KULT

„Kate Winslet stílusosan káromkodik, De Niro meg mormog” - interjú Köves Gáborral, aki világsztárokkal beszélget évtizedek óta

Egy nyári délután egy connecticuti erdő közepén találta magát Al Pacinóval és Robert De Niróval egy asztalnál. Köves Gáborral a nemrég megjelent interjúkötete kapcsán beszélgettünk.


Köves Gábor újságírót rég ismerem, de hogy milyen nagy mennyiségű igényes interjút készített az évek során, csak akkor esett le, amikor a kezembe vettem második, nemrég megjelent interjúkötetét, a Végszónak sem rossz címűt is. Vele beszélgettünk sztárokról, írókról és kutyákról.

- Most elolvastam az első interjúkötetedet is. Azon gondolkoztam el közben, hogy kit kellett vajon a legtöbbet győzködni...

- Az új kötet interjúalanyai közül Margaret Atwoodhoz vezetett talán a leghosszabb út, de több évig tartott elérni Patti Smith-t is. Éppenséggel John Cleese becserkészése sem volt egy fáklyásmenet. Mindjárt megnézem, hogy mondják angolul, hogy fáklyásmenet.

- Itt tényleg évekről beszélünk?

- Igen, de azért nem olyan drámai a helyzet, nem arról van szó, hogy 25 évesen elkezdtem hajkurászni valakit, és 45 évesen értem csak el. De sokszor arra eszméltem rá, hogy telnek-múlnak az évek, és még mindig ugyanazzal a kedves, arctalan közvetítő emberrel e-mailezek egy-egy interjú reményében. Ennyi idő alatt el lehet végezni az orvosit.

- Ehhez nagy állhatatosság kell. Ezt az elején is tudtad?

- Ha létezik is Az interjúkészítők kézikönyve, nem került a kezembe. Idővel leesett, hogy ez így megy, vagy megszoksz, vagy megszöksz. De ha végül eléred az illetőt, mert épp ott állsz például a brooklyni háza küszöbén, hirtelen minden megszépül. Persze csak akkor, ha ajtót nyit.

- Ebben a két kötetben szereplő interjúalanyok valamilyen szinten az idoljaid, ugye?

- Vannak, akik közelebb állnak hozzám, persze, de azért mindenkihez van valami közöm. Mégiscsak én választottam őket.

- Volt, akiben csalódtál? Vagy kellemesen?

- Ez egy műfaj, az interjúalanyok pontosan tudják, miről szól egy ilyen helyzet, és ha már kötélnek álltak 10-20-30 percre, akkor a legtöbb esetben odateszik magukat, csak ritkán tapasztaltam szájhúzást.

Egy esetre emlékszem, amikor valaki annyira lekezelően viselkedett, hogy megfordult a fejemben az interjú felénél, hogy felállok. Lehet, az is zavart, hogy nem volt rajta cipő.

Tanulság: mindig nézd meg, visel-e az interjúalany cipőt! Az illető nem szerepel egyik kötetben sem.

- Megérdemelte.

- Nemes bosszút álltam. Bár nem ez volt a célom a könyvekkel.

- Szép tőled, hogy nem árulod el, ki volt az. Bár kár. Mennyi egy átlagos interjúidő? Én a fantasztikus rendező Michael Hanekével készítettem egyszer egy ötperces interjút, aminek a rövidségére nem voltam felkészülve, és hatalmas kudarcnak éltem meg. Te is ott voltál, amikor itt járt Magyarországon.

- Jó élmény volt, sütött a nap, péntek volt és tolmács is volt. A tolmács ugyan elvett az időből, de kárpótlásképp elhangzott a beszélgetés hevében, hogy cipőkanál. Remek szó, Haneke szájából, németül meg még jobb. Persze azok az interjúk az igaziak, ahol az idő, illetve annak a rövidsége nem korlátozó tényező. A külföldi kerekasztal-beszélgetéseken mindig nagyon ketyeg az óra, ezek átlagosan 15 percesek és ott ül 10 ambiciózus újságíró.

- A szolgálólány meséje írójával, Margaret Atwooddal viszont hosszabban beszélgettél.

- Igen. Ez tavaly novemberben történt, telefonon. Ezek jó helyzetek, ilyenkor rajtad múlik, tudsz-e élni a lehetőséggel. A pandémia alatt a személyes találkozóknak leáldozott, maradt a telefon és a Zoom.

- A sorozatot nézted?

- Igen. Kisebb-nagyobb lelkesedéssel.

- Kutyaugatást hallottam a háttérből...

- Az elkövető egy hétéves dalmata, az egyszerűség kedvéért nevezzük Pollinak. Szerintem jól mutatnánk a Horse & Hound magazinban. Polli különösen a francia klasszikusokat kedveli. Clouzot Ördöngösök című filmje mindig lenyűgözi, utoljára a pandémia első hullámában láttuk. Én is a világ egyik legjobb filmjének tartom.

- Melyik interjúalanyod tette a legnagyobb benyomást rád?

- Amikor először találkoztam Lars von Trierrel, azt éreztem, elérkeztem az interjúkészítés csúcsára. Mindez Koppenhágában, Trier saját kis "sasfészkében" esett meg, rajta kívül egy flipper gép és mintha egy zongora is jelen lett volna a helyiségben. A flipperben és Trierben biztos vagyok. A második találkozásunkkor egy golfautóval szlalomoztunk a stúdió betonján. Azóta sem ültem golfautóban egyetlen rendezővel sem.

De hasonlóan emlékezetes volt, amikor Umberto Eco válaszolt az e-mailen küldött kérdéseimre. Egy e-mail Professzor Eco válaszaival meg tudja édesíteni az ember napját. Ez nem sokkal a halála előtt történt, ez azért ad egy kis keserű ízt a dolognak.

- Gondolom a Woody Allen-interjúra is büszke vagy.

- Örültem, hogy megvalósult. Tíz-egynéhány perc telefonon. Mire összejött, Allen hírneve romokban hevert, legalábbis az Egyesült Államokban, de ez engem egy cseppet sem befolyásolt.

- Van véleményed az ügyéről?

- Követtem az idevágó tartalmakat, elolvastam, megnéztem, meghallgattam a cikkeket, vallomásokat, blogokat és így tovább, és végül kialakítottam a véleményemet; hogy fogalmam sincs. Inkább az a kérdés, hogy mindezek fényében hogyan nézed-e a filmjeit. Én történetesen sok filmjét néztem újra sokadik alkalommal a pandémia első hullámában. Azon egyszerű oknál fogva, mert kedvet éreztem hozzájuk. A Hannah és nővéreit pár évente előveszem, de most épp a Broadway Danny Rose esett a legjobban.

- Amúgy miért szeretsz interjúzni?

- Micsoda provokatív kérdés! Van az a vicc, hogy "Mama, nem akarok Amerikába menni, nem akarok Amerikába menni! - Kuss, kisfiam, ússz tovább." Én is úszom tovább, hátha egyszer úszva is eljutok Amerikába.

Ha egyszer az az alak szól bele a telefonba, akit ezer éve üldözöl, az addiktív érzés.

- Interjúztál olyan emberekkel is, akiket a köznyelv világsztárnak hív, mint Kate Winslet, Mads Mikkelsen vagy Stellan Skarsgard.

- Skarsgarddal telefonon beszélgettem, többször is, Winslettel egy londoni kerekasztalbeszélgetésen találkoztam. És azóta Zoomon is.

- És Winslet milyen benyomást tett rád az életben? Mert annyira kameraszuggesztív - élőben is nagy hatással van az emberre?

- Megnyerő, szabadszájú, az indulatszavakkal nem fukarkodó, közvetlen jelenség. Szuper interjúalany.

- Láttad az Easttowni rejtélyekben? Engem lenyűgözött, mekkora szintet lépett a legmagasabbhoz képest is.

- Tetszett, és nagyrészt miatta tetszett. Nincs az egészben semmi rendkívüli - kisváros, gyilkosság, nyomozó, erős hangulat, sok jó mellékszereplő stb - mégis olyan jó nézni, amit Winslet művel. Lehetne igazi dráma queen is, de nem; eszköztelenül, sallangmentesen és szerethetően játszik. Szuper.

- Van kedvenc interjúd, amiből többet tudtál kihozni, mint egy átlagos beszélgetésből?

- Nemrég szinte véletlenül, a csodával határos módon beszélgethettem Tilda Swintonnal. Ez a legjobb fajta interjúhelyzet: nem volt időkorlát, nem valamelyik filmjét promotálta, kényes témákat is lehetett érinteni, sőt. Azért filmekről is beszélgettünk.

- John Oliver miatt irigyellek talán a legjobban.

- Ez New Yorkban történt, sőt, kétszer is megtörtént, mindkétszer az HBO központjában. Kis számú újságíró és ő. Ha azt mondanám, hogy John Oliver egy rendkívül szellemes ember, azzal csak annyit mondtam, hogy nyáron meleg van, télen meg hideg.

Egy John Oliver szellemességeivel teli helyiségben tartózkodni, ahol ő maga is jelen van, az olyan, mintha egy exkluzív show-n vennél részt. Még csak az sem látszik, hogy megjátszaná, hogy ennyire közvetlen.

A poénok mögött ott van az oknyomozói munka, a tényfeltárás – egészen egyedi, amit a műsorában csinál. Mindenben profi, szelfizésben is, a beszélgetés végén fülig érő szájjal nézett a telefonomba. Én is igyekeztem valamit nyújtani mosoly terén.

- Számos kortárs íróval beszélgettél. Az Amerikai Pszicho írója, Brett Easton Ellis milyen interjúalany volt?

- Mindig nagyon szórakoztató. Az első könyvem címe tőle származik. El lehetett vele játszani azt a játékot, hogy sorolom a kortárs amerikai írók neveit, ő pedig osztályozza őket: ki az, aki szerinte bátor, ki a közepes, ki a mesterember és ki az igazi nagymenő. És akkor visszakérdezett, hogy mégis, mit értek ezen, mi az hogy nagymenők? Így lett az első interjúkötet címe a Mi az, hogy nagymenők?

- Álominterjúalany?

- Kész válaszom van erre. Stephen King, kérem, jelentkezzen, J.K. Rowling, várom az emailt! Ahogy Clint Eastwoodtól, Quentin Tarantinótól és fél Hollywoodtól is! Ígérem, mindenkire szánok időt. Hosszan tudnám sorolni. Vannak, akikkel meg sem próbálkozom, nem érdemes, pl. Robert De Niro... De most, hogy szóba került, vele és Al Pacinóval egyszer szemben ültem egy asztalnál. Egy erdő közepén, Connecticutban. Szürreális élmény volt.

- Azért ezt meséld el.

- A törvény gyilkosa című filmjüket forgatták, és nemcsak én, de a magyar forgalmazó sajtósa, Seres Mariann is úgy gondolta, nekem ott kell lennem. Mariannak sokat köszönhetek, többek között ezt a Pacinós-De Nirós találkát is. Az egyik délután még egy szerkesztőségben ültem, a Szentendrei út közelében, a másik nap pedig már egy connecticuti erdő felé tartottam. Ezt Mariannak köszönhetem. Kellenek sajtósok, akik bíznak az emberben.

- Milyen volt Pacino és De Niro?

- Olyan volt az egész, mint egy Rejtő-regény. Már csak az orosz hússaláta hiányzott az asztalról. De 50 Cent például szintén ott volt. De Niro híresen mogorva alak, és pont ilyen is volt élőben – néha morgott valamit maga elé.

Pacino ezzel szemben maga volt a nagybetűs művész, ha lett volna sál rajta, azt biztosan hátradobja. Olyan volt, mint egy mesében, azt is alig hittem el, hogy ott ülök. Mint interjú? Természetesen nem lett jó interjú. A Szemtől szemben plakátját viszont aláírattattam Pacinóval és De Niróval is. Egyik legféltettebb tulajdonom.

- Lars von Triert egyébként mentálisan egyben láttad? Belőle írtam a szakdogámat, de az Antikrisztussal kihúzta nálam a gyufát. Azt gondoltam, tök jó a terápiás filmkészítés, de ezt megtarthatta volna magának.

- Mindenki csinál rosszabb filmeket, de egy gyenge Trier-film is jobb, mint másnak az egész életműve. Szóval, nekem jöhetnek az Antikrisztusok. Csak csinálja a filmjeit!

- Alkossanak a filmesek. Ezt én is így gondolom.

- A pék süssön, a filmes filmezzen.

- Ez végszónak sem rossz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Az év legjobban titkolt sci-fije? – Visszatért az Invázió, és te valószínűleg még mindig nem hallottál róla
Két évet ugrott az időben az AppleTV sorozata. A világ megmenekült? Az Invázió harmadik évadának nyitánya bebizonyítja: az idegenekkel a rémálom még csak most kezdődik. Hősök támadnak fel, titkok szivárognak ki, és minden pillanatban ott lappang a kérdés: tényleg vége van a fenyegetésnek? Dehogy van, itt a harmadik évad…
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. augusztus 24.



A televíziós science fiction világában ritkán akad olyan alkotás, amely egyszerre képes intim, emberi drámát és globális katasztrófát bemutatni, mégis az Invázió pontosan erre vállalkozott 2021-ben. Simon Kinberg sorozata, amely az AppleTV+ megbízásából készült, apró mozaikokból építtette fel egy idegen támadás történetét – nem világmegváltó hősökre, hanem hétköznapi emberekre fókuszálva. Ez a nézőpont kezdettől fogva a széria legerősebb sajátossága, és a harmadik évad nyitánya sem tagadja meg gyökereit:

ismét a kisemberek szemén keresztül látjuk, hogyan alakul az emberiség sorsa egy újabb, látszólag lezárt, de mégis tovább élő fenyegetés árnyékában.

Kinberg neve önmagában is sokatmondó: producerként és íróként egyaránt dolgozott remek és kevésbé sikeres projektekben. A Deadpool 2, a Légió vagy a Sherlock Holmes mellé sajnos olyan címek is feltűnnek a listáján, mint a hírhedt Fantasztikus Négyes (2015), a felejthető 355, vagy a borzalmas X-men: A sötét főnix. Ez a kettősség kíséri végig pályáját, így az Invázió esetében sem lehetett tudni előre, mire számíthatunk. Az viszont két évad alatt már bebizonyosodott, hogy a sorozat képes komoly feszültséget teremteni, miközben nem szuperhősökkel, hanem sebezhető, esendő emberekkel dolgozik.

Az első két szezon nagy erénye a több szálon futó történet volt: egy közel-keleti háborúban rekedt katona, egy japán űrmérnök személyes tragédiája, egy iráni-amerikai család menekülése és egy csapat bajban rekedt diák mind-mind más perspektívából tapasztalta meg az idegenek pusztítását, más-más kontinensen. Ahogy teltek az epizódok, a mozaikdarabok fokozatosan összeálltak, és egyre világosabbá vált, hogy az emberi sorsok közötti látszólag apró döntések globális következményekkel járhatnak.

A második évad végén egy igazi cliffhanger zárta le a történetet: két szereplő kézen fogva lépett be az idegenek anyahajójába, majd vágás, sötét, és vége az évadnak.

A harmadik szezon első része azonban rögtön keresztülhúzza a néző várakozásait. Az évadzáró katarzisa után ugyanis nem folytatódik a történet: két évet ugrunk előre az időben. Az anyahajó lezuhant, a fenyegetés papíron megszűnt, és a világ lassan próbál visszatérni a normalitásba. A hősi halottak között emlegetik Trevante Cole őrmestert (Shamier Anderson) és a fiatal Caspar Morrow-t (Billy Barratt). Csakhogy rögtön az epizód elején kiderül, nem minden az, aminek látszik: Trevante megjelenik egy térkapuban, és semmire sem emlékszik az elmúlt két évből. Innen indul újra a történet, a bizonytalanság, a katonai titkolózás és az emberi bizalmatlanság szorításában.

A forgatókönyv egyik legerősebb húzása, hogy nem próbál hosszan magyarázni, hanem szinte azonnal visszaránt a bizonytalanságba. Ismeretlen gravitációs anomáliák, eltűnő emberek, félrevezető hírszerzési jelentések – minden azt sugallja, hogy az idegenek inváziójának még messze nincs vége. Trevante és a közben felnőtté vált Jamila (India Brown) újra központi figurákká lépnek elő. Jamila bűntudattal küszködik Caspar halála miatt, ám kettejük találkozása újra beindítja az események láncolatát. Amikor katonák támadnak rájuk, menekülni kényszerülnek, és világossá válik, hogy ismét nem számíthatnak senkire – legfeljebb egymásra.

Érdekes módon a nyitány inkább szűkíti, mintsem tágítja a fókuszt.

Nem látjuk egyszerre a régi kedvenceket, a szálak nem futnak párhuzamosan. Aneesha Malik (Golshifteh Farahani) és Clark Evens (Enver Gjokaj) egyelőre még csak az előzetesekből sejthetők, de bizonyosan visszatérnek majd. Más karakterek sorsa kérdéses: Monty (Paddy Holland) újra felbukkanása sok rajongónak örömet okozna, míg Mitsuki (Shioli Kutsuna) halála talán véglegesnek tűnt a második szezonzáróban, bár az Invázió világában soha semmi sem biztos.

Az új évad első epizódja ugyan nem robban be olyan látványos erővel, mint ahogy a második évad fináléja lezárult, de ez nem is áll szándékában. Inkább felépíti az új status quót, miközben lassan, csepegtetve adja a jeleket: a veszély nem múlt el, sőt, valami sokkal komplexebb játszma van kibontakozóban. A katonai erők bizalmatlansága, a titkolózó hírszerzés, és az, hogy még a saját hősüket sem hajlandóak elfogadni, finoman reflektál a hatalom és az egyén konfliktusára. Ez a politikai árnyalat talán eddig is jelen volt a sorozatban, de most még hangsúlyosabbá válhat.

Az idegenek ábrázolása továbbra is különleges. Nem a hollywoodi sablonokra épít, nincsenek klasszikus „szürke kis emberkék” vagy túlzó CGI-szörnyek.

A lények furcsa, folyamatosan fejlődő fiziológiája egyszerre idegen és félelmetes emberi szemmel nézve. Eközben a tudományos magyarázatok ugyan sokszor sántítanak, mégis képesek megőrizni a hitelesség látszatát. Ez a balansz tartja a sorozatot a tudományos fantasztikum keretein belül, anélkül, hogy saját paródiájába fordulna. Nagy kár, hogy vizuálisan a lények gyengébbek, mint a 2025-ben elvárt színvonal.

Az Invázió harmadik évadának nyitánya tehát nem ad mindenre választ, és nem is akar azonnal sokkolni. Ehelyett egy lassan kibontakozó új krízis alapjait fekteti le. A karakterdrámákra koncentrál, ahogy eddig is, miközben apró jelekkel és rejtélyekkel teremt feszültséget. Ez a tempó talán frusztráló lehet azoknak, akik pörgős akciót keresnek, ám a sorozatot mindig is a lassabb építkezés jellemezte.

Összességében az évadnyitó ígéretesen folytatja a történetet: nem szakít a sorozat eddigi filozófiájával, miszerint a világ sorsa hétköznapi emberek apró döntésein múlik. Nem tökéletes, vannak vontatott részei, és az időugrás elsőre kicsit kizökkentheti a nézőt, de mindez hozzájárul a rejtélyhez. Egy biztos, aki hajlandó türelmesen követni a mozaikdarabokból épülő narratívát, annak ismét jutalom lesz a kitartás. Az Invázió továbbra is az egyik legkülönlegesebb idegenes sorozat az elmúlt években – talán tényleg a legjobb, amiről még nem hallottál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Kalmár Tibor
A Rádió Bézs osztotta meg a szomorú hírt, megható sorokkal búcsúzva tőle. Kalmár több mint száznyolcvan tévéműsort rendezett.


93 éves korában elhunyt Kalmár Tibor, Jászai Mari-díjas rendező és érdemes művész. A hírt a Rádió Bézs közölte, ahol megható sorokkal emlékeztek rá.

A Facebookon azt írták: a szórakoztatás nagymestere csak 93 éves volt. Hozzátették, hogy cselekvési kedve, szelleme és humora nem volt korhoz köthető.

„Kalmár a Valahol Európában című filmben "csak" epizódszereplő volt. Ott azt kérdezte tőle a gyerekfőszereplő Kuksi, hogy "Még mindig verik őket?" Mire ő azt válaszolta, hogy "tudja a rosseb". Ezen aztán mindenki nevetett. Mi most nem nevetünk. Meghalt Kalmár Tibor, akiről mindenki azt hitte, hogy 120 évig él majd, aki több mint száznyolcvan egész estés tévéműsort rendezett, aki legnagyobbakkal dolgozott. Korai volt. Mulattattam és mulattam volt az egyik könyvének a címe. Reméljük Kalmár Tibor jól szórakozott. A közönsége egészen biztosan” – fogalmaztak a bejegyzésben.

A Szeretlek Magyarország 2018-ban készített interjút a népszerű szerző-rendezővel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Gyökössy Zsolt
A legendás tévérendező 96 éves volt. Többek között a Szeszélyes évszakok és az MTV-n sugárzott Gálvölgyi-show-k is az ő nevéhez fűződtek.


Augusztus 21-én, 96 éves korában elhunyt Gyökössy Zsolt színházi- és televíziórendező. A szomorú hírt az IdőJel Kiadó osztotta meg a Facebookon.

Nevéhez fűződik a legendás Szeszélyes évszakok, de rengeteg más színházi és televíziós produkcióban is maradandót alkotott. Nemrég még Sztárok-Sztorik című könyvét mutatta be, amelyben pályájának emlékeit gyűjtötte össze.

„Még fél éve sincs, hogy a Jókai Szalonban együtt ünnepelhettük kötetének bemutatóját – lám, a Fennvaló még megadta neki azt a nagyszerű ajándékot, hogy ebben a maga nemében páratlan emlékezés-gyűjteményben mintegy tisztelegve nemcsak előttünk, de Előtte is felvonulhattak különleges rendezői, televíziós pályájának jólismert művészei – Antal Imrétől Máthé Erzsiig, Dörner Györgytől Latinovits Zoltánig, Alfonzótól és Bodrogi Gyulától Kabos Lászlóig és tovább. Mindnyájuk munkatársa volt – a velük megélt élményeket, a közös munka sok közös történetét örökre emlékezetes módon osztotta meg közönségével e kiadónk által útjára bocsájtott, feledhetetlen könyvében” – írta a kiadó.

Gyökössy Zsolt 1929. június 8-án született Körösladányban. 1952-ben szerezte meg rendezői diplomáját, és közel tíz éven át több magyar nagyváros színházában dolgozott. Rendezett prózai és zenés darabokat, operetteket, operát és daljátékokat is.

Budapesten a Tarka Színpad, majd a Kamara Varieté művészeti vezetőjeként tevékenykedett több mint egy évtizeden át. Később a Magyar Televízióban folytatta munkáját, ahol a főszerkesztőség vezető rendezője lett.

A Szeszélyes évszakok mellett olyan műsorok fűződnek a nevéhez, mint a Fejezetek a cirkuszlexikonból, a Gálvölgyi-show, a szilveszteri műsorok, a Kató néni kabaréja, a Hogy volt! Hogy volt?, a Sportolók a porondon és az Antal-show.


Link másolása
KÖVESS MINKET: