„Jelenleg 76 éves vagyok, de leszek még 140 is” – André Rieu a budapesti koncertje után elárulta, meddig tervez színpadon állni
Rieu mosolyt csal az emberek arcára, legyen az őszinte öröm vagy masszív nevetés, de egy biztos, hogy jó kedve lesz az embernek amikor hallja, vagy látja, pláne, ha részt vesz egy koncertjén. Irgalmatlan profizmusnak lehetünk szem és fül tanúi, ha ellátogatunk a holland zenészóriás bulijára.
A világsztár november 28-án és 29-én ismét Budapestre látogatott. Két este is elvarázsolta a magyar közönséget az MVM Dome-ban. A vasárnapi koncert után pedig még nyilatkozott is a Szeretlek Magyarországnak. A 76 éves holland hegedűművésszel arról beszélgettünk, milyennek gondolja a magyar közönséget, de azt is elárulta: meddig tervez színpadon állni.
André Rieu régebb óta tevékenykedik, mint a csernobili atomerőmű és az a helyzet, hogy hosszabban is, ugyanis 1976 óta színpadon áll és nem tervezi befejezni. Olyannyira nem, hogy évente újabb és újabb világturnékat jelent be. Magyarországon is koncertezett tavaly, idén és várhatóan jövőre is ellátogat majd hozzánk.
Az idei műsor ugyan nem változott sokat a tavalyihoz képest, de a közönség így is elégedetten távozott az MVM Dome-ból. Érdekes, hogy a közönség összetétele teljesen vegyes: fiatalok, középkorúak és idősebbek egyaránt részt vettek az eseményen és akikkel beszéltem rendkívül élvezték az előadást.
Nem divat ilyen típusú zenéket hallgatni, nem divat ilyen típusú előadó koncertjére járni, de mégis voltak olyanok, akik a social média hatására keveredtek a Dome-ba.
A több mint kétórás bulin egymást váltották a slágerek, melyeket mindenki teli torokból énekelt a teltházas koncertteremben. Bár a műsor során mindenki hozta a kötelezőt, két énekes mégis kiemelkedett és elsöprő sikert aratott. Egyikük a 17 éves Emma Kok, aki 2021 óta turnézik Rieu-vel. A fiatal lány gyomorbénulással és tápszondával él, de nem adta fel álmait és kitartásának, valamint Riéu-nek köszönhetően teltházas sportcsarnokokban énekelhet. Az általa slágerré vált Voilá-t és a karácsonyi hangulatot megalapozó Let it go-t hallhattuk tőle. Nem volt kristálytiszta, de sokak szemébe könnyet csalt a fiatal tehetség hangja és elismerésre méltóan adta elő a kifejezetten nehéz dalokat.
Az est másik kiemelt alakja egy magyar származású úriember, Mavrák Béla operaénekes, aki Rieu három tenorjának egyike volt. Mondhatnám, hogy a hazai környezet kiemelte őt társai közül, de ez nem igaz. Semmi köze nem volt a környezetnek a teljesítményéhez. Tavaly Maastricht-ban, ahol először láttam a produkciót, ugyanúgy kiemelkedő volt, mint most. Hamis hang nélkül, rendkívüli technikával énekelt, ráadásul igazán szimpatikus figuraként működött a színpadon.
Na és akkor a színpad és az összkép! Rendkívül giccses, körülbelül mint egy nagyratörő influenszer karácsonyfája. Ennek ellenére működik. Virágok a színpad elején, lépcsőzetes elosztás a zenekar számára, valamint hangulat aláfestésnek háttérvetítés. Mindezek mellett a zenekar női tagjai a világ összes színét magukon viselték, zöld, sárga, lila, rózsaszín, kék és még sorolhatnám, hogy hányféle estélyit láthattunk. Tagadhatatlanul profi volt a látvány, a vidám vasárnapos feelinget elkerülve nagyszínpados produkcióvá varázsolta a performanszt.

Rieu szavait Péterffy Lili tolmácsolta a közönségnek és meg kell hagyni, nagyon jól csinálta. A nagyérdemű nevetett, éljenzett, énekelt, majd a buli vége felé táncra is perdült. A keringőkirálynak csupán egyszer kellett szólnia, hogy eljött a mozgáskultúra bemutatásának ideje, boldog-boldogtalan felpattant a székéből és máris bálteremmé változott az MVM Dome. A Kék Duna keringő aratta az egyik legnagyobb sikert, de a setlist végén felcsendülő Tutti Frutti, Macarena és La Bamba is tarolt.

A finálét sajnos nem láttuk, mert hátra kellett mennünk a színpad mögé, ugyanis Rieu szereti azonnal koncert után letudni az interjúkat. Olyannyira gyorsan, hogy konkrétan, amint lesétált a színpadról, már jött is oda hozzám, hogy váltsunk néhány szót. Kérdésemre válaszolva elmondta, hogy a világon mindenhol szeretik a keringőket és az operettet, ezt egyébként a jegyeladásai alá is támasztják. Érdekelt, hogy melyik a legnehezebb része a turnézásnak, ám a világsztárnak sokkal nehezebb otthon lenni, mint úton, mivel ilyenkor minden meg van szervezve, semmiért sem kell aggódnia.
Kíváncsi voltam arra, hogy meddig tervez színpadon állni.
- válaszolta a hegedűművész, aki ha tarja a beígérteket, több mint fél évszázadunk van még arra, hogy láthassuk, hallhassuk és hogy a keringő, mint műfaj, ne haljon ki a köztudatból.