prcikk: Istenes Bence csak szájkaratéban volt jobb Rácz Jenőnél és kezet sem fogott vele a végén, Adél jóval szimpatikusabban viselkedett | szmo.hu
SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Istenes Bence csak szájkaratéban volt jobb Rácz Jenőnél és kezet sem fogott vele a végén, Adél jóval szimpatikusabban viselkedett

A népszerű műsorvezető a szeretetet erejével sem tudta helyrebillenteni a karmáját, és sokak kárörömére vereséget szenvedett.


Fokozódik az izgalom a Riz Levente Sport- és Rendezvényköszpontban, ami alighanem fennállása során még soha nem kapott ennyi figyelmet és reklámot.

Elérkezett a Sztárbox első elődöntője, ahol Berki Mazsi Janicsák Vecával, Szegedi Fecsó Brasch Bencével, Istenes Bence pedig Rácz Jenővel lépett ringbe.

Sokan aggódtunk Kabát Petiért, miután a múlt héten Rácz Jenő kiütötte. Bár az egykori válogatott futballista saját lábán hagyta el a ringet, mégsem úszta meg teljesen a mérkőzést: a lábát műteni kell és a bordája is eltört. Innen is jobbulást kívánok neki.

Kicsit furán jött ki, amikor Héder Barnának a Gyalog galopp hullagyűjtő jelenete jutott eszébe szegény Kabátról, amire Szujó Zoli így reagált: „Egyezzünk ki döntetlenben”, ezzel a fekete lovaghoz hasonlítva a jobb sorsra érdemes sportembert.

Mindig örülök, ha valahol Monty Pythont idéznek, de lássuk be, nem túl hízelgő – és nem is igazságos – Kabátra nézve ez az összehasonlítás.

Csobot Adél maga is férje, Istenes Bence mezébe öltözött erre az estére. Pikáns pillanata volt az adásnak, ahol Liptai Claudiát faggatta, kinek szurkol. Clau végül virágnyelven értésére adta, hogy nem Bencének.

„Neked szurkolok, hogy egy ép férjet vihess haza este”

mondta.

Mint kiderült, Claudia férje, Pataki Ádám Rácz Jenő edzőjéhez jár bokszolni, így érthető, hogy a sztárséfet támogatták. Egy évig Claudia is bokszolt. Szujó Zoli már egy Clau-Adél bokszmérkőzést vizionált jövőre.

Elsőként a hölgyek csaptak össze. Legyünk őszinték: Berki Mazsi kizárólag a ringben van egy súlycsoportban Janicsák Vecával, legalábbis ha azt nézzük, melyikük mivel vívott ki hírnevet.

De a boksz már csak olyan, hogy ott mindegy, ki vagy, mit csinálsz, honnan jöttél, csak egy számít: hogyan ütsz. És ma Berki Mazsi jobban, vagy legalábbis sűrűbben ütött. Bár Vecának is volt néhány látványos, szép megmozdulása, de a mérkőzést a fiatal üzletasszony uralta, és egyértelmű pontozással nyert.

Ezen az estén két zenés produkció is becsúszott. Elsőként Oláh Gergő és a Roma Soul zenekar adta elő az LGT Boksz című slágerét sajátos feldolgozásban.

Szeretem az ilyen határokat feszegető produkciókat, még akkor is, ha nagy LGT rajongóként az eredeti változatot semmi sem überelheti nálam.

Következett a férfi nehézsúly, azon belül Szegedi Fecsó és Brasch Bence összecsapása. Fecsó ismét vámpírként lépett ringbe, amire a Bence Team szellemesen fokhagymával válaszolt. No és nagy pofonokkal.

Bár az üzletember a mérkőzés elején meglepte Bencét egy nagy rohammal, a színésznek sikerült kivédekeznie. Sokáig kiegyenlített volt a viadal, de a második menetben Brasch Bence bevitt egy hatalmas találatot, amitől Szegedi Fecsó padlóra került, és a bíró némi számolás után véget vetett a találkozónak.

Jött a második zenei produkció, Kiss Kevin személyében. Szujó Zolihoz pedig Herczeg Erika és Gáspár Laci csatlakozott a stúdióban, hogy közösen jelentsék be: 2024-ben folytatódik az X-Faktor.

Hát igen, a The Voice finoman szólva nem vált be. Az RTL úgy látszik belátta, jobb a járt utat választani.

A két mentor egyébként Rácz Jenőnek drukkolt, nem pedig az X-Faktor egykori műsorvezetőjének.

Az est legjobban várt mérkőzése következett. A műsorvezető és a sztárséf párosa az egyetlen a mezőnyben, akik között valódi, ringen kívüli ellentét feszül. Kezdődött azzal, hogy Rácz Jenő – állítólag – mindenütt azt terjesztette, mennyire szeretné megverni Bencét, aki ezt az első mérkőzése után szóvá is tette.

A következő fordulat akkor következett be, amikor Istenes Bence megosztotta a rajongói Rácz Jenőt savazó kommentjeit a közösségi médiában, és bizony, ezek közé bekerült rasszista hangvételű hozzászólás is, amit sokan – köztük persze a séf is – meglehetősen rossz néven vett.

Bence azt mondta, tévedés történt, az ominózus posztot törölte és bocsánatot kért. A maga részéről ezzel lezártnak is tekintette a dolgot, de ő volt talán az egyetlen. Rácz Jenő és szurkolói nem tudtak ilyen könnyen túllépni a történteken.

Istenes hangnemet váltott, a szeretet energiájáról beszélt és szívecskét festetett a hajára, de ez sem segített helyrebillenti a karmáját.

Az idei évad egyik legjobb meccsén – amin a bírónak folyamatosan rendre kellett utasítania a szabálytalankodó versenyzőket – Rácz Jenő magabiztos bunyóval, egyértelmű pontozással legyőzte ellenfelét, aki ezúttal csak szájkaratéban bizonyult jobbnak.

Bence szemmel láthatóan nem viselte jól a veszteséget. Az eredményhirdetés után kezet sem fogott Jenővel. Állítólag azért, mert a séf „ordenáré dolgokat” kiabált neki meccs közben.

Erre csak annyit mondhatok, brühühű.

Adél jóval szimpatikusabban viselkedett, mosolyogva gratulált Rácz Jenőnek.

Az est egyik nagy kérdése volt, mi a jobb: ha valaki egy héten belül kétszer is ringbe lép – lendületben van –, vagy ha volt ideje rápihenni az első mérkőzésre. A három mérkőzés mérlege alapján 2:1 arányban győzött a pihenés.

Már csak két este van hátra az idei Sztárboxból. A második elődöntőn Molnár Áron Józan Lászlóval, Dobos Evelin Nyári Diával, Árpa Attila pedig Pintér Tiborral küzd meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Istenes Bence elárulta, miért szakított Csobot Adéllal a kapcsolatuk elején
Istenes Bence a 2012-es X-Faktor utáni szakításuk okairól beszélt, amely a sok munka és a kevés közös idő miatt következett be. A műsorvezető a Palvin Barbarával készült közös fotót is tapintatlanságnak nevezte, ami féltékenységet szült Csobot Adélban.
DP, kép: RTL - szmo.hu
2026. április 08.



Sokan azt mondják, hogy felmelegítve csak a káposzta jó, Istenes Bence és Csobot Adél kapcsolata azonban rácáfol erre a mondásra.

Nemsokára a 15. évfordulójukat ünneplik, de a kapcsolatuk nem volt mindig zökkenőmentes: kellett egy év szünet ahhoz, hogy rájöjjenek, együtt boldogabbak, mint külön.

A már befutott műsorvezető és az énekesi karrierről álmodozó lány a 2012-es X-Faktor forgatása közben szeretett egymásba.

Több mint egy évig tartó kapcsolatuknak a sok munka és a folytonos rohanás nem tett jót. Feszültséget szült az is, hogy Bencét a munkája miatt gyakran vették körül csinos nők, ami miatt Adél féltékenykedett, különösen, amikor a műsorvezető Palvin Barbarával posztolt közös képet.

„Elhidegültünk egymástól, mert alig tudtunk találkozni” – indokolta szakításuk okát Bence, aki azt is beismerte, tapintatlanság volt a részéről, hogy más nővel ölelkezett.

A műsorvezető a kimerültségét is okolta a közös programok hiányáért.

„Ha hazaértem, aludtam, ha délután volt két szabad órám, akkor is. Adél teljesen jogosan kérdezte, miért nem csinálunk valamit, hisz lehetne időnk egymásra.”

A külön töltött idő azonban nem tartott sokáig, néhány hónap múlva már újra egy párt alkottak.

Adél később arról beszélt, mennyire meghatározó volt számára ez a kapcsolat, és hogyan formálta a személyiségét.

„Ő volt az első komoly kapcsolatom, ami szerintem meghatározó minden lány életében. Felnéztem rá, és persze számomra ízig-vérig ő az igazi férfi. Azért is hálás vagyok neki, hogy mindig őszintén megmondta a véleményét, és igyekezett észrevétlenül terelgetni is. Rengeteg mindenre megtanított, így azt hiszem, nem túlzás azt állítanom, hogy mellette nőttem fel. Ha ma tükörbe nézek, az egykori cserfes, csetlő-botló kislány helyett egy igazi nőt látok. Királylány lettem Bence mellett. És ő volt az, aki végigkísért ezen a nagy átalakuláson” – mesélte az énekesnő.

Via Story


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Betelt a pohár: Kanye Westet azonnali hatállyal kitiltotta az országból a brit kormány
A zenész elektronikus beutazási engedélyét visszavonták, miután Keir Starmer miniszterelnök is aggodalmát fejezte ki. A rapper korábbi antiszemita kijelentései és a nácizmus dicsőítése áll a politikai nyomás hátterében.
DP - szmo.hu
2026. április 07.



Kanye West nem léphet be az Egyesült Királyságba, a fellépését pedig a teljes fesztivállal együtt törölték.

A brit belügyminisztérium kedden vonta vissza a Ye néven is ismert rapper elektronikus beutazási engedélyét azzal az indokkal, hogy a jelenléte „nem szolgálná a közérdeket”.

A döntés nyomán a júliusra tervezett háromnapos londoni Wireless fesztivált teljes egészében lemondták.

A rapper évek óta botrányos kijelentéseivel borzolja a kedélyeket. 2022-ben antiszemita megnyilvánulásai miatt bontott vele szerződést az Adidas és az ügynöksége is.

Bár 2023-ban bocsánatot kért, 2025-ben horogkeresztes pólókat kezdett árulni, és kiadta a „Heil Hitler” című számot. Idén januárban aztán a Wall Street Journalban egy egész oldalas hirdetésben kért újra bocsánatot.

A rapper fellépésének híre a legmagasabb politikai körökben is kiverte a biztosítékot.

Keir Starmer brit miniszterelnök a helyzetet kommentálva úgy fogalmazott, „mélyen aggasztó, hogy Kanye Westet a korábbi antiszemita megjegyzései és a nácizmus dicsőítése ellenére” hívták meg fellépni. Wes Streeting egészségügyi miniszter szerint Westnek „semmiképp” nem kellett volna fellépnie, a szervezők érvelését pedig „abszurdnak” nevezte.

A botrány kirobbanása után a szponzorok, köztük a Pepsi és a Diageo is kihátráltak a rendezvény mögül.

A fesztivált szervező Festival Republic ügyvezetője, Melvin Benn még hétfőn azzal védekezett, hogy nem adnak platformot a rappernek a véleménynyilvánításra, kizárólag a dalai előadására szerződtek vele. Hozzátette, a zenész „azért jött volna, hogy fellépjen”.

Maga a rapper kedden egy békülékeny hangvételű üzenetben reagált, amelyben párbeszédet ajánlott.

„Hálás lennék a lehetőségért, hogy személyesen találkozhassak az Egyesült Királyság zsidó közösségének tagjaival, és meghallgathassam őket. Tudom, hogy a szavak nem elegendők – a változást a tetteimmel kell bizonyítanom. Ha nyitottak rá, itt vagyok” – írta Ye.

A fesztivál törlése után a szervezők megkezdik a mintegy 150 ezer eladott jegy árának visszatérítését.

A brit belügyminisztérium döntése egyértelmű jelzés arra, hogy a jövőben is élhetnek a „közérdekre” való hivatkozással, ha egy előadó beutazását kockázatosnak ítélik.

Via SkyNews


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Lánykérés az évfordulón: Király Linda megmutatta a férfit, aki elrabolta a szívét
Király Linda és párja, Roli, a megismerkedésük első évfordulóján jegyezték el egymást a Duna-parton. A pár az esküvőt 2026-ban még biztosan nem tartja meg, de már a közös jövőjüket tervezik.
DP - szmo.hu
2026. április 08.



Először mutatta meg a vőlegényét Király Linda, akinek életében új fejezet kezdődött: szerelme, Roli a Duna-parton kérte meg a kezét, pontosan egy évvel az első randevújuk után.

A pár most először beszélt részletesen a kapcsolatukról és a lánykérés kulisszatitkairól.

A történetük három évvel ezelőtt indult, amikor Roli az Instagramon keresztül próbálta felvenni a kapcsolatot az énekesnővel. Linda szerint a férfi stílusa már akkor is kitűnt a tömegből.

„Annyit tudtam, hogy a SMiTHMUSiX egy nagyon sikeres produceri csapat, amit Roli és a barátja, Norbi együtt csinálnak, és hogy Roli ingatlanberuházásokkal is foglalkozik. Szóval a munkásságával kapcsolatban képben voltam. Néha rám írt az Instagramon angolul, én meg mindig nevettem, mert annyira más volt a stílusa, mint másoknak. (…) Egy-két szóban mindig válaszoltam, de igazából ennyi történt három évig.”

A kitartó érdeklődés végül személyes találkozóhoz vezetett 2025. március 14-én, egy kávézóban. Roli számára már az első pillanat egyértelmű volt.

„Hosszú kabátban, széles mosollyal lépett be a kávézóba, és azonnal tudtam: itt baj lesz... Egyből úgy beszélgettünk, mintha ezer éve ismernénk egymást, szóval jól mentek a dolgok, mire egyszer csak megszólalt: »Akkor mikor és hogy szeretnél együtt dolgozni?« Na, mondom, nem voltam teljesen egyértelmű. Kirendeltem gyorsan az összes létező sütit, hogy kóstoljuk meg mindegyiket együtt. Leloptam a csokibevonatot a sütijéről, nevettünk, és itt már mertem remélni, nem kérdés számára: ez nem egy munkamegbeszélés” – a részletekről a pár a Best magazinnak beszélt először.

A kapcsolatuk gyorsan elmélyült, Roli pedig egy évvel később, a megismerkedésük évfordulóján döntött a nagy lépésről. A hagyományokat tisztelve először Linda családjától kért engedélyt.

„Az első évfordulónkon, március 14-én terveztem feltenni a nagy kérdést, de előtte mindenkitől engedélyt kértem. Elmentem a szüleihez, majd elmondtam nekik, hogy nem tudok a lányuk nélkül élni, és mindent megteszek, hogy boldog legyen. Nagyon örültek, de Tamás – igazi féltő apukaként – azért hozzátette: »Egyet tudj, ő a lányom, és a két szemem mindig rajtatok lesz«. Majd elmentem Viktorhoz, és Bent is felhívtam.”

Bár a pár boldogabb, mint valaha, a jövőbeli terveikkel nem sietnek. Az esküvőt biztosan nem idén tartják, mivel mindketten elfoglaltak, egy lagzi megszervezése pedig sok időt igényel.

A családalapítás sincs még napirenden. Linda azonban bizakodóan tekint a jövőbe. „A családalapítással sem kapkodunk, de jó érzéssel tölt el, amikor látom Rolit apukaként a két csodálatos gyermekével” – jelentette ki az énekesnő.

Az eljegyzés híre, amelyet Linda egy Instagram-fotóval jelentett be, nagy visszhangot keltett.

Az énekesnő testvére, Király Viktor is örömmel fogadta a hírt, és elmondta, nővére boldogsága őt is inspirálja.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Akkor kopasz az ember, amikor megszületik, és én most újjászületek” - Rubint Réka a hajhullásáról beszélt, többen elsírták magukat az edzésén
A fitneszedző Balatonkenesén tartott nyílt edzést, ahol a daganatos betegségéről szóló bejelentése után először állt színpadra. Rubint Réka megindító motivációs beszédet is mondott.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 07.



„A statisztika nem számol a szívvel” – ezzel a gondolattal beszélt betegségéről és a küzdelemről Rubint Réka Balatonkenesén, ahol a daganatos betegségéről szóló bejelentése után először tartott nyílt edzést. A fitneszedző nemcsak a mozgásról, hanem a belső erőről, a hajhullásról és az újjászületésről is beszélt a résztvevőknek, akik közül többen elsírták magukat.

„Nemcsak a tornában, de az egész életünk során hajlamosak vagyunk nem becsülni önmagunkat. Azt mondani egy akadály előtt, hogy én ezt nem tudom megcsinálni. Pedig az, hogy meg tudod-e csinálni vagy nem, az egy döntésen múlik” – mondta a közönségnek.

„Döntsd el fejben, és csináld meg szívből.”

Példaként hozta fel a teniszező Rafael Nadal történetét, aki súlyos sérülése után tért vissza a csúcsra. „A világ leírta, és mindenki azt mondta, hogy sosem fog visszatérni. Csak azzal nem számoltak, hogy ő másképp döntött. Mert a statisztika nem számolt a szívvel. A kézfogás pillanatáig soha ne állj meg. Nem tudom, nekem mennyi van még a kézfogásig, de amíg van egy esélyed, addig van esélyed a győzelemre is” – fogalmazott.

Ezt követően saját állapotáról is beszélt, kitérve a kezelések látható jeleire is. „Sokáig csak a szűk környezetem tudott a betegségről, ám az elmúlt hónapokban már láthatóvá váltak a jelek. Kihullott a hajam. De ez is a megújulás jele. Hiszen akkor kopasz az ember, amikor megszületik, és én most újjászületek” – mondta a Blikk tudósítása szerint.

A sport szerepét is kiemelte, ami számára kapaszkodót jelentett. „A sportcipőtökben, az enyémben is, benne van minden, amire a lelketeknek szüksége van. A legigazibb társ itt van a lábadon, bármilyen nehézség adódik az életedben, húzd föl, és csináld azt, amit a belső hangod súg.”

A múlt pénteki edzésre azután került sor, hogy bejelentették, a fitneszedző a hétvégi TV2 Napló című műsorában beszél majd betegségéről. A szombaton adásba került interjúban derült ki, hogy Rubint Réka közel négy éve egy ritka és agresszív daganattal küzd.

A betegséget 2022-es televíziós szereplése után diagnosztizálták nála, ami elmondása szerint megmenthette az életét.

A kezelések komoly megpróbáltatásokkal jártak, a sugárkezelés miatt egy ponton az is felmerült, hogy kilyukadhat a légcsöve.

A bejelentés óta férje, Schobert Norbert nyilvánosan beszélt a családot ért lelki teherről, lányuk, Schobert Lara pedig példaképének nevezte édesanyját. Fiuk, ifjabb Schobert Norbert a betegség miatt úgy döntött, amerikai tanulmányok helyett itthon marad.

Rubint Réka a balatonkenesei edzés végén ígéretet tett a folytatásra: „A nyáron visszajövök ide, Balatonkenesére, és a Balatonba is bemerészkedünk majd.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: