döntötted el, hogy ezzel szeretnél foglalkozni?
Ausztriába voltunk a szüleimmel egy versenyen, akkor kapott el az adrenalin a futamok nézése közben, ott döntöttem el, hogy versenyző szeretnék lenni. Rögtön mondtam a szüleimnek, hogy én teljesen máshogy vezetnék a pályán. Mindig is olyan típusú lány voltam, aki ha azt gondolta, jó valamiben, akkor azt be is akarta bizonyítani.
Mit szóltak hozzá a szüleid?
Persze, először megpróbáltak lebeszélni róla. Aztán 2013 végén beültem egy Swift-kupás autóba, meg kellett tanulnom kuplungozni, váltani, az alapokat. Gyorsan fejlődtem, így nemsokára már fel tudtunk menni a pályára és tempóban autóztunk. Akkor látszódott a szüleimen először, hogy ők is elhiszik, hogy van érzékem a vezetéshez. Aztán engedélyt kaptam, hogy 2014-ben rajthoz álljak az európai Swift-kupában, ahol rögtön sikerült is bizonyítani nekik, hiszen harmadik lettem.
Nyilván a szüleid engedélyén kívül még másra is szükséged volt, ahhoz, hogy autóba ülhess, hiszen akkor még nagykorú sem voltál, és nem volt meg a jogosítványod sem.
Magyarországon van egy külön engedély 18 év alattiaknak. Először különböző teszteket kell teljesíteni, amiből kiderül, hogy megfelelsz-e. Kell egy bizonyos magasság is, hogy beülhess az autóba, figyelik, hogy mennyire gyorsan fejlődsz, mennyire vezetsz biztonságosan. Aztán jön egy vizsga, amit minden évben meg kell ismételni. Ez magába foglalja a zászlók jelentését, a szabályzatot. Ezt a mai napig mindig sikerült lerakni.
Azért te viszonylag fiatalon, 12 évesen már autóban ültél. Igaz, csak a pályán vezethettél, viszont, amikor mondjuk a közúton ültél valaki mellett az autóban, akkor nem volt olyan érzésed, hogy “mit bénázik, én jobban vezetnék”?
Nem, soha nem szóltam bele mások vezetésébe.
Most már nekem is van jogosítványom, a szüleimmel sokat vezetünk közúton, és szerintem sokkal veszélyesebb ott vezetni, mint a versenypályán.
Nagyon sok mindenre figyelni kell, a pályán ugye tudod, hogy mindenkinek az a célja, hogy első legyen, mindenki tempóban megy. Az már másodlagos, hogy kell előzni, vagy védekezni ellenük. De a közúton mindenkire figyelni kell, valaki használ indexet, valaki csak bevágódik, sokkal többfelé oszlik az ember figyelme. Egy utcai autó jóval kényelmesebb, mint egy versenyautó, teljesen más mind a két közeg.
Nagyon fiatalon lettél nagyon sikeres egy férfiasnak vallott területen. Voltak ebből konfliktusaid az idősebbekkel, vagy a másik nem képviselőivel? Ők hogyan fogadtak téged?
Amikor elkezdtem versenyezni, akkor rögtön nekilöktek a szalagkorlátnak, tehát azért próbára tettek.
Azt hitték, hogy majd kiállok a boxutcába és elmegyek sírni, ám ebben nagyot tévedtek.
Nem mondom, hogy soha nem sírtam a pályafutásom alatt, de akkor is inkább olyankor, ha kiestem egy jó pozícióból. Ebben az évben viszont már elmondhatom, hogy megszűntek a korábbi rivalizálások, de ezt versenyről versenyre ki kellett harcolni.
Szerinted mi a sikered titka? Hogyan tudtad kiharcolni, hogy tiszteljenek téged az autóversenyzésben?
A kitartás a legnagyobb kulcsa, emellett valahol a veszteség is sokat tesz hozzá. 2017 például nem volt a legszuperebb szezonom, sok balesetem volt, több negatív dolog is ért egy év alatt. Ezek mind segítettek abban, hogy erősebb legyek. Most már el tudom engedni, ha valami rossz történik. Ha kiesek például, akkor is már inkább próbálok a következő versenyre koncentrálni, és nem a múlton rágódni.
Szerintem, aki sikeres, az a kudarcokból épít a legtöbbet.
Említetted a baleseteket. Azt nemcsak fizikailag, de lelkileg is fel kell dolgoznia egy átlagos vezetőnek is, te hogyan élted meg mindezt versenyzőként?
A legnagyobb balesetem után azonnal autóba akartam ülni. Nem gondoltam úgy, hogy akkor én soha többet nem vezetek, nem féltem, nem rágódtam a baleseten, amikor ugyanott vezettem, ugyanabban a kanyarban. Egyik ilyen rossz élmény sem ragadt meg bennem úgy, hogy eszembe jusson vagy gátoljon a versenyek közben, nem volt szükségem pszichológusra sem. Egyedül is sikerült feldolgoznom.
Ennyi tapasztalat után, hogyan indulsz neki egy versenynek, izgulsz még?
Már nem. Korábban viszont nagyon dobogott a szívem a kezdéskor. Néha még előfordul, de elkezd dolgozni az adrenalin és az már teljesen más érzés. Nem izgulsz, hanem egy megfogalmazhatatlan érzés jön, amikor kigyullad a lámpa. Alig várod, hogy elindulj és végre megtörténjen. Már csak arra koncentrálok, hogy befejezzem a versenyt egy jó helyezéssel.
Gondolom nemcsak vezetned kell, amikor készülsz egy versenyre. Milyen további edzésre van még szükséged, hogyan telnek a hétköznapjaid?
Erőnléti edzéseket csinálok még pluszban. Kézre, nyakra és a törzsre a legfontosabb, ezeknek az izomcsoportoknak a megdolgoztatása a versenyzés miatt napi edzést vesz igénybe. Általában van egy-két nap, amikor csak masszás van. De az nem olyan masszázs ám, amit az emberek többsége elképzel. Nincs lágy zene, meg ellazulás, mert elég fájdalmas, miután beállnak az izmaid. Ez azért szenvedéssel jár. Vezetni akkor megyek, amikor van lehetőségem tesztelni. Emellett egy étrendet kell követnem, ami megszabja, hogy reggel, délben, este mit ehetek. Ez kalóriákra van lebontva.
Így, ha például boltba megyek, akkor is eltart egy óráig a bevásárlás. Minden terméknek megnézem a hátulján az összetevőit, mert nagyon fontos, hogy miben mennyi kalória van.
Figyelni kell még az alkoholra is ugye, hiába lettem 18, az még nem jelenti azt, hogy elkezdek inni. Hiszen nem lehet, hogy emiatt elússzon például egy tesztnap.
És mit csinál Keszthelyi Vivi, amikor nem autóban ül?
A családommal, vagy a barátommal vagyok, illetve lovagolok. De a lovaglásra sajnos nincs elég időm, mert keveset vagyok itthon.
Már több helyen is említetted, hogy Michael Schumacher a példaképed. A barátod által pedig mondhatjuk, hogy félig bekerültél a Schumacher-családba, hiszen David, a párod, Michael testvérének a fia. Egy ilyen neves családban szinte mindenkitől tanulni lehet a versenyzés tekintetében. Szoktak neked segíteni, tippek adni?
David apukájával, Ralf Schumacherrel nagyon sokat találkozom. Van, hogy Daviddel együtt tesztelünk és akkor ő is ott van. Ilyenkor nem érzem, hogy nagyobb a nyomás lenne rajtam, de próbálok jobban megfelelni. Nagyon sokat segítenek, Ralf is megosztja a tapasztalatait. Ezeket mindig megfogadom, ugyanakkor át is gondolom őket, hiszen én lány vagyok. Máshogy építem fel a versenyeimet, máshogy érzem az autót.
Ha már így visszakanyarodtunk a vezetéshez, mi volt számodra a legnagyobb élmény 2018-ban?
Az egész éves eredményem az Audi R8-kupában. Annak ellenére, hogy hátsókerék-hajtású nagy túraautóval kezdtem el versenyezni, ami ráadásul nagyon fiatal modell is, sikerült második helyen zárnom összetettben és megnyertem a kategóriámat.
A top 5 volt a kitűzött eredmény, ehhez képest már az első versenyhétvégén kiderült, hogy a harmadik helyen állok.
Mondjuk nekem mindig magasak az elvárásaim, a top 3 az alapvető cél számomra.
Milyen a terveid, céljaid vannak 2019-re?
Nemrég jött az e-mail, hogy sikerült felkerülnöm a Forma-3-as W Series szűkített, top 55-ös listájára.
Hatalmas megtiszteltetés, hogy 26 nemzet legjobb női pilótái között képviselhetem Magyarországot. Még nincs formaautós tapasztalatom, hiszen én egyből a túraautó kategóriában kezdtem versenyezni, nem a gokart pályán tanultam meg az alapokat. Kétségkívül hatalmas kihívás lesz számomra, de egyben óriási lehetőség is. A Formula 3 rendkívül fontos lépcsőfok a top szériák felé vezető úton és úgy érzem, hogy idén minden adott, hogy ezt meglépjem.
Balogh Levente és Keserű Balázs, Az álommeló 1. évadának győztese. Fotó: RTL
Fotó: Ujvári Sándor
