Hosszan beszélt Istenes Bence arról, hogyan élte meg a Sztárbox körüli felhajtást podcast-sorozatának idei záró évadásban.
A műsorvezető és Rácz Jenő összecsapása a celeb bunyók talán legfeszültebb mérkőzése volt.
A konfliktusuk azonban még a ringen kívül kezdődött. Istenes ugyanis a bunyó előtt megosztott egy montázst az őt biztató üzenetekből. Csakhogy ezek között volt egy rasszista megjegyzés is, illetve több gyűlölködő hozzászólás is.
Ezt Rácz Jenő értelemszerűen nem vette jó néven. Bence később törölte az eredeti fotót, és elnézést kért, de azt is megjegyezte, hogy szerinte nem kéne ennyire felfújni az ügyet.
Az elődöntőt végül Rácz Jenő nyerte meg pontozással. A mérkőzés után azonban Istenes nem akart kezet fogni az ellenfelével, mondván, Rácz vállalhatatlan dolgokat mondott neki a szorítóban.
December elején aztán a két celeb leült és megbeszélte a dolgot, az alkalomból pedig egy közös fotó is készült róluk.
A műsorvezető az Istenest legutóbbi adásában hosszan beszélt arról, hogyan élte meg a történéseket.
Mint mondta, amikor a verseny után kezdtek csillapodni az indulatai, belátta, hogy rossz döntést hozott, és azon is gondolkodni kezdett, miért történt meg mindaz, ami. Istenes azt is hozzátette, hogy nagyon kemény hónapok álltak mögötte a Rácz Jenővel való összecsapása előtt. Egy ponton még az edzőjének is jelezte, hogy pihennie kell, mert annyira kimerült fizikailag és mentálisan is.
„Mentem be a ringbe, és azt éreztem, hogy figyelj, én lehet, hogy jobb vagyok, nem tudom, kiderül, sportszempontból. De én ezt a meccset itt nem tudom megnyerni.
Mikor érzed az energiákon, hogy elnyomnak. Éreztem, hogy hú, itt nem jó lenni. Egyszerűen rossz volt bemenni. Lelkiismeret-furdalásom volt, tudtam, hogy mennyien most mit gondolnak, és hogy nem is igaz, amit gondolnak.”
Marics Peti azt is megkérdezte tőle, hogy a végkimenetel ismeretében nekivágna-e újra a Sztárboxnak.
„Ez az egy év nagyon sokat hozzátett, hogy visszataláljak magamhoz, és az az ember legyek, aki nagyon régóta lenni akartam. Úgyhogy igen. A kérdésre a válasz az, hogy igen, így is elvállalnám”
Hosszan beszélt Istenes Bence arról, hogyan élte meg a Sztárbox körüli felhajtást podcast-sorozatának idei záró évadásban.
A műsorvezető és Rácz Jenő összecsapása a celeb bunyók talán legfeszültebb mérkőzése volt.
A konfliktusuk azonban még a ringen kívül kezdődött. Istenes ugyanis a bunyó előtt megosztott egy montázst az őt biztató üzenetekből. Csakhogy ezek között volt egy rasszista megjegyzés is, illetve több gyűlölködő hozzászólás is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Baj van az ikrekkel” – Kiszakadt a mellimplantátuma, műteni kell a Balázsék műsorvezetőjét
Juli élő adásban vallott az állapotáról, és arról is beszélt, milyen drága lehet a beavatkozás. A gyártó csak utólag téríti meg a költségek egy részét.
Svraka-Gévai Juli kedden reggel, élő adásban mondta el a Balázsék című műsorban, hogy egy időre távozik a Rádió 1-ből. A rádiós elárulta, hogy műteni kell, mert kiszakadt a jobb oldali mellimplantátuma – szúrta ki a Bors.
„Egy hónap múlva legalább 2-3 hétre ki fogok esni, mert baj van az ikrekkel. Rendszeresen járok szűrővizsgálatokra, mammográfiára és ultrahangra is. Utóbbi azért kell, mert mellimplantátumom van, és a mammográfia nem mondja meg, ha azzal bármi probléma van. És kiderült, hogy a jobb oldali kiszakadt”
– mesélte az adásban.
Azt is elmondta, semmi tünet nem utalt a bajra. „Igazából semmilyen tünete nincs, tehát nem fáj, nem érzékeny, alakot sem változtat, ezért nagyon megdöbbentem. Ráadásul 8 éve volt ez a műtétem, és 10 éven belül ezek nem szakadhatnának ki, de egyébként a gyártó örök garanciát is vállal rá, hogy sosem fog tönkremenni. Persze adódhatnak kisebb-nagyobb problémák, de valami rettenetes fizikai trauma kell ahhoz, hogy ez megtörténjen, de nem volt semmi ilyesmi.”
Juli arról is beszélt, hogy bár a gyártó vállalja a költségek egy részét, az összeget csak utólag fizetik vissza. „Tényleg annyira ritka, hogy ezek 10 éven belül szakadjanak ki, hogy a gyártó cég még azt is vállalja, hogy beszáll a műtét árába 1000 euróval. De ez sajnos nem úgy működik, hogy csak kicserélik, hanem ha kivették, el kell küldeniük minőség-ellenőrzésre, hogy valóban ki van-e szakadva. Tehát nekem ezt ki kell fizetnem, és utólag fogják visszautalni az összeget.”
A rádiós megnyugtatta a hallgatókat és a kollégáit is. „Szerencsére ezek az implantátumok már nem úgy működnek, hogy ha kiszakad, akkor elkezd kifolyni valami, hanem ez egy zselés anyag, és ha hosszú ideig nem veszed észre, csak akkor kezd el kitüremkedni, és kerülhet a véráramba” – mondta az adásban.
Svraka-Gévai Juli kedden reggel, élő adásban mondta el a Balázsék című műsorban, hogy egy időre távozik a Rádió 1-ből. A rádiós elárulta, hogy műteni kell, mert kiszakadt a jobb oldali mellimplantátuma – szúrta ki a Bors.
„Egy hónap múlva legalább 2-3 hétre ki fogok esni, mert baj van az ikrekkel. Rendszeresen járok szűrővizsgálatokra, mammográfiára és ultrahangra is. Utóbbi azért kell, mert mellimplantátumom van, és a mammográfia nem mondja meg, ha azzal bármi probléma van. És kiderült, hogy a jobb oldali kiszakadt”
– mesélte az adásban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mint azt mi is megírtuk: Sydney van den Bosch A Nagy Duett című műsorból való kiesése után az élő adásban jelentette be, hogy kisbabát vár. Már a műsor alatt is tudta, hogy gyermeke lesz, de a nagy hírről csak azután beszélt, hogy kiestek. Most viszont a Best magazinnak részletesen is mesélt a terhességéről.
Sydney van den Bosch azt mondja, férjével, Kaszás Benjáminnal már hosszú ideje vágytak arra, hogy szülők legyenek. A modell bevallotta, hogy egy idő után már nagyon rágörcsölt a babavárásra.
„Volt pár betegségem, túl vagyok néhány komolyabb műtéten is, és tudtam, hogy nehezített pálya vár ránk a férjemmel, ha gyereket akarunk. Különben tavaly decemberben azt hittem, várandós vagyok. Karácsonykor derült ki, hogy mégsem... Így szilveszterkor, amikor éjfélt ütött az óra, azt kívántam, hogy a 30. születésnapig – azaz a következő egy éven belül – érkezzen meg hozzánk a kisbabánk”
- mesélte.
Azt is elárulta, hogy az utóbbi időben nagyjából kétszáz terhességi tesztet használt el. Ezek mind negatívak lettek, a férje pedig egy idő után már megkérte, hogy fejezze be a tesztelgetést, de ő nem hallgatott rá.
„Megcsináltam egyet, Beni is épp otthon volt, aztán kitettem az asztalra, közben meg tettünk-vettünk. Ekkor már rég túl voltunk azon, hogy a kezünkben szorongatva várjuk, hátha pozitív lesz az eredmény. Sőt itt már úgy voltunk vele, hogy tuti megint csak egy csík lesz. Aztán rápillantottunk, és végre először, igaz, halványan, de megjelent még egy... Ez az érzés leírhatatlan”
- mondta.
A hírt viszont sokáig nem osztották meg senkivel, mert előbb meg akartak győződni arról, hogy minden rendben van. Emellett már javában zajlott A Nagy Duett, amiben Sydney szerepelt, és nem akarták ekkor nyilvánosságra hozni a babavárást.
„Nem mondom, hogy olykor nem hasadt bele a szívem, amikor megkérdezték, hogy »Na, összejött már?«, és nekem azt kellett felelnem, hogy sajnos még nem. Majd amikor végre már azt válaszolhattam volna, igen, gyereket várok, akkor meg kénytelen voltam eltitkolni”
- fogalmazott.
A duettpartnerének, Pető Brúnónak viszont az elsők között árulta el, hogy babát vár, mert tudnia kellett, miért van gyakran rosszul, és miért nem tud teljes erőbedobással részt venni a próbákon.
„A csatornának is azonnal elmondtam. Mégsem játszhattam el, hogy heteken át tartó gyomorrontásom van! Nyilván az is szóba került, hogy feladom. Ennek a férjem örült volna a legjobban, ugyanis végig szörnyen féltett” - árulta el.
Elmondta azt is, hogy a várandóssága nem könnyű, minden létező tünet jelentkezik nála, a hányingertől kezdve az émelygésen át a vizesedésig. „Egyáltalán nem bánom, hogy kiestünk! Elég volt az első trimesztert végigcsinálnom A Nagy Duettben. Végre tudok pihenni, aludni, illetve a házfelújítással foglalkozni. Az utóbbi esetében bele kell húznunk, ha azt szeretnénk, hogy kislányunk ősszel már oda érkezzen.
Jaj, mert igen, kislányunk lesz! Ezzel a legrégebbi álmom vált valóra. Nekem elképesztő szoros kapcsolatom van az édesanyámmal és a nagymamámmal, mi vagyunk a három grácia, és most már úton van a negyedik is...”
- fogalmazott.
Azt is elmondta, hogy a születendő gyermekük megkapja mindkettőjük vezetéknevét. „Tehát Kaszás van den Bosch lesz. Illetve lesz egy magyar és egy külföldi keresztneve is. Igen, jól megszívatjuk szegényt, egy aláíráskor regényt kell majd leírnia. De ezzel én is így vagyok, és meg lehet szokni” - jegyezte meg.
Mint azt mi is megírtuk: Sydney van den Bosch A Nagy Duett című műsorból való kiesése után az élő adásban jelentette be, hogy kisbabát vár. Már a műsor alatt is tudta, hogy gyermeke lesz, de a nagy hírről csak azután beszélt, hogy kiestek. Most viszont a Best magazinnak részletesen is mesélt a terhességéről.
Sydney van den Bosch azt mondja, férjével, Kaszás Benjáminnal már hosszú ideje vágytak arra, hogy szülők legyenek. A modell bevallotta, hogy egy idő után már nagyon rágörcsölt a babavárásra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Millena Brandão, a Netflix Sintonia (magyarul Kölykök az utcáról) című sorozatának gyerekszínésze május 2-án hunyt el, 11 éves korában – írta meg a TMZ. Halálhírét a szülei, Thays és Luiz Brandão jelentették be a közösségi médiában.
A család elmondása szerint Millena április 24-én kezdett rosszul lenni. Fejfájásra, lábfájdalomra, kimerültségre és étvágytalanságra panaszkodott. Az orvosok először dengue-lázra gyanakodtak, de a vizsgálatok agydaganatot mutattak ki.
Állapota gyorsan romlott. A szülők szerint többször visszakerült a kórházba. Összesen 13 alkalommal állt le a szíve, és a légzése is többször leállt.
Millena édesanyja egy búcsúposztot tett közzé a lánya emlékére. Ebben azt írta: „A közösen eltöltött emlékek örökké velem maradnak, és sosem felejtem el azt az örömöt, amit másoknak adtál.”
A fiatal tehetség a Netflix sorozata mellett szerepelt a The Childhood of Romeo and Juliet című brazil szappanoperában is.
Millena Brandão, a Netflix Sintonia (magyarul Kölykök az utcáról) című sorozatának gyerekszínésze május 2-án hunyt el, 11 éves korában – írta meg a TMZ. Halálhírét a szülei, Thays és Luiz Brandão jelentették be a közösségi médiában.
A család elmondása szerint Millena április 24-én kezdett rosszul lenni. Fejfájásra, lábfájdalomra, kimerültségre és étvágytalanságra panaszkodott. Az orvosok először dengue-lázra gyanakodtak, de a vizsgálatok agydaganatot mutattak ki.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Május 5-én rendezték meg New Yorkban a Met-gálát, amely eredetileg jótékonysági céllal indult: a Metropolitan Múzeum divatintézete számára gyűjtenek adományokat. Az esemény mára a sztárok és divatházak látványos felvonulásává vált, ahol a meghívottak egyedi ruhakölteményekben vonulnak fel a múzeum lépcsőin.
A gála továbbra is kizárólag meghívásos alapon működik. A belépőjegyeket a legnagyobb divatházak és kiemelt szponzorok vásárolják meg, majd ők döntik el, kik kapnak meghívót. Az Associated Press információi szerint egy jegy ára körülbelül 50 ezer dollár, vagyis mintegy 18 millió forint. Más források szerint akár 75 ezer dollárnál is többe kerülhet a részvétel.
Az idei esemény tematikája a „Superfine: Tailoring Black Style” volt, amely a fekete stílus, különösen a dandy megjelenés ünneplésére fókuszált. Hogy a résztvevők mennyiben követték a megadott irányvonalat, azt mindenki maga döntheti el.
A gálán megjelent a dél-koreai BLACKPINK nevű lányegyüttes tagja, Lisa is, akit a White Lotus sorozatból is ismerhet a közönség. A thaiföldi származású énekesnő öltözékének egyik meglepő eleme volt, hogy a bugyiján Rosa Parks arca szerepelt.
Rosa Parks egy híres amerikai polgári jogi aktivista, aki akkor vált ismertté, amikor 1955-ben, Montgomeriában (Alabama államban) megtagadta, hogy átadja helyét egy fehér utas számára a buszon, ami akkoriban az apartheid-szerű faji megkülönböztetési törvények megszegésének számított. Tette óriási hatással volt a polgári jogi mozgalomra, és hozzájárult a Montgomery Buszbojkott elindításához, amely végül a szegregáció megszüntetéséhez vezetett a közlekedési eszközökön.
Parks cselekedete és a vele kapcsolatos események kulcsfontosságú mérföldkövei voltak az amerikai faji egyenlőségért folytatott küzdelemnek.
Rosa Parks később is aktívan részt vett a polgári jogi mozgalomban és más társadalmi kérdésekben is. Munkásságát számos kitüntetéssel és díjjal is elismerték. Köztük az elnöki Szabadságéremmel, amelyet Bill Clinton amerikai elnök adott át neki 1996-ban.