SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Járai Máté szívszorító sorokkal búcsúzik édesapjától

A színész két éve karácsonykor veszítette el édesanyját, most pedig apját, Járai Alfrédot, akinek - szerinte - már megváltás volt a halál.


Járai Máté két éve, karácsonykor veszítette el édesanyját, most pedig szintén az ünnep közeledtével hunyt el édesapja. A fia szerint Járai Alfrédnak már megváltás volt a halál - írja a Blikk.

A lapnak elmondta:

"Bár a szüleim élete nagyrészt alkoholfüggőségben telt, ennek ellenére igazán szerették egymást. Azt mondják, ha valaki idősebb korban elveszti a hozzá legközelebb állót, hamarosan ő is követi. Nos, ez az ő esetükben is így volt. Apám 71 volt, amikor elment, anyám pedig mindössze 65. De miután anyám elment, apám már nem volt önmaga. Egy otthonban élt, onnan hívtak, amikor kórházba került, hogy készüljek fel a legrosszabbra, mert valószínűleg már nem jön ki".

Azt is elmesélte, hogy el tudtak búcsúzni:

"Sokan tapasztalják a haldoklók esetében, hogy a halál előtt hirtelen kitisztul az illető elméje, és jobban lesz egy időre, mintha tudná, hogy tiszta fejjel kell elbúcsúznia. Apámmal is ez történt. A húgommal sokat beszéltünk utána arról a pillanatról, amikor az utolsó vacsora után apám megcsókolta a kezét, amellyel etette. Mintha egy tánc után csókolt volna kezet búcsúzóul. Nagyon megható pillanat volt, egyben felemelő is".

A színész a közösségi oldalán megrendítő sorokkal búcsúztatta édesapját:

„Összerezzenek, pedig számítani lehetett rá, most mégis itt maradtam Nélküled. Akkor most fel kell nőnöm végérvényesen, ugye? Pedig sokkal korábban fel kellett, mint szerettem volna...

a függőségeid, a zárkózottságod, hogy mennyire nem értetted ezt az életnek nevezett dolgot... de volt persze, jó is: imádtad anyánkat és rajongtál Emmáért, azt mindig annyira szerettem látni, ahogy odavagy a húgomért! És a humorod, amit örököltem, és így talán túl lehet élni sok mindent, ezt is, hogy mától nincsenek szüleim, mától már fizikailag sem. Pár napja a kórházban, miután Emma megetetett, kezet csókoltál Neki, emlékszel? Míg élek nem felejtem el: mint aki megköszöni a táncot, de Te megköszönted Neki az életet, hogy köszönöd, de Te nem táncolsz tovább. Édesapám, mi még maradunk. Vigyázz tovább anyánkra...n e táncolj túl gyorsan, és, könyörgök, ne dohányozz annyit! Fiad: Máté”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ritka pillanat: Ungár Anikó fia esküvőjén mutatta meg a párját
Baronits Gábor házasságkötése kapcsán osztott meg közös képet a 76 éves bűvésznő és Tibor. Kapcsolatukat közel húsz éve tartják távol a reflektorfénytől, most azonban kivételt tettek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Ungár Anikó ritkán oszt meg részleteket a magánéletéről, párját, Tibort eddig szinte soha nem láthattuk nyilvánosan. Most azonban különleges okból kivételt tett: fia esküvőjén egy közös fotót mutatott kettejükről, vette észre a Femina.

A bűvésznő számára felejthetetlen élményt jelentett, hogy egyetlen fia, Baronits Gábor kimondta a boldogító igent. Az esküvőről kevés kép készült, de az egyik felvétel minden figyelmet magára vont, hiszen

Anikó kedvesével együtt látható rajta.

A 76 éves művésznő elegáns, pezsgőszínű ruhát viselt, amely kiemelte alakját és hosszú lábait, Tibor pedig törtfehér öltönyben és napszemüvegben állt mellette. A kommentelők nem győzték dicsérni őket, sokan írták, milyen szépen mutatnak egymás mellett.

A pár már közel húsz éve van együtt, kapcsolatukat mégis távol tartották a nyilvánosságtól. A most megosztott fotó azonban jól mutatja, hogy a köztük lévő összhang ma is töretlen.

Ungár Anikó és Tibor közös fotóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„További sok sikert!” – Fejes Tamás közös képet osztott meg Erős Antónia zenész fiával
Erős Antónia fia bandájával lépett fel a Tankcsapda előtt. A zenekar tagjai pedig a koncert után közös fotóra álltak össze.
Karkó Ádám, kép: - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Fejes Tamás a közösségi oldalán osztott meg egy képet, amelyen Erős Antóniával és az RTL híradósának fiával, Tóth Matyival szerepel. A fotón a Street Sixteen zenekar tagjai is láthatók.

A Tankcsapda dobosa Esztergomban találkozott a fiatal bandával, akik az ő fellépésük előtt adtak koncertet. Bejegyzésében ezt írta:

„Esztergomban @erosantonia fiáék zenéltek előttünk, a @streetsixteen_official. Érdemes lesz rájuk odafigyelni. További sok sikert!”

A Street Sixteen 2022-ben került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy Tóth Matyi Czutor Zoli fiával, Simonnal, valamint egy Tóth Csanád nevű fiúval zenél együtt.

A backstage-ben Lukács László is közös fotót készített a fiatal zenészekkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Rubint Réka állami kitüntetést kapott, a honvédelmi miniszter adta át a díjat
A fitneszedző a közösségi oldalán jelentette be, hogy Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át, és azt is felidézte, hogyan nevezték egykor genetikai selejtnek.


Rubint Réka állami kitüntetést kapott augusztus 20. alkalmából, vette észre a hvg.hu. A Magyar Ezüst Érdemkeresztet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át Sulyok Tamás köztársasági elnök nevében.

„Ma délután állami kitüntetést kaptam a munkásságomért, a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért” – írta a fitneszedző a Facebook-oldalán.

„Hála és köszönet van a szívemben és bízom benne, hogy mindazt amiben hiszek, még nagyon- nagyon sokáig tudom Veletek együtt csinálni” – fogalmazott a bejegyzésben. Felidézte, hogy

testnevelő tanára meg akarta buktatni és genetikai selejtnek nevezte, amivel összetörte a szívét, de a jász vére arra ösztönözte, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét annak, amit a tanárnő mondott.

A fitneszedző így vette át a kitüntetést:

Kedden Lázár János építési és közlekedési miniszter adott át 14 kitüntetést augusztus 20-a alkalmából, ő építészeket, építőket és közlekedési szakembereket díjazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Először mutatta meg magát bikiniben az RTL híradósa
Major Eszter ritkán enged bepillantást a magánéletébe, most azonban horvátországi nyaralásáról posztolt. A videóban egy gyönyörű öbölben csobbant a tengerbe.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Az RTL híradósa, Major Eszter most egy egészen más oldaláról mutatta meg magát: bikiniben posztolt a horvát tengerpartról, vette észre a Femina.

A híradós 2020 óta erősíti az RTL csapatát, a nézők pedig nemcsak a képernyőről, hanem visszafogott stílusáról is ismerhetik. Eleganciája a hétköznapokban és a közösségi oldalain is megjelenik, ezért különleges alkalomnak számít, amikor bikinis fotó vagy videó kerül fel tőle.

Ezúttal a horvát tengerparton pihen, és egy hangulatos videóban osztotta meg legszebb nyaralási élményeit.

A felvételen látható, ahogy egy gyönyörű öbölben csobban a tengerben, falatnyi bikiniben.

Major Eszter szabadidejét gyakran tölti a természetben, sokszor indul túrázni a családjával, és olykor extrém sportokat is kipróbál.


Link másolása
KÖVESS MINKET: