SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Járai Kíra: Engem mindig izgatott, hogy a férjem biszexuális

„Az élet egyik nagy megrontója, hogy mennyi dolgot nyomsz el magadban” - véli Járai Máté felesége.

Link másolása

Járai Máté egy korábbi műsorban beszélt arról, hogy biszexuális, de fiatalabb korában meggyőződése volt, hogy meleg. Azt is elárulta, hogy az első szexuális élménye egy férfihoz köthető. Őszintén vallott arról is, hogy min ment keresztül: "Számomra nagyon fontos az elfogadás és az önazonosság. Hosszú út vezetett idáig, óriási harcaim voltak, de most már minden témáról tudok beszélni, ami tabutéma: ilyen, hogy biszexuális vagyok".

Járai Máté és felesége Kíra is nyíltan vállalták azt, hogy nyitott házasságban élnek. Most Kíra Lakatos Levente műsorában mesélt magáról, a munkájáról és a magánéletéről is.

A férjével való kapcsolatáról azt mondta, hogy fontos erről a témáról beszélni, de számukra ez az életforma teljesen természetes. Úgy vélte, hogy nincs benne semmi titkolni való dolog és nem baj, ha mások is látják és elfogadják, hogy lehet így is élni, a saját szabályrendszereik szerint. "De ez nem arról szól, hogy a nap huszonnégy órájában fűvel-fával" - mondta.

Arról, hogy miért árulták el ezt a privát titkukat, úgy vélekedett a Nyerő Párosban való szereplésük kapcsán: "Szerintem nem lett volna hiteles, hogy mi ezt eltitkoljuk, de ezt teljes természetességgel vállaljuk" - mondta el. Úgy véli:

"A legtöbb kapcsolat arról szól, hogy valamilyen szinten birtokolni akarod a másikat. Ez abszolút érthető, ez egy ősi ösztön, érzés. Féltékenység van, mert azt nem lehet kiiktatni egy kapcsolatból. A különbség az, hogy ki hogy kezeli ezt".

Arról, hogy hogyan lehet ezzel megbírkózni, azt mondta:

"Ez csak nagyon szoros kapcsolatban lehetséges. Mivel annyira ismerjük a másikat, és biztosak vagyunk a másik érzéseiben, érzelmeiben, hogy ez egy megkérdőjelezhetetlen kapocs, ami kettőnk között van.

Csak akkor merül fel a féltékenység, ha erre tényleg okod van... Egy csomószor fel sem merül, hogy féltékeny legyek egy kalandra. Ha ő jól érezte magát, az tök jó" - árulta el, de hozzátette: "Nem mindig tudjuk kezelni", ha a másik fél elkezd kötődni egy harmadik félhez - vallotta be. Ilyenkor komoly veszekedéseik is vannak, ami szerinte jó dolog, hogy 23 év után még képesek erre.

Arról, hogy mit szólnak mások az ő kapcsolati formájukról, úgy vélekedett: azok, akik szembesülnek valami olyannal, amit nem ismernek, az számukra ijesztő, félelmetes lehet. Ezek az emberek próbálnak valamilyen magyarázatot találni rá, ezért mondják rájuk, hogy egyikük meleg, a másikuk leszbikus. Pedig manapság már felvállalható, hogy vannak ilyen kapcsolatok is.

A beszélgetésben felmerült, hogy mennyire zavarja Kírát az, hogy férje a férfiakhoz is vonzódik.

"A mi kapcsolatunk egy igen szoros barátsággal indult. Ez engem izgatott mindig.

Miért ne izgatna egy nőt a melegpornó, amikor ott két férfi van" - vélekedett.

A féltékenység nála nem attól függ, hogy Máté éppen egy nővel vagy egy férfival van. Sokkal fontosabb számára, hogy

"ha a saját pozíciómat nem érzem veszélyben, nem vagyok féltékeny. Amikor Máté felvállalta, hogy biszexuális, ettől azért tartottam egy picit, mert még a melegek és a heterók körében is ez sokszor elítélendőbb, mert nem tudja eldönteni, hogy akkor ő valójában meleg vagy hetero".

Elmondása szerint sok biszexuális él házasságban úgy, hogy nem meri felvállalni ezt. Szerinte sokan élnek ezzel a titokkal. "Az élet egyik nagy megrontója, hogy mennyi dolgot nyomsz el magadban" - tette hozzá.

"Mi azért vagyunk együtt huszonhárom éve, mert egy nyelvet beszélünk" - árulta el Kíra. Szerinte ők egy "tökéletes egymásra találás", mert bár sok minden van a kapcsolatukban, de megkérdőjelezhetetlen, hogy mennyire tisztelik és szeretik egymást.

VIDEÓ: "Kifejezetten izgat, hogy a férjem biszexuális"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Justin Bieber felesége terhes, a hetedik hónapban lehet
Az énekes felesége egy olyan poszttal tudatta a gólyahírt az Instagram-oldalán, amin látszik az is, hogy domborodik a hasa.

Link másolása

Gyermeket vár Hailey Bieber modell, Justin Bieber énekes felesége - írta meg a TMZ.

A lap szerint

a Hailey már a hetdik hónapban lehet, vagyis a gyerek még a nyár végéig megszülethet.

A 2022-es Szigeten is fellépett énekes felesége egy olyan poszttal tudatta a gólyahírt az Instagram-oldalán, amin látszik az is, hogy domborodik a hasa.

A bulvársajtó már 2022 végén azt találgatta, hogy Hailey Bieber terhes lehet, de akkor még cáfolták az erről szóló hírt.

via Telex

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
Megrendítő üzenetet küldött a rákbetegséggel küzdő Tompos Kátya: Úgy éreztük, nincs más remény, nincs más lehetőség
Gyűjtést szerveztek a gyógyulása érdekében. A színésznő most megköszönte a közönségnek az eddigi támogatásokat.

Link másolása

Korábban írtunk róla, hogy teljesen megdöbbentő hír érkezett Tompos Kátyáról: a 41 éves énekesnőt azért nem láthatta már két éve a közönség, mert rákkal küzd.

Bár eddig tiszteletben tartották a színésznő kérését, és nem hozták nyilvánosságra a betegségét. Végül azonban úgy döntöttek, hogy a Fábián Juli Emlékalapítvánnyal együtt gyűjtést szerveznek számára a gyógyulása érdekében, és egy jótékonysági gálát is tartanak május 25-én.

Tompos Kátya közösségi oldalán nemrég közzétettek egy bejegyzést, amiben megköszönték a közönségnek az eddigi támogatásokat.

„Nem találunk szavakat arra, amit alig néhány óra leforgása alatt véghez vittetek. Nincs jobb szó a KÖSZÖNÖMnél, de amikor az összefogás, a TI összefogásotok reményt ad, mégis kevésnek tűnik”

- írták a posztban, majd így folytatták:

„Amikor Kátya néhány barátjával, kollégájával és a Fábián Juli Emlékalapítvánnyal úgy döntöttünk, hogy belevágunk ebbe az akcióba, azért tettük, mert úgy éreztük, nincs más remény, nincs más lehetőség. Kátya az utolsó pillanatig a nyilvánosság teljes kizárása mellett igyekezett minden lehetőséget megragadva gyógyulni, küzdeni, de egyedül elérte a határait.”

Végül ezzel zárták a bejegyzést:

„Messze még a vége, de köszönjük a reményt és a szeretetet! Hajrá, Kátya!”

A gyűjtésről itt lehet további információt találni!

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Pataki Zita őszinte vallomása: „Még bennem volt a varrat, amikor azt mondta, mégsem akar gyermeket”
Zita szerint az akkori párja megijedt, hiszen mindig is tudott arról, hogy a műsorvezetőnek egészségügyi problémái vannak. Soha nem felejtette el ezt a meghatározó csalódást.

Link másolása

Az ismert műsorvezető számos megpróbáltatáson ment át az évek során, de most arról beszélt, hogy volt olyan időszak az életében, amikor nagyon becsapva érezte magát. A volt párja ugyanis a műtét után közölte vele: mégsem szeretne gyermeket, ráadásul a legrosszabb pillanatban.

„Volt egy négyéves kapcsolatom, amelyben eldöntöttük, hogy jöhet a gyermek. Ehhez a döntéshez műtőasztalra kellett mennem, hogy megnézzék az endometriózist. Ilyenkor gyakorlatilag ki kell pucolni – így mondják – a nőt. Befeküdtem a kórházba, sok pénzembe került. Még bennem volt a varrat, amikor egy hétvégén mentünk a párom édesapjához, ő pedig útközben egyszerűen azt mondta, mégsem akar gyermeket… Döbbenet volt számomra”

– emlékezett vissza a műsorvezető a Lélekben podcast legutóbbi adásában.

Zita szerint az akkori párja megijedt, hiszen mindig is tudott arról, hogy a műsorvezetőnek egészségügyi problémái vannak.

„Szerintem akkor fogta föl igazán, hogy ez egy küzdelmes út lesz mellettem. Ráadásul a pénzhez való hozzáállást illetően is voltak gondjai. Utána mondta, hogy inkább folytassuk, de én ezt a becsapásomnak éreztem akkor”

– idézte fel Zita.

„Soha nem felejtem el... én vezettem, de muszáj volt leállni, mert elkezdtem sírni. Egy templom mellett sikerült helyet találnom, gyönyörű hely volt. A templomkertben körbe-körbe jártam, és csak sírtam, sírtam, sírtam… Éreztem, hogy jön ki minden fájdalom...

Ezt követően el is hagytam aztán, és bár ő még próbálkozott, én már nem tudtam bízni. Nagyon fájt, de megértettem. Amikor az ő első gyermeke érkezett, én pont megismertem Atit”

– tette hozzá Pataki Zita, aki azt is elárulta, hogy egykori párjának végül három gyermeke született.

(via Blikk)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
„Apró vágyak vannak az életében, például ha tudna enni úgy egy falatot, hogy az jólesik” – szívszorító részletek derültek ki Tompos Kátya betegségéről
Az egyik közeli barátja, Hrutka Róbert beszélt az énekesnő állapotáról.

Link másolása

Mi is beszámoltunk arról a megdöbbentő hírről korábban, hogy Tompos Kátya rákkal küzd.

Mint kiderült, a 41 éves énekesnőt azért nem láthatta már két éve a közönség, mert rákkal küzd. Eddig tiszteletben tartották a színésznő kérését, és nem hozták nyilvánosságra a hozzá közel álló személyek, hogy milyen állapotban van. Azonban a helyzet súlyosbodása miatt a Fábián Juli Emlékalapítvány gyűjtést szervezett számára a gyógyulása érdekében, mindemellett egy jótékonysági gálát is tartanak május 25-én.

A Blikk írta meg, hogy Tompos Kátya egyik közeli barátja, Hrutka Róbert péntek délelőtt a Rádió 1 Balázsék című műsorának legutóbbi adásában elárult néhány nagyon szomorú momentumot a színművésznő betegségével kapcsolatban.

Az Artisjus-díjas zenész elárulta, hogy

"nagyjából két éve derült ki, és ott már mondták is, hogy innentől kezdve nincs tovább, tehát nagyon komoly kezelésekre van szükség, illetve egy ideig nem is találták a pontos okát."

Hrutka azt is elmondta, hogy korábban már összegyűlt egy kevés pénz, de csak mostanra tudták rábeszélni az énekesnőt, hogy hozzák nyilvánosságra betegségét.

„Az a legmegrázóbb, hogy Kátya tényleg nem akarta semennyire, hogy ez kitudódjon. (...) Eljutottunk addig a pontig egyszer, amikor meglett a külföldi kezelés, hogy majdnem elindítottunk egy gyűjtést, de hál' Istennek, a magyar egészségügyi miniszter miatt a NEAK (Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő – a szerk.) támogatásával már a második kezelés zajlik, ami elég költséges, és Németországban történik. Találtak még egy olyan kezelést is, ami ennek még nagyobb kisegítő változata lehet, illetve rásegíthet erre az egészre, és nagy reményekkel kecsegtet, de számunkra ez akkor derült ki, amikor ők már elkezdték ezt a kezelést, és elfogyott minden tartaléka a családnak, a barátjának, mindenkinek, és már a második kezelésre sem jutott pénz. Akkor azt gondoltuk, hogy fogjunk össze.”

Bár az énekesnő ódzkodva várta betegségének hírét visszaköszönni a médiában, mégis meglepődött, amikor látta, milyen sokan szeretnének segíteni rajta.

Ő is megérezte már, mert reggel beszéltünk többször. Reggel össze volt törve, hiszen megviseli az, hogy kitudódik, és jönnek azok a címek, melyek szerint »halálos beteg«, »daganatos beteg« és a többi. Ő pont ezt nem akarta, de estére már érezte, hogy elképesztő mennyiségű levél és szeretetáradat indult el"

– mondta Hrutka Róbert.

A színművésznő barátja hozzátette azt is: szerinte Kátya megérdemli a törődést, éppen ezért „arra gondoltunk, ha azok az emberek, akik színházba járnak vagy koncerttermekbe, ha egy színházjegy árát ráköltenék erre az egészre, akkor már az a pár ezer ember simán összerakja azt a pénzt.”

Hrutka kiemelte ugyanakkor, hogy Tompos Kátyának most

"Erőt kell gyűjtenie, fel kellene szednie súlyt és erősödnie, de ehhez kell, hogy a szervezete beindítsa ezt a folyamatot."

A műsorban elhangzott az a részlet is, miszerint a színművésznő nem mozoghat annyit, mert gyorsan fárad, és csupán apró vágyak vannak az életében, például ha tudna enni úgy egy falatot, hogy az jólesik.


Link másolása
KÖVESS MINKET: